TIÉD itt a tér – Teremtésvédelmi konferencia volt Sopronban

Létrehozás: 2011. október 03., 15:00 Legutolsó módosítás: 2011. október 03., 15:00

Sopron – A MEÖT országos programsorozata, a Tradicionális és Innovatív Értékek Dialógusban (TIÉD) utolsó előtti állomásához érkezett szeptember 28-29-én, amikor a soproniak hallhattak előadásokat és gondolkozhattak el azon, milyen szokásaink, hagyományaink vannak, és ezek mennyire tarthatóak a jövő szempontjából. Szöveg: Hegedűs Attila

Gimesi Szabolcs, a program helyi főszervezője igyekezett kihasználni a város sajátosságait: egyrészt azt, hogy a városban négy egyházi iskola is működik – egy katolikus komplex iskola, két evangélikus gimnázium, illetve egy evangélikus általános iskola – másrészt az, hogy a város egyetemén erdőmérnöki kar működik, valamint a Fertő- Hansági Nemzeti Park is a város vonzáskörzetében él. Így a programok különböző helyszíneken folytak, és ami fontos, a legkülönbözőbb csoportokat igyekezett megszólítani a nyugdíjas otthon lakóitól az általános iskoláig, miközben a legnagyobb „célközönség” természetesen a diákság volt. Nem csoda, hiszen sok minden függ attól, hogy bennük ki tudunk-e alakítani olyan szokásokat, olyan tudatos életmódot, ami hosszú távon élhetővé teszi a világot.

A program szerda reggel kezdődött három tudományos-ismeretterjesztő előadással: Gálos Borbála a klímaváltozásról, formáiról és hatásairól tartott nagyon szemléletes előadást, Béres Tamás a – főleg gimnazistákból álló – közönséget hívta együttgondolkodásra, amikor a dolgok ára és értéke közötti különbségre hívta föl a figyelmet.

A délelőtt lezárásaként Krizsán András tartott előadást a népi építészet ember-központúságáról. (Előadásának szomorú aktualitást adott, hogy éppen előző nap hallottuk a magyar organikus építészet mesterének, Makovecz Imrének halálhírét.)

A program délután a Líceum dísztermében folytatódott, ahol Varga Mária önkormányzati képviselő, D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, Fersch Attila, a Fertő-Hansági Nemzeti Park igazgatóhelyettese, valamint Berki Imre, a Nyugat-Dunántúli Egyetem docense beszélgetett Gadó György Pál, a Magyar Rádió munkatársának vezetésével. A kerekasztal-beszélgetés hangsúlyos része volt annak a tudatosítása, hogy Sopron és környéke milyen csodálatos és megvédendő környezetet kapott ajándékba.

A szerdai napot a Nyugat-Magyarországi Egyetem aulájában zárta a konferencia. A résztvevők együtt ünnepelték a Fertő-Hansági Nemzeti Park első húsz évét. A napot a Soproni Trió rövid koncertje, valamint tájjellegű ételek és borok kóstolása zárta.

Csütörtök délelőtt a helyi iskolákban zajlottak a programok: hét „workshop” ment párhuzamosan. Az előadók a közös munka, közös gondolkodás keretében igyekeztek a környezet védelmének fontosságát tudatosítani a diákokban – legyen szó akár természeti, épített, vagy akár szellemi környezetről.

A konferenciát az evangélikus gyülekezeti házban tartott ökumenikus áhítat zárta: A liturgiát Hegedűs Attila evangélikus lelkész, a programsorozat egyik helyi szervezője vezette, a Líceum diákjainak segítségével, a zenei kíséretet a helyi Szent György Plébánia gitárosai szolgáltatták, igét pedig Bóna Zoltán református lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára hirdetett.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Dr. Zsednai Józsefné, Éva

evangélikus lelkész, lelkigondozó

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 17