Szemerei János püspök hirdette Isten igéjét az imahét székesfehérvári nyitó istentiszteletén
Székesfehérvár – 2012. január 15-étől 22-éig, minden este 18 órai kezdettel közös istentiszteletet tartanak a székesfehérvári egyházak lelkipásztorai is a Krisztus-hívők egységéért az ökumenikus imahéten a város templomaiban. A több mint 100 éves hagyománnyal rendelkező imahét megnyitóját vasárnap a székesegyházban tartották meg. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Adámi Mária
A nyitó alkalmon Szemerei János evangélikus püspök szolgált igehirdetéssel. Egyházunk részéről Bencze András püspökhelyettes és Fehér Károly lelkész, valamint Lázárné Tóth Szilvia beosztott lelkész volt még jelen az istentiszteleten. Mellettük evangélikus énekkarosok, presbiterek, gyülekezeti tagok is részt vettek az alkalmon.
A további székesfehérvári alkalmak az alábbiak szerint alakulnak:
Január 16. hétfő: baptista imaház – Tóth Tamás esperes
Január 17. kedd: Jézus Szíve-templom – Steinbach József református püspök
Január 18. szerda: Budai úti református templom – Bencze András evangélikus püspökhelyettes
Január 19. csütörtök: baptista imaház – Berze János református lelkész
Január 20. péntek: evangélikus templom – Somogyi László református lelkészi elnök
Január 21. szombat: evangélikus templom – Spányi Antal megyés püspök
Január 22. vasárnap: Széchenyi úti református templom – Spányi Antal megyés püspök




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





