2013 nyarán Erdélyben is lesz Szélrózsa

Létrehozás: 2010. szeptember 11., 11:15 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 11., 11:18

Kolozsvár – A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház munkaévkezdő lelkészértekezletét szeptember 9-10-én Kolozsvárott tartotta „A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig” címmel. Adorjáni Dezső püspök meghívására a nyitó istentiszteleten Gáncs Péter a MEE Déli Egyházkerületének püspöke prédikált. Az ünnepi úrvacsorai istentisztelet végén köszöntötte a gyülekezetet Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság főkonzulja, valamint dr. László Attila kolozsvári alpolgármester. Szöveg: Gáncs Péter

Az értekezlet bevezető előadása keretében Smidéliusz Gábor Budapest-Deák téri igazgató lelkész, „Szélrózsa-atya” szólt az eddigi nyolc országos evangélikus ifjúsági találkozó tapasztalatairól és áldásairól.

A Szélrózsát ugyanis szeretnénk Erdélyben is megszervezni, és ehhez a magyarországi tapasztalatokat erdélyi testvéreink szeretnék megismerni. Ez az ottani Szélrózsa, a korábbi tervekkel ellentétben egy, a magyarországitól független, önálló fesztivál lenne. A megbeszélés szerint a páratlan években Erdélyben, a páros években pedig Magyarországon lennének ezek az egyházi napok, amelyek egymást mintegy kiegészítenék, így erdélyiek és magyarországiak kölcsönösen meglátogatnák egymást ezeken az alkalmakon.

Simon Ilona apácai lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség elnöke valamint Domokos Jenő ifjúsági lelkész örömmel számolt be arról, hogy a legutóbbi két Szélrózsa találkozón, Kőszegen, illetve Szarvason már százharminc erdélyi fiatal vett részt.

Ők lehetnek egy hasonló ifjúsági találkozó hazai megszervezésének a motorjai. A lelkészértekezlet támogatta a tervet, hogy az első erdélyi Szélrózsa találkozót 2013 nyarán, Sepsiszentgyörgyön rendezzék meg, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal együttműködve.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Missziói nap: 2012. május 19.

Missziói nap 2012.05.19.

Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szûkölködõnek! (Zsolt 82,3)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Szabó György és Bea

építész, felügyelő – építőipari üzemmérnök, egyházközségi képviselő, házassággondozók

Levél írása

Missziói nap 2012
El szokott menni az egyháza által szervezett missziói napokra?







Szavazás 16