Vágyni arra, ami a miénk – Az elköteleződés ünnepe
Budapest – 2012. február 9-én a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége székházában tartották a „Házasság hete 2012” rendezvénysorozat nyitó sajtóeseményét, ahol felszólalt Bíró László katolikus püspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök, valamint Richard Kane, a házasság hete-mozgalom elindítója. Bemutatták a rendezvénysorozat arcainak felkért Lackfi Jánost és feleségét, Bárdos Júliát is. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Dr. Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó ügyvezető igazgatója, a házasság hete szervezőbizottságának tagja a sajtóesemény házigazdájaként elmondta: „az emberek egyre nehezebben köteleződnek el minden területen, és sajnos ez a kapcsolataikra is igaz. Ezért a tartós kapcsolatok megítélésének javítása, a konfliktusmegelőző hozzáállás elsajátítása rendkívül fontos kérdés a mai társadalomban, amely egyre inkább az »ideiglenes«, az »egyszer használatos« kultúrája felé mutat.”
„Család, légy az, ami vagy!” – idézte Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke II. János Pál pápát, rímelve a házasság hetének idei mottójára, és visszaemlékezett a Rákosi-rendszer nyomorúságai közt töltött gyermekkorára, amelyből mégis elsősorban a mosolyra emlékszik. Fontos meglátnunk, hogy a házasságnak, a szerető családnak az az egyik felelőssége, hogy az elkövetkező generációk a társadalmi, történelmi viszontagságok ellenére védve nőhessenek fel, hogy az ő jövőjük szebb lehessen, mint a mi jelenünk. Amikor a házasságot, a családot mint értéket állítjuk a középpontba, akkor nem nosztalgiázunk, hanem látnunk kell, hogy a család a jövő záloga. A társadalom szilárdsága a családok, a házasságok egészségén múlik. A házasság hetét ünnepelni elköteleződést jelent a jövő iránt!
Dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke köszöntőjében az imádságos háttér fontosságát hangsúlyozta, amit az egyházaink hozzátehetnek a házasság hetéhez. A püspök utalt Luther Márton egyik feljegyzésére, amelyben a reformátor munkáját megszakítva vetette papírra, hogy milyen megható, amint gyermekei érte imádkoznak a szomszéd szobában. Keresztyén emberként középpontba kell állítanunk az Ady-i „lekacagott” értékeket, a szépséget, a tisztaságot és az igazságot, amelyek mellé méltán állíthatjuk a hűséget az értékeit egyre vesztő világban.
A rendezvénysorozatot hagyományosan minden évben egy házaspár képviseli, hogy a házasság hetének arcaként példájukkal modellt állítsanak. Idén a megtisztelő lehetőséget Lackfi János költő, író, műfordító és felesége, Bárdos Júlia művészettörténész kapta. A költő-édesapa a tőle megszokott könnyed-közvetlen stílusában őszintén beszélt a házasságuk nem mindig csupán vidám részleteiről is, hangsúlyozva mégis, hogy nincs az a nyomasztó gond, fáradtság, svájci frank hitel, építkezés vagy költözködés, amit nem feledtet egy csapásra például egy ölelés a nyolcéves kislányától.
„Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat” – József Attilát idézve mondta, hogy a házasság, a család a kapcsolat teljességéről szól. Lackfi némi iróniával levezette a család és a gyermekvállalás egészségügyi, társadalmi és gazdasági hasznát, szemben a magukat el nem kötelező párok életével. Röviden szólva a házasság több, mint papír! A nagycsaládos élet pedig extrém sport, mely cirkuszi mutatványhoz hasonlóan arról szól, hogy mindig van valaki, aki az ember felé nyújtja a kezét, és továbblendíti a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben is.
„Ha megtaláltad az igazit, nem lehet elég korán, ha nem az igazit találtad meg, akkor nem lehet elég későn házasodni” – idézte a Kossuth-díjas zeneszerző nagypapát, Bárdos Lajost a férje után megszólaló Bárdos Júlia, aki előtt családi példa a nagycsalád.
Az ötgyermekes művészettörténész elmesélte környezete pesszimista reakcióit, amikor érettségi után 18 évesen összeházasodott az akkor másodéves egyetemista vőlegényével, nem is beszélve a sorban jövő gyermekáldásról. Az ellenszurkoló tábor véleménye ellenére nemhogy nem vágta el magát a továbbtanulástól, de az ötödik gyermeküket várva diplomázott, és elmondása szerint semmiről nem kellett lemondaniuk az életben, hiszen bár voltak ugyan nehézségek, mégis utaztak, építkeztek, és boldogan élnek.
„Az életünk minőségének legfontosabb mutatója az emberi kapcsolataink színvonala. Hálás vagyok Istennek, mert nincs nagyobb kaland, mint asszisztálni öt ember személyiségének kifejlődésénél. Hihetetlen biztonságot ad a tudat, hogy mellettünk áll valaki, akiben száz százalékig megbízhatunk” – zárta gondolatait Bárdos Júlia.
A sajtóeseményt idén is megtisztelte jelenlétével Richard Kane (UK), a Marriage Week nemzetközi mozgalom elindítója, aki elmondta, hogy az évtizedes múlttal büszkélkedő rendezvénysorozatot immár a világ huszonegy országában megrendezik február második vasárnapjával kezdődően.
A mozgalom alapítója hihetetlen statisztikákat hozott, miszerint Angliában, ha egy gyermek szülei nem házasok, akkor négyszer nagyobb eséllyel szakítanak az ötödik születésnapja előtt, mint a házasok. Ez azért fontos, mert a nem házasok gyermekeinek átlagosan négy-öt férfihoz kell megtanulniuk kötődniük tizenhat éves korukra, ami miatt elveszítik a tartós kötődés képességét. Ennek következményeként felnevelődik egy olyan generáció, amelyben lassan a többség ennek a látszólag alapvető képességnek hiányában van. Ennek a társadalmi és gazdasági következményei beláthatatlanok. Nagy-Britanniában az ezzel a jelenséggel összefüggő becsült költségek elérik az évi 44 milliárd fontot!
„Soha nem volt olyan fontos a házasság intézményének a népszerűsítése, mint manapság. Ez a mozgalom hétköznapi emberekből áll, akik hisznek a házasság nagyszerűségében. Nagyszerű és fontos dolog központi rendezvényeket és sajtótájékoztatókat tartani, de a változást a hétköznapi apró közösségeinkben végzett munkánk hozza el!” – tett hozzá.
Az országos rendezvénysorozatot a magyarországi keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával immár ötödik alkalommal rendezik meg hazánkban. A nemzetközi mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság fontosságára, népszerűsítse a család intézményét, és segítséget nyújtson azoknak, akik párkapcsolati vagy gyermeknevelési nehézségekkel küzdenek.
Idén február 11. és 19. között számos budapesti és vidéki helyszínen előadásokkal, beszélgetésekkel, kulturális programokkal kívánják ráirányítani a figyelmet a házasság, a család fontosságára.
Az eseménysorozat aktualitása, hogy a házasság hete-mozgalom nemzetközi konferenciájának 2012-ben hazánk ad majd otthont. A széles körű társadalmi és civil összefogáson alapuló rendezvénysorozat koordinálói a központi programok szervezésén túl az önálló kezdeményezésű regionális események előmozdításával elérhető közelségbe kívánják hozni az emberekhez a tartós és örömteli házasság megéléséhez szükséges ismereteket, illetve segítséget szeretnének nyújtani azoknak, akik valamilyen párkapcsolati problémával küszködnek.
A Family magazin révén a média-, valamint információs hátteret biztosító Harmat Kiadó vezetője, dr. Herjeczki Kornél szerint a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a mozgalom a civil és az egyházi aktivitás katalizálásával, a keretek biztosításával komoly lökést adhat a világi és egyházi önsegítő csoportok szerveződésének is. Az országos rendezvénysorozat folyamatosan bővülő programja a www.hazassaghete.hu, illetve a http://www.facebook.com/#!/hazassaghete oldalon követhető nyomon.
Hazánkban először 2008 februárjában tartották meg a házasság hetét a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) szervezésében, amelyhez a kezdetektől csatlakozott minden keresztény felekezet, illetve számos házassággal, családdal foglalkozó szervezet. Az országos rendezvénysorozatot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz), a Magyar Katolikus Családegyesület, a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálata, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat, a Magyarországi Evangélikus Egyház Női Missziója, a Magyarországi Baptista Egyház Család Szolgálata, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata, a Magyarországi Metodista Egyház Családszolgálata, valamint a Harmat Kiadói Alapítvány és a Family magazin vezetőiből álló munkacsoport szervezi és koordinálja.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





