Választási hajrá: Püspök-jelöltek szerepelnek majd a különböző médiumok evangélikus adásaiban

Létrehozás: 2011. március 11., 11:16 Legutolsó módosítás: 2011. március 11., 11:17

Budapest – Végéhez közeledik a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökválasztási kampánya. A bemutatkozó fórumoknak már vége van, de a jelöltek az evangélikus egyház különböző műsoraiban fognak a közeljövőben megszólalni. Ezeket az alkalmakat gyűjtötte össze szerkesztőségünk. Szöveg: evangelikus.hu

Mint ahogyan arról már egy másik cikkünkben is beszámoltunk, a Dunántúli Harangszó mellékletében párhuzamos interjúkat olvashatnak a püspök-jelöltekkel.

2011. március 13-án, vasárnap, az m1-en 10.25-kor Evangélikus magazint láthatnak, amelynek egyik részében szintén megszólal mindkét jelölt, és részletek hallhatóak majd a pápai fórumon elhangzott előadásaikból is.

Március 14-én, hétfőn az MR1 Kossuth Rádióban a 13.30-kor kezdődő Evangélikus egyház félórája című műsorban is hallható majd interjú a püspökjelöltekkel.

Az Evangélikus Élet 2011. március 20-án megjelenő számában pedig szintén válaszolnak majd a nekik szegezett párhuzamos kérdéssorra.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Roszík Dániel

evangélikus teológus, szervezetfejlesztő szupervízor, mediátor, pénzügyi tanácsadó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 28