Üzenet a múltból: a reményt erősíti
Felsőnána – Különleges élmény kezemben tartani azt az üvegpalackot, amelyet nem rég találtak a felsőnánai evangélikus templomban – mondta Sefcsik Zoltán, a Felsőnánán is szolgálatot teljesítő szekszárdi evangélikus lelkész. Forrás: teol.hu / H. E.
Az üveg egy 12 éves fiúcska üzenetét tartalmazta, nevet, címet, a konfirmáló társak névsorát 1932-ből. De Sefcsik Zoltán szerint a levél több puszta információnál, valójában üzenet egy 80 évvel ezelőtti, reménnyel élő közösségből.
Ez a remény talán mostanra sem kopott el teljesen, annak ellenére sem, hogy a településen élő lutheránusok száma igencsak megfogyatkozott. Az 1941-es népszámláláskor még 1157 hívő lelki otthona volt a felsőnánai evangélikus templom, viszont a kitelepítések után, 1949-ben már csupán 199 evangélikus élt a faluban. 2001-ben pedig ez a szám már csak 65 volt. Az elmúlt évben 2 konfirmandusa volt Felsőnánának, idén pedig két lelkes hittanosuk van – árulta el a lelkész.
A templomot használják a Felsőnánán élő reformátusok is, illetve alkalmanként koncertek, iskolai rendezvények helyszíne, de sajnos már igen rossz állapotban van. Az egykor németajkú evangélikus gyülekezet temploma 1789-91 között épült barokk stílusban.
A régiek visszaemlékezései szerint nagy ünnepen zsúfolásig megtelt: az egyik oldalon a férfiak, a másikon az asszonyok ültek, a karzaton az ifjak. Az épület nevezetessége a karzatfestmény.
Felújítva azonban legutóbb több mint 20 éve volt a templom a Németországból küldött nagylelkű segítségnek köszönhetően. Ám adódtak gondok, ugyanis a hazánkban akkoriban még kevésbé ismert speciális vakolatot rossz eljárással rakták fel. Az épület emiatt megszívta magát vízzel és szinte teljesen tönkrement.
Három éve az újjáépítés reményében pályázatot nyújtottak be, de hiába. A teljes felújításához nagyjából már 55 millió forintra lenne szükség. Bognár László polgármester elmondta: reménykednek, hogy tavasszal ismét kiírnak egy megfelelő pályázatot, amelyen sikerrel is járnak.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





