Szolgálat vagy szolgáltatás – II. Sartoris Nap volt Nemescsóban

Létrehozás: 2011. október 11., 13:09 Legutolsó módosítás: 2011. október 11., 13:10

Nemescsó – A Nemescsóban és környékén működő Sartoris szeretetszolgálat csendesnapján, 2011. szeptember 27-én gondozók és gondozottak együtt hallgatták Isten igéjét. A szabadtéri, sátrak árnyékában töltött délelőttnek a szép idő is kedvezett. Forrás: nyugat.lutheran.hu, szöveg: Adámi Mária

Kalincsák Balázs, a Nemescsó-Meszlen-Acsád-Kőszegdoroszlói Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze, egyben a szeretetszolgálat megálmodója és vezetője köszöntőjében elmondta: A házi segítségnyújtás egy szolgáltatás, de mi igyekszünk szolgálatként végezni.

Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke tartott áhítatot Lk 2,25-32  alapján. Arról beszélt, hogy Simeon idős emberként jutott el élete csúcsára. Öregkorában látta meg Isten szeretetét, amit a teljesítőképessége teljében lévő ember nem lát. Isten sokszor a korlátainkon keresztül mutatja meg áldásait – hangsúlyozta a püspök. „Az idős ember éppen azért képes Isten jóságának meglátására, mert a rászorultságát érzi.”

Kalincsák Balázsné Varga Katalin lelkésznő vezetésével ezután a résztvevők felidézhették mindazt az örömöt, amit átéltek eddigi életük során, majd felfedezhették azokat az „őszi napsugarakat”, amelyeket hétköznapjaik kínálnak nekik. A csendesnap a szervezők, a szeretetszolgálat munkatársai jóvoltából közös ebéddel zárult.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Roszík Dániel

evangélikus teológus, szervezetfejlesztő szupervízor, mediátor, pénzügyi tanácsadó

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 17