Tűzfogó – Nyílt napot tartott a Ferencvárosi Evangélikus Gyülekezet

Létrehozás: 2011. augusztus 29., 09:46 Legutolsó módosítás: 2011. augusztus 29., 09:47

Budapest – 2011. augusztus 27-én a Ferenc térre szervezte gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló nyílt napját a Ferencvárosi Evangélikus Gyülekezet. Forrás: facebook.com/ferencvarosievangelikus

A felnőttek alapvetően információkat kaphattak a gyülekezetről és evangélikus hitünkről. Igés-imádságos meditációs ösvény várta az elmélyülni vágyókat.

A gyerekeket játékország fogadta: volt kreatív gyermekfoglalkozás pedagógusok közreműködésével, óriásbubi, képeslapkészítés, oltárterítő festés, mesemondás, ügyességi játékok, illat-tapintás alapján terményfelismerés, stb.

„A tűz a Szentlélek szimbóluma. Minden élő ember részesül ebből a tűzből. Ez az élet tüze. Az életadó és megelevenítő Lélek – írták a ferencvárosiak beharangozó szövegükben. – A Tűzfogó alkalom arra, hogy lángra kapjon a szívünk. Az Úr lángja az a szeretet, ahogy az Atya és a Fiú szeretik egymást és a világot. Ez a szent Tűz gyűjti egybe a Fiú köré a közösséget. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16)”

A képek alapján úgy tűnik, valami elindult.

http://www.facebook.com/ferencvarosievangelikus

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Horváth-Hegyi Olivér

evangélikus lelkész, lelkigondozó

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 17