Kihirdették a Magyarországi Evangélikus Egyház logópályázatának eredményét – Petrikovics Edit pályaműve lett az első

Létrehozás: 2010. február 24., 11:05 Legutolsó módosítás: 2010. február 24., 11:14

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa és Elnöksége az arculati pályázatra érkezett pályaművek közül – az utolsó fordulóban – végül Petrikovics Edit pályaművét választotta ki. A nyertesnek ezúton is szeretettel gratulálunk!

Ahogyan azt honlapunkon korábban már olvashatták, a Magyarországi Evangélikus Egyház nyílt pályázatot írt ki az egyház emblémájának (logójának) és üzleti arculatának megtervezésére. A pályázati kiírásra összesen 41 pályázó 71 pályaműve érkezett, amelyek közül az első válogatás után, február 9-én négyen maradtak versenyben.

A tegnap lezajlott utolsó válogatáson végül Petrikovics Edit pályázata győzött. A Magyarországi Evangélikus Egyház új logójáról a grafikus a következőképpen írt beadott anyagában: „Az általam tervezett logóban a hal ősi, keresztény jelképét igyekeztem lendületes, dinamikus, egyben befogadó, védelmező keretbe helyezni és mintegy mozgásba hozni. Úgy gondolom, hogy napjainkban a nyitottság, a megújulásra való hajlandóság, valamint az elfogadás és a jó értelemben vett alkalmazkodóképesség, mely attribútumok az evangélikus szellemiség sajátjai is, elengedhe-tetlen feltételei a boldogulásnak, melyekben keresztény emberként minimum illendő jó példával elöljárnunk, a nyilvánosság előtti megjelenéskor pedig – akár az egyház logójával – hangsúlyoznunk.”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

logó

Elküldte Kiss Mazsola idő 2010. március 02., 19:58
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

A jóságos Úr bocsássa meg ezt mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az Úristenhez folyamodjék. (2Krón 30,18-19)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Heinemann Ildikó

evangélikus lelkész, pasztorálpszichológiai lelkigondozó

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 4