Vízkereszti polifón vesperás volt a kelenföldi kántorátussal Ferencvárosban

A vízkereszti vesperás középkori dallamai – amelyeket a Ferencvárosi Evangélikus Kántorátus a Fővárosi Protestáns Kántorátussal énekelt – és a szertartás ősi ritmusa hihetetlen kontrasztot jelentettek a lüktető város zajából a hűvös Gát utcai katolikus templomba betérőknek.

A családias ökumenikus alkalmon Koczor Tamás ferencvárosi lelkész szolgált igehirdetéssel.

Vízkeresztkor a hagyomány szerint a napkeleti bölcsek megjelenését a gyermek Jézusnál, Jézus megkeresztelkedését, valamint a kánai menyegzőn történt első csodáját ünnepli a nyugati kereszténység.

Az igehirdető e három közül az elsőről prédikált, amit egy sokak szerint blaszfémiába hajló képpel vezetett be. A történet arról szólt, hogy mi lett volna, ha a „három királyok” „királynők” lettek volna. A furcsa történet szerint sok részletében másképp alakult volna a történet, de ami a legfontosabb, hogy ők nem olyan haszontalan dolgokat hoztak volna az újszülöttnek, mint az eredeti történet bölcs férfiúi, hanem ételt, ruhát, a mindennapi élethez szükséges praktikus dolgokat.

A történet kitért arra is, hogy a nők időben érkeztek volna, hogy már a szülésnél segíthessenek, és utána is maradtak volna Mária mellett. A lelkész a példázatban rejlő „mi lett volna, ha” feszültséget azzal oldotta fel, hogy bár a három napkeleti bölcs másra számított, amikor az új király előtti hódolatukat igyekeztek leróni, és drága ajándékaik haszontalannak bizonyultak, rámutatott arra is, hogy bármivel készülünk Jézushoz, legyen az bármilyen szempontból értékes, drága, vagy akár praktikus, nem számít, mert minden értéktelenné halványul annak fényében, amit mi kapunk Krisztustól.