Székesfehérváron folytatódott a püspök-jelöltek fóruma

Létrehozás: 2011. január 17., 09:28 Legutolsó módosítás: 2011. január 17., 09:29

Székesfehérvár – Ahogyan arról honlapunkon már beszámoltunk, szombaton délelőtt Kaposváron, délután azonban Székesfehérváron mutatkoztak be a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének püspök-jelöltjei. A saját gyülekezetekben tett bemutatkozó alkalmak után a választásig még négyszer (Bük, Veszprém, Pápa, Győr) áll a kerületben a hívek elé Bencze András és Szemerei János. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: fmh.hu

A szombati székesfehérvári bemutatkozáson megtelt az evangélikus templom érdeklődőkkel.

Először egy előre megadott témában kellett 15-15 percben előadást tartania mindkét jelöltnek, a közelmúltban lezajlott közvéleménykutatások tükrében egyházi struktúráról, stratégiáról, szociológiáról.

Hasonlóan a kaposvári alkalomhoz, az előadást követően itt is kérdezhettek a megjelent hívek. A kérdések kitértek többek között arra, ki hogyan kívánja megakadályozni a kisegyházak elszívó hatását, megoldani új hívek megnyerését, erősíteni a társadalmi kohéziót a két jelölt. Szó volt a vezetési szemléletről és a problémák megfelelő kezeléséről is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Szabó György és Bea

építész, felügyelő – építőipari üzemmérnök, egyházközségi képviselő, házassággondozók

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 28