A Lutheránus Világszövetség Nagygyűlésén megválasztották az új tanácstagokat – Dr. Fabiny Tamás püspök is tanácstag lett

Létrehozás: 2010. július 24., 19:33 Legutolsó módosítás: 2010. július 26., 11:40

Stuttgart – A Lutheránus Világszövetség 11. Nagygyűlése megválasztotta Stuttgartban a következő hét év vezetőségének tagjait. A 48 tagú Tanács tagjai közé megválasztották dr. Fabiny Tamást, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspökét. Szöveg és fotó: Pángyánszky Ágnes

Az LVSZ alkotmánya szerint a Tanács a nagygyűlések közötti időszak legfelsőbb döntéshozó szerve. A mai napon az elnökválasztásra is sor került. Az LVSZ következő elnöke dr. Munib Younan, a Jordániai és  Palesztinai Evangélikus Egyház püspöke lett.

Az újonnan megválasztott vezetőség a Nagygyűlés utáni napon ülésezik először. Ezen az ülésen kerül megszavazásra a Tanács tagjai közül az alelnökök személye is, akik a világszövetség hét régióját képviselik majd a Lutheránus Világszövetségben.

Az LVSZ Tanácsának tagja illetve tanácsadója volt az elmúlt hét évben Wagner-Balicza Klára és Gáncs Péter püspök, akiknek köszönjük, hogy képviselték egyházunkat és régiónkat a Lutheránus Világszövetségben.

Isten áldását és sok erőt kívánunk ehhez a fontos szolgálathoz dr. Fabiny Tamás püspöknek megválasztása alkalmából!  

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is. (Dán 9,7)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Heinemann Ildikó

evangélikus lelkész, pasztorálpszichológiai lelkigondozó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 27