Párban – Érden – szolgálatban

Létrehozás: 2008. október 26., 14:43 Legutolsó módosítás: 2008. október 26., 14:44

Érd - Sok helyről sokan érkeztek a testvérek múlt vasárnap Érdre, hogy tanúi legyenek Labossa Péter beiktatásának, valamint beosztott lelkészi státusba kiküldött felesége, Labossáné Kővágó Anita megáldásának. Forrás: Evangélikus Élet

Párban – Érden – szolgálatban

Labossa Péter és neje

A gyülekezet tizenhét éven át hűséges lelkészének, Ittzés Istvánnak a nyugdíjba vonulása miatt megüresedett helyre hívták meg a 2002 óta Nyíregyházán szolgált Labossa Pétert. Az iktatás szolgálatát Bence Imre, a Budai Egyházmegye esperese végezte. Fil 1,3,6 alapján tartott igehirdetésében hangsúlyozta: akik közösséget vállaltak az evangéliummal, ne magukat hirdessék, hanem életük prédikáljon, és szavaikból, tetteikből Jézust ismerjék meg az emberek. Az esperesi prédikációra szinte válasz volt az új lelkész székfoglaló idehirdetése, amelyet a meghívón is szereplő Zsolt 95,1 alapján tartott. Labossa Péter hangsúlyozta: ez a vasárnap délutáni örömünnep a megváltó Úr Jézus Krisztus ünnepe, aki örvendező életet kínál mindannyiunk számára. A beiktatott lelkész életében jelentős volt az 1999. esztendő. Akkor augusztusban ordinálták otthoni gyülekezetében, Kölcsén, lelkész édesapja, Labossa László egykori szolgálati helyén. A következő hónapban nemcsak hivatását kezdte meg Sámsonháza, Pásztó, Bátonyterenye és Szúpatak gyülekezetében, hanem házasságot is ekkor kötött Kővágó Anitával. Labossáné Kővágó Anitát tavaly augusztusban ordinálták Kondoroson. Három gyermekük van, a nyolcéves Benedek Péter, a hatéves Barnabás Máté és a három és fél éves Anna Gréte. Az érdiek ezért is döntöttek úgy, hogy az Úristen segítségében bízva a már meglévő parókusi státus mellett a lelkésznő számára félállást alakítanak ki; ő elsősorban a gyermekmunkát végzi majd a gyülekezetben. Bár Érd alvóvárosnak neveztetik, a már közel nyolcvanéves múltra visszatekintő gyülekezet nem alvó, hanem lelki értelemben ébredő településen fogadja új lelkészeit. - Érdek nélkül jöttek Érdre, ahol érdekes szolgálat vár rájuk - e szójátékkal Fabiny Tamás püspök köszöntötte a házaspárt.
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Szabó György és Bea

építész, felügyelő – építőipari üzemmérnök, egyházközségi képviselő, házassággondozók

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 17