Búcsúzunk Bánffy Györgytől

Létrehozás: 2010. szeptember 03., 20:11 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 03., 20:15

Budapest – 2010. szeptember 3-án, Korfun tragikus hirtelenséggel elhunyt Bánffy György. Halálhírét színháza, a József Attila Színház közölte az MTI-vel, majd gyorsan az összes nagyobb hírügynökség közzé is tette. A színész az elmúlt évben adott interjút honlapunknak, amikor halálával kapcsolatban is nyilatkozott. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Hívő, katolikus ember volt, akik feleségével, az evangélikus Sátory Tildával rendkívüli módon kiegészítették egymást. Sok szállal kötődött egyházunkhoz, hiszen évekig evangélikus gyülekezetekbe is járt, evangélikus lelkészek prédikációit hallgatta.

Retorikát tanított az akkor még Evangélikus Teológiai Akadémia nevet viselő felsőoktatási intézményünkben is (ma már Evangélikus Hittudományi Egyíetem). Szerepelt az Evangélium Színház darabjaiban, legutóbb az Ember tragédiájában Isten hangját alakította.

A rá való emlékezésünk, gyászunk most szavakba nehezen önthető. Talán akkor lehet valamiképpen teljes, ha hivatkozunk a vele készített evangelikus.hu interjúra, amelyben életéről, hitéről, sőt haláláról is vallott:

http://www.evangelikus.hu/interju/banffy-gyoergy-mint-az-isten-hangja

Isten Önnel Művészúr!

*****

Felesége, Bánffy Györgyné Sátori Tilda az Északi Egyházkerület Missziói Napjának fórumbeszélgetésének egyik résztvevője volt: a vele készült beszélgetés itt olvasható: http://www.evangelikus.hu/interju/aki-az-oetvenes-evekben-is-misszionalt-2013-beszelgetes-banffy-gyoergyne-satory-tildaval/

*****

Az MTI híre a színész haláláról:

http://www.evangelikus.hu/lapszemle/elhunyt-banffy-gyoergy-szinesz

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

A jóságos Úr bocsássa meg ezt mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az Úristenhez folyamodjék. (2Krón 30,18-19)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Heinemann Ildikó

evangélikus lelkész, pasztorálpszichológiai lelkigondozó

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 7