Hírcentrum archívum

Más egyházak, felekezetek honlapjainak híreit, információit, illetve világi lapoknak a kereszténységről szóló tudósításait gyűjtjük itt egybe. Az anyagok a forrás eredeti oldalán olvashatóak. A közölt hírek nem tükrözik egyházunk hivatalos véleményét.

 

A nővér, aki nemzetközi katolikus televíziót épített a semmiből

Jennifer Fulwiler, a népszerű katolikus blogszerző nyolc fontos tanulságot vont le a 89 éves Angelica nővér radikális hittől áthatott életéből. (Magyar Kurír, 2012/05/16 17:00:03 GMT+2)

Keleti lélekkel a Kárpát-medencében – interjúkötet Kocsis Fülöp püspökkel

A Szent István Társulat Pásztorok című sorozatában ezúttal Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye görögkatolikus püspöke vall életéről, szerzetesi papi hivatásáról Elmer István írónak, az Új Ember főmunkatársának. (Magyar Kurír, 2012/05/16 17:00:03 GMT+2)

Egyházi fenntartásba adnak két XVII. kerületi intézményt

Budapest - A következő tanévtől a Magyarországi Evangélikus Egyház vesz át egy rákosmenti óvodát és egy általános iskolát, a fenntartói jog átengedéséről szerdán, rendkívüli ülésen döntött a kerület képviselő-testülete. (MTI, 2012/05/16 16:03:04 GMT+2)

Mezőhegyesi és aradi zarándokok Passauban

A május 6. és 8. közötti zarándoklattal a mezőhegyesi és az aradi zarándokok a németországi és az ausztriai magyar missziók zarándokaival együtt rótták le kegyeletüket Boldog Gizella sírjánál. (Magyar Kurír, 2012/05/16 16:00:04 GMT+2)

Jézus-szobrot rongáltak meg Szászországban

A szászországi Pausa temetőjében ismeretlen tettesek megcsonkítottak egy Krisztus-szobrot. (Magyar Kurír, 2012/05/16 15:00:03 GMT+2)

A szlovén püspökök a strunjani kereszt felgyújtásáról

Dean Verzel művész május 10-én gyújtotta fel a keresztet; tíz évvel korábban hasonló tettet követett el, amiért beperelték, de felmentést kapott. (Magyar Kurír, 2012/05/16 15:00:03 GMT+2)

Kormány: Tájékoztatás a „Báthory István Terv” című munkaanyagról

A Népszabadság birtokába jutott Báthory István Terv címet viselő munkaanyaggal kapcsolatban az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős államtitkárság felhívja a figyelmet, hogy a dokumentum sem kormányzati, sem tárcaszinten nem került megtárgyalásra és elfogadásra. (kormany.hu, 2012/05/16 14:50:21 GMT+2)

Újra cigányiskola Nyíregyházán? Perelik a várost és a fenntartót

Tavaly szeptemberben újra megnyílt a 2007-ben már bezárt nyíregyházi általános iskola a város hírhedt telepén. A jelenlegi fenntartót, a Magyarországi Görögkatolikus Egyházat és a városi önkormányzatot is beperelte egy jogvédő szervezet. Az iskola megnyitását a városvezetés és Balog Zoltán miniszter is támogatja. A helyiek körében megoszlanak a vélemények. (hvg.hu, 2012/05/16 14:49:25 GMT+2)

Megújult a Mécses börtönpasztorációs Szeretetszolgálat

Az 1991-ben megalakult Mécses Szeretetszolgálat elnöksége tisztújító közgyűlést hívott össze, melyen módosították az Alapszabályt és új vezetőséget választottak. (Magyar Kurír, 2012/05/16 14:00:02 GMT+2)

Ezen a napon: létrehozzák az Állami Egyházügyi Hivatalt

1951. május 15-én hozták létre a magyarországi egyházak irányításának legfőbb szervét, az Állami Egyházügyi Hivatalt. Az egyházpolitika elvi, politikai kérdéseiben a pártközpont döntött, a kivitelezés csak formálisan tartozott az ÁEH-ra. Az egyházak működését korlátozó jogszabályokat és intézkedéseket csak a rendszerváltáskor helyezték hatályon kívül. (mult-kor.hu, 2012/05/16 13:08:45 GMT+2)

Báthory-terv: egyházügyi stratégia, ami nincs is

Szerkesztőségünk birtokába jutott a Báthory István Terv elnevezésű egyházpolitikai stratégia, amely szerepet játszhatott Szászfalvi László államtitkár leváltásában. A közigazgatási tárca közlése szerint azonban olyan munkaanyagról van szó, amelyet a minisztérium és a kormány sem tárgyalt, tehát nem tekinthető irányadó dokumentumnak. (nol.hu, 2012/05/16 13:05:24 GMT+2)

400 millió forinttal többet hozna az ajkai iskoláknak az egyházi üzemeltetés

Tiltakozó gyűlést tartottak az ajkai Bródy Imre gimnázium előtt. Az 500 diák egy része és szüleik azért demonstráltak, mert nem szeretnék, ha a város a Hit Gyülekezetének adná át az iskola működtetését. Az egyház eloszlatta a világnézeti aggodalmakat és hozzátette: nem bocsátanának el senkit, megtartanák a tanárokat és a dolgozókat. (ATV, 2012/05/16 13:04:48 GMT+2)

Szombathelyi egyházak: Kik férnek még be az ajtón?

Folytatódik az egyházak nyilvántartásba vételi harca, Szombathelyen két felekezet harcol az elismerésért. Az Isteni Ige Társasága tulajdonképpen a Katolikus Egyházhoz tartozik, míg az Élet és Út Egyháza meditációs légző gyakorlatok által kívánja megismertetni a harmóniát. Mindezt ráadásul a Csaba úton (westindex.hu, 2012/05/16 13:01:49 GMT+2)

Segítség a segítőknek – jön a negyedik Szeretethíd

Vidéki postásokat, fővárosi gimnazistákat, vallási, korbeli megkötés nélkül mindenkit várnak a negyedik Szeretethíd szervezői. A megmozdulás előtt Fehér Eszter főkoordinátorral beszélgettünk. (MTI, 2012/05/16 13:00:05 GMT+2)

A gyónási titok vértanúja: Nepomuki Szent János

Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik: a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, továbbá Csehország patrónusa. 1393-ben szenvedett mártírhalált Prágában. 1721-ben avatták boldoggá, 1729-ben emelték a szentek sorába. (Magyar Kurír, 2012/05/16 13:00:03 GMT+2)

Hozzatok maradandó gyümölcsöt! – Iskolanap az egri bazilikában

Az idei sskolanap ünnepi szentmisével kezdődött, melynek elején sok új intézmény diákjait köszönthette Ternyák Csaba egri érsek. (Magyar Kurír, 2012/05/16 13:00:03 GMT+2)

Szexuális felvilágosítás itthon és külföldön

Az új magyar alaptörvényben külön bekezdés mondja ki: az emberi életet a fogantatás pillanatától védelem illeti meg. (csaladhalo.hu, 2012/05/16 12:58:30 GMT+2)

Konferencia az embermentőkről – Németh Zsolt: mindig van lehetőség a jó választására

Budapest - Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint még ha minden körülmény azt sugallja is, hogy erre nincs lehetőség, mindig lehet a jót, az életet választani, és az embereknek ma is erkölcsi kötelezettségük a jó mellett dönteni. Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet arról beszélt egy keddi budapesti nemzetközi konferencián, hogy a holokauszt idején "az emberiség a legrosszabb arcát mutatta". (MTI, 2012/05/16 12:56:35 GMT+2)

Virtuális térben kel életre a középkor – 3D-s rekonstrukció a szekszárdi bencés apátsági templomról

A simontornyai vár és a paksi római erőd, a Lussonium után újabb Tolna megyei középkori építmény kel életre virtuális térben: elkészült a szekszárdi középkori bencés apátság 3D-s rekonstrukciója, amelyet a szekszárdi vármegyeháza - egyelőre még zárva tartó - állandó kiállításán láthat a közönség. - A nemrég felújításon átesett, klasszicista épület helyén állt XI. századi eredetű templomot egy tizenöt perces 3D-s animáció és egy interaktív v (MTI, 2012/05/16 12:55:23 GMT+2)

Alagútra vagy altemplomra bukkantak a vilonyai templom alatt

Vilonya - Alagútra vagy altemplomra bukkantak a Veszprém megyei Vilonya temploma alatt; a helyiek azért kezdtek kutakodni, mert az esőzések miatt megsüllyedt a szószék. (MTI, 2012/05/16 12:54:21 GMT+2)

Száz nap börtönt kapott a bácskai püspök megsértése miatt

Budapest/Belgrád - Száz napra börtönbe kell vonulnia egy újvidéki antifasiszta szervezet tagjának, amiért megsértette Irinej bácskai ortodox püspököt - jelentette szerdán a B92 rádió-televízió. (MTI, 2012/05/16 12:53:20 GMT+2)

Hittérítő akciókat terveznek a cseh szurkolók körében a lengyel katolikusok

Prága - Hittérítő akciókat terveznek a labdarúgó Európa Bajnokságra júniusban Wroclawba látogató cseh szurkolók körében a lengyel katolikusok - írta a prágai sajtó. (MTI, 2012/05/16 12:52:14 GMT+2)

Isépy Tamásra emlékeztek Miskolcon

Miskolc - Ünnepi taggyűlésen emlékeztek meg a kereszténydemokraták Isépy Tamásról, a párt egykori politikusáról kedden Miskolcon. (MTI, 2012/05/16 12:51:33 GMT+2)

Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyírő József író hamvait – Az evangélikus egyház is elbúcsúztatja

Budapest - Május 27-én újratemetik a székelyudvarhelyi katolikus temetőben az emigrációban elhunyt Nyirő József hamvait. Az erdélyi író földi maradványait zarándokvonat viszi Romániába, előtte a fővárosiak is leróhatják kegyeletüket az 1953-ban elhunyt alkotó előtt. (MTI, 2012/05/16 12:50:43 GMT+2)

Hoffmann: a 20. század diktatúrái ellen egyszerre kell fellépni

Budapest - Az oktatási államtitkár szerint a huszadik század diktatúrái "egy tőről fakadtak", ezért mindig egyszerre kell fellépni ellenük. Hoffmann Rózsa ezt egy témában rendezett konferencián mondta kedden a fővárosban. (MTI, 2012/05/16 12:49:47 GMT+2)

Konferencia az embermentőkről – L. Simon László: a magyaroknak és a szlovákoknak fel kell dolgozniuk a történelmüket

Budapest - L. Simon László (Fidesz) , az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke szerint a magyaroknak és a szlovákoknak képesnek kell lenniük feldolgozni a történelmüket, "együtt kell tudnunk élni a múltunkkal, a problémáinkkal, a magyaroknak és a szlovákoknak békésen kell együtt élniük a Kárpát-medencében". (MTI, 2012/05/16 12:48:59 GMT+2)

Ismét Görgey Artúr nevét viseli a szentendrei laktanya – Egyházak képviselői is megáldották

Szentendre - Ünnepélyes keretek között újra a Görgey Artúr laktanya nevet vette fel kedden a Magyar Honvédség szentendrei kiképző bázisa. Hende Csaba honvédelmi miniszter azt mondta, a honvéd tábornoknak nagy szerepe volt abban, hogy az 1848-49-es szabadságharc a bukás ellenére legendává válhatott. (MTI, 2012/05/16 12:47:57 GMT+2)

Református Zenei Fesztivál a Ferencvárosban

Budapest - A Református Zenei Fesztivált kilencedik alkalommal rendezik meg a Bakáts téren és vonzáskörzetében, a Ráday Kultucca programjainak részeként. A fesztivál második és harmadik napja egybeesik a Múzeumok majálisával is, ezért az 500 fős fesztiválkórus szombat délután a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva énekel. (MTI, 2012/05/16 12:47:06 GMT+2)

Illés Lajos-emlékkoncert szeptemberben a Sportarénában

Budapest - Emlékkoncertet rendeznek szeptember 22-én az öt évvel ezelőtt elhunyt Illés Lajos tiszteletére a Papp László Budapest Sportarénában; a legendás Illés-együttes egykori alapítója, névadója, zongoristája, dalszerzője idén lenne 70 éves. (MTI, 2012/05/16 12:46:25 GMT+2)

NGM: a fogyasztók érdekében módosult a fogyasztóvédelmi törvény

Budapest - Az Országgyűlés elfogadta a fogyasztóvédelmi törvény módosítását, amelynek köszönhetően a jövőben gyorsabbá válik a panaszkezelés és bővül a békéltető testületek hatásköre. (MTI, 2012/05/16 12:45:41 GMT+2)

Összhangban – egységünnep a Ferencvárosban

A Református Zenei Fesztiválon olyan imádságok és énekek hangoznak el, amelyek a hitünket erősítik – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a rendezvény szervezője, akivel az idei programokról beszélgettünk. (reformatus.hu, 2012/05/16 12:00:03 GMT+2)

Önkéntes fórum

Az önkéntes műhely első találkozója azért is volt nagy jelentőségű, mert ezzel indult útjára az önkéntesek közös koordinációja egyházunkon belül. (reformatus.hu, 2012/05/16 12:00:03 GMT+2)

Új ferences házfőnökök és plébánosok

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány áprilisban megválasztott definitóriuma Magyar Gergely tartományfőnök vezetésével több személyi változásról döntött májusi ülésén. (Magyar Kurír, 2012/05/16 12:00:03 GMT+2)

Konzultori kinevezések az Új Evangelizáció Pápai Tanácsába

A pápa négy különböző nemzetiségű és szakértelmű konzultort, három egyházi és egy világi személyt nevezett ki az Új Evangelizáció Pápai Tanácsába. (Magyar Kurír, 2012/05/16 12:00:03 GMT+2)

Hit, szabadság, gólöröm

Csak a férfiak érthetik, hogy mi a jó fociban – állította egy tíz év körüli focipalánta a hétvégi, kecskeméti református labdarúgótornán. Végül mégis mindenki számára kiderülhetett, miért éppen a futball a legelbűvölőbb játék a világon, különösen akkor, ha reformátusok játsszák. Foci Cseténytől Barcelonáig. (parokia.hu, 2012/05/16 11:02:18 GMT+2)

Szeretet, egység, zene

A jó kedvvel végzett munka természetességét szeretik az emberek – mondta az idei református önkéntes napok fővédnöke. Szabó István püspök szerint a Szeretethíd mögé nincs téve semmilyen hangzatos ideológia, egyszerűen csak jó és nemes célokat szolgáló rendezvény. (parokia.hu, 2012/05/16 11:00:28 GMT+2)

Lehet nemet mondani

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke is beszélt a Lehet nemet mondani című keddi budapesti konferencián, mely az embermentők előtt tisztelgett. (reformatus.hu, 2012/05/16 11:00:02 GMT+2)

Molnár Mária emlékkiállítás újabb helyszínen – Csurgó

Molnár Mária születésének 125. évfordulójára szervezett vándorkiállítás folytatja útját. A tárlat a csurgói Református Kollégiumban lesz látható június 1-ig. (reformatus.hu, 2012/05/16 11:00:02 GMT+2)

Molnár Mária emlékkiállítás újabb helyszínen – Veszprém

Molnár Mária születésének 125. évfordulójára szervezett vándorkiállítás folytatja útját. A tárlat június 1-től a hónap végéig a veszprémi Új templomban lesz látható. (reformatus.hu, 2012/05/16 11:00:02 GMT+2)

A hazai zsidóság vezetői az egri érseknél

A magyar zsidóság vezetői május 15-én hivatalában felkeresték Ternyák Csaba egri érseket. A találkozóról kiadott nyilatkozatot az alábbiakban közölük. (Magyar Kurír, 2012/05/16 11:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 16-i napilapok szemléje. (Magyar Kurír, 2012/05/16 11:00:02 GMT+2)

Remény és biztatás - Montrealba látogatott Cserháti Ferenc püspök

A külföldi magyarok lelkipásztori ellátásáért felelős püspök montreáli látogatása biztatást és reményt adott az ottani magyaroknak. (Magyar Kurír, 2012/05/16 11:00:02 GMT+2)

Az ausztrál anglikánok is teljes egységre léphetnek a Katolikus Egyházzal

Június 15-én Ausztráliában megalakul a személyi ordinariátus. (Magyar Kurír, 2012/05/16 10:00:02 GMT+2)

Tanú, mester és nevelő – átadták a Kunszt József-díjakat Kalocsán

A nevelésben a legfontosabb pedagógus személye, szakmai tudása, felkészültsége, embersége és a szolgálata; ezt ünnepeljük most – mondta Udvardy György pécsi megyéspüspök a Kunszt József-díjak átadásakor Kalocsán. (Magyar Kurír, 2012/05/16 10:00:02 GMT+2)

Egy történet az összefogásról

Baranyi Zsanett, a Wáli István Szakkollégium diákja fél évig Bernben tanulhatott, hála a nemzetközi összefogásnak. (reformatus.hu, 2012/05/15 18:00:03 GMT+2)

Több ezer önkéntes a református szeretetszolgálat Szeretethíd-programjain

Eddig több mint háromezer önkéntes jelentkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) május 18-19-i Szeretethíd nevű akciójára. Az első nap Budapesten, míg másnap Debrecenben osztanak szét süteményeket a rászorulók közt. (Magyar Kurír, 2012/05/15 18:00:03 GMT+2)

Imaküldés miatt bocsátották el az angol orvost

Nem lehetsz a munkahelyeden az, aki vagy, nem mondhatod, hogy „keresztény vagyok” – vonta le a tanulságot egy angol doktor az ellene felhozott vádakból. (Magyar Kurír, 2012/05/15 18:00:03 GMT+2)

Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása

Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása a fővárosi és a megyei törvényszékeken. Az MTI körképe szerint a legtöbb kérelmet a fővárosin kívül a Budapest környéki és a debreceni törvényszéken nyújtották be. (Magyar Kurír, 2012/05/15 18:00:03 GMT+2)

Bölcskei Gusztáv részvételével tartott elnökségi ülést a REDIE

Elnökségi ülést és közgyűlést tartott május 8-án a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete (REDIE) Berekfürdőn. (reformatus.hu, 2012/05/15 17:00:04 GMT+2)

IGÉT – Ifjúsági találkozót tartottak Békéscsabán

A Hiteles hit mottójával hívták össze Békés megye fiatal papjai, a ZenebarátFelebarátok együttes és az egyházmegyei Katolikus Ifjúsági Alapítvány az V. Békés megyei Ifjúsági Találkozót. (Magyar Kurír, 2012/05/15 17:00:04 GMT+2)

Református zenei fesztivált tartanak a Ferencvárosban

Sebestyén Márta, Berecz András, Pál István Szalonna és bandája, a Berka együttes, a Djabe, az After Crying és az Ismerős Arcok a május 18. és 20. között megrendezett fesztivál húzónevei. (Magyar Kurír, 2012/05/15 17:00:04 GMT+2)

Szent Pachomiusz apát

Pachomiusz egyiptomi remete a kolostori közösségben élő szerzetesség megalapítójaként szerepel a keleti szerzetesség nagy atyái között. Május közepén emlékezik meg róla az Egyház. (Magyar Kurír, 2012/05/15 17:00:03 GMT+2)

A hajléktalan műhely első találkozója

A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézményben tartotta első találkozóját a hajléktalan műhely, mely a hajléktalan ellátásban a szakmai minőség kontrollja kíván lenni. (reformatus.hu, 2012/05/15 16:00:03 GMT+2)

Nemsokára indul a Szeretethíd

Ne csak magunk körül forogjanak a gondolataink – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv püspök a Kárpát-medencei önkéntes napok debreceni sajtótájékoztatóján kedden. (reformatus.hu, 2012/05/15 16:00:03 GMT+2)

Megújult a miskolci református nagytemplom

Elkészült Miskolcon a Kossuth-utcai református templom külső és belső felújítása, valamint az orgona teljes körű restaurálása. (Magyar Kurír, 2012/05/15 16:00:03 GMT+2)

Anglia: Nem engedélyezik a keresztény családkonferenciát

A Christian Concern konferenciája szervezőinek tudomására hozták: nem tarthatják meg a rendezvényt a szokásos helyszínen, mivel azt vallják, hogy házasság kizárólag egy férfi és egy nő között jöhet létre. (Magyar Kurír, 2012/05/15 16:00:02 GMT+2)

Saját hibájukból rossz a keresztény civilek érdekérvényesítése az emberi jogi bíróságon

A baloldali civil szervezetek már régen kihasználják a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága által nyújtott lehetőségeket, a keresztény szervezetek azonban még nem igazán döbbentek rá, mennyire fontos bekapcsolódni ebbe a munkába. (Magyar Kurír, 2012/05/15 16:00:02 GMT+2)

Családkongresszus

Nyolcadik alkalommal rendezi meg Családkongresszusát a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. (reformatus.hu, 2012/05/15 15:00:04 GMT+2)

„A Gulágon éppúgy tilos volt keresztet viselni, mint ma egyes munkahelyeken”

Myroslav  Marynovych jelenleg az ukrajnai Katolikus Egyetem rektorhelyettese. Ateista volt, amikor a kommunista hatalom munkatáborra ítélte és Kazahsztánba hurcolták. (Magyar Kurír, 2012/05/15 15:00:04 GMT+2)

Jótékony célra adományozza Templeton-díját a dalai láma

A dalai láma jótékony célra adományozza 1,1 millió font értékű Templeton-díját. A száműzetésben élő tibeti szellemi vezető május 14-én, hétfőn vette át a vallási díjat a londoni Szent Pál-székesegyházban. (Magyar Kurír, 2012/05/15 15:00:03 GMT+2)

Tizenötödik tanévét zárta a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézete

Az intézet évzárója, az elmúlt másfél évtizedhez hasonlóan, összekapcsolódott a Magyar Kánonjogi Társaság 2012. évi első ülésének szakmai konferenciájával, amely Az egyházi hivatal betöltése és formái címmel tartottak május 15-én. (Magyar Kurír, 2012/05/15 14:00:03 GMT+2)

Teológus a globalizációról

A Répcelaki Szabadegyetem ismeretterjesztő előadás-sorozat ötvenedik programján a globalizáció témaköre szerepelt. (vasnepe.hu, 2012/05/15 13:04:23 GMT+2)

Fiatalok a Zenei Fesztiválon

Fotókiállítás, ifjúsági zenekarok találkozója, Befogadó kávéház és imaút – idén a korábbi éveknél jóval gazdagabb programmal várják a református fiatalokat a szervezők. (reformatus.hu, 2012/05/15 13:00:03 GMT+2)

Az angol katolikus egyház is imádkozik Erzsébet királynőért

Az Egyesült Királyság június 2. és 5. között négy napon át ünnepli Erzsébet királynő megkoronázásának 60. évfordulóját. (Magyar Kurír, 2012/05/15 13:00:03 GMT+2)

Nagyszülők zarándoklatát tartották Alsószentivánon

A fatimai kegyszobor első magyar zarándokhelyén Spányi Antal megyéspüspök az idősekért mondott szentmisében idén is megáldotta a nagyszülőket, akik együtt adtak hálát életükért, imádkoztak családjukért. (Magyar Kurír, 2012/05/15 13:00:03 GMT+2)

Sárvár: megújulhat a Nádasdy-vár hídja és a posta mögötti tér

Megújulhat a sárvári posta mögötti tér, a vár hídja, és egy sétánnyal is gazdagodhat a város. A város önkormányzata ezúttal gyógyhelyfejlesztésre pályázott. (vasnepe.hu, 2012/05/15 12:55:37 GMT+2)

Madarak és fák napja: övék itt a rét

„Miénk itt a rét!” A tavasz egyik fő attrakciójává vált néhány év alatt ez a környezet- és természetismereti program, amely a Madarak és fák napjának utóda. Pénteken úgy 150 diákot, szombaton jó idő esetén kiránduló családokat csábít a rétre. (vasnepe.hu, 2012/05/15 12:52:09 GMT+2)

Orosházi lány lett a mézkirálynő – Evangélikus diákok is indultak

Diák mézkirálynőt választottak pénteken Orosházán a madarak, fák napja alkalmából. (beol.hu, 2012/05/15 12:31:25 GMT+2)

Önkénteseket és támogatókat tüntetett ki a Vöröskereszt – A Benkások is a díjazottak között vannak

A nemzetközi Vöröskereszt világnapját tartotta kedden a megyei szervezet Békéscsabán. (beol.hu, 2012/05/15 12:28:16 GMT+2)

Nem adják a pünkösdi egyház cigánymissziójának az iskolát

A helyi képviselő-testület leszavazta, hogy a pünkösdi egyház cigánymissziója vegye át a helyi összevont közoktatási és közművelődési intézményt. (beol.hu, 2012/05/15 12:27:13 GMT+2)

Pál Feribe lehet botlani a Ferencieken

Ne meneküljön senki a Ferenciek terén felállított 23 sátor láttán; a Szent István Könyvhét felé ténfergők belefuthatnak Pál Feribe vagy Olofsson Placid atyába is, ami nem baj. (mno.hu, 2012/05/15 12:08:42 GMT+2)

Y-kromoszóma nélkül is férfi lehet a férfi

A humán sejtek 23 pár kromoszómát tartalmaznak, melyekből 22 pár mindkét nemben egyformán néz ki. A 23. pár, a nemi vagy szexkromoszóma viszont eltérő a férfiakban és a nőkben. A nők két X-kromoszómát (XX), a férfiak egy X- és egy Y-kromoszómát (XY) hordoznak. Valamikor a két nemi kromoszóma hasonlóan nézett ki. (nol.hu, 2012/05/15 12:04:14 GMT+2)

Magyarázkodik a Nagy Gén

Elhatárolódunk a megkülönböztetés minden formájától, továbbá sajnáljuk, hogy tudományosan megalapozott génvizsgálatot egyes személyek tévesen, rossz szándékkal használnak fel – fogalmaz közleményében a Nagy Gén Kft., amely megpróbálja megmagyarázni, miként fodulhatott elő, hogy egy általuk kiadott genetikai szakértői leletben azt rögzítették a Jobbik egyik tagjáról: „nem rendelkezik cigány és zsidó genetikai génváltozatokkal". (nol.hu, 2012/05/15 12:03:24 GMT+2)

Zsidógyalázás a „magyar élet menete"?

Meggyalázta a múlt század közepén meggyilkolt zsidó és nem zsidó vallású magyarok emlékét a Jobbik azzal, hogy a múlt heti politikai rendezvényét a „magyar élet menetének" titulálta – írja közleményében az Élet Menete Alapítvány, a rasszizmus és antiszemitizmus ellen tiltakozó Élet Menete megemlékezés szervezője. (nol.hu, 2012/05/15 12:00:14 GMT+2)

Május 13.: Muraközy Gyula, költő, lelkipásztor

Százhúsz évvel ezelőtt ezen a napon született Muraközy Gyula, a Budapest–Kálvin téri Református Egyházközség lelkésze. (reformatus.hu, 2012/05/15 12:00:03 GMT+2)

I. Keresztény Film- és Könyvvásár

Június első napjaiban, június 8. és 10. között az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az I. Keresztény Film- és Könyvvásár számára. (reformatus.hu, 2012/05/15 12:00:03 GMT+2)

Mélység fölé épült bazilika – különleges templom Dél-Amerikában

A kolumbiai Las Lajas székesegyház a Guáitara folyó völgyén átívelő hídon épült. (Magyar Kurír, 2012/05/15 12:00:02 GMT+2)

Okostelefonon böngészhető a Balaton

A balatoni régióban elsőként Balatonfüred rukkolt elő egy ingyenesen letölthető okostelefon-alkalmazással, amely virtuálisan megjeleníti a településen, valamint a tó környékén található kulturális-turisztikai látványosságokat. (nol.hu, 2012/05/15 11:59:28 GMT+2)

Tényleg félni kell valakitől – csak azért, mert cigány?

Debrecen – Könnyebb toleránsnak lenni egy nagyváros elitnegyedében, mint ott, ahol beugranak a kerítésen, s kihúzgálják a retket – mondja a nevelésszociológus. Forray R. Katalin szerint már a második olyan nemzedékhez értünk, amelyik nem ismeri a munkát. Interjú. (dehir.hu, 2012/05/15 11:56:48 GMT+2)

Felháborodását fejezte ki Tőkés László

Tőkés László kifogásolja, hogy Bihar megyei vidéki lelkipásztorok jóhiszeműen vesznek részt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányában, ezzel kapcsolatosan viszont más véleményen van Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke - derül ki a Krónika hétfői számából. (ECHO TV, 2012/05/15 11:55:43 GMT+2)

Folytatják a hadisírgondozást a Honvédtemetőben

Debrecen – A néhány hete elkezdődött sírkertgondozás május 19-én, szombat folytatódik, ezúttal a református középiskolák diákjai is segítenek. (dehir.hu, 2012/05/15 11:54:41 GMT+2)

Hatalom és egyház – Jakab Attila vallástörténész szerint a társadalom totális ellenőrzése a cél

A hatalom kisajátít bizonyos felekezeteket, amelyek fundamentalista szexuáletika formájában ideológiát szállítanak a politika számára. Jakab Attila vallástörténészt a mai Magyarországon zajló folyamatok a bizánci és római kereszténység középkori történetére emlékeztetik. (nol.hu, 2012/05/15 11:53:56 GMT+2)

Átveheti a sámsoni iskolát a Hit Gyülekezete – így Hoffmann Rózsa

Hajdúsámson, Budapest – Az oktatásért felelős államtitkár a HírTV Kontraszt című műsorában úgy nyilatkozott, mivel bejegyzett egyház, a Hit Gyülekezete átvehet önkormányzati iskolát. Azt mondta, ha a helyieknek nem tetszik, lépjenek fel ellene. (civishir.hu, 2012/05/15 11:53:05 GMT+2)

Színes választékkal várja az érdeklődőket a Református Zenei Fesztivál

Jövő vasárnap rendezik meg a Református Zenei Fesztivált, mely az évek folyamán az egyik legjelentősebb egyházzenei ünneppé nőtte ki magát. A műsorban a fesztivál házigazdája, Böszörményi Gergely mesélt a színes koncertkínálatról. (tv2.hu, 2012/05/15 11:52:15 GMT+2)

A Fidesznek nem mindegy, melyik egyház veszi át az iskolát

Hajdúsámson nem akarja állami kézben tudni egyetlen oktatási intézményét, így az egyedül jelentkező Hit Gyülekezetére bízná. A jobboldal támadásba lendült, a helyi Fidesz a demokráciára hivatkozva ellenzi a Hit Gyülekezetének bevonását. (nol.hu, 2012/05/15 11:51:33 GMT+2)

Az egyházakhoz menekítik az iskolákat

Egyre több önkormányzat menekítené az iskoláit az egyházakhoz a közelgő államosítás elől. (vg.hu, 2012/05/15 11:50:56 GMT+2)

„Biciklis város” – Megáldották a kerékpárokat Mezőkövesden

Kerékpár megáldási ünnepséget tartottak a mezőkövesdi Jézus Szíve templom előtti téren 2012. május 13-án, a délelőtti szentmise keretében. Az eseményt az Egyház kezdeményezte, melyhez a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság is csatlakozott. (police.hu, 2012/05/15 11:50:03 GMT+2)

A magyar zsidók deportálása Auschwitzba - kiállítás

Budapest - Falak, jelek, sorsok - magyar zsidók deportálása Auschwitzba címmel kiállítás nyílt hétfőn a Holokauszt Emlékközpontban abból az alkalomból, hogy ezen a napon indultak el a vonatok a magyar vidéki zsidósággal az auschwitz-birkenaui haláltáborba. (MTI, 2012/05/15 11:43:48 GMT+2)

Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása

Budapest - Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása a fővárosi és a megyei törvényszékeken. Az MTI körképe szerint a legtöbb kérelmet a fővárosin kívül a Budapest környéki és a debreceni törvényszéken nyújtották be, míg Nógrád és Tolna megyében egyetlen ilyen beadvány sem érkezett. (MTI, 2012/05/15 11:29:26 GMT+2)

Monserrat Caballé ötezer ember előtt énekel a Sagrada Famíliában

Barcelona/Budapest - Ötezer ember előtt fog énekelni pénteken Monserrat Caballé világhírű szoprán a barcelonai Sagrada Família-templomban. (MTI, 2012/05/15 11:27:52 GMT+2)

Nem szedhetnek díjat a közszolgáltatók a postai csekkbefizetésért

Budapest - A parlament az új fogyasztóvédelmi törvény hétfői elfogadásával kimondta, hogy a közszolgáltatók nem szedhetnek külön díjat azért, mert ügyfelük a számláját sárga csekken, postai befizetéssel egyenlíti ki. (MTI, 2012/05/15 11:27:08 GMT+2)

Az elrabolt lányt a bűnöző sírjában keresték – hiába

Róma - Olaszország egyik mai napig megoldatlan rejtélyére kerestek választ Enrico De Pedis, a római alvilág egykori főnöke sírjának hétfői kinyitásával. A koporsóban a Vatikán egyik alkalmazottjának 1983-ban elrabolt lányát, Emanuela Orlandit keresték. (MTI, 2012/05/15 11:26:10 GMT+2)

Parlament: Jobbik: miért kedvez a kormány a Hit Gyülekezetének?

Budapest - A vidéken tapasztalható munkanélküliségen is javíthatna az önellátás megteremtése, mondta a KDNP az interpellációk során. A Jobbik a kilakoltatások ellen emelte fel a szavát. (MTI, 2012/05/15 11:24:36 GMT+2)

Átadták a Stephanus-díjakat Budapesten

Budapest - Dolhai Lajos teológia professzor, az Egri Hittudományi Főiskola rektora és Barna Gábor néprajztudós, a Szegedi Tudományegyetem tanára kapta idén a Stephanus-díjat. A Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány elismerését Erdő Péter bíboros, a társulat fővédője és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, az alapítvány elnöke adta át hétfőn Budapesten. (MTI, 2012/05/15 11:23:05 GMT+2)

Megnyílt a XX. Szent István Könyvhét

Budapest - Harminc kiadó több mint hétezer kiadvánnyal, köztük 68 újdonsággal várja a közönséget a XX. Szent István Könyvhéten, amelyet hétfőn Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyitott meg a budapesti Ferenciek terén. (MTI, 2012/05/15 11:20:48 GMT+2)

Letette a miniszteri esküt Balog Zoltán

Budapest - Letette miniszteri esküjét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az Országgyűlésben. (MTI, 2012/05/15 11:19:13 GMT+2)

Navracsics helyesli, hogy két államtitkársága átkerül az Emmihez

Budapest - Szakmailag jó döntésnek tartja Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, hogy két államtitkárság - a nemzetiségekkel és a társadalmi felzárkózással foglalkozó - átkerül az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi), amelynek új vezetője Balog Zoltán. (MTI, 2012/05/15 11:17:40 GMT+2)

Meghalt a Katolikus Egyház legidősebb püspöke: 106 éves volt

Antoine Nguyen Van Thien vietnámi prelátus a franciaországi Nizzában halt meg: 106 évet és két hónapot élt. (Magyar Kurír, 2012/05/15 11:00:02 GMT+2)

Monserrat Caballé énekel a Pogányok udvara zárórendezvényén

Barcelonában május 17-én és 18-án a Katolikus Egyház által szervezett rendezvényen a művészet, a szépség és a transzcendencia kérdéseiről folytatnak eszmecserét. (Magyar Kurír, 2012/05/15 11:00:02 GMT+2)

A zene hétvégéje Győr-Újvárosban

Az Öt Templom Fesztivál keretében május 13-án gregorián és reneszánsz egyházzene emelte a vasárnapi szentmise fényét Győr-Újváros templomában. (Magyar Kurír, 2012/05/15 11:00:02 GMT+2)

Május 15.: 103 éve a mai napon született Nagy Barna, nemzetközi hírű Kálvin-kutató

Nagy Barna 1909. május 15-én született Sárospatakon, ahol teológiai tanulmányait is végezte. Külföldi tanulmányútja során a kor legmeghatározóbb teológusaitól tanult, többek között Brunnertől és Brathtól. (reformatus.hu, 2012/05/15 10:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 15-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/05/15 10:00:02 GMT+2)

Megingathatatlan bizalomra találtok e helyen

A templom a hit kőből faragott tanúságtevője – fogalmaz levelében XVI. Benedek pápa, amelyet Ludwig Schick érseknek küldött a németországi Bamberg dómjának ezer évvel ezelőtti felszentelése alkalmából. (Magyar Kurír, 2012/05/15 09:00:02 GMT+2)

A pápa fájdalmát fejezte ki Massimo Cenci halála miatt

XVI. Benedek táviratot küldött Massimo Cenci temetési szertartására. A Népek Evangelizálása Kongregáció titkár-helyettese május 11-én hajnalban, váratlanul halt meg Rómában. (Magyar Kurír, 2012/05/14 18:00:04 GMT+2)

Jubileumi börtönlelkigondozói konferencia Németországban

Május 9-11 között rendezték meg az idei Németországi Evangélikus Börtönlelkigondozói Konferenciát, amelyen egyházunkat Szűcs M. Klára, a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkésze képviselte. (reformatus.hu, 2012/05/14 17:00:05 GMT+2)

Felrázás program – a Szeged-Csanádi Egyházmegye közösségépítő útja

Keresztény értékek megtapasztalása közösségi élményeken keresztül – így foglalható össze a Szeged-Csanádi Egyházmegyében 12 éve működő „Felrázás” program célkitűzése. (Magyar Kurír, 2012/05/14 17:00:04 GMT+2)

Játék nélkül nincs élet! – körzeti ifjúsági találkozó Bordányban

Rendhagyó módon készültek május 12-én a Forráskúti Ifjúsági Körzet hittanosai a bérmálásra. Játék nélkül nincs élet! mottót követve, találkozójuk a sport, játék jegyében zajlott. (Magyar Kurír, 2012/05/14 17:00:04 GMT+2)

Református alkotások az Ökumenikus Diákfilmszemle döntőjében

Az I. Ökumenikus Diákfilmszemle előzsűrije nemrég határozott arról, mely filmek kerülhetnek be a döntőbe, vagyis a diákfilmszemle vetítésére. A 28 döntőbe jutott alkotás közül 12 református. (reformatus.hu, 2012/05/14 16:00:05 GMT+2)

A vatikáni napilap Hildegard von Bingen szenttéavatásáról

A bencés szerzetesnő, Bingeni Szent Hildegard már meglevő tiszteletét hivatalosan kiterjesztették az egész Egyházra. (Magyar Kurír, 2012/05/14 16:00:05 GMT+2)

Megnyílt a Szent István Könyvhét

Erdő Péter bíboros május 14-én  délelőtt megnyitotta a  20. Szent István Könyvhetet. Az idei seregszemlén 30 könyvkiadó közel 7000 kiadvánnyal várja az érdeklődőket. (Magyar Kurír, 2012/05/14 16:00:04 GMT+2)

Így zenei fesztiváloznak a keresztyének a világban

A nemsokára kezdődő Református Zenei Fesztivál kapcsán megnéztük a keresztyének által rendezett külföldi zenei rendezvényeket. Néhány példa a színes palettáról. (reformatus.hu, 2012/05/14 15:00:03 GMT+2)

Sajtótájékoztató a dublini Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról

„XVI. Benedek pápa Írországhoz és a dublini Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyolcezer résztvevőjéhez intézi majd televíziós üzenetét, amelyet élőben közvetítenek az eseményt lezáró szentmisén” – tájékoztatott Diarmuid Martin érsek. (Magyar Kurír, 2012/05/14 15:00:03 GMT+2)

Élő Rózsafűzér zarándoklat Kaposváron is

Május 12-én szombaton Kaposváron hét plébánia több mint 300 híve zarándokolt a városban imádkozva az itt élőkért, a környékért és az egész világ jobbá tételéért. (Magyar Kurír, 2012/05/14 15:00:03 GMT+2)

Krisztus szeretete sürget minket - egyházmegyei ministráns találkozó Egerben

A címben szereplő Szent Pál-i mondat volt a mottója az idei, immár ötödik alkalommal megrendezett ministráns találkozónak, amely témájában a karitatív szeretetre irányította a figyelmet. (Magyar Kurír, 2012/05/14 14:00:04 GMT+2)

Kompendium készül a gyűlöletbeszédre vonatkozó törvényekről

Egyre gyakrabban halljuk a gyűlöletbeszéd (hate speech) kifejezést a mindennapokban, az európai dokumentumokban azonban nincs konkrét definíciója. A gyakorlati esetekben való használata pedig teljesen szubjektív megítéléseken alapul. (Magyar Kurír, 2012/05/14 13:00:03 GMT+2)

Benedek pápa az irgalmas szeretetre buzdította Arezzo és Sansepolcro lakóit

A reneszánsz szülőhazájában nagy örömmel, a hagyományok bemutatásával fogadták a pápát, aki elmondta: aki képes szépen feleleveníteni a múltat, az képes kultúrát teremteni a jövő számára is. (Magyar Kurír, 2012/05/14 13:00:03 GMT+2)

Hangversenyt adtak a Vatikánban a pápa tiszteletére

Giorgio Napolitano olasz államfő felkérésére hangversenyt rendeztek XVI. Benedek pápaságának 7. évfordulója alkalmából május 11-én, pénteken este 6 órakor a vatikáni VI. Pál teremben. (Magyar Kurír, 2012/05/14 12:00:03 GMT+2)

Magyar egyházi bírósági helynökök ülése Győrött

A magyar egyházi bírósági helynökök május 12-én, immár hatodik alkalommal tartották meg éves kihelyezett ülésüket, ezúttal Győrött. (Magyar Kurír, 2012/05/14 12:00:03 GMT+2)

A titkok az Úréi. Bartha Ferencé is...

Tegnap úgy kellett eltemetnem valakit, hogy egyáltalán nem is ismertem. A halála után, annak „alkalmából” jött szembe velem gyászolókban, feladatban. Előtte azt sem tudtam, hogy létezik, hogy él. És ebben nem voltunk hibásak sem ő, sem én. Így alakult. (reposzt.hu, 2012/05/14 11:46:05 GMT+2)

Mindig magasabbra

Jó pár évvel ezelőtt éppen egy könyvesboltban nézegettem. A leárazott könyvek között ott találtam Tom Whittaker : Mindig magasabbra című könyvét. Volt vagy 400 oldal, a hátulján lévő ismertető szerint egy harmincas éveiben járó, autóbalesetben térdtől a fél lábát elvesztő fiatalember beszámol arról, hogyan valósította meg álmát, és hogyan mászta meg a Mount Everestet. Már nem tudom milyen indítatásból, de megvettem a könyvet és elkezdtem olvasni. És (reposzt.hu, 2012/05/14 11:45:13 GMT+2)

Istentől az evilági politeizmusig

A reposztoló néha bajban van: keresi a hírt, amire re - posztolhatna. Csak már néha unom, hogy az ismert oldalakon ugyanazok a témák jönnek elő újra és újra. Melyekből megtudhatjuk, hogy ki a hibás azért, „ami van”. No, gondoltam magamban, ezeket a híreket most félreteszem, s keresek valami „üdítően frisset”. Így akadtam erre a hírre, amire azért figyeltem fel, mert egy kukkot sem értek belőle. Leleplezem szörnyű tudatlanságomat: fogalmam sincs, ki az Drew Bar (reposzt.hu, 2012/05/14 11:43:13 GMT+2)

A test mint áru

A Svájcban újonnan munkát vállaló prostituáltak nyolcvan százaléka magyar. Svájci és magyar protestánsok segítenek ezentúl prostitúciómegelőző programmal és képzéssel. A prostitúció nem kezelhetetlen, megelőzhetetlen, borzalmas valami, amiről jobb, ha nem szerzünk tudomást - hívta fel a figyelmet Bogárdi Szabó István református püspök. (parokia.hu, 2012/05/14 11:40:54 GMT+2)

Krisnától Krisztushoz

„Te Krisna embere vagy – ujjongtak a szerzetesek, de fogalmuk sem volt róla, hogy azért kiabálom éjszaka is az ő nevét, mert rémálmok gyötörnek" – meséli Varga Miklós, aki ufókutatók, ezoterikusok és a keleti vallás hívei között sem találta meg a vágyott békességet. A halál torkában végül a számára ismeretlen Krisztushoz kiáltott. (parokia.hu, 2012/05/14 11:40:25 GMT+2)

Lányok kiáltozása

A nagykőrösi főiskola Karácsony Sándor diákszínpada Budán mutatta be a Lányok kiáltozása a felnőttkor kapujában című darabot. (parokia.hu, 2012/05/14 11:39:39 GMT+2)

Csak görbüljön?

Az első vizsgaidőszakodnál majd visszasírod az érettségit - hangzik az egyetemisták biztatása az aggódó gimnazistáknak. A végzős diákoknak ez sovány vigasz, hiszen a többség számára az érettségi az első komolyabb megméretés. (parokia.hu, 2012/05/14 11:39:08 GMT+2)

Az epizódszereplő

A folyamatos cselekedetek helyett néha csendre van szükség, és Istenre kell figyelni, mert nem az a legfontosabb, hogy mindig történjék valami. A fiatal lelkipásztoroknak nem könnyű megtanulni a türelmet – véli egy húszas évei végén járó református lelkész. (parokia.hu, 2012/05/14 11:38:28 GMT+2)

Idegennyelvű bibliatáborok

Lábam előtt mécses a te igéd - ez az ige a vezérigéje a Szentírás Szövetségnek, amely immár 19 éve szervez angol nyelvű bibliatáborokat gyermekeknek és fiataloknak Magyarországon. A táborok lényege, hogy a nyelv (idén angol és német), illetve a sport vonzerejét felhasználva igyekeznek segíteni a helyi - református és evangélikus - gyülekezetek evangélizációs szolgálatát. (parokia.hu, 2012/05/14 11:37:29 GMT+2)

Ennyi nem elég!

Már több mint 9 ezer önkéntes jelentkezett a Szeretethídra, de még várják a többi segítő felkiáltójelet. A regisztráció május 14-én, hétfőn zárul. (parokia.hu, 2012/05/14 11:36:50 GMT+2)

Egy hajszálon függ?

Egyedül maradok? Mennyit érek? Hogyan élhetek boldog életet? – Életbevágó kérdésekre kereste a választ félezer fiatal az elmúlt hétvégén rendezett Függőleges keresztyén ifjúsági konferencián. (parokia.hu, 2012/05/14 11:36:21 GMT+2)

Virtuális evolúció

„Ezt ő írta? Nem hiszem el. Hol van az én gyerekem? És hol az a stílus, amit tanítottam neki? Itthon ilyeneket nem szoktunk. És ezek a képek! Honnan szedte? Jaj, neeeee... Ez ő lenne? És kié ez a napszemüveg?" (parokia.hu, 2012/05/14 11:35:50 GMT+2)

Alapozás alapi módra

Ha mélyebbre kell ásni az alapot, az igen nagy munka – tapasztalta meg temploma felújításakor az alap-alsószentiváni gyülekezet. A maroknyi reformátust számláló közösségben május 5-én adtak hálát kívül-belül megújult templomukért. (parokia.hu, 2012/05/14 11:35:10 GMT+2)

Csak te vagy ilyen

Gyermeki önzőséggel azt gondoltam, hogy engem szeretsz a legjobban mindannyiunk közül. Aztán kiderült, a testvéreim is úgy érzik, számodra ők a legfontosabbak. Most sem értem, hogyan lehet igazságosan négyfelé osztani a szeretetet. (parokia.hu, 2012/05/14 11:34:38 GMT+2)

A kasztráló anya

Volt idő, amikor kasztráltnak lenni kiváltságot jelentett: jómódban élő bizalmas szolgák, híres operaénekesek válhattak azokból, akiket megfosztottak férfiasságuktól. Gyakran egy-egy újszülöttet a saját anyja kasztráltatott, hogy így húzzon hasznot sokadik gyermekéből. A kasztráció ma is jellemző, csakhogy más értelemben. (parokia.hu, 2012/05/14 11:34:06 GMT+2)

Ma játszásóra legyen!

Aki végigjárja a zarándok útját, eljuthat a romlás városából a mennyei városig. Csupán egy óra az út. A Református Zenei Fesztivál ifjúsági rendezvénye sok-sok izgalmat, rejtélyt tartogat. (parokia.hu, 2012/05/14 11:33:15 GMT+2)

Határtalanul

2011 áprilisában megalakult a Rozsályi Református Egyházközség néhány lelkes tagjával a gyülekezet kórusa. Ugyanazon év decemberében a gacsályi gyülekezetben is kórus alakult a tiszteletes asszony vezetésével. Bár az azóta eltelt mindössze egy év csekélynek tűnhet, a kórusok és az ahhoz kapcsolódó amatőr színjátszók már számos alkalommal bizonyították tehetségüket és elkötelezettségüket. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:30:31 GMT+2)

Református kollégiumi diáktalálkozót szerveznek

Idén is szerveznek kollégiumi diáktalálkozót Debrecenben. Több száz egykori és mostani diákot valamint oktatót várnak május 19-én, szombaton a Debreceni Református Kollégiumba. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:29:03 GMT+2)

Református egyház: Beiktatták az új békési esperest

Beiktatták hivatalába szombaton Békésen Katona Gyulát, a Békési Református Egyházmegye új esperesét.Katona Gyula legfőbb teendői között a kis gyülekezetek felkarolását említette, amelyeket szerinte az anyagi támogatás mellett, olyan alkalmak, képzések találkozások megszervezésével is pártfogolni kell, ami a növekedésben, megerősödésben segíti őket. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:28:10 GMT+2)

BIHart

Hatodik alkalommal rendeznek Biharkeresztesen Református Művészeti Fesztivált. Az ötnapos programsorozatot a helyi egyházközség és a Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezi. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:27:36 GMT+2)

BIHart

Hatodik alkalommal rendeznek Biharkeresztesen Református Művészeti Fesztivált. Az ötnapos programsorozatot a helyi egyházközség és a Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezi. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:27:36 GMT+2)

Csináljuk a fesztivált

Jóízű nevetés, hangulatos fények, élő bárzene – a külföldi turistáktól hemzsegő Ráday utcán sétálni egy átlagos, nyári hétköznap este is felpezsdítő élmény. Különösen így van ez, amikor a reformátusok egy hétvégén át elözönlik a Bakáts tértől a Kálvin térig húzódó Kultuccát, és az öreg falak bábosok ízes nyelvjárásban elmondott meséit, ősi dallamokat és tánclépéseket, gyerekek és felnőttek kacaját visszhangozzák. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:27:08 GMT+2)

Tiszántúlon csaknem hatszáz diák ballagott a református iskolákból

Elballagtak középiskolájukból hétvégén országszerte a diákok, hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák. A Tiszántúli Református Egyházkerület kilenc középiskolájából 594 diák ballagott. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:26:34 GMT+2)

Ókori keresztény világ konferencia

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Patmosz Újszövetségi Kutatóintézete és a Magyar Patrisztikai Társaság Debrecen-nyíregyházi Csoportja megrendezi Az ókori keresztény világ című második országos hallgatói konferenciáját. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:26:02 GMT+2)

A templom a közösség összetartó ereje

Teljesen megújult a kötegyáni református templom. Az 1400 lelkes, Békés megyei kistelepülés mintegy 250 éves klasszicizáló barokk stílusú műemlék templomának helyreállítása több évig tartott. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:25:34 GMT+2)

Nagyon nagy szükség van a lélek erejére – Dr. Simicskó István a kispesti görögkatolikus kápolnát látogatta meg

Az embereknek fokozottan szükségük van olyan értékekre, amelyek iránytűként szolgálhatnak számunkra és a következő generációk számára a felgyorsult, rohanó világban– hangoztatta dr. Simicskó István, május 5-én Kispesten. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Budapest-Kispesti Görögkatolikus Kápolnában beszélt a Máriapócs Nemzeti Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről szóló országgyűlési (gorogkatolikus.hu, 2012/05/14 11:23:59 GMT+2)

A görögkatolikus egyház a vádlottak padján?

A görögkatolikus egyház hívei legnagyobb számban Szabolcsban és Borsodban élnek. Igaz, megtalálhatók vagyunk az egész országban, de a többi területre költözők szinte mindegyike innen származik. Hazánk mai területének ez az észak-keleti része a legszegényebb, itt a legnagyobb a munkanélküliség, és itt élnek legnagyobb számban a cigány testvéreink is. (gorogkatolikus.hu, 2012/05/14 11:23:20 GMT+2)

Befogadottak és befogadók – A 100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye parlamenti emlékülése

Ferenc József 1912. május 6-án kiadott rendeletével alapította meg a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Az alapítást egy hónappal később X. Szent Piusz pápa hagyta jóvá a Christifideles graeci kezdetű bullával. Az egyházmegye alapításáról május 12-én a Parlamentben is megemlékeztek. (gorogkatolikus.hu, 2012/05/14 11:22:03 GMT+2)

A magyar református egység vasárnapjára – A Generális Konvent Elnöksége körlevele

A Generális Konvent Elnöksége körlevelet adott ki, melyben a Generális Konvent Liturgiai Bizottsága által összeállított istentiszteleti rendet ajánlja május 20-ra. A liturgiát cikkünkhöz kapcsolódó letöltések között találják. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:19:58 GMT+2)

20 évesek vagyunk! – A Balatonkenesei Református Nőszövetség újjáalakulásának évfordulója

Nagy szeretettel és várakozással készültünk a 20 éves évfordulóra. Meghívtuk a gyülekezet tagjait és olyan személyeket, akik valamilyen okból kötődnek közösségünkhöz. A megemlékezés napján sorra érkeztek a vendégek, a Nőszövetség jelenlegi és régebbi tagjai, illetve segítőink, támogatóink. A Gyülekezeti ház nagytermében, barátságos hangulatban, szeretetvendégséggel készülve fogadtuk őket. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:19:06 GMT+2)

Eszkatológia és populáris kultúra – Tanulmányi nap a Veszprémi Református Egyházmegyében

Május 14-én 14 órától Veszprémben, a református újtemplomban Kovács Ábrahám a Debreceni Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének tanára tart előadást az egyházmegye lelkésztovábbképzési kurzusának keretében. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:18:21 GMT+2)

Dunántúli Református Egyházkerület második püspökére emlékeznek Nagykanizsán

A Nagykanizsai Református Egyházközség Presbitériuma a Dunántúli Református Egyházkerület jubileumi programsorozatának keretében kíván méltó módon emlékezni Kanizsai Pálfi Jánosra, a Dunántúli Református Egyházkerület második püspökére május 13-án, vasárnap 15 órától a református templomban. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:17:24 GMT+2)

Református lelkészbeiktatás Magyaralmáson

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János evangéliuma 3,16) Ezzel az igével hívogattunk mindenkit egyházközségünkben, ahol Istennek mondva hálaadást beiktatást tartottunk. Nagy izgalommal és sok imádsággal készültünk erre a fontos eseményre. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:14:37 GMT+2)

Református presbiterképzés volt Szákszenden

A szákszendi református gyülekezet három éve épült barátságos gyülekezeti háza kitárt ajtókkal fogadta a Héthatáros gyülekezeti kiskör presbitereit az idei évad harmadik presbiterképzési alkalmán. A gyakorlathoz híven mindig más helyszínen rendezzük a képzési sorozatot. Ez alkalommal 40 fő érdeklődő érkezett a környék hat gyülekezetéből. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:14:03 GMT+2)

M.E.R.I.T. Sáregresen

Április 21-én Sáregres rendezhette a megyei ifjúsági találkozót. Az időpont némileg terhelt volt, hiszen aznap munkanap volt, így most valamivel kevesebben voltunk. Ennek ellenére, akik vállalták, hogy a megye déli végvárába eljöjjenek, meglátásom szerint nem csalódtak. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:13:32 GMT+2)

Mezőkomáromi elszármazottak találkozója lesz a hétvégén

Nagy eseményre készül 2012. május 12-én, szombaton a Mezőkomáromi Református Gyülekezet. Szeretettel hívja és várja délelőtt 10 órára a Mezőkomáromból elszármazottakat és a helyben élőket, hogy az ünnepi istentisztelet keretében adjanak hálát a közös múltért, a megtartatásért, és könyörögjenek Urunk jövőben is megtartó kegyelméért. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:13:03 GMT+2)

Kedves Ballagó Diákok!

Szokás ilyenkor azt mondani, hogy kiléptek a nagybetűs Életbe, ám aki ezt mondja, elfeledi, hogy már mindannyian hátatok mögött hagytatok 18 évnyi kalandot, élettapasztalatot, örömöt, bánatot. Az igazság az, hogy már régóta a nagybetűs Életet élitek, most csupán egy újabb állomásához érkeztek, ami abban mindenképpen különbözik a korábbiaktól, hogy ettől kezdve sokkal szabadabbak lesztek. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:12:37 GMT+2)

Tanulmányi nap volt Vasváron

Az Őrségi Református Egyházmegye lelkészeinek áprilisi tanulmányi napjára ezúttal Vasváron került sor a Tretter-házban. A nyitóáhitatot Ferentzi Sándor magyarszecsődi lelkész, egyházmegyei tanulmányi felelős tartotta. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:12:07 GMT+2)

Trendifi – Ifjúsági Találkozó a REND-en!

A TREND ifi találkozó a Református Egyházi Napok - Dunántúl fesztivál ifjúsági rendezvénye. A REND fesztivál helyszínén szervezett programokkal várunk minden érdeklődő fiatalt. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/14 11:11:35 GMT+2)

Fűruhába öltözött egy londoni templom

Különös kontraszt jellemzi az életteli belső, és a romlásnak indult külső falakat a londoni Dilston Grove templomban. Az elhagyatott, zord épület enteriőrjét az elismert brit művészek, Heather Ackroyd és Dan Harvey tervezték, akiket már más alkotásaik során is inspirált a zöldellő növényzet. (hg.hu, 2012/05/14 11:09:24 GMT+2)

Értékes leletre bukkantak a régészhallgatók

Legelső ásatási gyakorlatukon kétezer éves római templomra bukkantak régészhallgatók Németországban, ráadásul még csak el se mentek „otthonról”, mivel egyetemi városuk területén érte őket a szerencse. (mno.hu, 2012/05/14 11:08:15 GMT+2)

Díszkivilágítást kaphatnak a templomok

Díszkivilágítással látná el a medinai önkormányzat a helyi református, illetve a szerb templomot – döntött legutóbbi ülésén a képviselő-testület. (teol.hu, 2012/05/14 11:07:12 GMT+2)

Európa harmadik legnagyobb temploma az Esztergomi Bazilika

A hatalmas bazilika nem túl régi, ám annál lenyűgözőbb. Európa harmadik legnagyobb temploma a magyarok vallási és nemzeti identitásának jelképe. (viragcenter.hu, 2012/05/14 11:05:44 GMT+2)

Megmentik a szentléleki pálos kolostort

„Sajnos hivatalosan már évek óta nem látogatható a szentléleki középkori pálos kolostor romtemploma, hiszen a szentély és a hajó közötti diadalív megroggyant, s folyamatosan hullanának alá a kövek, ha az állványzat nem fogná fel azokat” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Kosdi Attila építész, a megyei kormányhivatal örökségvédelmi irodájának munkatársa. (epiteszforum.hu, 2012/05/14 11:04:39 GMT+2)

Kovács Ákos minden héten adakozik

Az adakozás Ákosék számára nem különleges esemény, nem szokták ezt nagy dobra verni. Az énekes és családja alapvetően minden héten szokott adományozni, mivel vasárnaponként templomba jár az egész család. Ákos életében már többször is előfordult, hogy egy-egy szakmai elismeréssel járó összeget azonnal felajánlott rászorulóknak. (tv2.hu, 2012/05/14 11:03:39 GMT+2)

Negyvenéves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Május 19-én tartják a nyolcvanadik Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, immár negyven esztendeje évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. (katolikus.hu, 2012/05/14 11:00:04 GMT+2)

A római Magyarok Nagyasszonya-kápolnában kínai pap mondott újmisét

A Rómában élő Kalocsai Iskolanővérek 2012. május 13-án a kínai Wang Haigiang Giuseppe újmiséjén vettek részt. A társulat a múlt század elején missziót végzett Kínában, és ma is vannak kínai tagjai. (Magyar Kurír, 2012/05/14 11:00:04 GMT+2)

Montserrat ház, avagy hivatástisztázó és jelölt közösség a jezsuitáknál

A Montserrat ház olyan fiatalemberek számára jött létre, akik komolyan foglalkoznak a papi vagy szerzetesi hivatással. (Magyar Kurír, 2012/05/14 11:00:04 GMT+2)

A világ legjobbjai közé került az ifjú kutató

Még jóformán meg sem száradt a tinta az oklevélen, amit a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács döntése alapján a „2012-es év Természettudományos Felfedezettje” címért kapott Vámi Tamás Álmos, a közelmúltban újabb sikereket ért el a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium végzős diákja. (teol.hu, 2012/05/14 10:01:25 GMT+2)

Református Művészeti Fesztivál

Hatodik alkalommal rendeznek Biharkeresztesen Református Művészeti Fesztivált. (reformatus.hu, 2012/05/14 10:00:03 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 14-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/05/14 10:00:02 GMT+2)

Díjat kaphatnak a katolikus iskolák diákjai aktív közösségi tevékenységükért

Katolikus középiskolák diákjai részesülhetnek a most alapított Morus-díjban, amelyre még május 17-ig lehet a jelöléseket megtenni. (Magyar Kurír, 2012/05/14 10:00:02 GMT+2)

Kihirdették a katolikus iskolák országos történelemversenyének eredményét

2012. május 12-én a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolában rendezték meg a katolikus iskolák VIII. országos Takáts Sándor történelemversenyének döntőjét. (Magyar Kurír, 2012/05/14 10:00:02 GMT+2)

Kolozsváron felavatták Sisi mellszobrát

A kolozsvári evangélikus püspökség udvarában felavatták Erzsébet királyné, a népszerű Sisi mellszobrát, amelynek eredeti változata egykor a város fellegvárának egyik sétányán állt. (mult-kor.hu, 2012/05/14 09:55:35 GMT+2)

Istentisztelet Miskolcért

Hálaadó ökumenikus istentiszteletet tartottak pénteken, a város napján Miskolcért, a belvárosi evangélikus templomban. (minap.hu, 2012/05/14 09:53:41 GMT+2)

Százak vesznek részt a máriagyűdi zarándoklaton

Az egykori FEMA bevásárlóközpont mellől indult az idén immár negyedik alkalommal megrendezett máriagyűdi zarándoklat szombat reggel. Az eseményen több százan vesznek részt. (pecsiujsag.hu, 2012/05/14 09:46:16 GMT+2)

Tovább nő az óriástárca

Öt terület kerül át Navracsics Tibortól Balog Zoltánhoz, ezzel tovább bővül a már eddig sem kevés területért felelős, új nevén Emberi Erőforrások Minisztériuma. (napi.hu, 2012/05/14 09:45:02 GMT+2)

A magasabb értékekbe vetett hit nélkül az ember nem ér semmit

Lelki adósságainkat törlesztjük – emelte ki dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára május 12-én, szombaton a Parlamentben tartott emlékülésen, amelyet a görög katolikus Hajdúdorogi Egyházmegye fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendeztek. Az emlékülést Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. (honvedelem.hu, 2012/05/14 09:43:38 GMT+2)

Új esperes a Békési Református Egyházmegyében

Beiktatták hivatalába szombaton Békésen Katona Gyulát, a Békési Református Egyházmegye új esperesét. (hir6.hu, 2012/05/14 09:41:56 GMT+2)

„A keresztény értékrend képviselete” (KÉSZ Miskolci Csoportja - Az Év Civil Szervezete Díj)

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Miskolci Csoportja 1993 óta működik. A szervezet az ökumené szellemében tevékenykedik, kiemelkedő képviselője volt Kartal Ernő minorita szerzetes és Veczán Pál evangélikus lelkész is. Jelenlegi vezetője Mariscsák István, egyházi vezetője pedig Mikolai Vince pápai prelátus. (minap.hu, 2012/05/14 09:40:56 GMT+2)

Kovács Nóri ingyenes pünkösdváró koncertje

Dabas – Budapest - Az egy órás műsorban a pünkösdi ünnepkör egyházi és népszokáshoz kötődő jelenetei kerülnek bemutatásra. A népdalokat, egyházi énekeket és saját szerzeményeket népi vonós muzsika és cimbalom kíséri. Egy részük a’capella vagy duett formájában szólal meg. A koncertet tovább színesíti az erdélyi és magyarországi tájegységekről gyűjtött tavaszköszöntő dallamok tilinkóval. (dabasregio.hu, 2012/05/14 09:40:01 GMT+2)

Eladósodott egyháznak fizettek az Arany Alkony Otthon lakói

Szörnyű váddal illetik az Arany Alkony Idősek Otthonát: két volt dolgozó „hullagyárnak” minősítette az intézményt. Az bizonyos, az otthont működtető egyházi szervezet anyagi gondokkal küzd. (borsonline.hu, 2012/05/14 09:39:11 GMT+2)

A szerb ortodox egyház legmagasabb kitüntetését kapta meg Emir Kusturica filmrendező

A szerb ortodox egyház legmagasabb kitüntetését kapta meg Emir Kusturica filmrendező "a szerb nép és a keresztény ortodox hit képviseletéért és az érte való önzetlen kiállásért világszerte". (MTI, 2012/05/14 09:37:49 GMT+2)

Zsidó rabbit Hoffmann Rózsa helyére!

A keresztény-keresztyén mérkőzés ezredik menetének is nekihuzakodik a két egyház, pont most? (hirszerzo.hu, 2012/05/14 09:34:58 GMT+2)

Romney a konzervatív neoprotestánsok támogatásáért korteskedett

Washington - A hit és a keresztény értékek védelmezését ígérte Mitt Romney, az amerikai Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségének várományosa, aki a hétvégén a "konzervatív mozgalom lelki központjában", a virginiai Lynchburgben található Szabadság Egyetem (Liberty University) diplomaosztóján tartott beszédet. (MTI, 2012/05/14 09:09:17 GMT+2)

Kerékpár-megáldási ünnepség Mezőkövesden

Mezőkövesd – Berkes László plébános áldotta meg a kerékpárokat Mezőkövesden, a Jézus Szíve Egyházközség temploma előtt rendezett kerékpár-megáldási ünnepségen. (MTI, 2012/05/14 09:08:35 GMT+2)

Menet az életért mozgalom abortuszellenes tüntetést tartott Rómában

Róma - Az abortusz ellen tartott felvonulást A menet az életért olasz mozgalom Róma belvárosában. A menettel egy időben nővédő mozgalmak tartottak ellentüntetést. (MTI, 2012/05/14 09:07:39 GMT+2)

Megújult a miskolci református nagytemplom

Miskolc - Elkészült Miskolcon a Kossuth-utcai református templom külső és belső felújítása, valamint az orgona teljes körű restaurálása, a csaknem 150 millió forintos, zömmel uniós forrásból megvalósult projekt lezárulása alkalmából hálaadó istentiszteletet tartottak vasárnap. (MTI, 2012/05/14 09:07:01 GMT+2)

Morus-díj katolikus középiskolák diákjainak

Budapest - Katolikus középiskolák diákjai részesülhetnek a most alapított Morus-díjban, amelyre még öt napig lehet a jelöléseket megtenni. A közéleti-jellegű elismerést azok a végzős fiatalok kaphatják akik nemcsak jó tanulmányi eredményeikkel emelkednek ki társaik közül, hanem szívesen, aktívan és felelősen vesznek részt közösségi tevékenységben, nyitottak a közéletiségre és emellett elkötelezett keresztények. (MTI, 2012/05/14 09:06:18 GMT+2)

XVI. Benedek pápa: érdeklődéssel kell figyelembe vennünk a valódi kérdéseket felvető honlapokat

Budapest - Érdeklődéssel kell figyelembe vennünk azokat a különböző honlapokat és közösségi hálókat, amelyek segíthetik az embert, hogy elgondolkodjon, valódi kérdéseket tegyen fel - írta XVI. Benedek pápa üzenetében, amelyet a tömegtájékoztatás világnapjához kapcsolódóan intézett a hívekhez. (MTI, 2012/05/14 09:05:28 GMT+2)

Kövér László: a nemzet tagjai tartoznak egymásnak az együtt emelkedésre való szövetkezéssel 2.

Budapest - A magyar nemzet tagjai azzal tartoznak egymásnak, hogy újra és újra szövetkeznek a jóra, a közösség boldogulására, a nemzet együtt emelkedésére - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a görög katolikus Hajdúdorogi Egyházmegye 100 éves fennállását ünneplő parlamenti emlékülésen szombaton Budapesten. (MTI, 2012/05/14 09:03:48 GMT+2)

Kövér László: a nemzet tagjai tartoznak egymásnak az együtt emelkedésre való szövetkezéssel

Budapest - A magyar nemzet tagjai azzal tartoznak egymásnak, hogy újra és újra szövetkeznek a jóra, a közösség boldogulására, a nemzet együtt emelkedésére - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a görög katolikus Hajdúdorogi Egyházmegye 100 éves fennállását ünneplő parlamenti emlékülésen szombaton Budapesten. (MTI, 2012/05/14 09:02:43 GMT+2)

Öt terület kerül át Navracsics Tibortól Balog Zoltánhoz

Budapest - Öt feladat, a társadalmi felzárkózás, a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztése, az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációja, a nemzetiségpolitika és a romák társadalmi integrációja kerül át a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetőjétől az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) irányítójához. (MTI, 2012/05/14 09:00:32 GMT+2)

Svájci és magyar református egyházi vezetők szerződést írtak alá magyar prostituáltak védelmében

Budapest - A Svájcban dolgozó fiatalkorú magyar prostituáltak védelmére kötött együttműködési megállapodást Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke és Claudia Bandixen, az Aargaui Református Tartományi Egyház elnöke pénteken Budapesten - közölte a Dunamelléki Református Egyházkerület sajtószolgálata az MTI-vel. (MTI, 2012/05/14 08:59:24 GMT+2)

Balog: az érdekeket nem kiszolgálni, hanem egyeztetni akarom

Budapest - Balog Zoltán az érdekeket nem kiszolgálni, hanem egyeztetni akarja az emberi erőforrások leendő minisztere ezt a Hír Tv Péntek nyolc című műsorában mondta. A tárca hétfőn hivatalba lépő új vezetője szólt arról, hogy az új egyházügyi államtitkár Hölvényi György lesz, de más személyi változásokról nem kívánt beszélni. (MTI, 2012/05/14 08:58:06 GMT+2)

A cölibátus eltörlését, női papokat javasolnak az írországi katolikusok

Dublin/Budapest - A cölibátus eltörlése és a nők pappá szentelése jelenthet megoldást a pedofilbotrányoktól megtépázott írországi katolikus egyház problémáira - állapították meg azon a dublini tanácskozáson, ahol az ír katolikus egyház részéről több mint ezer hívő és pap vett részt. (MTI, 2012/05/14 08:55:38 GMT+2)

Cigánypasztorációs napot tartanak Gödöllőn

Budapest - Cigánypasztorációs napot tartanak szombaton a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium aulájában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Váci Egyházmegye Ceferino Ház rendezésében - közölte Dúl Géza, az MKPK cigánypasztorációs referense pénteken az MTI-vel. (MTI, 2012/05/14 08:54:48 GMT+2)

Wallenberg megemlékezés Kolozsváron: az embermentők példája ma is aktuális

Kolozsvár - A Wallenberg év keretében szervezett kolozsvári megemlékezés nyitóbeszédében Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken kiemelte: ma is van ok arra, hogy felidézzük az embermentők emlékét. (MTI, 2012/05/14 08:53:54 GMT+2)

Aláírást gyűjtenek ajkai szülők az iskolák Hit Gyülekezetének történő átadása ellen

Ajka - Aláírást gyűjtenek ajkai szülők az ellen tiltakozva, hogy az önkormányzat a Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját. A szülők mintegy húszfős csoportja pénteken a helyi Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény előtt tartott békés megmozduláson azt is bejelentette: jövő kedden a petíciót aláírókkal újból demonstrálnak az önkormányzat terve ellen. (MTI, 2012/05/14 08:52:54 GMT+2)

Kolozsvári megemlékezés a Wallenberg év keretében – Prőhle Gergely

Kolozsvár - A Wallenberg év keretében szervezett kolozsvári megemlékezésen Prőhle Gergely a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára pénteken azt hangoztatta, hogy tisztességes keresztény semmilyen körülmények között nem lehet egy kicsit sem antiszemita. (MTI, 2012/05/14 08:51:59 GMT+2)

Répás: folytatódik a moldvai magyar oktatási program

Budapest - Folytatódik a moldvai magyar oktatási program, immár a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség vezetésével és szakmai felügyeletével - mondta a nemzetpolitikai helyettes államtitkár pénteken Budapesten. (MTI, 2012/05/14 08:50:28 GMT+2)

Gebauer Ernő emlékkiállítás nyílik Pécsen

Pécs - Pécs népszerű festőjének, Gebauer Ernőnek állít emléket az a kiállítás, amely a művész születésének 130. és halálának 50. évfordulója alkalmából nyílik a baranyai megyeszékhelyen pénteken. (MTI, 2012/05/14 08:49:39 GMT+2)

Tévesen nevezte meg a Jobbik a hajléktalanellátó szervezetet

Budapest - A Jobbik hajléktalanokkal kapcsolatos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján tévesen hangzott el annak az egyházi szervezetnek a neve, amely fedél nélkül élőket látott el az V. kerületben - közölte a Magyarországi Evangélikus Egyház kommunikációs vezetője, Horváth-Bolla Zsuzsanna pénteken az MTI-vel. (MTI, 2012/05/14 08:47:47 GMT+2)

Május 12.: A rákosfalvi templom gyülekezeti terme

A nyolcvanhárom éve felszentelt rákosfalvi református templom gyülekezeti terme első volt a maga nemében Budapesten. (reformatus.hu, 2012/05/13 22:00:06 GMT+2)

Május 12.: Szenci Molnár Albert naplója

Háromszáz-kilencvenöt éve fejezte be Szenci Molnár Albert naplójának írását, amely a XVII. elejének fontos egyháztörténeti forrása. (reformatus.hu, 2012/05/13 22:00:06 GMT+2)

Boldog Salkaházi Sára emléknapja

Salkaházi Sára vértanú, a Szociális Testvérek Társasága nővére sokirányú szociális tevékenységet folytatott; részt vett az üldözöttek mentésében a II. világháború idején. 2006. szeptember 17-én avatták boldoggá Budapesten. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

XVI. Benedek, az Istennel való barátság teológiájának pápája

Piero Coda, a loppianói Sophia Egyetemi Intézet elnöke a Toscana Oggi című lapban fejtette ki véleményét arról, mit is jelent valójában XVI. Benedek számára teológusnak lenni. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Kína: 17 ezer, abortált magzatok húsából készült tabletta

Tíz hónap alatt 35 szállítmányban összesen 17 ezer olyan tablettát exportáltak Kínából Koreába, ami 99,7 százalékban abortált embriók és halott csecsemők húsából készült – írja az AsiaNews.it.  (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Megtartani a hitet és a magyarságot – VI. Magyar Katolikus Nap Szlovákiában

Május 8-án hatodszor hívta olvasóit és minden jó szándékú érdeklődőt a Remény szlovákiai magyar katolikus hetilap szerkesztősége a Magyar Katolikus Napra, amelyre idén Deákiban került sor. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

A Pápai Magyar Intézet kirándulása Veronába

A PMI-sek idei tavaszi kirándulásukon az Intézet olasz növendéke, a patrisztikából doktorátusát író Paolo Cordioli egyházmegyéjébe látogattak el április 29. és május 1. között. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Válogatás a Szent István Könyvhét ünnepi kiadványaiból

1A Szent István Társulat idén huszadik alkalommal rendezi meg a keresztény szellemiségű könyvkiadók immár hagyományos seregszemléjét, május 14. és 19. között. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Napjaink mártírjainak szenteltek kápolnát Irakban

A kápolna arra a 937 keresztényre emlékeztet, akik 2003 óta Irak egész területén erőszak áldozataiként vesztették életüket. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Ellenáll az egyház a gyónási titkot megszegő ír törvénytervezetnek

Mégis be akarja vezetni az ír kormány a meggyónt szexuális zaklatás kötelező jelentését – az egyház a végsőkig ellenáll.  (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Határozott léptekkel a keresztény tökéletesség útján – Cluny Szent Odó

1Május 11-én Szent Odó középkori bencés apátra emlékezik az Egyház. A szerzetes, teológus, ófrancia költő Odó megújította és Szent Benedek Regulájának követésére bírta a kolostorokat, megteremtve ezzel a Cluny kolostorszövetség alapjait. 1 (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Cigány-nemcigány találkozót tartanak Gödöllőn

Sója Miklós születésének 100. évfordulóján a Gödöllői Premontrei Gimnázium aulájában cigány-nemcigány találkozóra kerül sor, amelyre több mint 700-an jelentkeztek az ország középső régiójából, többnyire Pest és Nógrád megyéből. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó programja

Május 19-én újra sor kerül a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Premontrei szerzetest avattak boldoggá Franciaországban

A francia forradalomban vértanúságot szenvedett Pierre-Adrien Toulorge premontrei szerzetest Angelo Amato érsek avatta boldoggá a franciaországi Coutances-ban. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

„Csend és szó: az evangelizáció útja” – Pápai üzenet a tömegtájékoztatás 46. világnapjára

Magyarországon idén május 13-án ünnepeljük a tömegtájékoztatás világnapját, ezen a napon a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. XVI. Benedek pápa írását az alábbiakban közöljük. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Világ körüli utazás hazánk apostoli nunciusával – 2.

Folytatjuk a világ körüli utazást Alberto Bottari de Castello érsekkel, hazánk apostoli nunciusával, aki Afrikában diplomataként közelről is megismerhette a misszionáriusok életét. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurír oldalán

A május 12-i nyomtatott lapok szemléje. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

A hit évében különleges jelentősége van a missziónak – A pápa beszéde a Pápai Missziós Művek országos felelőseihez

XVI. Benedek pápa május 11-én délelőtt az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta a Pápai Missziós Művek főtanácsának tagjait, akik éves plenáris ülésükre gyűltek össze a Vatikánban a világ számos országából. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Ő is katolikus? A fenegyerek Lars von Trier filmrendező afférja a hittel

Leginkább nehezen emészthető, időnként a szexualitást, erőszakot, bizarr emberi viselkedést nyíltan bemutató filmjeiről ismerik a dán mozi fenegyerekét, Lars von Triert, aki nem mellesleg katolikus. Vagy csak volt. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

A kiengesztelődés és együttélés kultúrájáért

A Sant’Egidio közösség és a Jezsuita Romakollégium szervezésében roma és nem roma fiatalok találkoztak Varga Bélával, akit tizennégy éves korában családjával együtt hurcoltak el és deportáltak ausztriai munkatáborba. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Udvardy György: Radikálisan meg kell újulnia az egyházba vetett bizalomnak

Rómában befejeződött az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) hitoktatásról tartott 12. európai kongresszusa. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:05 GMT+2)

Parlamenti emlékülés a Hajdúdorogi Egyházmegye 100 éves fennállásának alkalmából

Ferenc József 1912. május 6-án kiadott rendeletével alapította meg a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Az alapítást egy hónappal később X. Szent Piusz pápa hagyta jóvá a Christifideles graeci kezdetű bullával. (Magyar Kurír, 2012/05/13 22:00:04 GMT+2)

Ő is katolikus? A fenegyerek Lars von Trier filmrendező afférja a hittel

Leginkább nehezen emészthető, időnként a szexualitást, erőszakot, bizarr emberi viselkedést nyíltan bemutató filmjeiről ismerik a dán mozi fenegyerekét, Lars von Triert, aki nem mellesleg katolikus. Vagy csak volt. (Magyar Kurír, 2012/05/12 15:00:02 GMT+2)

Énekeljünk együtt!

Az egyesek által Augustinusnak, mások által Luthernek tulajdonított jól ismert mondás így hangzik: „Aki énekel, kétszer imádkozik". Éppen ilyen, a hitet erősítő éneklésekre ad lehetőséget a IX. Református Zenei Fesztivál. (reformatus.hu, 2012/05/12 14:00:03 GMT+2)

Továbbképez, hogy tovább élhess

A Telkibányai Szepsi Csombor Márton Tagiskola fontos szerepet tölt be a környezeti nevelés terén. Évente legalább négy továbbképzést szervez a körzet pedagógusai számára a fenntartható fejlődés jegyében. (reformatus.hu, 2012/05/12 01:00:06 GMT+2)

Cigány-nemcigány találkozót tartanak Gödöllőn

Sója Miklós születésének 100. évfordulóján a Gödöllői Premontrei Gimnázium aulájában cigány-nemcigány találkozóra kerül sor, amelyre több mint 700-an jelentkeztek az ország középső régiójából, többnyire Pest és Nógrád megyéből. (Magyar Kurír, 2012/05/11 18:00:03 GMT+2)

Május 10.: 160 éve született a fasori templom adományozója

Lánczy Leó húszezer koronával támogatta a Budapest-Fasori Református Egyházközség templomának felépítését. Az üzletember a Budapesti Református Egyház Erzsébet-Terézvásárosi Parochiális Kör világi elnöke és "gondnoka" volt a XX. század első évtizedeiben. (reformatus.hu, 2012/05/11 17:00:03 GMT+2)

Május 11.: Pálóczi Antal, énekeskönyvünk egyik szerzője

1760-ban ezen a napon született a sokoldalú irodalmár, aki elsőként nevezte a Balatont a "magyar tenger"-nek. (reformatus.hu, 2012/05/11 17:00:03 GMT+2)

Válogatás a Szent István Könyvhét ünnepi kiadványaiból

A Szent István Társulat idén huszadik alkalommal rendezi meg a keresztény szellemiségű könyvkiadók immár hagyományos seregszemléjét, május 14. és 19. között. (Magyar Kurír, 2012/05/11 17:00:03 GMT+2)

Napjaink mártírjainak szenteltek kápolnát Irakban

A kápolna arra a 937 keresztényre emlékeztet, akik 2003 óta Irak egész területén erőszak áldozataiként vesztették életüket. (Magyar Kurír, 2012/05/11 17:00:03 GMT+2)

Kína: 17 ezer, abortált magzat húsából készült tabletta

Tíz hónap alatt 35 szállítmányban összesen 17 ezer olyan tablettát exportáltak Kínából Koreába, ami 99,7 százalékban abortált embriók és halott csecsemők húsából készült – írja az AsiaNews.it.  (Magyar Kurír, 2012/05/11 15:00:03 GMT+2)

Megtartani a hitet és a magyarságot – VI. Magyar Katolikus Nap Szlovákiában

Május 8-án hatodszor hívta olvasóit és minden jó szándékú érdeklődőt a Remény szlovákiai magyar katolikus hetilap szerkesztősége a Magyar Katolikus Napra, amelyre idén Deákiban került sor. (Magyar Kurír, 2012/05/11 15:00:03 GMT+2)

Gyakorlatozik a Szeretetszolgálat orvoscsoportja

Szimulációs gyakorlatot tart a Magyar Református Szeretetszolgálat nemzetközi orvoscsoportja szombaton Pécs mellett. (reformatus.hu, 2012/05/11 14:00:03 GMT+2)

Boldog Salkaházi Sára emléknapja

Salkaházi Sára vértanú, a Szociális Testvérek Társasága nővére sokirányú szociális tevékenységet folytatott; részt vett az üldözöttek mentésében a II. világháború idején. 2006. szeptember 17-én avatták boldoggá Budapesten. (Magyar Kurír, 2012/05/11 14:00:03 GMT+2)

XVI. Benedek, az Istennel való barátság teológiájának pápája

Piero Coda, a loppianói Sophia Egyetemi Intézet elnöke a Toscana Oggi című lapban fejtette ki véleményét arról, mit is jelent valójában XVI. Benedek számára teológusnak lenni. (Magyar Kurír, 2012/05/11 14:00:03 GMT+2)

Együtt Európáért – közös álom egy reménytelibb, szolidárisabb világért

Május 12-én Brüsszelben tartják az Együtt Európáért idei találkozóját. Különféle felekezetek új mozgalmainak, közösségeinek összefogása ez, akik fontosnak tartják és szeretnék támogatni az európai egységet. (Magyar Kurír, 2012/05/11 13:00:03 GMT+2)

Szent István Könyvhét huszadszor

A Szent István Társulat szervezésében az idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legrangosabb hazai seregszemléjét május 14. és 19. között. (katolikus.hu, 2012/05/11 12:00:04 GMT+2)

Újraírná az egyházi törvényt az LMP

Az összes, a tavalyi év végén még működő egyházat visszahelyezné státuszába az a módosító javaslat, amelyet az egyházi törvényhez nyújt be az LMP - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea. (Magyar Kurír, 2012/05/11 12:00:03 GMT+2)

Robert Lauder: együtt kell dolgozniuk katolikusoknak és zsidóknak

A pápa kihallgatáson fogadta csütörtökön délelőtt Jack Terpins-t, 13 latin-amerikai ország zsidó közösségei képviselőinek vezetőjét és a delegáció 30 tagját. (Magyar Kurír, 2012/05/11 12:00:03 GMT+2)

Hogyan üldözzünk az egyházakat?

Kiss Réka, Soós Viktor Attila és Tabajdi Gábor közös könyvét mutatja be Szabó István dunamelléki református püspök. (reformatus.hu, 2012/05/11 11:00:06 GMT+2)

Különszámok a Fátimai Mária-jelenések évfordulójára

A Szentatya bejelentette újabb 21 pap, rendtag és egy laikus testvér boldoggá avatását, akiket a spanyol polgárháború idején ölték meg.  (Magyar Kurír, 2012/05/11 11:00:06 GMT+2)

Román ortodox kórus lép fel Budapesten

A nagyváradi Psalmodia Varadiensis kórus ad egyházzenei koncertet hétfőn Budapesten, a Román Kulturális Intézetben. (Magyar Kurír, 2012/05/11 10:00:04 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A 2012. május 11-i nyomtatott napilapok szemléje.  (Magyar Kurír, 2012/05/11 10:00:04 GMT+2)

Rács mögül a fényre

Az amerikai evangéliumi keresz­ténység újabb emblematikus figurája távozott a napokban a földi létből. Chuck Colson elsősorban börtönmissziós tevékenységéről vált híressé, amelyet azután indított el, hogy a híres Watergate-botrány hozadékaként maga is megtapasztalta, milyen az élet a rács mögött. (hetek.hu, 2012/05/11 09:15:29 GMT+2)

Szent László falujában sem lesz egyházi iskola

Földeák - Megháromszorozódott a hittanra járó gyerekek száma Földeákon, hamarosan köztéri szobrot avatnak az iskolát is létrehozó Oltványi Pál plébános tiszteletére. Mégsem vetődött föl, ami Makón, hogy itt az idő egyházi kézbe adni az oktatást. (delmagyar.hu, 2012/05/11 09:14:18 GMT+2)

Egyházügyben ismét bírált az Egyesült Államok

Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár meghívására tárgyalt múlt pénteken a budapesti amerikai nagykövetségen öt magyarországi vallási közösség vezetője, köztük a felekezeti státuszától megfosztott Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke. Ezt közölte lapunkkal Iványi Gábor hozzátéve, hogy a nem nyilvános találkozón rajta kívül a Hit Gyülekezete, a katolikus egyház, a Magyar Iszlám Közösség és a Mazsihisz képivselői ve (nepszava.hu, 2012/05/11 09:12:12 GMT+2)

Ötszáz év után új fegyvereket kapnak a pápa testőrei

Ötszáz év után először kap új felszerelést - méghozzá Ausztriából - a mindenkori pápa vatikáni testőrsége, a svájci gárda. (dehir.hu, 2012/05/11 09:11:15 GMT+2)

Tucatjával tukmálják az iskolákat az egyházakra

Sorra keresi fel az egyházakat több település is, hogy vállalják át iskoláik fenntartását a következő tanévtől. A polgármesterek nem vallásos meggyőződésből érdeklődnek, hanem mert tartanak az iskolák jövő januári kötelező állami kézbe adásától. Hajdúsámson és Ajka például a Hit Gyülekezetével tárgyal, amelynek oktatási főigazgatója azt ígéri, nem lesz hittérítés és vallási előírás, „szabad iskolát" akarnak. Az általunk megkérdezett szü (origo.hu, 2012/05/11 09:10:30 GMT+2)

Az összefogást méltatták – megújult a Kossuth utcai református templom

Projektzáró istentiszteleten ad hálát a Belvárosi Református Egyházközösség május 13-án vasárnap 10 órától a Kossuth utcai református templomban a felújításért. Az esemény beharangozóján mutatta be Szabó Sándor vezető lelkipásztor, és Mózes Huba irodalomtörténész a templomról szóló, most megjelenő könyvet is. (minap.hu, 2012/05/11 09:09:43 GMT+2)

Először találkoztak az egyházak vezetői

Videó! (tudositok.hu, 2012/05/11 09:09:03 GMT+2)

Fáklyás menet a Colosseumnál a keresztény mártírokért

Róma - A világban üldözött és hitükért meggyilkolt keresztényekért rendeztek fáklyás menetet a római Colosseumnál a Szent Egyed közösség és a római zsidó közösség vezetésével. (MTI, 2012/05/11 09:04:50 GMT+2)

Őszre megújul a Bosnyák tér

Budapest - Megújul Zugló legnagyobb csomópontja, a Bosnyák tér, és az eredeti tervek szerint felépítik az ott álló Páduai Szent Antal Plébániatemplom tornyát is - mondta Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) XIV. kerületi polgármester kedden az MTI-nek. (MTI, 2012/05/11 09:03:24 GMT+2)

Megújul Pestszentimre városközpontja

Budapest - Jövő őszre megújul Budapest XVIII. kerületének egyik központi része, Pestszentimre közösségi háza, valamint a városrész főutcája, a Nemes utca. (MTI, 2012/05/11 09:02:31 GMT+2)

Virtuális barangolás a Gízai-fennsíkon interaktív 3D weboldal segítségével

Washington - Virtuálisan bebarangolhatjuk a Gízai-fennsíkot az új interaktív 3D weboldal segítségével. (MTI, 2012/05/11 09:01:45 GMT+2)

Dávid király idejéből származó szentélyeket tártak fel Izraelben

Jeruzsálem - Dávid király idejéből származó szentélyeket tártak fel Izraelben, Jeruzsálemtől 30 kilométerre délnyugatra, az Elah-völgyben. (MTI, 2012/05/11 09:01:05 GMT+2)

Jobbik: az állam nem biztosít kellő forrást a hajléktalanellátáshoz

Budapest - A fővárosi Jobbik szerint szerint Budapest jól vizsgázott hajléktalanellátásból, erőn felül teljesített, ugyanakkor az állam nem biztosította azokat a forrásokat, amelyek a feladat ellátásához szükségesek. (MTI, 2012/05/11 09:00:06 GMT+2)

Különleges programmal mutatkoznak be szombaton Csángóföld kincsei

Budapest - Versben, prózában, énekkel és tánccal mutatkoznak be szombaton Csángóföld kincsei a Magyarság Háza által útjára indított Rejtőzködő Kárpát-medence sorozat második rendezvényén, amely egyben a közreműködő Teleki László Alapítvány moldvai csángókkal foglalkozó pénteki tudományos konferenciájának lesz a záróeseménye. (MTI, 2012/05/11 08:52:26 GMT+2)

Bizánci egyházi zene Budapesten

Budapest - A nagyváradi Psalmodia Varadiensis kórus ad egyházzenei koncertet hétfőn Budapesten, a Román Kulturális Intézetben. (MTI, 2012/05/11 08:51:38 GMT+2)

Országszerte több mint húsz kórházban fejlesztik a jövőben a rehabilitációs ellátásokat

Budapest - Országszerte több mint húsz kórházban fejlesztik a jövőben a rehabilitációs ellátásokat; többek között a súlyos agysérültek, a felnőtt, illetve gyermek addiktológiai betegek (például a drogfüggők) gyógyítási lehetőségei bővülnek - derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki, legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból. (MTI, 2012/05/11 08:51:03 GMT+2)

Újraírná az egyházi törvényt az LMP

Budapest – Az összes, a tavalyi év végén még működő egyházat visszahelyezné státuszába az a módosító javaslat, amelyet az egyházi törvényhez nyújt be az LMP - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea. Ezt követően viszont az ügyészség felülvizsgálhatná, hogy megfelelnek-e a törvényi előírásoknak és a bíróság dönthetne arról, hogy a jövőben is egyházak maradhatnak-e. A döntés ellen jogorvoslattal lehetne élni. (MTI, 2012/05/11 08:50:16 GMT+2)

Rózsafüzér-zarándoklatot tartanak a főváros körül

Budapest - Egész Budapestet körüljáró úgynevezett élő rózsafüzér-zarándoklatot tartanak szombaton. Az összességében 180 kilométeres, 9 szakaszból álló zarándoklat szervezőinek célja, hogy a hívők találkozhassanak egymással, továbbá felhívják a figyelmet az emberi együttélés problémáira. (MTI, 2012/05/11 08:49:28 GMT+2)

Az ausztriai magyarság körében indított mozgalmat a Magyar Turizmus Zrt.

Bécs - A magyarországi turizmust az ausztriai magyarság közvetítésével népszerűsítő mozgalmat indított el a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) csütörtökön Bécsben. (MTI, 2012/05/11 08:48:38 GMT+2)

Soltész: gyermekvédelmi lakásalapot hoz létre a kormány

Szeged – Gyermekvédelmi lakásalapot hoz létre a kormány - jelentette be a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön a II. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferencián, Szegeden. (MTI, 2012/05/11 08:47:36 GMT+2)

Beiktatták Áder János államfőt

A megválasztott köztársasági elnök csütörtökön foglalta el államfői hivatalát a Sándor-palotában. Bölcskei Gusztáv a beiktatási ünnepség egyik szereplője volt. (reformatus.hu, 2012/05/10 18:00:06 GMT+2)

Mennyire legyünk konkrétak a kérő imádságban?

„Megtérésem után sokat töprengtem és beszélgettem lelkivezetőkkel arról, hogyan kell imádkozni. Kérjem konkrétan, amit szeretnék? Vagy csak annyit mondjak: legyen meg a te akaratod?” – írja a népszerű keresztény blogszerző, J. Fulwiler. (Magyar Kurír, 2012/05/10 18:00:04 GMT+2)

Pro Renovanda Cultura Hungariae Program

A megújult Pro Renovanda Cultura Hungariae Program 2012-es országos és határon túli közművelődési pályázatai április 27-én kiírásra kerültek. (reformatus.hu, 2012/05/10 17:00:03 GMT+2)

Több mint 7000 kiadvány az idei Szent István Könyvhéten

30 kiadó több mint 7000 kiadvánnyal várja az érdeklődőket az idei, immár huszadik alkalommal megrendezett Szent István Könyvhéten. (Magyar Kurír, 2012/05/10 17:00:03 GMT+2)

Megrendezik a 20. Szent István Könyvhetet

A Szent István Társulat szervezésében az idén huszadik alkalommal rendezik meg a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legrangosabb hazai seregszemléjét. A rendezvény hivatalosan május 14-én, hétfőn veszi kezdetét, ünnepi megnyitójára 11 órakor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében (Budapest VIII. kerület, Szentkirályi utca 28. II. emelet, II. János Pál pápa terem) kerül sor. (katolikus.hu, 2012/05/10 16:00:09 GMT+2)

Keresztyén segítség Hollandiából

Holland estet tartottak 75 éve, 1937. május 9-én a holland-magyar barátság jegyében a Budapest-Kálvin téri Református Egyházközségben. A holland-magyar kapcsolatok egészen a reformáció koráig nyúlnak vissza. (reformatus.hu, 2012/05/10 16:00:07 GMT+2)

Nemzetközi konferencia a moldvai csángókról

Veszélyeztetett örökség – veszélyeztetett kultúrák címmel nemzetközi konferenciát rendeznek a moldvai csángókról május 11-én és 12-én Budapesten. (Magyar Kurír, 2012/05/10 16:00:03 GMT+2)

Hit és kételkedés: isteni érvek vitákhoz

Lehet-e csak egy igaz vallás? Hogy engedheti meg Isten a szenvedést? Nem kényszerzubbony-e a kereszténység? Hogyan küldhet Isten embereket a pokolra? Megcáfolta-e a vallást a tudomány? Lehet-e szó szerint értelmezni a Bibliát? (Magyar Kurír, 2012/05/10 16:00:03 GMT+2)

Nagyszülők zarándoklata

Alsószentivánon, a fatimai Szűz első hazai kegyhelyén május 13-ra, közös imára hívják a nagyszülőket. 9 órakor Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutat be szentmisét. (katolikus.hu, 2012/05/10 15:00:04 GMT+2)

Gyalogos zarándoklat Máriagyűdre

A Pécsi Egyházmegye május 12-én, szombaton negyedik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot Máriagyűdre. Az idei zarándoklat mottója: Zarándokoljunk a Remény Asszonyához! Az imádságos menet 7.45 órakor indul Pécsről, a Boldog II. János Pál útja melletti FEMA parkolóból, a program 22-25 km megtétele után 16 órakor ünnepi misével zárul Máriagyűdön, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrál. (katolikus.hu, 2012/05/10 15:00:04 GMT+2)

Emlékmise Bogner Mária Margit vizitációs nővérért

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutat be emlékmisét Bogner Mária Margitért halálának évfordulója alkalmából, valamint boldoggá avatásáért május 13-án, vasárnap 17 órakor az érd-óvárosi Szent Mihály-templomban. (katolikus.hu, 2012/05/10 15:00:04 GMT+2)

Boldog II. János Pál pápa szobrának felavatása Kecskeméten

A kecskeméti Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ előtt (Kecskemét, Wojtyla tér 1.) újabb, Boldog II. János Pál pápát ábrázoló szobor áll hamarosan. Lantos Györgyi szobrászművész alkotását május 18-án, pénteken 15 órakor avatják fel. Köszöntőt mond: Zombor Gábor, Kecskemét város polgármestere, a Wojtyla Ház alapítója. A szobrot megáldja: Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. (katolikus.hu, 2012/05/10 15:00:04 GMT+2)

Őseink hite a jövő reménye

A Boldog Gizella névünnepe alkalmából Veszprémben megrendezett eseménysorozatot, a Gizella-napokat idén is számos vallási témájú program gazdagította. (Magyar Kurír, 2012/05/10 15:00:03 GMT+2)

Motoros búcsú Ecséden

Idén is megrendezik a motoros zarándoklatot Ecséd határában, a Szentkút-völgye Boldogasszony-kápolnánál, a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány, a MOTaMOT és a Hatvani Motoros Egyesület közös szervezésében. (Magyar Kurír, 2012/05/10 15:00:03 GMT+2)

Újabb helyen szivárog folyadék a međugorjei Feltámadt Krisztus-szoborból

A bronzszobor egyik térdéből 2001 óta vízszerű folyadék szivárog; most a másik térd fölött is – szemtanúk szerint az eddiginél erősebb – szivárgás indult. (Magyar Kurír, 2012/05/10 14:00:04 GMT+2)

Lájk, ha te is lelkész vagy

Kiégett lelkészek után ezúttal facebookozó lelkipásztoroknak próbálunk néhány tanáccsal szolgálni. (reformatus.hu, 2012/05/10 13:00:05 GMT+2)

Így változtatta meg Obama elnök a véleményét az egyneműek házasodásáról

Az Egyesült Államok elnöke – több napos gondolkodás és új véleményének kialakulása után – tegnap óta hivatalosan támogatja az egynemű párok házasságát. (Magyar Kurír, 2012/05/10 13:00:05 GMT+2)

A máriapócsi kegyhelyet méltatta a Honvédelmi Minisztérium államtitkára

Simicskó István a Budapest-Kispesti Görögkatolikus Kápolnában beszélt a Máriapócs Nemzeti Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről szóló országgyűlési határozatról. (Magyar Kurír, 2012/05/10 13:00:04 GMT+2)

Manó lánglovagok győri bevetése

A Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központban mindig is fontos volt, hogy az intézmény legfiatalabb tanulóival megismertessék a katasztrófavédők és a tűzoltók munkáját. Kedden a sárási gyakorlópályán még tüzet is oltottak az ifjú lánglovagok. (hir24.hu, 2012/05/10 12:34:36 GMT+2)

Pénteken újraállítják Sissi szobrát Kolozsváron

Pénteken, május 11-én az Evangélikus-Lutheránus Püspökség udvarán újraállítják Erzsébet királyné (Sissi) szobrának másolatát - írja a Transindex.ro. (kitekinto.hu, 2012/05/10 12:32:07 GMT+2)

A baptisták a Széchenyi gimire is hajtanak, a katolikusok a Törökre, a reformátusok még nem tudják

Egyre több iskola kerül a különböző felekezetek látókörébe Pécsett is, legutóbb a baptisták érdeklődtek néhány önkormányzati iskolában afelől, hogy mit szólnának a pedagógusok egy esetleges egyházi intézményátvételről. A Mátyás király utcai iskolában letisztult a kép, az evangélikus egyház elállt az intézmény átvételétől, a baptistákat pedig elutasította a tantestület. (pecsiujsag.hu, 2012/05/10 12:31:20 GMT+2)

Nem adják a pünkösdi egyház cigánymissziójának az iskolát

A helyi képviselő-testület leszavazta, hogy a pünkösdi egyház cigánymissziója vegye át a helyi összevont közoktatási és közművelődési intézményt. (beol.hu, 2012/05/10 12:30:03 GMT+2)

Tárgyalhatnak a szakolyi iskola jövőjéről

Szakoly – Szerdán 14 órára hívta össze a lakosságot a szakolyi önkormányzat, az iskolafenntartói jog Baptista Szeretetszolgálatnak való átadásáról szóló tájékoztatásra. Az egyik lehetőség, hogy a megyei kormányhivatal alá rendelnék az iskolát, a másik lehetőség az egyházi fenntartás, ahol egyedül a Baptista Szeretetszolgálat mutatott együttműködési készséget. (szon.hu, 2012/05/10 12:29:02 GMT+2)

Raoul Wallenbergről neveznek el termet az Európai Parlamentben

Brüsszel - Az Európai Parlament (EP) elnöksége egyhangú döntést hozott arról, hogy születésének 100. évfordulója alkalmából parlamenti üléstermet neveznek el Raoul Wallenbergről - közölte csütörtökön Surján László az EP néppárti alelnöke. (MTI, 2012/05/10 12:20:04 GMT+2)

Új magyar kiegyezést sürgetett Áder János államfői beiktatásán

Budapest - Áder János szerint Deák Ferenc korához hasonlóan ma is szükség van kiegyezésre, amelynek ezúttal arról kell szólnia, hogy "mi magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal". Az Országgyűlés által május 2-án államfővé választott politikus erről köztársasági elnöki hivatalba lépése alkalmából, a Sándor-palota előtt elmondott beszédében szólt. (MTI, 2012/05/10 12:17:09 GMT+2)

Megkezdődött Áder János államfői beiktatása

Budapest - Katonai ceremóniát követően, a Himnusz eléneklésével megkezdődött Áder János köztársasági elnöki beiktatása a Sándor-palota előtti Szent György téren. (MTI, 2012/05/10 12:15:43 GMT+2)

Hölvényi György lehet az új egyházügyi államtitkár

Budapest - Hölvényi György kereszténydemokrata politikus lehet az új egyházügyi államtitkár a távozó Szászfalvi László helyett - erősítették meg kormányzati források az Origo információját az MTI-nek csütörtökön. (MTI, 2012/05/10 12:15:00 GMT+2)

Eldőlt, hogy távozik az egyházügyi államtitkár

Az egyházügyi államtitkárság éléről távozik, de várhatóan a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban marad Szászfalvi László, aki egy egyházpolitikai koncepcióval haragította magára a napokban az egyházakat. Utóda ugyancsak KDNP-s, a 2003-tól Brüsszelben dolgozó Hölvényi György lehet. (origo.hu, 2012/05/10 12:14:03 GMT+2)

Hölvényi György lehet az új egyházügyi államtitkár

Hölvényi György kereszténydemokrata politikus lehet az új egyházügyi államtitkár a távozó Szászfalvi László helyett - erősítették meg kormányzati források az MTI-nek csütörtökön. (Magyar Kurír, 2012/05/10 12:00:03 GMT+2)

Sajtókonferenciát tartottak a Vatikánban az Európa-napon

Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke vezette a sajtótájékoztatót, amelyen beszélt Angelo Bagnasco bíboros és Józef Michalik przemyśli érsek, a CCEE két elnökhelyettese is. (Magyar Kurír, 2012/05/10 12:00:03 GMT+2)

Sokszínű népzene

A IX. Református Zenei Fesztiválon a számos zenei irányzat közül az egyik legnagyobb hangsúlyt a népzene kapja. Fellép a Berka, Szalonna és bandája, lesznek tekerősök és Sebestyén Mártával is találkozhat a közönség. (reformatus.hu, 2012/05/10 11:00:03 GMT+2)

Átvette kinevezését Balog Zoltán

A református lelkész május 14-ei hatállyal az emberi erőforrások minisztere. (reformatus.hu, 2012/05/10 11:00:03 GMT+2)

Fotó- és rajzpályázat a Szeretethídon

Mit jelent számodra az önkéntesség, mit jelent számodra a Szeretethíd témakörökben a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány fotópályázatot és gyermekrajzpályázatot hirdet. (reformatus.hu, 2012/05/10 11:00:02 GMT+2)

Május 19-én lesznek láthatóak az Ökumenikus Diákfilmszelme alkotásai

A februárban közzétett felhívásra 16 katolikus, 11 református, 2 evangélikus és 1 ökumenikus iskola tanulói készítettek filmet. (Magyar Kurír, 2012/05/10 11:00:02 GMT+2)

Benedek pápa: a közösségi ima csodálatos eszköz a megpróbáltatások idején

A Szentatya május 9-én délelőtt, a szerdai kihallgatás alkalmával folytatta az imának szentelt katekéziseinek sorát, ez alkalommal Szent Péter életének utolsó időszakáról tanított a jelenlévő zarándokoknak. (Magyar Kurír, 2012/05/10 11:00:02 GMT+2)

Erdő Péter bíboros mutatta be Rómában a szentmisét Európáért

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a CCEE (Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa) elnöke mutatta be május 9-én, szerdán 19 órakor a római Santa Maria Maggiore-bazilikában azt a szentmisét, amelyet a CCEE hitoktatásról szóló európai kongresszusa keretében tartottak. (katolikus.hu, 2012/05/10 10:00:09 GMT+2)

Konferencia Klebelsberg Kuno emlékére

Klebelsberg kultúrpolitikája máig példaértékű - állapították meg a gróf Klebelsberg Kuno halálának 80. évfordulójára rendezett tudományos konferencia előadói szerdán a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán (KGRE BTK). (reformatus.hu, 2012/05/10 10:00:08 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 10-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/05/10 10:00:03 GMT+2)

Erdő Péter bíboros mutatta be Rómában a szentmisét Európáért

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a CCEE elnöke mutatta be május 9-én, szerdán este hétkor a római Santa Maria Maggiore-bazilikában azt a szentmisét, amelyet a CCEE hitoktatásról szóló európai kongresszusa keretében tartottak. (Magyar Kurír, 2012/05/10 10:00:03 GMT+2)

Fatima csodája: filmbemutató az Uránia moziban

Az Etalon Film Kiadó május 17-én, 17 órakor a Fatima – A 13. napon című filmet mutatja be az Uránia Nemzeti Filmszínházban. (Magyar Kurír, 2012/05/10 10:00:03 GMT+2)

Köztársasági elnöki hivatalába lép Áder János

Budapest - Áder János megválasztott köztársasági elnök ma foglalja el államfői hivatalát a Sándor-palotában. (MTI, 2012/05/10 09:21:16 GMT+2)

Veszélyeztetett örökség – veszélyeztetett kultúrák – nemzetközi konferencia a moldvai csángókról

Budapest - Veszélyeztetett örökség - veszélyeztetett kultúrák címmel nemzetközi konferenciát rendeznek a moldvai csángókról pénteken és szombaton Budapesten. (MTI, 2012/05/10 09:20:29 GMT+2)

Kövér László: túl vagyunk a nehezén, megcsillant a fény az alagút végén

Fonyód - Kövér László szerint "már túl vagyunk a nehezén, megcsillant a fény az alagút végén a Széll Kálmán Terv második fejezetével, amit a kormány bejelentett". (MTI, 2012/05/10 09:19:39 GMT+2)

Erdő Péter Európáért misézett Rómában

Róma - Az Európa napon Erdő Péter bíboros, prímás, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnöke a római Santa Maria Maggiore bazilikában mutatott be szentmisét Európáért. Ezt megelőzően a CCEE új internetes portáljáról tartott sajtótájékoztatót. (MTI, 2012/05/10 09:18:48 GMT+2)

Szent László arcrekonstrukciójából nyílt kiállítás Győrött

Győr - A győri bazilikában őrzött Szent László-hermában található koponyaereklye alapján elkészült a lovagkirály arcrekonstrukciója komputerfestési eljárással és készül a király plasztikai arcrekonstrukciója is. A kétféle rekonstrukciós módszer folyamatát, buktatóit és eredményeit bemutató kiállítás szerdán nyílt meg a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban. (MTI, 2012/05/10 09:18:08 GMT+2)

A református egyház venné át az egyik váci középiskolát

Vác - A református egyház működtethetné tovább a váci Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolát a helyi önkormányzat művelődési és oktatási bizottságának keddi, egyhangú javaslata szerint, de dönteni május 17-én a képviselő-testület fog - olvasható Vác hivatalos honlapján. (MTI, 2012/05/10 09:17:29 GMT+2)

Bemutatták az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának információs portálját

Budapest - Bemutatták az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) új, intézményesített információs portálját, a EuroCathInfót a sajtó képviselőinek az Európa-napon szerdán Rómában, Erdő Péter bíborosnak, a CCEE elnökének részvételével - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel. (MTI, 2012/05/10 09:16:44 GMT+2)

A Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka

Ajka - A Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka; az önkormányzat gazdasági alapokon döntött - közölte a város polgármestere szerdán az MTI érdeklődésére. (MTI, 2012/05/10 09:16:05 GMT+2)

Szolidaritási akciót szervez a Mazsihisz és a BZSH Székhelyi József mellett

Budapest - Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga közelében található Goldmark teremben - közölte a Mazsihisz szerdán az MTI-vel. (MTI, 2012/05/10 09:15:16 GMT+2)

Törvényt sérthetnek a melegházasságot ellenző római katolikus iskolák Nagy-Britanniában

London/Budapest - Törvényt sérthetnek azok a nagy-britanniai római katolikus iskolák, amelyek a melegházasság bevezetésének terve ellen tiltakozó petíció aláírására bíztatják a diákokat - közölte szerdán a The Daily Telegraph című brit napilap hírportálja. (MTI, 2012/05/10 09:14:36 GMT+2)

Névtan és terminológia workshop

A Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészettudományi kara Névtan és terminológia címmel május 16-án workshopot rendez. (reformatus.hu, 2012/05/09 21:00:03 GMT+2)

Temesváron találkoznak a nagyváradi egyházmegye fiataljai

Május 11. és 13. között, tizanhatodik alkalommal szerveznek Temesváron ifjúsági találkozót, melyen Vakon Zsolt ifjúsági lelkész vezetésével a nagyváradi fiatalok egy csoportja is részt vesz. (Magyar Kurír, 2012/05/09 18:00:02 GMT+2)

Törvényt sérthetnek a melegházasságot ellenző római katolikus iskolák Walesben

A walesi oktatási miniszter szerint a katolikus iskolák törvényt sértettek, amikor arra biztatták a tanulókat, hogy tiltakozzanak az egyneműek „házasságának” legalizálása ellen. (Magyar Kurír, 2012/05/09 17:00:04 GMT+2)

Együtt fociztak és imádkoztak

Május 5-én Nagyváradon tartották az Erdélyi Mária Rádió szervezett ötödik labdarúgó-vándorkupát. Az eseményről Csorba Mihály készített beszámolót. (Magyar Kurír, 2012/05/09 17:00:03 GMT+2)

Wales: felszólították a katolikus iskolákat, hogy „kiegyensúlyozottan” tájékoztassanak az egyneműek „házasságáról”

A walesi oktatási miniszter szerint a katolikus iskolák törvényt sértettek, amikor arra biztatták a tanulókat, hogy tiltakozzanak az egyneműek „házasságának” legalizálása ellen. (Magyar Kurír, 2012/05/09 16:00:04 GMT+2)

Keresztény édesanyák találkozója lesz

A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének országos találkozóját május 19-én, szombaton tartják a szekszárdi nagytemplomban (Szekszárd, Béla király u. 2.). A program keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök mutat be ünnepi szentmisét 11 órakor. (katolikus.hu, 2012/05/09 15:00:03 GMT+2)

Josefina Molina: Avilai Szent Teréz

Avilai Szent Teréz (1515–1582) a keresztény misztika legismertebb női alakja, VI. Pál pápa 1970-ben egyházdoktorrá avatta. Josefina Molina csaknem nyolcórás filmje az ő nem mindennapi, küzdelmes életét dolgozza fel fiatal korától haláláig. (Magyar Kurír, 2012/05/09 15:00:02 GMT+2)

Szentlélek-várás szerzetesekkel és világi papokkal

Pünkösdi virrasztásra és imádságos lélekvárásra hívják a híveket magyar hazánkért a kapucinus ferences szerzetesek. (Magyar Kurír, 2012/05/09 15:00:02 GMT+2)

EuroCathInfo: Új európai információs portál indul

Erdő Péter bíboros, a CCEE elnökének részvételével mutatják be a sajtó képviselőinek az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) intézményesített információs portálját, a Eurocathinfo -t május 9-én, az Európa-napon Rómában. (katolikus.hu, 2012/05/09 14:00:04 GMT+2)

Pünkösdi ifjúsági találkozó Petőfiszállás-Pálosszentkúton

Pünkösdi ifjúsági találkozót tartanak Petőfiszállás-Pálosszentkúton május 25-26-án, vendég: Lendvai Zoltán, a gördeszkás pap. Az ifjúsági találkozó keretében szombaton, pünkösd vigíliáján 18 órakor Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutat be szentmisét. (katolikus.hu, 2012/05/09 14:00:04 GMT+2)

Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa az emberkereskedelem ellen

Megelőzés, támogatás és az áldozatok rehabilitációja – ezek voltak az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa május 8-án Rómában tartott tanácskozásának sarokpontjai. (Magyar Kurír, 2012/05/09 14:00:04 GMT+2)

Vasárnap Arezzóba látogat a pápa

Büszkén és reménnyel telve várja a Szentatyát Arezzo. A toszkán városba május 13-án látogat el XVI. Benedek, La Verna és San Sepolcro települések érintésével. (Magyar Kurír, 2012/05/09 14:00:03 GMT+2)

Mely országokban legjobb édesanyának lenni?

A Save the Children elnevezésű nemzetközi szervezet felmérése során anyák és gyermekeik tanulási, gazdasági, egészségügyi, politikai körülményeit vizsgálták. (Magyar Kurír, 2012/05/09 13:00:03 GMT+2)

Együtt Európáért

Az Együtt Európáért program célja, hogy „lelket adjon" Európának, hogy a földrész megvalósítsa egyetemes hivatását, a népek közötti békét és egységet. (reformatus.hu, 2012/05/09 12:00:05 GMT+2)

Nemzetközi katonai zarándoklat indul Lourdes-ba

Idén 54. alkalommal kerül sor május 11. és 13. között a nemzetközi katonai zarándoklatra Lourdes-ban. Jelmondata: Üdvözlégy Mária, Béke Királynéja! (Magyar Kurír, 2012/05/09 12:00:05 GMT+2)

Merjünk új korszakot nyitni – 98. Katholikentag

Ebben az évben a mannheimi egyházmegye látja vendégül május 16. és 20. között a német katolikusok rendezvényét, amelyet először 1848-ban tartottak meg. (Magyar Kurír, 2012/05/09 12:00:05 GMT+2)

Szent István-ereklyét helyeztek el Passauban

Május 7-én, Boldog Gizella emléknapján ünnepséget tartottak Passauban, melyen – Wilhelm Schraml passaui püspök meghívására – a Székesfehérvári Egyházmegye küldöttsége is részt vett, Spányi Antal püspök vezetésével. (Magyar Kurír, 2012/05/09 11:00:02 GMT+2)

A Iustitia et Pax Pápai Tanács az emberkereskedelem ellen

Megelőzés, támogatás és az áldozatok rehabilitációja – ezek voltak a Iustitia et Pax Pápai Tanács május 8-án Rómában tartott tanácskozásának sarokpontjai. (Magyar Kurír, 2012/05/09 11:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 9-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/05/09 10:00:03 GMT+2)

Görögországgal való szolidaritásra hív az egyház Ausztriában

„Mindnyájan görögök vagyunk” mottóval szolidaritási ünnepet szervez június 3-án a görög ortodox egyház Bécsben, Arsenios Kardamakis metropolita kezdeményezésére. A bevételt a görög egyház karitatív intézményeinek javára ajánják fel. (Magyar Kurír, 2012/05/09 10:00:03 GMT+2)

A hit éve az evangelizáció új korszakát nyitja meg

A hit éve, az új evangelizációval foglalkozó püspöki szinódus, a II. Vatikáni Zsinat 50. évfordulója és a kínai egyházért végzett áldozatos munka – e témákról beszélt Fernando Filoni bíboros a Pápai Missziós Művek évi közgyűlésén május 7-én. (Magyar Kurír, 2012/05/09 10:00:03 GMT+2)

Drágakővel díszített Lúdas Matyi és evangélikus áhítatoskönyv is kalapács alá kerül

Budapest - Számos ritkaság is szerepel a Nyugat Antikvárium jövő pénteki árverésén, amelyen összesen több mint 500 tételt kínálnak eladásra. (dehir.hu, 2012/05/09 09:37:00 GMT+2)

Megújult a bicskei evangélikus templom

Bicske - Kívül-belül megújult az 1936-ban épült kis evangélikus templom, amelyik a háború alatt belövést is kapott. Az akkor épen maradt oltáron érintetlen maradt a nyitott Biblia. (Fejér Megyei Hírlap, 2012/05/09 09:23:09 GMT+2)

Zenés áhítat az evangélikus templom ünnepi hetén

Székesfehérvár - Nyolcvan éve szentelték fel a megyeszékhely evangélikus templomát, ez alkalomból szerveztek programokat a hétre. (Fejér Megyei Hírlap, 2012/05/09 09:22:13 GMT+2)

Öt perverz papot találtak Philadelphiában

Öt pap esetében találta megalapozottnak a szexuális visszaélések vádját a római katolikus egyház belső vizsgálata az amerikai Philadelphia városában. Itt tört ki 2005-ben az egyik legnagyobb amerikai papi pedofilbotrány, amikor kiderült, hogy az egyház évtizedek óta szisztematikusan eltussolja a perverz kollégák ügyeit. (index.hu, 2012/05/09 09:21:35 GMT+2)

Rádiós közvetítés az orosházi evangélikus templomból

A Kossuth Rádió hírei után kapcsolták a város templomát, ahonnan élő közvetítésben hallhatták a rádió hallgatói a vasárnapi istentiszteletet. (beol.hu, 2012/05/09 09:21:01 GMT+2)

Nem várt személycserével nyithat az átalakuló csúcstárca új vezetője

Váratlan konfliktusba csöppent pár nappal az erőforrás minisztérium átvétele előtt Réthelyi Miklós utóda, Balog Zoltán eddigi felzárkóztatási államtitkár. Egy titokban készült egyházpolitikai koncepció az [origo] információi szerint ugyanis annyira kiverte a biztosítékot a nagy történelmi egyházaknál, hogy annak ellenére távozhat az egyházügyi államtitkár, hogy az új miniszter elvileg meghagyta volna posztján. (origo.hu, 2012/05/09 09:17:46 GMT+2)

Világ körüli utazás hazánk apostoli nunciusával

Világ körüli utazásra hívjuk olvasóinkat. Kalauzunk Magyarország apostoli nunciusa, Alberto Bottari de Castello érsek. (Magyar Kurír, 2012/05/09 09:00:04 GMT+2)

Olasz nyelvű könyv jelent meg Szent István életéről

Boldog Apor Vilmos és Boldog Meszlényi Zoltán életét bemutató olasz nyelvű füzetek után jelent meg az Elledici és a Velar kiadó sorozatában a Santo Stefano Re D’Ungheria, Fondatore dello Stato e apostolo della Nazione című füzet. (Magyar Kurír, 2012/05/09 09:00:04 GMT+2)

Felháborodtak a fideszesek, aláírást gyűjtenek

Mentsük meg az iskolát és óvodát! címmel aláírásgyűjtésbe kezd a hajdúsámsoni képviselő-testület Fidesz-frakciója; a képviselőcsoport szerint a város vezetése a helyi Eszterlánc Óvoda és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fenntartói jogát az általa ellátott feladatokkal a Hit Gyülekezete egyháznak tervezi átadni, a szülők többségének támogató nyilatkozata nélkül – közölte a frakció vezetője kedden (mno.hu, 2012/05/09 08:47:44 GMT+2)

Valóságos álom a Széchenyi kerti református egyházközségben

A Kálmáncsehi Sánta Márton Emlékalapítvány és a Széchenyi kerti református Egyházközösség közösen rendezett kiállítást Keményné Macz Irén és Szabó András legszebb fotóiból kedden a Kálmáncsehi Galériában. (haon.hu, 2012/05/09 08:45:55 GMT+2)

Az ATV-n prédikált Orbán új csúcsminisztere

2012.05.08. 16:02 Az ATV-n prédikált Orbán új csúcsminisztere Az ATV-n éveken keresztül sugárzott, "Nem csak kenyérrel él..." című műsorban lelkészek, egyházi személyiségek intéztek teológiai, hitbeli üzenetet a nézőkhöz. Ebben a műsorban több alkalommal is beszélt Balog Zoltán. A videóra kattintva megtekintheti a leendő emberi erőforrás miniszter egyik prédikációját. (ATV, 2012/05/09 08:35:39 GMT+2)

„Nem így képzelem el” – Meghallgatták Balog Zoltánt

Több értékre több szabadságra és kulturális elkötelezettségre van szükség, ezt kell szolgálnia az állami kultúrpolitikának, amelyet európai értékek és a nemzeti identitás megőrzése jellemez - ezt mondta Balog Zoltán a kulturális bizottságban, ahol megerősítette: államtitkári szinten is változást tervez. Ma négy bizottság kormánypárti igenekkel alkalmasnak találtak a feladatra. (ATV, 2012/05/09 08:34:57 GMT+2)

Konferencia a Szepességről magyar-szlovák-osztrák összefogásban

Bécs - A Szepesség 19. század eleji kultúrtörténetéről és a régió egyik kiemelkedő személyiségéről, Genersich Jánosról (Johann Genersichről) rendeznek konferenciát magyar-szlovák-osztrák együttműködésben kedden és szerdán Bécsben. (MTI, 2012/05/09 08:17:32 GMT+2)

A szélsőjobboldalhoz közel álló egyesületek világháborús megemlékezése ellen tüntettek Bécsben

Bécs - A szélsőjobboldalhoz közeli diákegyesületek világháborús megemlékezése ellen tüntettek kedden este Bécsben. (MTI, 2012/05/09 08:15:43 GMT+2)

Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz Hajdúsámsonban az iskola és az óvoda megmentésére

Hajdúsámson - Mentsük meg az iskolát és óvodát! címmel aláírásgyűjtésbe kezd a hajdúsámsoni képviselő-testület Fidesz frakciója; a képviselőcsoport szerint a város vezetése a helyi Eszterlánc Óvoda és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fenntartói jogát az általa ellátott feladatokkal a Hit Gyülekezete egyháznak tervezi átadni, a szülők többségének támogató nyilatkozata nélkül - közölte a frakció vez (MTI, 2012/05/09 08:14:58 GMT+2)

Támogatta a kulturális bizottság Balog Zoltán miniszteri kinevezését

Budapest - Tizenhárom fideszes és LMP-s vokssal, öt ellenzéki nem szavazat ellenében támogatta az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága Balog Zoltánt, a leendő Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterjelöltjét kedden. (MTI, 2012/05/09 08:14:17 GMT+2)

A Nemzeti Együttműködési Alap forrásai is átkerülnek az új erőforrás minisztériumhoz

Budapest - A két államtitkársággal együtt a Nemzeti Együttműködési Alap forrásai is átkerülnek az új erőforrás minisztériumhoz - mondta Balog Zoltán miniszteri meghallgatásán az Országgyűlés egészségügyi bizottságának keddi ülésén. (MTI, 2012/05/09 08:13:34 GMT+2)

Újraindult a győri egyházmegyét érintő sikkasztási per

Győr – Újrakezdődött a Győri Törvényszéken kedden a helyi egyházmegyénél vélelmezett sikkasztás miatt indult büntetőper. (MTI, 2012/05/09 08:12:40 GMT+2)

Az európai integráció fontosságát hangsúlyozták osztrák vezetők a második világháború végéről megemlékezve

Bécs - Az európai integráció fontosságát hangsúlyozták osztrák állami vezetők kedden Bécsben a második világháború végéről megemlékező ünnepi rendezvényen, egyúttal elítélték a szélsőjobboldalhoz közel álló osztrák egyesületek aznapra tervezett megemlékezését. (MTI, 2012/05/09 08:11:56 GMT+2)

Az emberi jogi bizottság támogatja Balog Zoltán miniszterjelöltségét

Budapest - Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága megszavazta Balog Zoltán miniszterjelöltségének támogatását a május 14-től felálló Emberi Erőforrások Minisztériuma - korábban Nemzeti Erőforrás Minisztérium - élére. (MTI, 2012/05/09 08:11:05 GMT+2)

Az oktatási bizottság támogatja Balog Zoltán miniszterjelöltségét

Budapest - Az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága támogatja Balog Zoltán miniszterjelöltségét a május 14-től felálló Emberi Erőforrások Minisztériuma - korábban Nemzeti Erőforrás Minisztérium - élére. (MTI, 2012/05/09 08:10:21 GMT+2)

Várhatóan távozik posztjáról Szászfalvi László egyházügyi államtitkár

Budapest - Várhatóan távozik az egyházügyi államtitkárság éléről Szászfalvi László jelenlegi államtitkár, kereszténydemokrata politikus - értesült az MTI kormányzati forrásból kedden. (MTI, 2012/05/09 08:08:39 GMT+2)

A magyar református egység vasárnapjára

A Generális Konvent Elnöksége körlevelében a GK Liturgiai Bizottsága által összeállított istentiszteleti rendet ajánlja május 20-ra. (reformatus.hu, 2012/05/09 01:00:04 GMT+2)

Pünkösdi bibliaolvasás több nyelven

Negyedik alkalommal tartanak ökumenikus bibliaolvasást a Deák téri evangélikus templom lépcsőjén. (reformatus.hu, 2012/05/08 18:00:05 GMT+2)

Graffitisek festették ki a kupolát

Két graffitist bízott meg a katalóniai Llobregat egyik templomának plébánosa a kupola díszítésével – írja az ABC és az Aciprensa.  (Magyar Kurír, 2012/05/08 18:00:05 GMT+2)

A Pápai Életvédő Akadémia vezetőinek lemondását követelik

Számos konferenciára meghívtak az egyház tanításával egyet nem értő előadókat is, emiatt követelik többen, többek közt Josef Seifert professzor az akadémia igazgatóságának lemondását május 4-i levelükben annak elnökénél. (Magyar Kurír, 2012/05/08 18:00:05 GMT+2)

Liechtenstein: a herceg megvétózza az abortusz engedélyezését

A liechtensteini hercegnek vétójoga van a parlament döntéseit illetően. Alois herceg most bejelentette: kész lemondani is, ha az abortusz legalizálásáról szóló május 10-i referendum az ő katolikus meggyőződésével ellentétes döntést hoz. (Magyar Kurír, 2012/05/08 18:00:05 GMT+2)

Így gondolkodnak a vallásosak

Kanadai kutatók annak eredtek a nyomába, mi jellemző a vallásos emberek gondolkodására? A tekintélyes Science magazinban publikált eredményt nem mindenki fogadja lelkesen. (reformatus.hu, 2012/05/08 17:00:03 GMT+2)

Mennyit érünk?

Dányi-Nagy Márió a Függőleges Ifjúsági Konferencia második napján arról beszélt, hogy ki adhatja meg a választ. (reformatus.hu, 2012/05/08 17:00:03 GMT+2)

Németországi ösztöndíjprogram fiataloknak

Tizenhat fiatal utazhat ki idén ösztöndíjjal Németországba, akik hazájukban demokráciára neveléssel, aktív állampolgárságra neveléssel foglalkoznak. Jelentkezési határidő: május 31. (reformatus.hu, 2012/05/08 17:00:03 GMT+2)

Szexuális visszaélések: nyolc papról már döntött a philadelphiai érsek

Öt pap nem térhet vissza a papi szolgálathoz a szexuális visszaélések gyanújával vizsgált 26-ból Philadelphiában – jelentette be Charles Chaput érsek.  (Magyar Kurír, 2012/05/08 17:00:03 GMT+2)

Várhatóan távozik az egyházügyi államtitkár

Az MTI értesülései szerint távozik posztjáról Szászfalvi László egyházügyi államtitkár. Az utód egyelőre nem ismert, de a jelenleg az igazságügyi minisztériumhoz tartozó államtitkárság várhatóan átkerül az erőforrás-minisztériumhoz. (Magyar Kurír, 2012/05/08 17:00:03 GMT+2)

Közel hárommillióan látták az interneten

A 180 fok című rövidfilmben fiatalok válaszolnak a rendező villámkérdéseire. Végül mind a hét liberális gondolkodású fiatal megváltoztatja véleményét az abortuszról. Online megtekinthető, 33 perc, magyar felirattal. (Magyar Kurír, 2012/05/08 17:00:03 GMT+2)

Pápai mosoly: várólistán a jelentkezők a szemináriumban

Az Egyesült Államok számos egyházmegyéjében évről évre nő a papnak jelentkezők száma, Denvernek például mindkét szemináriuma tele van. Sőt, annyi a jelentkező, hogy évek óta először várólistát kellett felállítani. (Magyar Kurír, 2012/05/08 16:00:03 GMT+2)

Miért nem szabad keresztény pólót viselni Kanadában?

Egy kanadai diákot többször megfenyítettek, amiért keresztény pólót viselt az iskolában. Az iskolavezetés végül engedélyezte a póló viselését. (Magyar Kurír, 2012/05/08 16:00:03 GMT+2)

Képzőművészet zenehallgatással a Vatikáni Múzeumokban

A Vatikáni Múzeumokban május 4-től július 13-ig, majd szeptember 7-től október 26-ig ismét lehetőség nyílik az esti látogatásra. (Magyar Kurír, 2012/05/08 16:00:03 GMT+2)

Reformátusok az Öt templom fesztiválon

A csütörtökön kezdődő Öt templom fesztivál helyszíne öt európai vallás egy-egy temploma Győr egyik városrészében, Újvárosban. (reformatus.hu, 2012/05/08 15:00:03 GMT+2)

Életkérdések

Közel ötszáz fiatal résztvevővel startolt május 4-én a Zilah melletti Szilágyperecsenben a 14. Függőleges Keresztyén Ifjúsági Konferencia. (reformatus.hu, 2012/05/08 15:00:02 GMT+2)

Keresztény szobrokat fejeztek le Peruban

Észak-Peruban három szobrot fejeztek le vandálok egy plébánián – írja az Aciprensa.   (Magyar Kurír, 2012/05/08 15:00:02 GMT+2)

Lélekfrissítő

Lélekfrissítő hetet tart a Református Missziói Központ vakmissziója gyengénlátók, vakok és kísérőik számára Tahiban. A jelentkezéseket május 20-ig várják a szervezők. (reformatus.hu, 2012/05/08 14:00:03 GMT+2)

A Mária-búcsú élő hagyomány Péliföldszentkereszten

Több apropója is van ennek az ünnepnek: a Szent Kereszt megtalálásának búcsúnapja, Szűz Mária ősi tisztelete, az édesanyák köszöntése. (Magyar Kurír, 2012/05/08 14:00:02 GMT+2)

355 éves a kőszegi énekkar

nnepi megemlékezést tart a Kőszegi Római Katolikus Egyházi Énekkar. A kórus idén ünnepli megalakulásának 355. évfordulóját. Ez alkalomból ünnepi szentmisét és megemlékezést is tartanak a vasi településen - tájékoztat a város honlapja. (Rádió Szombathely, 2012/05/08 13:21:02 GMT+2)

Beperelte az egyházat és a várost is az érdekvédő alapítvány!

Nyíregyháza – Kedden 11 órától tartják a második tárgyalást abban az ügyben, melyben az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány szegregáció vádjával beperelte a görög katolikus egyházat és a nyíregyházi önkormányzatot is. (szon.hu, 2012/05/08 13:20:25 GMT+2)

Kereszteléssel buzdít gyerekvállalásra a grúz pátriárka

Négyszáz gyermeket keresztelt meg a hét végén egy tbiliszi katedrálisban a grúz ortodox egyház pátriárkája, aki ezzel is szeretné serkenteni a gyermekvállalási kedvet a volt szovjet köztársaságban. (MTI, 2012/05/08 13:19:42 GMT+2)

Érettségi 2012: Kabala helyett víz

Makón a legkevesebben, 15-en a Szent István Egyházi Iskola és Gimnázium diákjai közül kezdték meg hétfőn az érettségit. (delmagyar.hu, 2012/05/08 13:18:57 GMT+2)

Megemlékezés Kanizsai Pálfi Jánosról

A Nagykanizsai Református Egyházközség Presbitériuma a Dunántúli Református Egyházkerület jubileumi programsorozatának keretében kíván méltó módon emlékezni Kanizsai Pálfi Jánosra, a Dunántúli Református Egyházkerület második püspökére május 13-án, vasárnap 15 órától a református templomban. (kanizsaujsag.hu, 2012/05/08 13:16:59 GMT+2)

Az egyházak megkörnyékezik a pécsi iskolákat?

Egyre több iskolát udvarolnak körül különböző vallási felekezetek, és ajánlkoznak fenntartónak a Pécsi STOP körképe szerint. Volt olyan tanintézet, amit először a buddhisták környékezték meg, aztán maga a pécsi megyéspüspök jelent meg. (nol.hu, 2012/05/08 13:15:47 GMT+2)

Új templom Debrecenben

Két éven belül új katolikus templommal gazdagodhat Józsa, miután a napokban kihirdették a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Józsai Templomépítés Tervpályázatának eredményét. (eszaon.hu, 2012/05/08 13:06:46 GMT+2)

Élesen bírálta az Európai Bizottság Magyarországgal szembeni eljárását egy teológus a Focusban

Budapest - Az Európai Bizottság úgy találja, érdemes szankcionálni egy keresztény, nemzeti liberális kormányt, az otromba mérleghamisítást és a milliárdos adósságokat viszont nem - írta "Magyarország szabadsága" című kommentárjában egy teológus a Focus című német hetilapban hétfőn. (MTI, 2012/05/08 13:01:52 GMT+2)

Ünnepi hálaadó szentmise lesz a pécsi Pálos templom felszentelésének 75. évfordulóján

Május 17-én, csütörtökön 18 órai kezdettel ünnepi hálaadó szentmisét mutat be Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök a pécsi Pálos templomban abból az alkalomból, hogy napra pontosan 75 éve történt a templom felszentelése. Mindenkit szeretettel várunk. (katolikus.hu, 2012/05/08 13:00:02 GMT+2)

Még lehet jelentkezni a Szeretethídra

Május 10-én zárul le a regisztrációs lehetőség a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napokra. (reformatus.hu, 2012/05/08 13:00:02 GMT+2)

A szíriai katolikus püspökök nyíltan kimondják véleményüket

A szíriai püspökök a közleményben adtak hangot aggodalmuknak az országban dúló állandó erőszak miatt, s egyben a nemzeti egység megújítására szólítottak fel. (Magyar Kurír, 2012/05/08 13:00:02 GMT+2)

Ljajic: a szandzsáki főmuftinak mennie kell fiaskója miatt

Belgrád/Budapest - A szerbiai elnökválasztási fiaskó miatt nem lehet többé szandzsáki főmufti Muamer Zukorlic - jelentette ki Rasim Ljajic szerbiai munkaügyi miniszter, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt (SDPS) elnöke. (MTI, 2012/05/08 12:59:51 GMT+2)

Öt templom fesztivál csütörtöktől Győrött

Győr - Koncertek és irodalmi estek, színházi produkciók és workshopok szerepelnek az Öt templom fesztivál csütörtökön kezdődő programján Győrött. Az események helyszíne öt európai vallás egy-egy temploma Győr egyik városrészében, Újvárosban. (MTI, 2012/05/08 12:58:53 GMT+2)

Magyar Katolikus Nap a szlovákiai Deákiban

Pozsony - Hatodszor rendezik meg Szlovákiában a Magyar Katolikus Napot kedden, az esemény színhelye idén a mátyusföldi település, Deáki. (MTI, 2012/05/08 12:42:38 GMT+2)

A szíriai katolikus püspökök a többpártrendszer mellett foglaltak állást

Aleppó/Budapest - A Szíriában zajló konfliktussal kapcsolatban a szíriai püspöki konferencia hétvégi aleppói ülése után közleményt adott ki, amelyben átfogó és hatékony reformot tart szükségesnek, s ahhoz a többpártrendszer kiépítése elengedhetetlen. (MTI, 2012/05/08 12:41:51 GMT+2)

Az Öt templom fesztivál csütörtöktől várja az érdeklődőket Győrben

Koncertek és irodalmi estek, színházi produkciók és workshopok szerepelnek az Öt templom fesztivál május 10-én kezdődő programjában. (Magyar Kurír, 2012/05/08 12:00:03 GMT+2)

Az Újvilág Passió margójára – megjegyzések egy ártatlannak tűnő hírhez

Május 7-én hírt adtunk egy nyárra tervezett bemutatóról, Újvilág Passió Kecskeméten címmel. A sajtóanyag tévedéseire Bátor Botond pálos tartományfőnök hívja fel a figyelmet. Írását és szerkesztőségünk megjegyzését az alábbiakban közölük. (Magyar Kurír, 2012/05/08 12:00:03 GMT+2)

Ismét Magyar Katolikus Napot tartanak Szlovákiában

Hatodszor rendezik meg Szlovákiában a Magyar Katolikus Napot május 8-án, az esemény színhelye idén a mátyusföldi település, Deáki. (Magyar Kurír, 2012/05/08 12:00:03 GMT+2)

Köszöntjük a 85 éves Paskai László bíborost

A mai napon tölti be 85. életévét Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek, akit életútjának és főpásztori tevékenységének rövid ismetertésével köszöntünk. (katolikus.hu, 2012/05/08 11:00:03 GMT+2)

Református javaslat: Milyen legyen az egyszázalékos rendszer?

A 2011-es egyszázalékos kampány részeként készült el az alábbi „infógrafika”, színes ábra, amely javaslatot tesz a magyar egyszázalékos felajánlási rendszer átalakítására. Görgessen le az oldalon és tekintse meg a reformátusok reformjavaslatát! (reformatus.hu, 2012/05/08 11:00:02 GMT+2)

A média feladata az igazság hirdetése

A tömegtájékoztatás világnapjára, május 20-ára írt üzenetükben a spanyol főpásztorok hangsúlyozzák: a kommunikáció elsősorban az igazság hirdetése. (Magyar Kurír, 2012/05/08 11:00:02 GMT+2)

Szent Flórián napi búcsút tartottak Miskolcon

Május 6-án, vasárnap tartották Miskolc - Hámorban a Szent Flórián búcsút. (Magyar Kurír, 2012/05/08 11:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 8-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/05/08 10:00:02 GMT+2)

Bátran és hűséggel – a svájci gárda új tagjainak eskütétele

Május 6-án, vasárnap 26 újonc tette le esküjét a Vatikánban. (Magyar Kurír, 2012/05/08 10:00:02 GMT+2)

Köszöntjük a 85 éves Paskai László bíborost

A mai napon tölti be 85. életévét Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek, akit életútjának és főpásztori tevékenységének rövid ismertetésével köszöntünk. (Magyar Kurír, 2012/05/08 10:00:02 GMT+2)

Különleges szemléletformáló program diákok számára

Információs kampánnyal és diákrendezvényekkel segíti az Ökumenikus Segélyszervezet a kísérő nélküli kiskorú menekültek, oltalmazottak beilleszkedését Fóton. A gyermekvédelmi és menedékjogi szabályozást érintő jogszabályi változások következtében a hazánkba kísérő nélkül érkező külföldi állampolgárságú menedékkérő menekült vagy oltalmazott kiskorúak gondozását a gyermekvédelmi szakellátás keretében kell biztosítani. (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, 2012/05/08 05:00:08 GMT+2)

Újvilág Passió Kecskeméten

A kecskeméti Katona József Színház szervezésében júniusban mutatják be a pálos rend történetének egy jelentős fejezetéről szóló szabadtéri előadást Kecskemét arborétumában, az 1718-ban épült műemlék Mária-Kápolna közelében. (Magyar Kurír, 2012/05/07 18:00:04 GMT+2)

A svájci Gárda tagjai Jézus Krisztus barátai

XVI. Benedek pápa május 7-én az Apostoli Palota Kelemen-termében köszöntötte a Svájci Gárda 26 új tagját és hozzátartozóikat. (Magyar Kurír, 2012/05/07 18:00:02 GMT+2)

Május végéig lehet jelentkezni a Genfestre

Augusztus 31. és szeptember 2. között, Budapesten tartják a legkülönfélébb nemzetiségű, vallású és kultúrájú fiatalok találkozóját, a Genfestet. A nemzetközi ifjúsági találkozót először 1973-ban rendezte meg a Fokoláre lelkiségi mozgalom. (Magyar Kurír, 2012/05/07 17:00:03 GMT+2)

Templomok hosszú éjszakája Ausztriában

A nyolcadik alkalommal megrendezendő eseménysor alkalmával, június 1-jén koncerteket, beszélgetéseket, ökumenikus szertartásokat, egzegézis-előadásokat és idegenvezetéseket szerveznek az egész éjjel nyitva tartó ausztriai templomokban. (Magyar Kurír, 2012/05/07 16:00:04 GMT+2)

Konferencia az új büntető kódexről

A jogrendszer legfontosabb elemeinek felülvizsgálatába illeszkedik az új Büntető törvénykönyv (Btk.) - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kódex kormány által már elfogadott tervezetéről pénteken, a Károli Gáspár Református Egyetem szervezte konferencián Budapesten. (reformatus.hu, 2012/05/07 15:00:03 GMT+2)

Vallástörténeti nemzetközi szimpózium

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin János Teológiai Akadémia Vallástörténeti nemzetközi szimpóziumot rendez. (reformatus.hu, 2012/05/07 15:00:03 GMT+2)

Boldog II. János Pálra emlékeztek

II. János Pál boldoggáavatásának első évfordulóján Angelo Sodano bíboros szentmisét mutatott be a lengyelek római templomában. Lengyelországban Stanislaw Dziwisz bíboros vezetésével emlékeztek meg Karol Wojtyláról. (Magyar Kurír, 2012/05/07 15:00:03 GMT+2)

Boldog Gizella-zarándokmise Veszprémben

A Boldog Gizella névünnepéhez kapcsolódó hagyományos veszprémi Gizella-napok központi szertartását, az érseki palota előtt bemutatott szabadtéri szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek pontifikálta. (Magyar Kurír, 2012/05/07 15:00:03 GMT+2)

Új tárlat nyílt a Vatikánban

Marche csodái címmel nyílt kiállítás a Szent Péter téri kolonnád Nagy Károly-szárnyában május 4-én, amelyet június 10-ig lehet megtekinteni. (Magyar Kurír, 2012/05/07 14:00:04 GMT+2)

Újra együtt az első magyar szent királyi pár Passauban

Május 7-én ünnepli az Egyház Boldog Gizellának, Szent István király feleségének emléknapját. A Gizella-tisztelet európai központjában, Passauban idén is ünnepséget tartanak a bajor hercegnőből lett magyar szent tiszteletére. (Magyar Kurír, 2012/05/07 14:00:03 GMT+2)

Etchegaray bíboros: a II. Vatikáni Zsinat hatalmas kaland volt

A közelgő évforduló kapcsán Roger Marie Etchegaray bíboros vall a zsinatról: annak prófétai erejéről, a francia teológusok munkájáról, a különleges résztvevőkről. (Magyar Kurír, 2012/05/07 13:00:02 GMT+2)

Boldog Bajor Gizella

Szent István király hitvese, a magyarok első koronás királynéja, Szent Imre herceg édesanyja, Bajor Gizella fontos szerepet vállalt a kereszténység terjesztésében Magyarországon. Május 7-én ünnepeljük liturgikus emléknapját. (Magyar Kurír, 2012/05/07 13:00:02 GMT+2)

Reini könyvbemutató

Reini - Dr. Gyökössy Endrénével beszélget Sz. Kiss Mária - című interjúkötet bemutatója. (reformatus.hu, 2012/05/07 12:00:07 GMT+2)

Fogadalomtétel a szociális testvéreknél

Ünnepi szentmise keretében két testvér tesz örökfogadalmat, nyolc fiatal testvér pedig megújítja egy évre fogadalmait a Szociális Testvérek társaságánál, a Máriaremetei úti Szentlélek plébániatemplomban, május 26-án. (Magyar Kurír, 2012/05/07 12:00:03 GMT+2)

Imapartnerség amerikai reformátusokkal

Folytatódik a partnergyülekezeti program az amerikai reformátusokkal. (reformatus.hu, 2012/05/07 11:00:02 GMT+2)

Piacenza bíboros: az Egyháznak szüksége van a szentéletű papokra

„Az Egyházat és a világot szolgáló papoknak szentéletűeknek kell lenniük” – olvasható Mauro Piacenza bíboros, a  Papi Kongregáció prefektusának kézjegyével ellátott levélben.  (Magyar Kurír, 2012/05/07 11:00:02 GMT+2)

Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius a budapesti egyetemi lelkészségen

Húsvét ötödik vasárnapján Alberto Bottari de Castello érsek, nuncius látogatást tett a budapesti Egyetemi Lelkészségen, és tizenegy fiatalnak kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. (Magyar Kurír, 2012/05/07 11:00:02 GMT+2)

65 éve nyílt magyar iskola Bajorországban

A niederaudorfi karmelita kolostortemplomban május 5-én ünnepi szentmisével emlékeztek a 65 évvel ezelőtti magyar iskolanyitásra. A szentmise után, amelyet Cserháti Ferenc püspök vezetett, emléktáblát helyzetek el a kolostor falán. (Magyar Kurír, 2012/05/07 11:00:02 GMT+2)

Magyarország felemeli szavát a vallásszabadságért

Budapest - Magyarország az Európai Unió tagjaként felemeli szavát, és mindent megtesz a keresztények lelkiismereti és vallásszabadsága biztosítása érdekében - közölte a miniszterelnök sajtóstábja az MTI-vel vasárnap azzal kapcsolatban, hogy magyar delegáció látogatott Indiába. (MTI, 2012/05/07 10:23:34 GMT+2)

Amerikai külügyi helyettes államtitkár: az Egyesült Államok nem írja elő, hogy egy ország milyen utat válasszon a demokráciaépítésben

Budapest - Sokféle módon lehet felépíteni egy demokráciát, és az Egyesült Államok nem írja elő egyetlen országnak sem, hogy milyen utat válasszon, így Magyarországnak sem kívánja megmondani, mit tegyen a törvényeivel vagy az alkotmányával kapcsolatban - mondta Thomas Melia külügyi helyettes államtitkár ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában. (MTI, 2012/05/07 10:22:40 GMT+2)

Mindszenty Józsefre emlékeztek Bécsben

Bécs - Emlékmisével és koszorúzással emlékeztek vasárnap, halálának 37. évfordulóján Bécsben Mindszenty Józsefre. (MTI, 2012/05/07 10:21:29 GMT+2)

Szent György-napi ünnep Szerbiában

Belgrád - Az ortodox egyházak egyik legfontosabb szentjére, Szent Györgyre emlékeznek vasárnap a szerb templomokban. A családok hagyományos menüt készítenek és koszorút kötnek. Az ünnepet a volt Jugoszlávia területén élő romák is megtartják. (MTI, 2012/05/07 10:20:48 GMT+2)

Réthelyi: jó érzés, hogy a korábbi támadások ellenére nemcsak megmarad, hanem bővül a tárca

Budapest - Réthelyi Miklós leköszönő nemzeti erőforrás minisztert jó érzéssel tölti el, hogy bár korábban sokat támadták a minisztériumot, mondván, túl nagy területet fog át, a tárca - mint az MTI-nek szombaton adott interjúban elmondta - nemcsak megmarad, hanem feladatai bővülnek a társadalmi felzárkózás ügyével és az egyházakkal való együttműködéssel. (MTI, 2012/05/07 10:19:41 GMT+2)

Szentmisével emlékeztek Mindszenty József születésének 120. évfordulójára Esztergomban

Esztergom - Mindszenty József bíboros az igazság jelzőlámpája volt - mondta Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsek szombaton a hercegprímás születésének 120. évfordulójára emlékező szentmisén az esztergomi bazilikában, ahol Erdő Péter esztergom-budapesti érsek köszöntötte a zarándoklatra érkezett híveket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjait, a megjelent közjogi méltóságokat és a diplomáciai testület tagjait. (MTI, 2012/05/07 10:18:49 GMT+2)

Mindszenty Józsefre emlékeznek Bécsben

Bécs - Kiállítással, emlékmisével és koszorúzással emlékeznek a hét végén Bécsben Mindszenty József hercegprímásra, bíborosra. (MTI, 2012/05/07 10:17:44 GMT+2)

Mindszenty boldoggá avatása halad előre – Mindszenty-emlékmise Rómában

Róma - Mindszenty József halálának évfordulójáról emlékeztek meg Rómában a bíboros egykori címtemplomában. A mise főcelebrálója Jose Saraiva Martins bíboros, a vatikáni Szenttté avatási Kongregáció nyugalmazott prefektusa, aki Mindszenty boldoggá avatásról is beszélt. (MTI, 2012/05/07 10:17:05 GMT+2)

A náci "eutanázia-politika" áldozataira emlékeztek Ausztriában

Bécs - A nemzetiszocialista "eutanázia-politika" áldozataira emlékeztek pénteken az osztrák parlamentben az erőszak és rasszizmus áldozatainak ausztriai emléknapján. (MTI, 2012/05/07 10:16:08 GMT+2)

Kerékpárosok is csatlakoznak a szombati Mindszenty-zarándoklathoz

Budapest - Kerékpárosok is csatlakoznak a szombati országos engesztelő zarándoklathoz, amelyet Esztergomban tartanak Magyarországért, Mindszenty József bíboros születésének 120. évében, halálának 37. évfordulóján - közölte Schön György, a zarándoklat egyik szervezője pénteken az MTI-vel. (MTI, 2012/05/07 10:15:16 GMT+2)

Semjén Zsolt Indiában: Magyarország ösztönzi az indiai befektetőket

Budapest - Magyarország kormánya elkötelezett az indiai befektetések ösztönzése és a gazdasági kapcsolat-fejlesztés iránt - ezt hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes indiai tárgyalásain, amelyekről a miniszterelnök sajtóstábja tájékoztatta pénteken az MTI-t. (MTI, 2012/05/07 10:14:31 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 7-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/05/07 10:00:03 GMT+2)

A zsinati székház gályarab-emléktáblája

Hetvenhat éve, 1936. május 6-án a központi Kálvin-ünnepség keretében avatták fel a zsinati székházban a gályarabok emléktábláját. (reformatus.hu, 2012/05/07 00:00:04 GMT+2)

Az igazság tanúja volt egy erőszakos, hazugságra épített rendszerben – Mindszenty-mise Esztergomban

Országos zarándoklattal és ünnepi szentmisével emlékeztek Mindszenty bíboros születésének 120. évfordulójára az esztergomi bazilikában. A szentmise kezdetén Erdő Péter bíboros köszöntötte a a zarándoklatra érkezett híveket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait, a megjelent közjogi méltóságokat és a diplomáciai testület tagjait. (katolikus.hu, 2012/05/05 18:00:03 GMT+2)

Szeretetszolgálat és szociális munka az egyetemi lelkészségen

Ezzel a címmel rendezték meg a XVIII. Egyetemi Pasztorációs Konferenciát, az egyetemi lelkészek és munkatársaik találkozóját Domaszék-Zöldfáson és Szegeden. (Magyar Kurír, 2012/05/05 18:00:02 GMT+2)

Carlo Caffarra bíboros homíliája a Mindszenty-emlékmisén

Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsekhomíliája Esztergomban, a Mindszenty-emlékmisén. (Magyar Kurír, 2012/05/05 18:00:02 GMT+2)

Az igazság tanúja volt egy erőszakos, hazugságra épített rendszerben - Mindszenty-mise Esztergomban

Országos zarándoklattal és ünnepi szentmisével emlékeztek Mindszenty bíboros születésének 120. évfordulójára az esztergomi bazilikában.  (Magyar Kurír, 2012/05/05 18:00:02 GMT+2)

Mindszenty-emlékkiállítás az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban

A kincstár kijárati termében az országos zarándoklat napjára készült el az emlékfal, mely Mindszenty József prímás, érsek esztergomi éveit, illetve az újratemetését és utókor tiszteletadását helyezi a középpontba. (Magyar Kurír, 2012/05/05 18:00:02 GMT+2)

Ünnepi szentmise Mindszenty bíboros emlékére – Carlo Caffarra bíboros homíliája

Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsekhomíliája Esztergomban, a Mindszenty-emlékmisén. (Magyar Kurír, 2012/05/05 15:00:03 GMT+2)

Ezerarcú anyák napja

Az anyákat a világ számos országában megünneplik, ám szinte mindenhol más hagyomány miatt. (reformatus.hu, 2012/05/05 14:00:02 GMT+2)

Anya csak egy van

Anya csak egy van című könyve kapcsán Vámos Miklóssal beszélgetett a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Gáncs Péter. (reformatus.hu, 2012/05/05 14:00:02 GMT+2)

A Presbiter pünkösdi számának előzetese

Ismét igényes, igei tartalommal és szívet-lelket gyönyörködtető színes képekkel, fotókkal jelenik meg a Magyar Református Presbiteri Szövetség lapjának pünkösdi száma. (reformatus.hu, 2012/05/05 14:00:02 GMT+2)

Gyerekzsivaj a püspöki palotában

Gyerekekkel népesült be a nagybecskereki székesegyház és a püspöki lak május 4-én. (Magyar Kurír, 2012/05/05 13:00:02 GMT+2)

Magyar királynék és koronázó püspökök - Kiállítások Veszprémben

Magyar királynék és koronázó püspökök címmel nyílt meg az idei évad kiállítása a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény gondozásában az érseki palotában. (Magyar Kurír, 2012/05/05 13:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 5-i nyomtatott lapok szemléje. (Magyar Kurír, 2012/05/05 11:00:03 GMT+2)

Rómában is imádkoztak Mindszenty bíboros boldoggáavatásáért

Mindszenty bíboros halálának 37. évfordulója alkalmából a Mindszenty- misét a bíboros egykori címtemplomában, a Santo Stefano Rotondo- bazilikában május 4-én, pénteken tartották. (Magyar Kurír, 2012/05/05 11:00:02 GMT+2)

Saraiva Martins bíboros: Mindszenty bíboros egyik fő jellemvonása az Egyház iránti engedelmessége volt

Rómában május 4-én, pénteken 18 órakor kezdődik a hagyományos Mindszenty-mise a Santo Stefano Rotondo-templomban, a bíboros egykori címtemplomában. (Magyar Kurír, 2012/05/04 17:00:02 GMT+2)

Speciális lelkigondozói képzést indít az MRSZ

Lelkipásztorok jelentkezését várja a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) tavaly létrehozott krízisintervenciós katasztrófa-lelkigondozói csoportja. (reformatus.hu, 2012/05/04 16:00:04 GMT+2)

Tavaszi családnap a Szeged-Csanádi Egyházmegyében

A személyes és családi szeretet-út megtalálása és megerősítése volt a témája a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynöksége szervezte hétvégi családnapnak. (Magyar Kurír, 2012/05/04 16:00:04 GMT+2)

Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozó volt a Székesfehérvári Egyházmegyében

Az új evangelizáció évében a Mustármag közösség az Alcsútdobozi Sportcsarnokba hívta a Székesfehérvári Egyházmegye Katolikus Karizmatikus közösségeit. (Magyar Kurír, 2012/05/04 16:00:03 GMT+2)

Egyházi épületet támadtak meg az Occupy Wall Street tüntetői San Franciscóban

Téglákkal dobálták meg a rendőröket május elsején az Occupy Wall Street mozgalom tagjai, akik elfoglaltak egy egyházi tulajdonban lévő épületet – írja a CNA.  (Magyar Kurír, 2012/05/04 15:00:03 GMT+2)

Hetvenévesen lett apáca a nagymama

Háromgyermekes anyukaként, öt unoka nagymamájaként hetven évesen lépett be a klarissza rendbe egy özvegyasszony Spanyolországban – írja a CNA. (Magyar Kurír, 2012/05/04 15:00:03 GMT+2)

Tetovált srácokkal is foglalkozik a snowboardozó ferences

A Mandiner szerint Wertheim Mátyás gyorsan eloszlatja a Zeffirelli Szent Ferenc-filmje által sugárzott romantikát, a „ zárt rendházak csendjében élő, önsanyargató szerzetesek középkort idéző képzetét”.  (Magyar Kurír, 2012/05/04 14:00:03 GMT+2)

Pál Ferenc: Magyarország nem keresztény ország

„Ha azt kéri valaki, hogy bizonyítsam be Isten létét, azt válaszolom, hogy nem az a dolgom, hogy bebizonyítsam. Nem kaptam ilyen megbízatást. A küldetésünk a tanúskodásra szól. Ez nem bizonyítás vagy bebizonyítás kérdése.”  (Magyar Kurír, 2012/05/04 14:00:03 GMT+2)

Tudományos konferenciát rendeznek az embermentőkről

Budapest - Lehet nemet mondani címmel tudományos konferenciát rendeznek május közepén Budapesten, hogy felidézzék azoknak a helytállását, akik 1938 és 1945 tavasza között, Magyarország akkori területén, nemet mondtak a történelmi együttélés felrúgására. Az eseményről - amelyen Esterházy János politikai pályafutásáról műhelybeszélgetést folytatnak - Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, az embermentők példaképként szolg� (MTI, 2012/05/04 13:53:12 GMT+2)

Wallenberg-év – Brüsszeli konferencia: a wallenbergi példa a mai diplomáciai tevékenység során is hasznosítható

Brüsszel - A holokauszt idején Magyarországon folytatott embermentő tevékenységéről ismert Raoul Wallenberg példája sok esetben a mai diplomáciai tevékenység számára is irányadó lehet - emelte ki a témáról Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében Brüsszelben tartott konferencia egyik fő következtését Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, a tanácskozás fő előadója. (MTI, 2012/05/04 13:52:09 GMT+2)

Titkos brit jelentés került elő 1942-ből Hitler messiás komplexusáról

London - Adolf Hitlernél messiás komplexus fejlődött ki a 2. világháború végéhez közeledve - írta egy most előkerült jelentés szerzője a háborús brit hírszerzésnek. (MTI, 2012/05/04 13:51:06 GMT+2)

NKA: nagyobb lesz a fesztiválok támogatása

Budapest - A kiemelkedő kulturális értékkel bíró fesztiválok számára 772 millió forintot osztott szét a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kulturális Fesztiválok Kollégiuma. Az 590 milliós keretet a jövő évi terhére 182 millió forinttal megemelték - jelentette be pénteken L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke. (MTI, 2012/05/04 13:49:54 GMT+2)

Az egyházi kárpótlás elhalasztását javasolja a volt prágai érsek

Prága - A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel a csehországi egyházak felajánlhatnák az államnak, hogy halasszák későbbre az egykor államosított egyházi vagyon visszaadását - javasolja Miloslav Vlk, volt prágai érsek a honlapján megjelent bejegyzésében, amelyre a Právo című napilap hívta fel a figyelmet pénteken. (MTI, 2012/05/04 13:49:04 GMT+2)

Nyirő József újratemetése – Székelyudvarhely polgármestere nem támogatta közterülethasználati engedély kiadását

Budapest - Az emigrációban elhunyt erdélyi író, Nyirő József újratemetését szervező Országgyűlés Hivatala szerint Székelyudvarhely polgármestere nem támogatta az újratemetéssel összefüggő közterülethasználati engedély kiadását, ennek ellenére május 27-én, pünkösd vasárnapján megtartják a rendezvényt. (MTI, 2012/05/04 13:46:56 GMT+2)

Balog Zoltán életrajza

Budapest - Orbán Viktor kormányfő elfogadta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szerdán benyújtott lemondását, és a tárca új vezetőjének Balog Zoltánt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát kérte fel. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának életrajza: (MTI, 2012/05/04 13:46:02 GMT+2)

Ír és északír állami vezetők sürgetik az ír katolikusok vezetőjének lemondását

London - Ír és északír állami vezetők egyaránt szorgalmazták az írországi katolikus egyház legfőbb vallási méltóságának távozását, miután egy brit riportműsorból az derült ki, hogy az egyházi vezető nem lépett fel pedofil bűncselekmények ügyében, jóllehet tudomása volt az incidensekről. (MTI, 2012/05/04 13:45:12 GMT+2)

Múzeumház nyílt Győrött

Győr - Múzeumház nyílt Győr műemléki belvárosában, a Püspökvár és a bazilika közelében csütörtökön. (MTI, 2012/05/04 13:44:31 GMT+2)

Rétvári Bence: nincs külön magyar, cseh és lengyel történelem

Budapest - A diktatúrák történetének szempontjából nincs külön magyar, cseh és lengyel történelem, hanem közép-európai történelem létezik - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára A katyni tragédia utóélete című konferencia megnyitó beszédében csütörtökön Budapesten. (MTI, 2012/05/04 13:42:58 GMT+2)

Semjén Zsolt Indiában tárgyal

Budapest - Indiában folytat tárgyalásokat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; találkozik az indiai kormány igazságügyi és kisebbségi miniszterével, majd vallási vezetőkkel tárgyal - közölte a miniszterelnök sajtóstábja csütörtökön az MTI-vel. (MTI, 2012/05/04 13:42:13 GMT+2)

Kecskeméten az arborétumban mutatják be az Újvilág passiót

Kecskemét - Hagyományteremtő szándékkal mutatják be június 8-án és 9-én Kecskeméten, az arborétum területén az Újvilág passiót; az előadás fővédnöke Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. (MTI, 2012/05/04 13:41:28 GMT+2)

Pál Feri: A vallás kötött formái szabadságot kínálnak

Nem akarja bebizonyítani senkinek Isten létét, mivel nem arra kapott meghívást. Hetente majd ezer érdeklődőnek ad elő a Millenárison emberi kapcsolatokról, barátságról, szerelemről, családról és Istenről. Rámutat, hogy ma már újra egyre vallásosabb közeg a város. Szerinte a spirituális hedonizmus vezet a vallási fanatizmushoz, amit a vallási formák kínálta szabadság tart kordában. Nemrég jelent meg harmadik könyve, melynek témája a meghitt istenkapcsolat. Pá (mandiner.hu, 2012/05/04 13:39:26 GMT+2)

A Szent Efrém Férfikar koncertje Kisvárda után Máriapócson

Kisvárda – A bizánci rítusú egyházzene megszólaltatása mellett, tematikus koncerteket is tartanak. De műsorukra tűznek más, nyugati rítusú énekeket, valamint világi műveket, amennyiben azok kamarakórus létszámmal is megszólaltathatóak. (szon.hu, 2012/05/04 13:36:44 GMT+2)

Pedofil bűncselekmények – Az ír katolikus vezető távozását sürgetik

Ír és északír állami vezetők egyaránt szorgalmazták az írországi katolikus egyház legfőbb vallási méltóságának távozását, miután egy brit riportműsorból az derült ki, hogy az egyházi vezető nem lépett fel pedofil bűncselekmények ügyében, jóllehet tudomása volt az incidensekről. (ATV, 2012/05/04 13:36:03 GMT+2)

Kihátrálhat az állam az iskolákért hajrázó egyházak mögül

A rendszerváltás óta nem látott mértékű pezsgés tapasztalható az intézményátadások frontján. Az elmúlt három évben hétről tíz százalékra emelkedett azoknak a diákoknak az aránya, akiket egyházi fenntartású oktatási intézményben képeznek. Ez az óvodától az érettségiig 140 ezer gyereket jelent, és a május 31-ig tartó véghajrá még csak most vette kezdetét – írja a Hetek. (ATV, 2012/05/04 13:35:29 GMT+2)

Több pénzt kapnak a fesztiválok

A kiemelkedő kulturális értékkel bíró fesztiválok számára 772 millió forintot osztott szét a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Kulturális Fesztiválok Kollégiuma. Bővültek az egyházi értékek megmentésére szolgáló források is. (origo.hu, 2012/05/04 13:34:52 GMT+2)

Leszavazták a homoszexualitást az amerikai metodisták

Az amerikai Egyesült Metodista Egyház csütörtöki konvencióján a megjelentek úgy döntöttek, hogy nem változtatják meg az egyház tanításaiban szereplő mondatot, miszerint a homoszexualitás „nem fér össze a keresztény tanítással". (index.hu, 2012/05/04 13:32:04 GMT+2)

Felelős szabadság

„Aki igazán szabad szeretne lenni, nemcsak magára tekint, figyel a másik szabadságára is." Ballagási körlevelet adott ki a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége. (reformatus.hu, 2012/05/04 13:00:03 GMT+2)

Tanúságtételek Boldog II. János Pál közbenjárásáról

Graziella Melina az Avvenire hasábjain közzétett néhány gondolatot azokból a levelekből, amelyek II. János Pál boldoggáavatási ügyének posztulátorához érkeznek. (Magyar Kurír, 2012/05/04 13:00:02 GMT+2)

Az egyházi kárpótlás elhalasztását javasolja a volt prágai érsek

A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel a csehországi egyházak felajánlhatnák az államnak, hogy halasszák későbbre az egykor államosított egyházi vagyon visszaadását - javasolja Miloslav Vlk, volt prágai érsek. (Magyar Kurír, 2012/05/04 13:00:02 GMT+2)

Az egyházi kárpótlás elhalasztását javasolja a volt prágai érsek

A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel a csehországi egyházak felajánlhatnák az államnak, hogy halasszák későbbre az egykor államosított egyházi vagyon visszaadását - javasolja Miloslav Vlk, volt prágai érsek. (reformatus.hu, 2012/05/04 12:00:04 GMT+2)

Jótékonysági koncert a gazdagréti református templomért

A koncert bevételét a gazdagréti református templom bővítésére fordítják. (reformatus.hu, 2012/05/04 12:00:04 GMT+2)

Pedofilügyek: nem mond le a tévesen hallgatással megvádolt ír bíboros

Állami vezetők sürgetik Sean Brady ír bíboros lemondását, miután a BBC egy riportműsora azzal vádolta meg, hogy nem tett semmit egy pedofil pap megállításáért. A bíboros tételesen cáfolta a műsor vádjait. (Magyar Kurír, 2012/05/04 12:00:03 GMT+2)

Kunszt József-díjátadás

Május 15-én délután 4 órakor kerül sor a Kunszt József-díjak átadására Kalocsán. Ünnepi beszédet mond: Udvardy György pécsi megyéspüspök. Helyszín: Kalocsa, Tomori Pál u. 2. A díjat Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek alapította 2001-ben, a Kalocsai Érsekség 1000 éves fennállása alkalmából, Kunszt József (1790-1866) egykori kalocsai érsek emlékére, aki az oktatás és a tudomány bőkezű mecénása volt. (katolikus.hu, 2012/05/04 11:00:04 GMT+2)

Hangot adni a médiában a keresztényeknek „ott, ahol Isten sír”

A pápai jogú alapítvány, a Szükséget Szenvedő Egyház május 3-án megjelent közleményében megállapítja: ma a világ lakosságának 59 százalékát érinti a vallásszabadság súlyos korlátozása.  (Magyar Kurír, 2012/05/04 11:00:03 GMT+2)

A válságból való kiútról tartanak konferenciát a milánói Szent Szív Egyetemen

Május 4-én és 5-én rendezik meg a milánói Szent Szív Egyetemen  az Intézmények, társadalom és piacgazdaságok: új nemzetközi egyensúly felé tartva című konferenciát, amely a válságból való kiutat keresi. (Magyar Kurír, 2012/05/04 11:00:02 GMT+2)

Református lelkész lesz a miniszter

Orbán Viktor kormányfő elfogadta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szerdán benyújtott lemondását, és a tárca új vezetőjének Balog Zoltánt, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárát kérte fel. (reformatus.hu, 2012/05/04 10:00:05 GMT+2)

Latin-amerikai vándorkiállítás Boldog II. János Pál emlékére

A spanyol és portugál nyelvű lapok egyházi írásaiból. (Magyar Kurír, 2012/05/04 10:00:05 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A 2012. május 4-i nyomtatott lapok szemléje. (Magyar Kurír, 2012/05/04 10:00:05 GMT+2)

Közös céllal egy napon – Run4Unity és Együtt Európáért

Idén  a világ több országában a Run4Unity és az Együtt Európáért programot ugyanazon a napon, május 12-én rendezik meg: a gyerekek és a felnőttek közös célja, hogy lelket adjanak Európának. (Magyar Kurír, 2012/05/03 18:00:03 GMT+2)

Passió az arborétumban

Hagyományteremtő szándékkal mutatják be június 8-án és 9-én Kecskeméten, az arborétum területén az Újvilág passiót. (reformatus.hu, 2012/05/03 17:00:04 GMT+2)

Az életpárti bojkott miatt a Pepsi megszakítja kapcsolatát egy magzatokon kísérletező céggel

Magzatpárti tiltakozók nyomására elállt a Pepsi attól, hogy embriókísérleteket végző céggel álljon üzleti kapcsolatban – írja a CNA.  (Magyar Kurír, 2012/05/03 17:00:03 GMT+2)

Amerikai nemzeti imanap: szűken értelmezi Obama a vallásszabadságot

Problematikus Barack Obama amerikai elnök felfogása a vallásszabadságról – állítják szakértők az elnök által május 3-ra meghirdetett nemzeti imanap kapcsán a CNA szerint.  (Magyar Kurír, 2012/05/03 17:00:03 GMT+2)

Válóháló Tábor

Újra Válóháló Tábor, idén Gödöllőn. (reformatus.hu, 2012/05/03 16:00:06 GMT+2)

Határon átívelő gyalogos zarándoklat indult Szent László király sírjához

A középkor jelentős zarándok helye volt Szent Lászlónak, a kor legnagyobb lovagkirályának nagyváradi sírja. Ezt a nemes hagyományt felújítva május 2-án gyalogos zarándoklat indult Nagyváradra. A zarándoklat fővédnöke Bosák Nándor püspök. (Magyar Kurír, 2012/05/03 16:00:03 GMT+2)

Megújul az „útkereső plébánosok” találkozója

Május 3-án, csütörtökön tartották Budapesten, a püspöki kar Városligeti fasorban található egyik épületében az „útkereső plébánosok” országos találkozóját.  (Magyar Kurír, 2012/05/03 16:00:03 GMT+2)

A Biblia és a Vatikán

„E kiállítás annak drámai történelmét ünnepli, hogy a katolikus egyház miként járult hozzá minden idők legtöbbször betiltott, legtöbbet vitatott és legkelendőbb könyvéhez", azaz a Bibliához. Ezekkel a figyelemfelkeltő szavakkal invitálta a látogatót a Vatikánban megrendezett nagyszabású Biblia-kiállítás bejáratánál díszelgő hatalmas transzparens. A tárlat jelentőségét volt hivatott hangsúlyozni a reprezentatív helyszín is. A több mint százötven rit (hetek.hu, 2012/05/03 14:43:17 GMT+2)

Tömegével veszik át az egyházak az iskolákat

A rendszerváltás óta nem látott mértékű pezsgés tapasztalható az intézményátadások frontján. Az elmúlt három évben hétről tíz százalékra emelkedett azoknak a diákoknak az aránya, akiket egyházi fenntartású oktatási intézményben képeznek. Ez az óvodától az érettségiig 140 ezer gyereket jelent, és a május 31-ig tartó véghajrá még csak most vette kezdetét. (hetek.hu, 2012/05/03 14:42:27 GMT+2)

Orbán egykori lelkésze és feltétlen híve örökli a legnagyobb minisztériumot

Feltétlen híve Orbán Viktornak, konfliktuskerülő politikus, aki régóta pályázik a miniszteri székre. Pedig néhány évvel ezelőtt még a tibetiek jogaiért küzdött, szembeszállt az egyháza MIÉP-es szárnyával, követelte az ügynökmúlt feltárását, harcolt a pártállami rendszer lebontásáért és azt hangoztatta, hogy a magyaroknak „nem fáj” eléggé a romák kiszolgáltatottsága. Balog Zoltán fordulatokban gazdag pályaképe. (hvg.hu, 2012/05/03 14:41:41 GMT+2)

Harrach-Balog: az esélyek megragadására kell megtanítani a mélyszegénységben élőket

Budapest - A mélyszegénységben élőket mindenekelőtt a kitörési esélyek megragadására kell megtanítani - állapította meg egybehangzóan Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Balog Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter utódja csütörtökön, az Országgyűlés felsőházi termében tartott konferencián. (MTI, 2012/05/03 14:39:10 GMT+2)

Katasztrófavédelmi egészségügyi központot avattak Szegeden

Szeged – Felavatták Szegeden a katasztrófavédelem területi egészségügyi, pszichológiai és munkabiztonsági ellátóközpontját csütörtökön. (MTI, 2012/05/03 14:38:12 GMT+2)

Kiállítás Erzsébet és Zita királynéról, Gizella-napok Veszprémben

Veszprém - Magyar királynék és koronázó püspökök címmel nyílott kiállítás a veszprémi érseki palotában szerdán, ezzel megkezdődött a hat napon át tartó Gizella-napok rendezvénysorozat is. (MTI, 2012/05/03 14:37:19 GMT+2)

Az Akadémiai Könyvtár ősnyomtatványai az interneten

Budapest - Internetre kerültek a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának (MTAK) ősnyomtatványai, amelyek a MTAK honlapján keresztül így elérhetővé válnak a szakemberek és az érdeklődők számára is. (MTI, 2012/05/03 14:36:31 GMT+2)

Kinevezték a tábori lelkészi szolgálat új főrabbiját

Budapest - Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárca tábori lelkészi szolgálata tábori rabbinátusának tábori főrabbijává nevezte ki Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját szerdán Budapesten. (MTI, 2012/05/03 14:35:53 GMT+2)

Felsőpetényben is megemlékeztek Mindszenty József bíboros születésének 120. évfordulójáról

Budapest - Mindszenty József bíborosról Felsőpetényben, fogva tartásának utolsó színhelyén is megemlékeztek születésének 120. évfordulója alkalmából - közölte a település plébánosának munkatársa szerdán az MTI-vel. (MTI, 2012/05/03 14:35:15 GMT+2)

Latin nyelvű tárlatvezetés a Colosseumban

Róma - A világnyelvek mellett szerdától latinul is szól a hangos tárlatvezetés a római Colosseumban. Az ókori amfiteátrum a legelső műemlék a világon, amely a holt nyelven is bemutatkozik látogatóinak. (MTI, 2012/05/03 14:34:27 GMT+2)

Klebelsberg konferencia

Klebelsberg Kuno halálának 80. évfordulója alkalmából a Károli Gáspár Református Egyetemen konferenciát rendeznek. (reformatus.hu, 2012/05/03 14:00:05 GMT+2)

Elhunyt František Tondra nyugalmazott szepesi püspök

Május 3-án, életének 76. évében elhunyt František Tondra nyugalmazott szepesváraljai püspök. A főpásztort egy kassai kórházban érte a halál. (Magyar Kurír, 2012/05/03 14:00:02 GMT+2)

Felsőpetényben is megemlékeztek Mindszenty születésének 120. évfordulójáról

Mindszenty József bíborost 1955. augusztus 17-től Püspökszentlászlón, november 2-tól Felsőpetényben tartották fogva. Innen szabadították ki 1956. október 30-án. (Magyar Kurír, 2012/05/03 13:00:04 GMT+2)

Ministránsnapot tartottak Zalaegerszegen

A résztvevők előadásokat, zenei programokat hallgathattak meg. Veres András szombathelyi püspök szentbeszédében példaadó életre buzdította a ministránsokat. (Magyar Kurír, 2012/05/03 13:00:03 GMT+2)

A lottó ötös hihetőbb, mint a halál

Egyre inkább kerülik az emberek a halállal való szembesülést, és azt tartják, csak mások halhatnak meg, ők nem, véli Tőkés Zoltán református lelkipásztor, aki korábban tíz évig szolgált kórházlelkészként. (reformatus.hu, 2012/05/03 12:00:03 GMT+2)

Egy szabadult drogfüggő körútja

Május 3-án Győrben indul az MRE KIMM-ben gyógyult Kubiszyn Viktor Drognapló című önéletrajzi-dokumentumregényének országos irodalmi és drogprevenciós körútja. (reformatus.hu, 2012/05/03 12:00:03 GMT+2)

Az Egyház minden korban kiáll az egyetemes emberi értékek mellett

Boldog XXIII. János pápa Pacem in Terris kezdetű enciklikájának közelgő 50. évfordulója alkalmából a Pápai Társadalomtudományi Akadémia a dokumentum tanulmányozásának szentelte április 27-e és május 1-je között tartott ülését. (Magyar Kurír, 2012/05/03 12:00:03 GMT+2)

Kalocsai Iskolanővérek: rendünk kiemelkedő karizmája az oktatás-nevelés

A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek életét Bangó M. Klára nővér mutatja be. (Magyar Kurír, 2012/05/03 12:00:03 GMT+2)

Új szabályzat alapján működik a Caritas Internationalis

Május másodikán tették közzé a 160 országban működő világszerv, a Nemzetközi Karitász új statútumait és szabályzatát. (Magyar Kurír, 2012/05/03 11:00:02 GMT+2)

Bécsben is megemlékeznek Mindszenty bíborosról

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 2012-re meghirdetett Mindszenty-emlékévhez csatlakozva a bécsi Pázmáneum szervezésében megemlékezések lesznek az osztrák fővárosban is. (Magyar Kurír, 2012/05/03 10:00:04 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 3-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/05/03 10:00:04 GMT+2)

Katekézis az egyház első keresztény vértanújának tanításáról

Május 2-án, szerdán délelőtt a Szent Péter téren összegyűlt nemzetközi hívősereghez intézett katekézisében XVI. Benedek pápa folytatta az imáról szóló tanítását. (Magyar Kurír, 2012/05/03 10:00:04 GMT+2)

Újjáalakult a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom

Mindszenty József bíboros indította el 1946-ban az engesztelő mozgalmat, amely – mivel célja az életjavítás, a megtérés, Isten akaratának teljesítése – azóta sem vesztett aktualitásából. (Magyar Kurír, 2012/05/02 18:00:03 GMT+2)

Márfi Gyula érsek Kárpátalján

Márfi Gyula érsek az ungvári Szent György-templom búcsújára, Molnár János plébános meghívására utazott április 20-án Ukrajnába. (Magyar Kurír, 2012/05/02 18:00:03 GMT+2)

Hahó, idő van! – jelentkezési határidő a Gentfestre

A külföldi fiatalok már jóideje elkezdték szervezni ideutazásukat, és számuk egyre növekszik. Azért, hogy minél több magyar fiatal is résztvehessen a Genfesten, a szervezők emlékeztetnek a május 31-i jelentkezési határidőre. (Magyar Kurír, 2012/05/02 18:00:02 GMT+2)

Tanácsok kiégett lelkészeknek

Az utóbbi öt évben egyre több lelkipásztor merül ki – derül ki a német egyházi sajtó híradásaiból. (reformatus.hu, 2012/05/02 17:00:03 GMT+2)

Taizé: 110 magyar vett részt a ljubljanai regionális találkozón

Pécs és Szarajevó után 2012. április 28. és május 1. között Ljubljanában, Szlovéniában tartották meg a taizéi közösség közép-európai regionális találkozóját. A város első ízben 1987-ben volt a bizalom zarándokútjának állomása.  (Magyar Kurír, 2012/05/02 17:00:03 GMT+2)

Megemlékezés a vészkorszakban elhurcolt baranyai áldozatokról Pécsen (2012. május 16., szerda)

Pécs polgármestere, Páva Zsolt fővédnökségével a Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus SantEgidio Közösség közös megemlékezést és felvonulást tart a Pécsről 1944-ben elhurcolt zsidó polgárok emlékére május 16-án 19 órától . Az idén májusban hetedik alkalommal megrendezendő emlékmeneten Udvardy György pécsi megyéspüspök is részt vesz. (katolikus.hu, 2012/05/02 16:00:04 GMT+2)

Jókai-konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem a balatonfüredi Jókai Napok alkalmából konferenciát szervez. (reformatus.hu, 2012/05/02 16:00:04 GMT+2)

Digitális tananyagok konferencia

A Károli Gáspár Református Egyetem Digitális tananyagok - Oktatásinformatikai kompetencia a tanárképzésben címmel konferenciát szervez. (reformatus.hu, 2012/05/02 16:00:04 GMT+2)

Szöuli és debreceni református kapcsolat

Együttműködési megállapodást kötött a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a szöuli Myungsung Presbiteriánus Gyülekezet. (reformatus.hu, 2012/05/02 16:00:04 GMT+2)

Abortusz: a magyar alkotmánnyal példálózik videójában az amerikai megmondóember

A magyar alkotmányt idézte abortuszellenes videójában Molotov Mitchell amerikai megmondóember, írja a Mandiner. (Magyar Kurír, 2012/05/02 16:00:04 GMT+2)

Megújult az egri Líceum épülete – díszpolgár az egri érsek

Ünnepi körülmények között zárta az Eszterházy Károly Főiskola a Líceum a természettudományért című, 5,3 milliárd forintból megvalósult uniós programot. Az épület teljes felújítását is elvégezték. (Magyar Kurír, 2012/05/02 16:00:04 GMT+2)

A Skót Egyház moderátora Kínában

David Arnott, a Skót Egyház moderátora egy éves szolgálata alatt egyházuk több testvéregyházánál, szervezeténél tett látogatást. (reformatus.hu, 2012/05/02 15:00:04 GMT+2)

Mindszenty-zarándoklat a hercegprímás születésének 120. évfordulóján

Idén a világ minden részére szétszóródott magyarság az utolsó esztergomi hercegprímásra, Mindszenty Józsefre emlékezik. Születésének 120. évfordulóján az esztergomi bazilikában a hercegprímás sírja felett mond szentmisét Erdő Péter bíboros. (Magyar Kurír, 2012/05/02 15:00:03 GMT+2)

Szent Erzsébet Ünnep Sárospatakon

Szent Erzsébet szülővárosa idén is gazdag programmal emlékezik legnevesebb szülöttére. Pünkösdvasárnap 15 órakor Szent Erzsébet életét bemutató misztériumjáték és történelmi felvonulás. Pünkösdhétfőn Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának 777. évfordulóján ünnepi szentmisét mutat be Ternyák Csaba egri érsek a sárospataki bazilikában. (katolikus.hu, 2012/05/02 14:00:03 GMT+2)

Lelkészi missziói konferencia

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa lelkészi/munkatársi konferenciát rendez június 25-29 között. (reformatus.hu, 2012/05/02 14:00:03 GMT+2)

A vasvári Szentkúthoz zarándokoltak a szombathelyi egyházmegye hívei

Több száz hívő érkezett 2012. május 1-jén az idei egyházmegyei zarándoklat helyszínére. A festői környezetben felállított szabadtéri oltár köré gyűltek össze  a püspöki szentmise kezdetére. (Magyar Kurír, 2012/05/02 14:00:02 GMT+2)

Május elsején elkezdődött a Genfest éve

A Firenze melletti Loppianóban május elsején megnyitották a az Egyesült Világ Hetét, mellyel kezdetét vette a Genfest éve. (Magyar Kurír, 2012/05/02 14:00:02 GMT+2)

Időseken segítettek a Novartis önkéntesei

A Novartis Közösségi Nap alkalmával a cég munkatársai több szervezetnél végeztek önkéntes segítő tevékenységet. Ennek keretében a tavalyi évhez hasonlóan a Segélyszervezet által működtetett erőspusztai Idősek Gondozóházába is ellátogattak a vállalat munkatársai. (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, 2012/05/02 13:00:08 GMT+2)

Boldog Gizella-zarándoklat Veszprémben

(katolikus.hu, 2012/05/02 13:00:07 GMT+2)

Udvardy György: Az etika oktatásával válaszokat lehet felkínálni

Az egyházaknak megvan a kialakított rendszere arról, hogy az etikatanításban milyen elveket, milyen kritériumokat követ, és ezeket milyen módon kell megfogalmazni – mondta szerkesztőségünknek Udvardy György a tervezett etikaoktatásról. (Magyar Kurír, 2012/05/02 13:00:04 GMT+2)

Keresztényekre támadtak Nigériában és Kenyában

Április 29-én, vasárnap drámai, véres események színhelye volt két afrikai ország. (Magyar Kurír, 2012/05/02 13:00:04 GMT+2)

A japán katonai doktrína

Izumi Kazushige, a japán hadsereg altábornagya látogat el a Károli egyetemre. (reformatus.hu, 2012/05/02 12:00:05 GMT+2)

Boldog Duns Scotus sírjánál misézett a ferences generális

Az Alpokontúli Ferences Provinciák Konferenciájának (COTAF) tagjai április utolsó hetében Németországban találkoztak a rend legfőbb vezetőivel. (Magyar Kurír, 2012/05/02 12:00:05 GMT+2)

Családi napot tartottak Szeged-Tarjánvárosban

Nyüzsgő gyerekcsapat és békésen beszélgető felnőttek várták Bíró László püspököt április 28-án délután Szegeden a Tátra téren, a Szent Gellért-templom előtt. (Magyar Kurír, 2012/05/02 12:00:05 GMT+2)

Itt van május elseje

Manapság május 1-e az emberekben kellemes emlékeket kelt (majális, napsütés, pihenés), de tudjuk-e, hogy a munka ünnepének eredete véres eseményekhez, politikai küzdelmekhez nyúlik vissza. (reposzt.hu, 2012/05/02 11:20:04 GMT+2)

Galéria a templomban

A művészetnek nincs nemzetisége vagy felekezete – vallja Ferenczy Miklós. A református lelkipásztor a kolozsvári Fehér templomban nyitott galériát a város művészetet kedvelő közönségének, ahol magyarokat és románokat egyaránt szívesen látnak. A kilencéves galériában évente több kiállítást is rendeznek. (parokia.hu, 2012/05/02 11:17:50 GMT+2)

Hét perc

Egy felmérés szerint a szülők átlagosan naponta mindössze hét percet kommunikálnak a gyerekükkel. A minőségi idő nagyon fontos lenne, hiszen ez tölti meg a gyerek lelkét bizalommal és segíti abban, hogy érdeklődéssel nyithasson a világ felé – mondja a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa. (parokia.hu, 2012/05/02 11:17:18 GMT+2)

Erdély hosszában-széltében

Ugyanúgy indultunk egy maroknyi teológushallgatóval szokásosnak ugyan nem nevezhető, de évenként visszatérő utunkra, mint ahogy szoktunk. Beültünk szürke buszunkba, énekeltünk, imádkoztunk és Erdély felé vettük az irányt. És ismét csak annyi történt, hogy kilencen átéltünk valami többet, mint vártuk, hiszen többet kaptunk, mint vittünk. (parokia.hu, 2012/05/02 11:16:45 GMT+2)

Kiskapuk nélkül

– Rengeteg fiatal nem tudja, és nem hiszi el magáról, hogy ő tehetséges – vélekedik az Év feltalálói díjat elnyert mérnökcsapat egyik tagja. A református presbiter szerint a magyar feltalálók ma is elismertek nemzetközileg, de lejárt annak az ideje, amikor magányos farkasként érvényesülni tudtak. (parokia.hu, 2012/05/02 11:15:57 GMT+2)

A Harangszó májusi első számából

Anyák napi ünnepi összeállítással jelentkezik a lap legfrissebb száma. A címoldalon Csomay Piroska az anyaság lelki áldásairól vall, míg Antal Erika vezércikkében az anyaság meghitt pillanatait idézi fel. A témához kapcsolódik még A Lélek csendje rovat és Dsida Jenő verse. (parokia.hu, 2012/05/02 11:15:25 GMT+2)

Igenis, lehet röhögni

Igenis, lehet röhögni, na de a templomban? Latinovits, Örkény, Pilinszky hallgatták egykor a műsorát, ma a fiatalok között is ugyanúgy megállja a helyét. Sándor György Kossuth-díjas "humoralista" estjén gyógyító humorfürdőben mártózhatott meg a közönség a Hold utcai református templomban. (parokia.hu, 2012/05/02 11:14:58 GMT+2)

Mennyiség és minőség

Több református szellemiségű intézményre lenne szüksége az országnak, többek között erről is szólt püspöki jelentésében Szabó István. Az egyházvezető arra is felhívta a gyülekezetek figyelmét, hogy a szociális, illetve oktatási intézmények átvételekor nagy körültekintésre van szükség. (parokia.hu, 2012/05/02 11:14:31 GMT+2)

Reini

A jó családból való svájci lányt felkérik táncolni, ő megy, mert illedelmes, aztán hipp-hopp, feleségül veszi egy igazi marslakó... Könyvajánló – Dr. Gyökössy Endrénével beszélget Sz. Kiss Mária (parokia.hu, 2012/05/02 11:14:03 GMT+2)

Virágvasárnap kettős ünnepe a Foktői gyülekezetben

A nyugdíjazás folytán megüresedett Foktői gyülekezet már nagyon várta új lelkipásztorát. (parokia.hu, 2012/05/02 11:13:32 GMT+2)

Három másodpercünk van?

Az idő megy, a tartalom kevés? A rohanó világ rákényszerít minket, hogy megtanuljuk tömören és érdekesen megfogalmazni mondanivalónkat, hiszen egy pillanat műve, hogy egy kattintással túllépjenek rajtunk. (parokia.hu, 2012/05/02 11:13:05 GMT+2)

Felújítják Bögöz 13. századi eredetű templomát

A székelyföldi Udvarhelyszék egyik legértékesebb építészeti örökségének számító templom felújításának az előtanulmányai egy magyarországi baráti társaság kezdeményezésére a Hargita megyei tanács támogatásával készültek el. (parokia.hu, 2012/05/02 11:12:34 GMT+2)

Eddig és ne tovább

Ördög88, cukilány16. Vajon kik állnak az internetes felhasználói nevek mögött? Diákújságírók beszéltek a világháló veszélyeiről és előnyeiről, valamint ismerkedtek a református sajtóval. (parokia.hu, 2012/05/02 11:11:10 GMT+2)

pénz - pénz - pénz

Egyszer régen egy hittanórán azt játszottuk, hogy megkérdeztem a fiatalokat: mit tennél, ha megnyernéd a lottóötöst? (jezsuita.blog.hu, 2012/05/02 11:09:14 GMT+2)

Szókratész büszkesége

Amint azt VI. Pál pápa egykor az ENSZ-hez intézett híres beszédében mondta, a katolikus egyház szereti magát az „emberség szakemberének” tekinteni. Az Egyház szociális tanításának fejlődése az elmúlt 120 évben jó példa erre, ahogy az Egyház megkísérelte erkölcsi hagyományával hatni a gazdasági igazságosság kérdéseire. (jezsuita.blog.hu, 2012/05/02 11:08:02 GMT+2)

Kétezerrel több református diák

Kétezerrel több diák tanul református intézményekben Tiszántúlon az idei tanévben. Ennek az az oka, hogy számos önkormányzat kéri, az iskola fenntartását vállalják át az egyházak. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/02 11:07:16 GMT+2)

Szöuli és debreceni református kapcsolat

Együttműködési megállapodást kötött a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a szöuli Myungsung Presbiteriánus Gyülekezet. Az együttműködési megállapodás alapja az a 2006-ban aláírt testvérkapcsolati egyezmény, amelyet a Magyarországi Református Egyház és a Koreai Presbiteriánus Egyház kötött. A hat évvel ezelőtti megállapodás célja az volt, hogy a dél-koreai és a magyarországi reformátusok között gyülekezeti és egyházmegyei szinten kapcs (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/02 11:06:44 GMT+2)

Több ezer gyerek futott együtt az emberi méltóságért

Minden eddiginél többen, csaknem háromezren csatlakoztak az idei Nárcisz Futófesztiválhoz. A programot negyedik alkalommal rendezték meg azzal a céllal, hogy az emberi méltóságra és a gyógyíthatatlan betegekre hívják fel a figyelmet. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/02 11:06:09 GMT+2)

Nemzetközi Börtönmissziós Imahét Debrecenben

Ez az esztendő immáron a huszadik, amikor megszervezésre kerül Magyarországon is a Nemzetközi Börtönmissziós Imahét. A világ mintegy 100 országában szervezik meg a Börtönmissziós Imahetet. A Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet április 26-án kapcsolódott be az imahét programjába, amikor is egy Nigériából Debrecenben orvosnak tanuló Ndukwe Ifegwu Charles nevű pásztor és a vele érkező missziósok szolgáltak női fogvatartottak. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/02 11:05:35 GMT+2)

Református egyház: Egyházmegyei vezetők tanácskoztak

Idén is megtartották az országos esperes-gondnoki értekezletet. Az egyházmegyei elnökségekből álló informális testület ebben az évben április 25-én Budapesten, a zsinati székházban tartotta tanácskozását. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/05/02 11:04:14 GMT+2)

Böjte Csaba házi feladata…

2012. április 24. nem egy hétköznapi munkanap volt a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat életében. Böjte Csaba testvér ugyanis egyházmegyénk vendégeként a szeretetszolgálat és a gyermekvédelmi központ Víz utcai épületébe látogatott. Ungvári Sándor szakmai vezető köszöntésében a Szeretetszolgálat életútját mutatta be. A további eredményes munkához kért lelki megerősítést. (gorogkatolikus.hu, 2012/05/02 11:03:03 GMT+2)

Református egyház: Rádiós istentisztelet volt Szentlászlón

Rendhagyó istentiszteletre került sor Szlovéniában, a szentlászlói református gyülekezetben 2012. április 22-én : most először látogattak el körükbe a szentgotthárdi gyülekezet tagjai és együtt vettek részt az istentiszteleten, amelyet a Muravidéki Magyar Rádió élőben közvetített. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/02 11:01:33 GMT+2)

Láttuk a Kontrasztot!

Április 19-én, csütörtökön közel 40 diák társaságában és csoportvezetőink: Varga Lívia és Samuné Kiss Eleonóra szervezésében Budapestre utaztunk. Úti célunk a Református Egyház és a rendőrség által támogatott, létrehozott Kontrasztkiállítás volt. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/02 11:00:46 GMT+2)

Ismét találkoznak a hittanosok, a fiatalok és a családok nyáron Balatonfenyvesen

Július első három hetében lesznek az egyházkerületi nyári konferenciák Balatonfenyvesen. Július 2 - 7 között a hittanos gyerekek, július 9 - 14 között a konfirmált fiatalok, július 16 - 21 között a családok tölthetnek el néhány napot a Balaton-parti konferenciatelepen. A tovább mögött táborok hangulatát szeretnénk felidézni két tavaly készült videóval és beszámolókkal. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/05/02 11:00:08 GMT+2)

Ókori keresztény világ konferencia

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Patmosz Újszövetségi Kutatóintézete és a Magyar Patrisztikai Társaság Debrecen-nyíregyházi Csoportja megrendezi Az ókori keresztény világ című második országos hallgatói konferenciáját. (reformatus.hu, 2012/05/02 11:00:02 GMT+2)

Templomavatás uniós forrásból

Bölcskei Gusztáv püspök jelenlétében avatták fel a megújult kötegyáni református templomot. (reformatus.hu, 2012/05/02 11:00:02 GMT+2)

Benedek pápa: Az isteni igazságosság és megbocsátás tükröződjön az emberi ügyek kezelésében is

A Társadalomtudományi Pápai Akadémia tanácskozásának résztvevőihez intézett üzenetében a Szentatya a Pacem in terris kezdetű enciklika aktualitásáról mondta el gondolatait. (Magyar Kurír, 2012/05/02 11:00:02 GMT+2)

Várhatóan visszakerül a prágai Óvárosi térre a Mária-oszlop

A barokk Mária-oszlopot 1918 novemberében, röviddel a Habsburg Monarchia bukása után döntötte le egy tüntetés alkalmával a tömeg. (Magyar Kurír, 2012/05/02 11:00:02 GMT+2)

Klubot is avattak az örménykúti falunapon

Örménykút idén ünnepli önálló községgé válásának 60. évfordulóját. Ennek jegyében tartják ma a falunapot, melyen egy jelentős beruházást – az idősek számára kialakított klubot – is átadtak. (beol.hu, 2012/05/02 10:59:01 GMT+2)

Dél-koreai reformátusok látogattak a Nagytemplomba

Debrecen – Együttműködési megállapodást kötött a debreceni Nagytemplomi Református Gyülekezet és a dél-koreai Myungsung Presbiteriánus Gyülekezet. A jövőben támogatják egymás missziós munkáját és kölcsönös látogatásokat is terveznek. A megállapodást vasárnap írták alá, majd a dél-koreai küldöttség vezető lelkésze a Nagytemplomban beszélt a híveknek. (dehir.hu, 2012/05/02 10:57:43 GMT+2)

Egyházat akart alapítani az alapítvány?

Egyházat is akart alapítani Jakubinyi Róbert, a milliárdos adócsalással és csempészettel megvádolt Egymásért Egy-Másért Alapítvány létrehozója – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában. (mno.hu, 2012/05/02 10:57:06 GMT+2)

Több ezren vettek részt a zarándoklaton

A korábban megjárt Mariazell, Máriagyűd, Győr, Mátraverebély-Szentkút és Búcsúszenlászló után idén Vasvárra, a Szentkúthoz vezetett a Szombathelyi Egyházmegye zarándoklata. (corvinusradio.hu, 2012/05/02 10:56:33 GMT+2)

Új megállapodást köt a kormány a Vatikánnal

Eseti bizottságot hoz létre a kormány a Szentszékkel kötött megállapodás felülvizsgálatára és aktualizálására. A korábban hozott törvény ellenére ki nem fizetett mintegy négymilliárd forintnyi oktatási kiegészítő támogatást pedig az idén utalják ki az egyházi intézményeknek. (origo.hu, 2012/05/02 10:55:19 GMT+2)

Magyar Gergely az egyház ferences arcáról

„Nekünk, ferenceseknek ma is feladatunk, hogy Krisztus irgalmas arcát, értünk kereszten szenvedő, alázatos arcát, magát emberi kézbe adó arcát mutassuk fel a világnak és a hívőknek” – írja Magyar Gergely ferences tartományfőnök a hivatások vasárnapjához (április 29.) kapcsolódó üzenetében. (szegedma.hu, 2012/05/02 10:54:41 GMT+2)

Ifjúsági szállásokat adtak át a plébánián

Fehérvárcsurgó - Ünnepélyes külsőségek mellett adták át szombaton délután azt a 40 személyes új ifjúsági szállást, amelyet az egyházközség alakított ki a csurgói plébánia épületében. (Fejér Megyei Hírlap, 2012/05/02 10:53:59 GMT+2)

Zarándoklat Vasvárra

Ahogy az elmúlt esztendőkben, úgy idén is zarándoklatra indulnak a szombathelyi egyházmegye hívei május 1-jén dr. Veres András megyéspüspök vezetésével. A tavalyi úti cél, az ország keleti felében található Mátraverebély-Szentkút után idén egy jóval közelebbi kegyhelyre, Vasvárra zarándokolnak a hívek. A programban délelőtt püspöki szentmise szerepel, majd délután 13:00 órától két program közül lehet választani: keresztút a Szentkútig vagy szentségi (corvinusradio.hu, 2012/05/02 10:53:20 GMT+2)

Koránt égetett egy amerikai tiszteletes

Gainsville - Ismét Koránokat égetett egy amerikai tiszteletes Floridában, így tiltakozva egy keresztény lelkipásztor Iránban történt bebörtönzése ellen. Irán élesen elítélte ezt a "nevetséges és sértő" cselekedetet. (dehir.hu, 2012/05/02 10:51:57 GMT+2)

Átszervezett óvodák

Miskolc város közgyűlése az óvodai szerekezet átalaktásáról is döntött a múlt héten, melyet intézmények egyházi kézbe adása, illetve egy óvoda megszüntetése tett szükségszerűvé. (minap.hu, 2012/05/02 10:50:30 GMT+2)

Ókori templomot tártak fel Görögországban

Athén - Ókori templomot tártak fel görög régészek a Peloponnészoszi-félsziget dél-nyugati részében, Messzénia régióban. (MTI, 2012/05/02 10:47:01 GMT+2)

Felavatták a városi gördeszkapályát Zalaegerszegen

Zalaegerszeg - Gördeszka-, görkorcsolya- és BMX-pályát adtak át szombaton Zalaegerszegen. A létesítményt Lendvai Zoltán, az internetes oldalakon világszerte "gördeszkás papként" megismert rédicsi plébános szentelte fel, aztán reverendában rövid bemutatót is tartott, majd a gyerekekkel együtt siklott a pályán. (MTI, 2012/05/02 10:46:14 GMT+2)

Szentmisét tartanak Mindszenty József születésének 120. évfordulóján Esztergomban

Budapest - Szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Mindszenty József bíboros születésének 120. évfordulóján szombaton az esztergomi bazilikában, a néhai főpásztor sírja felett. A szertartáson szentbeszédet mond Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsek - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel. (MTI, 2012/05/02 10:44:24 GMT+2)

Vezér Ferenc Pálos rendi atya újratemetése

Petőfiszállás – Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki az új államfő megválasztásáig a köztársasági elnök feladatát és hatáskörét gyakorolja, Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, aki az új államfő megválasztásáig az Országgyűlés elnökének feladatát és határkörét is gyakorolja részt vettek a koholt vádak alapján 19 (MTI, 2012/05/02 10:43:40 GMT+2)

Jan Garbarek és a Hilliard Ensemble a Szent István-bazilikában

Budapest - Három év után újra a budapesti Szent István-bazilikában ad közös koncertet Jan Garbarek világhírű norvég dzsesszszaxofonos és a brit férfi énekegyüttes, a Hilliard Ensemble: a szerdai esten az Officium Novum című anyagot mutatják be a magyar közönségnek. (MTI, 2012/05/02 10:42:22 GMT+2)

Semjén: az IKSZ a magyar szellemi és politikai élet meghatározó ereje

Budapest - Semjén Zsolt szerint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) olyan szellemi és politikai erőt képvisel, amely kulcsfontosságú a magyar kereszténység politikai megjelenítéséhez. (MTI, 2012/05/02 10:41:38 GMT+2)

Szobrot állít mártír papjának a délvidéki Tóthfalu

Tóthfalu/Budapest - Mellszobrot állít a délvidéki Tóthfalu a település első plébánosának, Szabó Dénesnek az emlékére. Szombaton az emlékmise utáni ünnepségen tartják a második világháború végén kivégzett katolikus pap szobrának avatását. (MTI, 2012/05/02 10:39:58 GMT+2)

Vasárnap adják át a felújított kötegyáni református templomot

Budapest - Vasárnap adják át a felújított kötegyáni református templomot; a munkálatokat magyar és uniós forrásból, valamint a helyi közösség munkájával, anyagi hozzájárulásával valósították meg. (MTI, 2012/05/02 10:39:07 GMT+2)

Több mint kétszáz fiatalt várnak az V. cserkésznapra Révkomáromba

Pozsony - Ötödik alkalommal rendezik meg szombaton az év egyik legnagyobb cserkészrendezvényének számító szlovákiai magyar Országos Cserkésznapot Révkomáromban. A szervezőkhöz eddig 214 jelentkezés érkezett egész Dél-Szlovákiából. (MTI, 2012/05/02 10:38:01 GMT+2)

Diakónusokat szenteltek Veszprémben

Ünnepélyes szertartás keretében április 28-án a veszprémi Szent Mihály-székesegyházban Márfi Gyula érsek diakónussá szentelt két veszprémi főegyházmegyés papnövendéket. (Magyar Kurír, 2012/05/02 10:00:02 GMT+2)

Imavirrasztást tartottak II. János Pál boldoggáavatásának évfordulóján

Egy évvel ezelőtt május 1-jén avatta boldoggá XVI. Benedek II. János Pál pápát a Szent Péter téren. (Magyar Kurír, 2012/05/02 10:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A május 2-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/05/02 09:00:02 GMT+2)

Megépült Noé bárkája

A londoni olimpia ideje alatt a Temzén lesz látható Noé bárkájának mása. A hajóval a Bibliát népszerűsíti egy holland vállalkozó. (reformatus.hu, 2012/05/02 00:00:03 GMT+2)

Házasságépítő klub a Svábhegyen

Nemi szerepeink megváltozása – Hagyományos vagy partneri házasság? Ez a címe a svábhegyi házasságépítő klub következő előadásának. (reformatus.hu, 2012/05/02 00:00:03 GMT+2)

Videó: Böjte Csaba előadása a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

A ferences szerzetes derűs természetességgel beszél a hivatásról, a „rossz” gyerekek neveléséről és arról, hogyan szól hozzánk Isten. (Magyar Kurír, 2012/05/01 13:00:02 GMT+2)

Újratemették a mártírhalált halt Vezér Ferenc Pálos rendi atyát

Petőfiszállás Pálosszentkúton április 30-án, hétfőn újratemették a koholt vádak alapján 1951-ben kivégzett Vezér György Ferenc Pálos rendi szerzetest. (Magyar Kurír, 2012/05/01 09:00:02 GMT+2)

A pap Krisztus áldozatának részesévé válik - a Szentatya homíliája Jó Pásztor vasárnapján

A Hivatások Világnapján, április 29-én, vasárnap mondott homíliájában a  Szentatya a „Jó Pásztor” alakjára hívta fel a figyelmet. (Magyar Kurír, 2012/04/30 19:00:04 GMT+2)

Imádkozzunk a hivatásokért kérte a pápa

XVI. Benedek pápa a Hivatások Világnapján, Jó Pásztor vasárnapján délben, dolgozószobája ablakából Regina Caeli imádságot mondott a Szent Péter térre összegyűlt hívekkel. A (Magyar Kurír, 2012/04/30 19:00:03 GMT+2)

Az európai egyetemi lelkészségek képviselőinek találkozója Rómában

Április 27-én és 28-án a római „Tor Vergata” Egyetemen gyűlt össze az európai egyetemi lelkészek küldöttsége az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) szervezésében. (Magyar Kurír, 2012/04/30 15:00:02 GMT+2)

A római egyházmegye diakónusait szentelte pappá a Szentatya

A római egyházmegye kilenc diakónusát szentelte pappá a Szentatya a Hivatások világnapján tartott szertartáson. (Magyar Kurír, 2012/04/30 14:00:02 GMT+2)

Az egyetemisták hivatása és felelőssége Európa építésében

Április 28. és május 1. között tartják az Örök Városban az összejövetelt, amelyet a római Vikariátus egyetemi pasztorációs hivatala szervezett, és amelynek témája, az egyetemek hozzájárulása egy új Európa építéséhez. (Magyar Kurír, 2012/04/30 11:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

Az április 30-i nyomtatott lapok szemléje. (Magyar Kurír, 2012/04/30 10:00:02 GMT+2)

A klímaváltozás és a keresztyének

A keresztyének tehetnek az éghajlatváltozásról? Mit tehetnek a környezetért? Ilyen és hasonló kérdések vetődtek fel az Ökogyülekezeti Tanács által szervezett konferencián. (reformatus.hu, 2012/04/30 03:03:03 GMT+2)

Tisza István a magyar református közéletben

Dunántúli főgondnokká választásának évfordulóján a néhai miniszterelnök alakjának református vonásait vázoljuk. (reformatus.hu, 2012/04/30 02:00:04 GMT+2)

Beindult a konfirmációs hullám

Virágvasárnappal megkezdődött a pünkösdig tartó konfirmációs időszak, amelynek keretén belül a szászországi tartományi egyházban majd ötezer, többnyire tizennégy éves korosztályhoz tartozó fiatal fog konfirmálni, illetve keresztelkedik meg. (reformatus.hu, 2012/04/29 13:00:04 GMT+2)

Megerősödtek az egyházi iskolák

Országos átlagban jelentősen nőtt mind a katolikus, mind a református és az evangélikus egyház által fenntartott közoktatási intézményekben a tanulók és pedagógusok létszáma a 2011/2012-es tanévben. (reformatus.hu, 2012/04/28 21:00:04 GMT+2)

A Teremtőt játszó ember

„Human enhancement”: avagy, meddig terjeszthetők az ember lehetőségei? Április 24-27 között Brüsszelben az Európa Parlement STOA (tudományos és technológiai alternatívák értékelése) munkacsoportja és az Európai Egyházak Konferenciájának közös szervezésében zajlott az a konferencia, melyen a téma neves szakértői szólaltak meg, kifejezve helyeslésüket, vagy éppenséggel fenntartásaikat. (reformatus.hu, 2012/04/28 18:00:03 GMT+2)

Tíz év - ötszáz levél

Közös hálaadással emlékeztek meg a Reformátusok Levele 500. számának megjelenése alkalmából a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” Református Félóra szerkesztői és hallgatói. (reformatus.hu, 2012/04/28 16:00:02 GMT+2)

Blogfigyelő: Katolikus szemmel – Heidl György blogja

Heidl György, a pécsi egyetem professzora Katolikus szemmel írja ókeresztény szerzőkről, közéletről és hitről szóló blogját. Vele beszélgettünk.  (Magyar Kurír, 2012/04/28 15:00:03 GMT+2)

Ókori templomot tártak fel Görögországban

Athén - Ókori templomot tártak fel görög régészek a Peloponnészoszi-félsziget dél-nyugati részében, Messzénia régióban. (MTI, 2012/04/28 12:09:06 GMT+2)

Szobrot állít mártír papjának a délvidéki Tóthfalu

Tóthfalu/Budapest - Mellszobrot állít a délvidéki Tóthfalu a település első plébánosának, Szabó Dénesnek az emlékére. Szombaton az emlékmise utáni ünnepségen tartják a második világháború végén kivégzett katolikus pap szobrának avatását. (MTI, 2012/04/28 12:08:05 GMT+2)

Vasárnap adják át a felújított kötegyáni református templomot

Budapest - Vasárnap adják át a felújított kötegyáni református templomot; a munkálatokat magyar és uniós forrásból, valamint a helyi közösség munkájával, anyagi hozzájárulásával valósították meg. (MTI, 2012/04/28 12:07:17 GMT+2)

Együttműködési megállapodást köt a debreceni és a szöuli gyülekezet

Budapest - Együttműködési megállapodást köt vasárnap a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a szöuli Myungsung Presbiteriánus Gyülekezet. A presbiteri gyűlésen a gyülekezet vezetői, Bölcskei Gusztáv püspök, Vad Zsigmond esperes és Kim Sam Whan lelkipásztor írja alá az egyezményt - közölte a Tiszántúli Református Egyházkerület pénteken az MTI-vel. (MTI, 2012/04/28 12:06:36 GMT+2)

Több mint kétszáz fiatalt várnak az V. cserkésznapra Révkomáromba

Pozsony - Ötödik alkalommal rendezik meg szombaton az év egyik legnagyobb cserkészrendezvényének számító szlovákiai magyar Országos Cserkésznapot Révkomáromban. A szervezőkhöz eddig 214 jelentkezés érkezett egész Dél-Szlovákiából. (MTI, 2012/04/28 12:05:41 GMT+2)

Kényszer hatására: Iványi Gáborék egyháza egyesületté alakul

Egyesületként folytatja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Az Iványi Gábor vezette egyház kényszer hatására cselekszik: máskülönben jogutód nélkül megszűnne, vagyonát államosítanák, elveszítené intézményeit. (nol.hu, 2012/04/28 12:04:20 GMT+2)

Megnyitja kapuit a II. János Pál Katolikus Szakkollégium Szombathelyen

Felvételt hirdet a Szombathelyi Egyházmegye a 2012/2013-as tanévre a szeptembertől kapuit megnyitó, teljesen felújított, belvárosi II. János Pálról elnevezett egyetemi szakkollégiumába (Szombathely, Hollán E. u. 10–12.) végzős középiskolások, egyetemisták és főiskolások számára! (corvinusradio.hu, 2012/04/28 12:02:55 GMT+2)

Egyházi túlsúly a miskolci iskolák körében

A csütörtöki testületi ülésen döntöttek a miskolci képviselők: az Egri Főegyházmegye átveszi a 21. Sz. Általános Iskolát, a Szilágyi Dezső általános iskolát, a Benedek Elek óvodát. (eszakhirnok.hu, 2012/04/28 12:01:24 GMT+2)

Koch bíboros: A II. Vatikáni Zsinat nem az engedetlenséget sugallja

A Tempi c. olasz hetilap április 26-án megjelent száma interjút közöl Kurt Koch bíborossal, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnökével. (Magyar Kurír, 2012/04/28 12:00:03 GMT+2)

Hétfőig lehet kérni a vallási egyesületté nyilvánítást

Hétfőig nyújthatják be a vallási egyesületté nyilvánításra vonatkozó kérelmet a területileg illetékes törvényszékeken azok a korábban egyházként működő szervezetek, amelyeket márciustól az egyházügyi törvény nyomán nem ismernek el egyháznak - olvasható a www.kormány.hu oldalon. (fidesz.hu, 2012/04/28 11:59:45 GMT+2)

Az iskolákon és a tanárokon próbál spórolni a kormány

Hiába ígérte meg Hoffmann Rózsa, hogy utolsó lehelletéig küzd azért, hogy szeptemberben bevezessék a pedagógus életpályamodellt, azaz a tanárok fizetésemelését, a kormány szerdai rendelete szerint ez a terv is a megszorítások áldozata lehet. Csúszhat az iskolák állami átvétele is, kevesebb pénz jut a kutatásokra és a BKV-ra is, de az egyházi támogatások nagy részét érintetlenül hagyják. (origo.hu, 2012/04/28 11:58:39 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

Az április 28-i nyomtatott lapok szemléje. (Magyar Kurír, 2012/04/28 11:00:02 GMT+2)

Montforti Grignion Lajos: Mária kezei által szenteljük magunkat Krisztusnak

„Ő ajánlotta a keresztényeknek, hogy Mária keze által szenteljék magukat Krisztusnak, mert ez hatékony eszköz a keresztségi fogadalom szerinti hűséges életre” – írta Montforti Grignion Szent Lajosról II. János Pál pápa. (Magyar Kurír, 2012/04/28 11:00:02 GMT+2)

Ő is katolikus: Donald Tsang, Hongkong főminisztere

A hongkongi főminiszter, aki a jezsuitáknál végzett, minden reggel misére megy. Ugyanakkor számos vitája volt Joseph Zen hongkongi bíborossal. (Magyar Kurír, 2012/04/28 10:00:02 GMT+2)

A katolikus iskolák diákjainak egyharmada igényel sajátos bánásmódot

A több mint 86 ezer, katolikus oktatási intézményben tanuló diákból közel 30 ezer tanuló igényel sajátos bánásmódot – mondta a Kurírnak Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér. (Magyar Kurír, 2012/04/28 09:00:02 GMT+2)

Szentmise Budapesten XVI. Benedek pápáért

XVI. Benedek pápa példát ad nekünk szilárd hitből és a Mennyei Atya iránti bizalomból mondta Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius a Szentatya megválasztásának hetedik évfordulója alkalmából mondott szentmisén. (katolikus.hu, 2012/04/28 03:03:04 GMT+2)

Be kell bizonyítanunk, mi is lehetünk vagányok

A reformátusságot érdekli az ifjúság, nemcsak nyugdíjasok gyülekezete az egyház, de ezt be is kell bizonyítania, mondja Deák Péter szociológus, másodéves teológushallgató. (reformatus.hu, 2012/04/28 01:00:06 GMT+2)

Az iszlám fundamentalizmus sokszínűbb, mint gondolnánk

Az általánosítások elkerülésére hívott fel Rostoványi Zsolt iszlámkutató, Corvinus-rektor az Ökumenikus Tanácsban tartott előadásában. (reformatus.hu, 2012/04/27 23:00:04 GMT+2)

Kit véd a médiaszabályozás?

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Médiatanács Médiatudományi Intézete által szervezett április 24-i budapesti konferencia előadói a médiaszabályozás alkotmányjogi és európai jogi vonatkozásaival foglalkoztak. (reformatus.hu, 2012/04/27 17:00:03 GMT+2)

Keresem Istent, de hogyan találom meg? – Hat jó tanács

A felnőttként megtért, népszerű katolikus blogszerző, J. Fulwiler tapasztalatai és jó tanácsai. (Magyar Kurír, 2012/04/27 17:00:02 GMT+2)

Egyházi mezőgazdasági konferencia

Nagyszebenben nemzetközi egyházi konferenciát rendeznek, melynek fókuszában a mezőgazdaság áll. (reformatus.hu, 2012/04/27 16:00:03 GMT+2)

A hivatások Isten szeretetének ajándékai – Pápai üzenet a hivatások világnapjára

Húsvét negyedik vasárnapja Jó Pásztor vasárnapja és egyben a hivatások világnapja. XVI. Benedek pápának a Hivatások XLIX. Világnapja alkalmából írt üzenetét az alábbiakban közöljük. (Magyar Kurír, 2012/04/27 16:00:02 GMT+2)

A hivatások Isten szeretetének ajándékai – Pápai üzenet a hivatások világnapjára

Húsvét negyedik vasárnapja Jó Pásztor vasárnapja és egyben a hivatások világnapja. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz ezen a napon. XVI. Benedek pápának a Hivatások XLIX. Világnapja alkalmából íródott üzenetét az alábbiakban közöljük. (katolikus.hu, 2012/04/27 15:00:03 GMT+2)

A valdensek kiállnak a homoszexuális párok családi joga mellett

Maria Bonafede, a Valdens Egyház moderátora szerint a család koncepciója kiterjeszthető a tartós párkapcsolatok valamennyi formájára. (reformatus.hu, 2012/04/27 15:00:03 GMT+2)

Új gyalogos zarándokút készül Assisi és Róma között

A Compostelába vezető gyalogos zarándokút mintájára építik ki tizennégy állomással az Assisi és Róma között vezető ősi Via Francigenát. (Magyar Kurír, 2012/04/27 15:00:03 GMT+2)

Ülésezett a Cseh Püspöki Konferencia

Az április 23-től 25-ig tartó plenáris ülésen a cseh főpásztorok két fő témát vitattak meg: az ingatlanokra vonatkozó megállapodást az egyházak és az állam között, illetve a Szent Cirill és Metód jubileumi év előkészítését. (Magyar Kurír, 2012/04/27 15:00:03 GMT+2)

A pápa arezzói látogatásának programja

XVI. Benedek május 13-án, vasárnap a toszkán városba, Arezzóba tesz lelkipásztori látogatást. (Magyar Kurír, 2012/04/27 15:00:03 GMT+2)

Mindszenty-zarándoklat a hercegprímás születésének 120. évfordulóján

2012. május 5-én 10.30-kor Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentmisét mutat be Mindszenty József születésének 120. évfordulóján az esztergomi bazilikában a hercegprímás sírja felett. Szentbeszédet mond: Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsek. (katolikus.hu, 2012/04/27 13:00:04 GMT+2)

Szent István-ereklye kerül Passauba

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök május 7-én Boldog Gizella sírjához, a passaui Niedernburg kolostorba viszi Szent István király egy ereklyéjét. (Magyar Kurír, 2012/04/27 13:00:03 GMT+2)

A hitoktatásról tanácskoznak az európai felelősök

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) 2012. május 7-e és 10-e között rendezi meg Rómában 12. európai kongresszusát a hitoktatásról. (Magyar Kurír, 2012/04/27 13:00:03 GMT+2)

Jubileumi Mindszenty-zarándoklat

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek május 5-én 10.30-kor szentmisét mutat be Mindszenty József születésének 120. évfordulóján az esztergomi bazilikában a hercegprímás sírja felett. Szentbeszédet mond: Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsek. (katolikus.hu, 2012/04/27 12:00:04 GMT+2)

Civil szervezetek pályázati lehetőségei

Idéntől a Nemzeti Együttműködési Alaphoz (NEA) pályázhatnak támogatásért a civil szervezetek. 1,9 milliárd forintot oszt szét a NEA, de ehhez május elejéig regisztrálni és pályázni kell a szervezeteknek. (reformatus.hu, 2012/04/27 12:00:03 GMT+2)

Szombaton kezdődik a Festum Varadinum rendezvénysorozata

Immár 21. alkalommal rendezik meg a Festum Varadinum kulturális programsorozatot Nagyváradon: a szombattól május 6-ig tartó rendezvényeket minden évben a városalapítóként tisztelt Szent László király emlékének ajánlják. (Magyar Kurír, 2012/04/27 12:00:03 GMT+2)

Stoffán Györgytől búcsúzunk

2012. április 21-én, 86 éves korában, szentségekkel megerősítve, türelemmel viselt hosszú betegség után dr. Stoffán György visszaadta lelkét a Teremtőnek. (Magyar Kurír, 2012/04/27 12:00:03 GMT+2)

Magyarország új Büntető Törvénykönyve – Konferencia a Károlin

Egész napos konferenciát rendez a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. (reformatus.hu, 2012/04/27 11:00:03 GMT+2)

Indonéz püspök tett látogatást a székesfehérvári püspökségen

Ruteng püspöke, Hubertus Leteng régóta szeretett volna Magyarországra utazni. Egyházmegyéjében szolgáltak magyar verbiták is, köztük a két éve elhunyt Mészáros Ferenc szerzetes. (Magyar Kurír, 2012/04/27 11:00:03 GMT+2)

Tanácskozást tartanak a Társadalomtudományok Pápai Akadémiáján

Április 27-én, pénteken veszi kezdetét a Társadalomtudományok Pápai Akadémiájának 18. plenáris ülése, amelynek középpontjában XXIII. János pápa 1963. április 11-én közétett Pacem in Terris kezdetű enciklikája áll. (Magyar Kurír, 2012/04/27 11:00:03 GMT+2)

Meg akarják idén ölni a pápát

A Vatikán államügyésze, Nicola Picardi vezetésével nyomozócsoport alakult az egyházban, hogy kiderítsék: ki akarja megölni XVI. Benedek pápát? (MTI, 2012/04/27 10:52:41 GMT+2)

Kálvinisták Kecskeméten

A Kecskeméti Református Egyházközség mutatkozott be a Városházi Esték sorozat legutóbbi alkalmán. Az eltelt századok során komoly értékeket halmoztak fel Kálvin János követői a hírös város javára. (kecskemetitv.hu, 2012/04/27 10:51:59 GMT+2)

Több ezer gyerek futott együtt Debrecenben az emberi méltóságért

Debrecen – Minden eddiginél többen, csaknem háromezren csatlakoztak az idei Nárcisz Futófesztiválhoz. A programot negyedik alkalommal rendezték meg azzal a céllal, hogy az emberi méltóságra és a gyógyíthatatlan betegekre hívják fel a figyelmet. (dehir.hu, 2012/04/27 10:50:50 GMT+2)

Benéztek a Nagytemplomba a szöuliak

Együttműködési megállapodást köt a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a szöuli Myungsung Presbiteriánus Gyülekezet. (hajdupress.hu, 2012/04/27 10:49:03 GMT+2)

Ki adta a pápák hatalmát?

Nem érezte magát illetékesnek a Vatikáni Titkos Levéltár válogatott dokumentumait bemutató római kiállítás civil kurátora, hogy a Hetek minden kérdésére válaszoljon. A Lux in arcana című tárlattal kapcsolatban több témában szeretnénk választ kapni az illetékesektől, ezért segítséget kértünk a budapesti vatikáni nunciustól is. Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius jelezte, hogy elfoglaltságai miatt várhatóan május folyamán tud lapunk rendelkezésére (hetek.hu, 2012/04/27 10:47:49 GMT+2)

Fátyolt viselő szépek – A Korán nem tiltja a tűsarkú cipőt

A hipermodern, neonnal megvilágított stúdióban hajukat színes kendővel eltakaró kelet-európai modellek pózolnak csábítóan a kamerák előtt. A fejfedőtől eltekintve a fotózás bármely csillogóan fényes papírra nyomott magazin számára történhetne, ám az Ala, amelyet a török média "a kendőt viselők Vogue-ként" emleget, nem szokványos divatlap. A konzervatív mohamedán értékek és az elit divat szokatlan párosítása, amely a legtermészetesebb módon igyekszik fo (MTI, 2012/04/27 10:22:17 GMT+2)

Felmérés a kisebbségellenességről Romániában

Bukarest - Romániában az emberek 31 százaléka nagyon kellemetlenül érzi magát homoszexuálisok társaságában, 22 százalékukat erősen zavarja egy HIV-fertőzött, illetve 15 százalékukat egy roma közelsége - derült ki az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) által rendelt közvélemény-kutatásból, amelyet csütörtökön ismertetett a román sajtó. (MTI, 2012/04/27 10:16:13 GMT+2)

Milliárdok a turizmus fejlesztésére Észak-Magyarországon

Miskolc - Hatmilliárd forintnál is többre pályázhatnak az észak-magyarországi régió idegenforgalommal, turisztikával foglalkozó vállalkozásai az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázati felhívás alapján - tájékoztatta a Norda Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-t csütörtökön. (MTI, 2012/04/27 10:08:34 GMT+2)

Elutasítja az MKP a magániskolák állami finanszírozásának csökkentését

Pozsony - Elutasítja a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a pedagógus szakszervezeteknek azt a felvetését, amely szerint csökkenteni kellene a magán- és egyházi iskolák finanszírozására szánt állami juttatást - mondta el az MTI-nek Szigeti László, az MKP kulturális és oktatásügyi alelnöke csütörtökön. (MTI, 2012/04/27 10:03:37 GMT+2)

EMNP: az RMDSZ elütötte a kolozsvári magyarok kinyújtott kezét

Kolozsvár - Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint az RMDSZ-en múlott, hogy nem sikerült megállapodni a magyar pártok kolozsvári választási összefogásáról. (MTI, 2012/04/27 10:01:25 GMT+2)

Kezdődik a 21. Festum Varadinum

Nagyvárad - Immár 21. alkalommal rendezik meg a Festum Varadinum kulturális programsorozatot Nagyváradon: a szombattól május 6-ig tartó rendezvényeket minden évben a városalapítóként tisztelt Szent László király emlékének ajánlják. (MTI, 2012/04/27 10:00:45 GMT+2)

Jótékonyági koncertet szervez a felvidéki Magyar Asszonyok Ligája

Pozsony - Jótékonysági koncertet tart szombaton a gútai római katolikus templom tornyának felújítására a fennállása huszadik évfordulóját ünneplő Magyar Asszonyok Ligája (MAL) - adta hírül csütörtökön az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. (MTI, 2012/04/27 10:00:04 GMT+2)

Ókori keresztény világ – konferencia

A konferencia programjában az ókori kereszténységet mai és vallási – történeti kontextusban is értelmezik, beszélnek az Újszövetség koráról is, valamint az ókeresztény kor teológiáját is körbejárják. (reformatus.hu, 2012/04/27 10:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

Az április 27-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/04/27 10:00:02 GMT+2)

Madrid új nagykövetet küld a Szentszékhez

A kinevezésre egy olyan pillanatban került sor, amikor –a madridi Ifjúsági Világtalálkozónak és a pápa látogatásának köszönhetően is – különösen jó a viszony a két állam között. (Magyar Kurír, 2012/04/27 10:00:02 GMT+2)

Medvegyev: a tandem hosszú időre szól – A székesegyházban randalírozókról is szólt

Moszkva - Dmitrij Medvegyev távozó orosz elnök csütörtökön a demokráciát erősítő lépésként vette védelmébe a legfelsőbb hatalmi posztokon Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel végrehajtott helycseréjét, s azt jósolta, hogy hatalmi párosuk hosszú időre szól. (MTI, 2012/04/27 09:59:09 GMT+2)

Egynemű párok templomi esketésére kötelezhetik az egyházakat

Ha a brit koalíciós kormány javaslatára újradefiniálják a házasságot, a Katolikus Egyház törvényt sért, amennyiben megtagadja az egyneműektől a templomi házasságkötést. (Magyar Kurír, 2012/04/27 09:00:03 GMT+2)

Szent Zita emléknapja

A XIII. században élt Luccában, évtizedekig szolgált egy családban, akik hatására kereszténnyé lettek. 1696-ban XII. Ince pápa a szolgálóleányok védőszentjévé avatta. Az életszentség hírében halt meg 1278. április 27-én. (Magyar Kurír, 2012/04/27 09:00:03 GMT+2)

Apor-ereklyét ajándékoz a csíksomlyói kegytemplomnak a győri püspökség

Boldog Apor Vilmos egykori győri püspök ereklyéjét, vérrel átitatott ingének egy darabját ajándékozza a győri püspökség a csíksomlyói ferences kegytemplomnak. (Magyar Kurír, 2012/04/26 17:00:04 GMT+2)

Négygyermekes családapát szenteltek pappá

Pappá szentelték Argentínában a négy gyermeket felnevelő Antonio Salvador De Iacovót, aki harminc évig élt házasságban, mielőtt megözvegyült – írja az Aciprensa. (Magyar Kurír, 2012/04/26 17:00:03 GMT+2)

A Katyni tragédia utóélete

A Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézete és a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola kerekasztal beszélgetést szervez. (reformatus.hu, 2012/04/26 16:00:03 GMT+2)

Bocs, én keresztyén vagyok: meghalt Chuck Colson

2012. április 21-én, 80 éves korában hunyt el Charles „Chuck” Wendell Colson, a Watergate-botrány börtönt megjárt szereplője, 30 könyv szerzője és a börtönmisszió úttörője.  (Magyar Kurír, 2012/04/26 16:00:02 GMT+2)

Egyházi vezetők: aggasztó a tiszaeszlári vérvád parlamenti emlegetése

Súlyos aggodalmakra ad okot a tiszaeszlári vérvád parlamenti emlegetése. Az egyházaknak ma is kötelességük tenni a gyűlöletkeltés és a babonák ellen. Erdő Péter, Bölcskei Gusztáv és Gáncs Péter a Szombatnak nyilatkozott. (Magyar Kurír, 2012/04/26 15:00:04 GMT+2)

Terjed az abortuszturizmus Magyarországon

Hetente járnak Bécsbe magyar nők terhességmegszakításra, egyre intenzívebb a külföldre irányuló abortuszturizmus – írja a Hír24. (Magyar Kurír, 2012/04/26 15:00:04 GMT+2)

A muszlimellenesség igen, a keresztényellenesség nem érdekli az Amnesty Internationalt

Közzétette az euópai muszlimok diszkriminációjáról szóló jelentését az Amnesty International. Az európai keresztényellenességről szóló jelentés nem érdekelte az emberijogvédő szervezetet. (Magyar Kurír, 2012/04/26 15:00:03 GMT+2)

Liliomültetés a lakóotthonban

Egy megbecsültebb Földért és a befogadó társadalomért ültetnek lilomokat az autista otthonban. (weborvos.hu, 2012/04/26 14:21:03 GMT+2)

Kopjafával tisztelegtek a Székely himnusz szerzőinek emlékére – VIDEÓ

Tegnap a belvárosi református templom kertjében emlékkopjafát avattak a Székely himnusz szerzői, Csanády György halálának 60., Mihalik Kálmán halálának 90. évfordulója alkalmából. (erdely.ma, 2012/04/26 14:13:55 GMT+2)

Jótékony pedagóguskoncert – A gyermekosztálynak ajánlják a bevételt

Dunaújváros - Tartják a hagyományt: ismét teljesítette kulturális küldetését a Jótékonysági Pedagóguskoncert. (Fejér Megyei Hírlap, 2012/04/26 14:06:27 GMT+2)

A barátság térfelén mozogtak az ifjak

Országos sporttalálkozó részeként szerveztek röplabdamérkőzést Petőfi Sándor Gimnáziumban. (teol.hu, 2012/04/26 14:05:30 GMT+2)

„A mustármag misztériuma” – Kurt Koch bíboros könyve XVI. Benedek pápa teológiájáról

A Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke ezekben a napokban mutatta be könyvét Rómában, amely a „XVI. Benedek pápa Intézet” gondozásában megjelenő sorozat első kötete. (Vatikáni Rádió, 2012/04/26 14:03:38 GMT+2)

Vasárnap indul a XXI. Festum Varadinum

Biró Rozália a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumának elnöke április 25-én sajtótájékoztató keretében ismertette a XXI. Festum Varadinum rendezvénysorozatot. (erdon.ro, 2012/04/26 14:00:41 GMT+2)

Jégkorszak az ökumenikus úrvacsorai gyakorlatban

A Kirchenboten svájci egyházi lap körkérdéséből kiderül, hogy az úrvacsora kapcsán „az ökumené jóformán nem létezik". (reformatus.hu, 2012/04/26 14:00:03 GMT+2)

Megsült a világ legnagyobb székely krumplis kenyere

Több mint száz kilós székely pityókás kenyeret sütött Sepsiszentgyörgyön Diószegi László pékmester. A Szent György-napok végére újabb százkilós kenyeret készít, amelyet április 29-én a magyar egyházak képviselői megáldanak. (Magyar Kurír, 2012/04/26 14:00:03 GMT+2)

Levél egy bántalmazott kislánynak

Május 6-án, a Regina Caeli-imádság alkalmából adják át XVI. Benedek pápának azt a könyvet, amelyet Levél egy bántalmazott kislánynak címmel Mario Campanella újságíró és a Meter egyesület pap-elnöke, Fortunato Di Noto írt. (Magyar Kurír, 2012/04/26 14:00:03 GMT+2)

Iványiék időt adtak Orbánnak a megtérésre

Ha pénteken 11 óráig nem kérelmezi az egyházi státuszától megfosztott Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség az egyesületté alakulását, jogutód nélkül megszüntetik a szervezetet és intézményeit. Több ezer hátrányos helyzetű gyermek, kisnyugdíjas és hajléktalan kerülhet katasztrofális helyzetbe. (stop.hu, 2012/04/26 13:53:06 GMT+2)

Bezárhatnak Iványiék intézményei

Péntekig dönt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) arról, kérik-e a bíróságtól - felekezeti státuszától megfosztott - vallási közösségük egyesületként való nyilvántartásba vételét, amelynek hiányában az egyházügyi törvény szerint április 30. után jogutód nélkül megszűnnek, intézményeiket pedig államosítják vagy bezárják - közölte tegnap Iványi Gábor. (nepszava.hu, 2012/04/26 13:52:21 GMT+2)

Szegényeken segítenek, vagyis ki kell nyírni őket?

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség harminc esztendeje egyház. Nem a pénzre hajt, amije van azt a szegények oktatására, ellátására költi. De lehet, hogy már csak pár napig. A Fidesz új egyháztörvénye szerint ugyanis simán elvehetnek tőlük mindent, még a két kezükkel felépített ingatlanokat is. Szép? (stop.hu, 2012/04/26 13:51:47 GMT+2)

Egy százalékért még 90 egyház kampányolhat idén

Budapest – Bár a parlament az új jogszabályra hivatkozva csupán 32 felekezet egyházi státusát ismerte el, az idén még 90 vallási közösség rendelkezik technikai számmal, így az adózókhoz fordulhat a személyi jövedelemadó egy százalékáért – írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap. (MTI, 2012/04/26 13:51:09 GMT+2)

„Ha egyáltalán lesz jövőnk...”

Iskolákat, szociális intézményeket fenyeget a vég az új egyházi törvény miatt, mert a kétharmados többség által osztogatott állami pecsét nélkül a felekezetek nem tudják fenntartani azokat. A MÁV-telepi iskolához látogattunk el, amelyet a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség működtet, működtetne. (nol.hu, 2012/04/26 13:49:46 GMT+2)

Mindszenty rehabilitációjáról érdeklődnek az ügyészségen Gyurcsányék

Mindszenty József bíboros idén márciusi „jogi rehabilitációja” tulajdonképpen egy elmulasztott adminisztratív lépés pótlása volt – ez derül ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszleveléből, amelyet a Demokratikus Koalíció alelnökének küldött. Molnár Csaba szerint az ügyészség és a katolikus egyház politikai alapon összejátszik. (nol.hu, 2012/04/26 13:49:03 GMT+2)

Kezdődik a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális rendezvénye, a Tompa Mihály verseny országos döntője

Pozsony - Csütörtökön kezdődik és szombatig tart Rimaszombatban a felvidéki magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénye, a Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Országos Döntőjének 21. évada. (MTI, 2012/04/26 13:45:30 GMT+2)

Két templomba is megpróbáltak betörni egyazon éjszaka Szolnok megyében

Szolnok – Két római katolikus templomba is megpróbáltak bejutni ismeretlenek a napokban egyazon éjszaka Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. (MTI, 2012/04/26 13:44:28 GMT+2)

Apor-ereklyét ajándékoz a csíksomlyói kegytemplomnak a győri püspökség

Győr - Boldog Apor Vilmos egykori győri püspök ereklyéjét, vérrel átitatott ingének egy darabját ajándékozza a győri püspökség a csíksomlyói ferences kegytemplomnak. (MTI, 2012/04/26 13:41:42 GMT+2)

Kirill pátriárka a „lájkolás” ellen

Moszkva - Kirill pátriárka szerdán az internetes önreklám és a beszélgetős tévéműsorokban szereplés befejezésére utasította a pópákat. (MTI, 2012/04/26 13:40:43 GMT+2)

Lázár János: a következő két év nagy kihívása az életkörülmények javítása

Szolnok - A következő két év legnagyobb kihívása a kormánypártok számára, hogy az emberek életminőségén, ezen belül elsősorban a bér- és jövedelemviszonyokon miként tudnak javítani - mondta Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán Szolnokon, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón. (MTI, 2012/04/26 13:39:48 GMT+2)

Az MSZP szerint az EU továbbra is figyeli a magyarországi demokrácia helyzetét

Brüsszel - Azzal együtt, hogy az Európai Bizottság bejelentette, kész az EU-IMF hiteltárgyalások megkezdésére, továbbra is figyelemmel követi a magyarországi demokrácia helyzetét, és következetesen számon kéri az uniós jogszabályok és alapelvek érvényesülését - emelte ki Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője a döntésre reagálva. (MTI, 2012/04/26 13:38:51 GMT+2)

Keresztény egyházi vezetők: fel kell szólalni a gyűlöletkeltés ellen

Budapest - Kötelességük felszólalni a gyűlöletkeltés ellen - nyilatkozta a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház vezetője Baráth Zsolt jobbikos országgyűlési képviselőnek a parlamentben elhangzott, a tiszaeszlári vérvádat felidéző beszédével kapcsolatban a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Szombat című lapjának. (MTI, 2012/04/26 13:30:42 GMT+2)

Semjén: III. Senuda a hitéért való kiállásával maradandót alkotott

Budapest - III. Senuda a hitéért való kiállásával és híveinek áldozatos szolgálatával maradandót alkotott, életműve példaként áll a világ előtt - emelte ki Semjén Zsolt az MTI-nek abból az alkalomból nyilatkozva, hogy a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház megemlékezett szerdán a negyven napja elhunyt kopt egyházfőről az egyház budapesti templomában. (MTI, 2012/04/26 13:15:40 GMT+2)

Pro Cultura Christiana-díjat kapott Hauser Zoltán

Budapest - Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Hauser Zoltánnak, az egri Eszterházy Károly Főiskola rektorának a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) - közölte a testület sajtószolgálata szerdán az MTI-vel. (MTI, 2012/04/26 13:14:55 GMT+2)

A fenntartható fejlődésről és a riói folyamatról rendeztek tanácskozást Budapesten

Budapest - A hazai fenntartható fejlődési stratégiáról és a riói folyamatról számolt be a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) titkára, Bartus Gábor a témában rendezett konferencián szerdán Budapesten - tájékoztatott az NFFT. (MTI, 2012/04/26 13:13:51 GMT+2)

Összefogja a bentlakásos intézményt működtető fenntartókat a főváros

Budapest - A bentlakásos intézményt működtető civil, valamint egyházi fenntartókat és segélyszervezeteket tömörítő tanács létrehozásáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. (MTI, 2012/04/26 13:11:45 GMT+2)

Példamutató programok a Föld Napján a Segélyszervezet családok átmeneti otthonaiban

Önkéntesekkel karöltve végeztek különböző környezetvédő akciókat a Föld Napja alkalmából a Segélyszervezet szolnoki, miskolci és orosházi családok átmeneti otthonaiban lakó gyermekek és felnőttek április 21-én, szombaton. Az egészséges, élhető környezet akcióprogramok a TÁMOP projektek kiegészítő tevékenységei keretén belül valósultak meg. (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, 2012/04/26 13:00:07 GMT+2)

Hogyan tekintett a nyugati világ a kommunizmus keresztény mártírjaira?

Az európai emlékezet hajlamos a feledésbe taszítani, illetve félreérteni a történelem e tragikus korszakát. A Római Magyar Akadémián április 24-én konferencia zajlott a Katolikus Egyház és a kommunizmus kapcsolatáról. (Magyar Kurír, 2012/04/26 13:00:03 GMT+2)

Egyházmegyei vezetők tanácskoztak

Idén is megtartották az országos esperes-gondnoki értekezletet. Az egyházmegyei elnökségekből álló informális testület ebben az évben április 25-én Budapesten, a zsinati székházban tartotta tanácskozását. (reformatus.hu, 2012/04/26 12:00:04 GMT+2)

Kirill pátriárka a lájkolás ellen

Kirill pátriárka április 25-én az internetes önreklám és a beszélgetős tévéműsorokban szereplés befejezésére utasította a pópákat. (Magyar Kurír, 2012/04/26 12:00:03 GMT+2)

Tovább épül a debreceni és a szöuli reformátusok missziós kapcsolata

Együttműködési megállapodást köt a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a szöuli Myungsung Presbiteriánus Gyülekezet – tájékoztatta szerkesztőségünket Dobos Zita, a Tiszántúli Református Egyházkerület sajtóreferense. (Magyar Kurír, 2012/04/26 12:00:03 GMT+2)

Tovább épül a koreai-magyar református kapcsolat

Együttműködési megállapodást köt a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség és a szöuli Myungsung Presbiteriánus Gyülekezet. (reformatus.hu, 2012/04/26 11:00:02 GMT+2)

Sófár Református Dicsőítő Iskola

A Sófár Református Dicsőítő Iskola egy olyan egyhetes képzés, ahol Isten dicséretéről lehet tanulni zenei és művészeti, illetve lelki téren. (reformatus.hu, 2012/04/26 11:00:02 GMT+2)

III. Senuda a hitéért való kiállásával maradandót alkotott

A Magyarországi Kopt Ortodox Egyház április 25-én Budapesten megemlékezett a negyven napja elhunyt kopt egyházfőről. III. Senuda „életműve példaként áll a világ előtt” – emelte ki Semjén Zsolt az MTI-nek adott nyilatkozatában. (Magyar Kurír, 2012/04/26 11:00:02 GMT+2)

Újra látogatható az Apor-kiállítás Győrben

Május 22-től ismét megtekinthetik az érdeklődők a győri Püspökvárban kialakított kiállítást, mely Apor Vilmos vértanúságának állít emléket. (Magyar Kurír, 2012/04/26 11:00:02 GMT+2)

A GSK önkéntesei segítségével megújult a Segélyszervezet soroksári Központja

Nagyszabású vállalati önkéntes akcióval készültek a GSK munkatársai a hagyományos GSK közösségi napra.     Az Ökumenikus Segélyszervezet soroksári intézményeinek otthont adó területen a programra jelentkező közel 60 fő munkatárs a reggeli eligazítás után csoportokba rendeződött, és nekilátott a kiválasztott feladatoknak. A legelszántabbak ásót, lapátot vettek a kezükbe, és a Családsegítő és Gyermekjóléti intézmény részére készült játs (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, 2012/04/26 10:00:04 GMT+2)

Új bíborosi bizottság kezdte meg működését

A szentszéki államtitkárság április 25-én közleményt hozott nyilvánosságra egy Bíborosi Bizottság felállításáról. (Magyar Kurír, 2012/04/26 10:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurír oldalán

Az április 26-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/04/26 10:00:02 GMT+2)

Az ima a lélek és az élet lélegzete

XVI. Benedek pápa az április 25-i általános kihallgatáson, folytatva utóbbi katekéziseinek témáját, az első keresztény közösség életéről és az ima szerepéről mondott tanítást a Szent Péter teret megtöltő zarándokoknak. (Magyar Kurír, 2012/04/26 10:00:02 GMT+2)

Pro Cultura Christiana-díjat kapott Hauser Zoltán

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Hauser Zoltánnak, az egri Eszterházy Károly Főiskola rektorának. A kitüntetést a testület nevében a konferencia elnökhelyettese, Ternyák Csaba egri érsek adta át április 25-én a hevesi megyeszékhelyen a főiskola névadója, Eszterházy Károly egri püspök kinevezésének 250. évfordulója alkalmából megrendezett emlékünnepségen. (katolikus.hu, 2012/04/25 17:00:03 GMT+2)

Kelet-Közép-Európai és Holland Teológiai Fakultások 8. Konferenciája

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem szervezésében a Sarkalatos fordulatok: A tradíciók továbbadása az átmeneti időszakban címmel kerül a konferencia megrendezésre. (reformatus.hu, 2012/04/25 17:00:02 GMT+2)

Százhúsz éves képek a Szentföldről

A képek segítségével az 1890 és 1900 közötti Szentföldre tehetünk időutazást, amely abban az időben az ottomán birodalomhoz tartozott. (Magyar Kurír, 2012/04/25 17:00:02 GMT+2)

Bélyegsorozatot adott ki a Posta a cserkészet jubileuma alkalmából

A Magyar Posta feláras alkalmi bélyegkisívet bocsátott ki a Magyar Cserkészszövetség alapítása centenáriumának tiszteletére. (Magyar Kurír, 2012/04/25 17:00:02 GMT+2)

Pro Cultura Christiana-díjat kapott az egri főiskola rektora

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Hauser Zoltánnak, az egri Eszterházy Károly Főiskola rektorának. (Magyar Kurír, 2012/04/25 17:00:02 GMT+2)

Roberto Rossellini: Ferenc, Istennek lantosa

Az Etalon Kiadó újdonságát sokan tartják a Ferenc életéről készült legszebb filmnek. (Magyar Kurír, 2012/04/25 16:00:02 GMT+2)

Szókratész büszkesége

Amint azt VI. Pál pápa egykor az ENSZ-hez intézett híres beszédében mondta, a katolikus egyház szereti magát az „emberség szakemberének” tekinteni. Az Egyház szociális tanításának fejlődése az elmúlt 120 évben jó példa erre, ahogy az Egyház megkísérelte erkölcsi hagyományával hatni a gazdasági igazságosság kérdéseire. (Kiss Ulrich blogja, 2012/04/25 15:24:42 GMT+2)

Vigyázz, kész, zsák!

„Négy nagy, kövér igen!” A látványos ugrások és szaltók a hírhedten kritikus Simon Cowell producert is lenyűgözték a brit televíziós tehetségkutatón. A Face Team akrobatikus kosárlabdacsapatban öt magyar fiatal között egy református diák is felhívta magára a figyelmet labdás trükkjeivel. (parokia.hu, 2012/04/25 15:22:31 GMT+2)

Győzedelmeskedjen az igazság – teadélután és világimanap Rédén

Március utolsó vasárnap délutánját együtt töltöttük heten. Egy forró gyömbéres tea mellett beszélgettünk magunkról, családunkról, pillanatnyi helyzetünkről. Majd gondolatban elutaztunk több ezer kilométer messze: Malájziába. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/04/25 15:19:11 GMT+2)

RENDelő – honlap ajánló

Az érdeklődők már húsvétkor kézbe vehették az idei REND-ről szóló ismertetőt és jelentkezési lapot. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/04/25 15:18:17 GMT+2)

„Szálla alá poklokra”

Mindnyájan ismerjük az úgynevezett Apostoli Hitvallásban mondott fenti mondatot. Tudni kell, hogy az Apostoli Hitvallás, bár nagyon ősi hittételeket tartalmaz, mostani formájában az ókori Római helyi egyház hitvallása volt, melynek legrégebbi szövege a 2. század vége felé fixálódott, de a „szálla alá poklokra” (latinul: descendit ad inferna, vagy descendit ad inferos) mondat csak az 5. századtól kezdve található benne. Mostani szövege a nyugati egyházban a triden (jezsuita.blog.hu, 2012/04/25 15:16:53 GMT+2)

Aki megnyerte a tiszaeszlári pert

Egy hívő reformátusnak köszönhető, hogy felmentették a tiszaeszlári koncepciós perben ártatlanul megvádoltakat. Az ügyvéd ugyanis az az Eötvös Károly politikus, író volt, akinek emlékét a Károli-egyetemen még idén konferenciával idézik meg. (reformatus.hu, 2012/04/25 15:00:02 GMT+2)

Szent Márk ünnepe

Márk a négy evangélista egyike, a hagyomány szerint Szent Péter apostol segítője volt. Ő jegyezte le latin nyelven a Péter által hirdetett örömhírt, a keresztények örök emlékezetére. (Magyar Kurír, 2012/04/25 15:00:02 GMT+2)

Tűzpróba: szavazásra buzdítanak a katolikusok Amerikában

Kiállná-e a szavazatod a tűzpróbát az elnökválasztáson? – kérdezi a hívektől egy amerikai katolikus szervezet. (Magyar Kurír, 2012/04/25 14:00:02 GMT+2)

Felújították a miskolci családok átmeneti otthonát

Ötmillió forint értékű felújítás fejeződött be kedden a  Segélyszervezet miskolci családok megsegítésére létrehozott átmeneti otthonában. A létesítmény konyháját, étkezőjét kifestették és új bútorokkal szerelték fel, elkészült a tetőszigetelés, valamint megújult az intézmény udvarán található játszótér is. (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, 2012/04/25 13:00:03 GMT+2)

Európai Ökumenikus Nemzeti Tanácsok főtitkárainak találkozója

A nemzeti tanácsok főtitkárai évente egyszer üléseznek. Idén Edinburgh, Skócia volt a házigazda 2012. április 17-20 között. (reformatus.hu, 2012/04/25 13:00:02 GMT+2)

Milyen vádak alapján hurcolták el a nácik a papokat?

Európában a nácik  és szövetségeseik sok egyházi embert gyilkoltak meg a II. világháború alatt. (Magyar Kurír, 2012/04/25 13:00:02 GMT+2)

Nyilvántartásba vette a KIM az Országgyűlés által elismert egyházakat

Közzétette a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az Országgyűlés által elismert egyházak nyilvántartását, amely tartalmazza a belső egyházi jogi személyek elnevezését, az egyházak székhelyét, képviselőjük nevét és a képviselet módját. (reformatus.hu, 2012/04/25 12:00:02 GMT+2)

Hét éve kezdte meg főpásztori szolgálatát XVI. Benedek

2005. április 24-én 300 ezer zarándok gyűlt egybe Rómában a Szent Péter téren és az oda vezető utak mentén, hogy ott lehessen a Benedek nevet felvevő Joseph Ratzinger, az új pápa első szentmiséjén.  (Magyar Kurír, 2012/04/25 12:00:01 GMT+2)

Bod Péter háromszáz éve - Konferencia Nagyenygeden és Magyarigenben

A kétnapos konferencia mottójául az 1700-as években élt református lelkész, irodalomtörténész egyik híressé vált mondatát választották: A tudomány hogy hasznos? Ha mással közlöd: ha titkolod, nem sokat ér mottóval. (reformatus.hu, 2012/04/25 11:00:06 GMT+2)

Megkezdődött a Jáki templom felújítása

Megkezdődött a Jáki templom külső homlokzatának felújítása, a XIII. századi templomot felállványozták, az építők és restaurátorok már dolgoznak - mondta el az MTI-nek Rátkai László plébános. (Magyar Kurír, 2012/04/25 11:00:06 GMT+2)

Megveszi a szegedi püspökség a dóm melletti Dömötör-tornyot

Zártkörű pályázaton a katolikus egyháznak kínálja eladásra a szegedi önkormányzat a Dóm téren álló Dömötör-tornyot. Az egyházmegyének szándékban áll megvenni a műemléket. (Magyar Kurír, 2012/04/25 11:00:05 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A 2012. április 25-i nyomtatott lapok szemléje. (Magyar Kurír, 2012/04/25 10:00:02 GMT+2)

Félmillió euróból restaurálják a bögözi református templomot

Jövő héten kezdődik a székelyföldi Bögöz református templomának a felújítása; a munkálatokat félmillió euróval (mintegy 150 millió forinttal) támogatja a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium. (Magyar Kurír, 2012/04/25 10:00:02 GMT+2)

Iványi Gábor 13 + 1

Ezen a héten az egyházi státuszától megfosztott Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetõje, Iványi Gábor válaszolt a megszokottan szokatlan kérdésekre. Megtudhatjuk, hogy a lelkész újra megkeresztelné-e Orbán Viktor gyermekeit, illetve, hogy szerinte mi volt Gyurcsány Ferenc legnagyobb hibája kormányfõként. Szóba kerül még Oláh Ibolya, a hollywoodi akciósztár Wesley Snipes és Semjén Zsolt erkölcsi intelmeinek hitelessége is. Szalay Tamás Lajos és Novinszki T (nol.hu, 2012/04/25 09:45:11 GMT+2)

Lukács Laci 3 ezer debreceni gyerekkel fut az emberi méltóságért

A Tankcsapda frontembere, Janicsák Veca és a Eurochallenge Final Four kupa kosarasai is ott lesznek a IV. Nárcisz Futófesztiválon április 26-án, csütörtökön. A jelentkezők száma már minden eddigi rekordot megdöntött. (dehir.hu, 2012/04/25 09:43:29 GMT+2)

Közgyűlés előtt a Bem József és az Arany János iskola

Sürgősségi előterjesztésként kerül a csütörtöki közgyűlés elé a javaslat a Bem József Általános Iskola és a Szirmai Tagóvoda egyházi kézbe adására, illetve ehhez kapcsolódik, hogy az Arany János Általános Iskola önállóan gazdálkodó intézményként működhet tovább. (minap.hu, 2012/04/25 09:42:14 GMT+2)

Tanács létrehozását sürgeti a főpolgármester-helyettes

Civil, valamint egyházi fenntartókat és segélyszervezeteket tömörítő tanács létrehozását indítványozta Szentes Tamás egészségügyért és szociális területért felelős főpolgármester-helyettes az Arany Alkony idősotthonok esetében történtek elkerülése érdekében. (mno.hu, 2012/04/25 09:41:20 GMT+2)

Amnesty: széleskörű a diszkrimináció az európai muszlimokkal szemben

London - Számos európai országban széleskörű törvényi, foglalkoztatási és oktatási diszkrimináció sújtja a muszlim lakosságot - állapítja meg az Amnesty International (AI) kedden Londonban közzétett elemzése, amely szerint az európai muszlimokat gyakran a vallási hovatartozás puszta demonstrálásáért, például hagyományos öltözet vagy szakáll viseléséért is hátrányos megkülönböztetések érik. (MTI, 2012/04/25 09:37:51 GMT+2)

ENSZ-tisztviselő: sürgős intézkedésekre van szükség a magyar menekültvédelmi rendszerben

Budapest - Gottfried Köfner, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) közép-európai regionális képviselője szerint sürgős intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a magyarországi menekültvédelmi rendszer a nemzetközi normáknak megfelelően működjön. (MTI, 2012/04/25 09:37:05 GMT+2)

OGY – nemzeti összetartozás bizottsága: napirenden Kárpát-medencei civil szervezetek tevékenysége

Budapest - Az önkormányzatok, a civil és a vállalkozói szféra szorosabb együttműködését szorgalmazta a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség ügyvezetője az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden. (MTI, 2012/04/25 09:36:22 GMT+2)

Buddhista templomot építenének a vietnámiak Prágában

Prága - Buddhista templomot építene Prágában a Csehországban élő vietnámiak közössége. (MTI, 2012/04/25 09:35:07 GMT+2)

A Jubileumi Eötvös Kórus koncertje a beteg gyerekekért

Budapest - Jótékonysági koncertet ad a Jubileumi Eötvös Kórus szombaton Budapesten, a városligeti Fasori Református Templomban a beteg gyerekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány javára. (MTI, 2012/04/25 09:31:26 GMT+2)

Közösségi összefogással megújult a dél-bánsági Ürményháza katolikus temploma

Ürményháza/Budapest – Közösségi összefogással megújult a vajdasági Dél-Bánság egyik szórványmagyar településének, Ürményházának a katolikus temploma – írja a Magyar Szó című délvidéki napilap hétfői számában. (MTI, 2012/04/25 09:30:36 GMT+2)

Félmillió euróból restaurálják a bögözi református templomot

Kolozsvár - Jövő héten kezdődik a székelyföldi Bögöz református templomának a felújítása; a munkálatokat félmillió euróval (mintegy 150 millió forinttal) támogatja a romániai Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium. (MTI, 2012/04/25 09:28:48 GMT+2)

A jelöltjei elleni megfélemlítési kísérleteket sérelmezi az Erdélyi Magyar Néppárt

Kolozsvár - A nyilvánossághoz fordult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), azt sérelmezve, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyes vezetői megpróbálják megfélemlíteni jelöltjeiket. (MTI, 2012/04/25 09:28:08 GMT+2)

Római konferencia a katolikus egyházról és a kommunizmusról

Róma - Egyház és állam kapcsolatáról, az egyházügyi törvényről beszélt Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára A katolikus egyház és a kommunizmus Közép-Kelet-Európában: elvi állásfoglalás, stratégia, taktika címmel rendezett keddi nemzetközi tudományos konferencián a Római Magyar Akadémián. (MTI, 2012/04/25 09:25:31 GMT+2)

Bubnó Tamás: a gitáros mise összekeveri a szent és a világi szerelmet

Nem szereti a gitáros misét, mivel nem tartja jónak a gitáros dalokat. Viszont azt mondja: ha tényleg úgy látja az egyház, hogy váltásra van szükség a liturgikus zenében, akkor a váltás legyen teljes körű, és „adjuk le az orgonakulcsot”.  (Magyar Kurír, 2012/04/25 09:00:02 GMT+2)

Ifjúsági misszió, konfirmáció, önkéntesség

Tallinban rendezte meg soron következő konferenciáját április 11-14. között az International Association for the Study of Youth Ministry (IASYM). (reformatus.hu, 2012/04/25 02:00:05 GMT+2)

Húsvéti konferencia Győrben

Ezerhétszáz keresztyén fiatal erősödhetett meg hitében a Nemzetközi Evangéliumi Diákszövetség európai konferenciáján, melyet nyolc év után ismét Győrben rendeztek meg. (reformatus.hu, 2012/04/25 00:00:03 GMT+2)

Konyhakert egy baptista templom tetején New Yorkban

A nagyvárosi farm-projekt nemcsak a környékbeli konyhákat gazdagítja különféle terményekkel, hanem találkozásra, közös munkára, tanulásra is lehetőséget teremt. (Magyar Kurír, 2012/04/24 17:00:03 GMT+2)

Az eszkimók inuit nyelvére is lefordították a Bibliát

Harminchárom évnyi fordítómunkának köszönhetően immár Észak-Kanada lakói is anyanyelvükön olvashatják a Szentírást. (Magyar Kurír, 2012/04/24 17:00:03 GMT+2)

Pompás Szalézi Vigadalom Kazincbarcikán

„Küzdj az álmodért!” – ez volt az idei Pompás Szalézi Vigadalom elnevezésű ifjúsági találkozó központi gondolata. (Magyar Kurír, 2012/04/24 16:00:02 GMT+2)

Rendhagyó mesedélután sztárokkal a könyv világnapján

Április 23-án, hétfőn, a könyv világnapján D. Tóth Kriszta és Wolf Kati is olvasott mesét azoknak a gyerekeknek, akik részt vesznek a Segélyszervezet soroksári családsegítő és gyermekjóléti központja által működtetett fejlesztő programban. (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, 2012/04/24 15:00:07 GMT+2)

Tízéves az Egri Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda

Fennállásának tízéves jubileumi évfordulóját ünnepelte a Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda április 21-én Egerben. (Magyar Kurír, 2012/04/24 15:00:03 GMT+2)

Véget ért a Nagy Konstantin császárról szóló háromnapos vatikáni konferencia

A Nagy Konstantin és Európa gyökerei című, a Történelemtudományok Pápai Bizottsága által szervezett nemzetközi tudományos összejövetel utolsó napját a Pápai Lateráni Egyetemen tartották meg április 20-án. (Magyar Kurír, 2012/04/24 15:00:03 GMT+2)

A hit nem gyakori filmtéma

A KNA katolikus hírgynökségnek adott nyilatkozatában Horst Peter Koll médiaszakértő, a Film-Dienst című magazin főszerkesztője a trendet követő filmpiac hiányosságairól és a kritikusok felelősségéről beszélt. (Magyar Kurír, 2012/04/24 14:00:02 GMT+2)

Beiktatták az új szalézi tartományfőnököt

A Szent Család-templomot megtöltötték a magyar szalézi család lelkes tagjai: szalézi nővérek, munkatársak, az intézetek tanárai és alkalmazottai, a szalézi plébániák közösségeinek tagjai és sok-sok fiatal. (Magyar Kurír, 2012/04/24 13:00:04 GMT+2)

Nyilvánosságra hozták az Országgyűlés által elismert egyházak adatait

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közzétette az Országgyűlés által elismert egyházak nyilvántartását, amely tartalmazza a belső egyházi jogi személyek elnevezését, az egyházak székhelyét, képviselőjük nevét és a képviselet módját. (Magyar Kurír, 2012/04/24 13:00:04 GMT+2)

Megkezdődött a Jáki templom felújítása

Szombathely - Megkezdődött a Jáki templom külső homlokzatának felújítása, a XIII. századi templomot felállványozták, az építők és restaurátorok már dolgoznak - mondta el az MTI-nek Rátkai László plébános. (MTI, 2012/04/24 12:56:02 GMT+2)

A Securitatéval való együttműködése miatt lemondatná Tőkés a református egyház egyik esperesét

Kolozsvár - Az egykori román politikai rendőrséggel, a Securitatéval való együttműködése miatt lemondásra szólította fel Tőkés László a református egyház egyik esperesét, Nagy Sándort. (MTI, 2012/04/24 12:42:57 GMT+2)

Száz év után új román ortodox templom épül Magyarországon

Szombaton letették a pusztaottlakai Nagy György Szent Vértanú-templom alapkövét – írja a hir6.hu. (Magyar Kurír, 2012/04/24 12:00:05 GMT+2)

Kocsis Fülöp püspök meglátogatott egy kanadai magyar közösséget

A hajdúdorogi görögkatolikus püspök észak-amerikai útja során, április 23-án meglátogatta a kanadai Courtlandban élő kis magyar görögkatolikus közösséget, és a Szent György-templomban hálaadó szentmisét mutatott be. (Magyar Kurír, 2012/04/24 12:00:05 GMT+2)

Benedek pápa a turizmusban rejlő lehetőségekről és veszélyekről

XVI. Benedek pápa  felhívja a figyelmet a turizmus fontosságára, szépségére, ugyanakkor óva int negatív formáitól. (Magyar Kurír, 2012/04/24 11:00:02 GMT+2)

Magyarok szervezték a nemzetközi cserkésznapot Ausztráliában

A harmincnégy éve megrendezésre kerülő nemzetközi táborban idén játékos foglalkozásokon keresztül Mexikóról tanulhattak a táborozók. (Magyar Kurír, 2012/04/24 11:00:02 GMT+2)

A nem hívők is

Szívesen íratják egyházi iskolába gyermekeiket a nem hívő szülők is. Peterdi Dániel, a Baranyai Református Egyházmegye esperese szerint a közoktatás fontos kérdése, hogy csak oktatni vagy nevelni is akarunk-e egy intézményen belül. (parokia.hu, 2012/04/24 10:35:50 GMT+2)

Minden este megy a hepaj: a Székesegyház tövében randalíroznak és még nekik áll feljebb

Őrület, hogy egyesek milyen kulturálatlanok - így jellemezte Garadnay Balázs, a Pécsi Egyházmegye püspöki helynöke azoknak a fiataloknak egy részét, akik jobb elfoglaltság híján esténként a Székesegyház tövében mulatoznak. (pecsiujsag.hu, 2012/04/24 10:11:36 GMT+2)

Ünnepélyesen felavatták a tápéi katolikus nevelőotthont

Hivatalosan is felavatták és átadták rendeltetésének a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Dr. Foltán József Gyermekotthonát Tápén, a Budai Nagy Antal utcai újonnan kialakított ingatlanjába. (szegedma.hu, 2012/04/24 10:10:22 GMT+2)

Nem akar Algyőn egyházi iskolát a szülői kétharmad

A szülők több mint kétharmada nem akarja, hogy egyházi fönntartásba kerüljön az algyői iskola, eszerint állami fönntartásba kerül. A véleménynyilvánító voksoláson a részvételi arány magasabb volt, mint az önkormányzati választáson. A képviselő-testület szerdán hoz döntést. (delmagyar.hu, 2012/04/24 10:09:35 GMT+2)

Mintegy 450 önkéntes a Karitász szolgálatában

Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász központja által április 21-én, a plébániai karitász csoportok vezetői számára szervezett éves találkozón a szolgálat aktuális kérdései és lehetőségei álltak a fókuszban. (szegedma.hu, 2012/04/24 10:08:47 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

Az április 24-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/04/24 10:00:02 GMT+2)

A jövő a fiatalok szívében van

XVI. Benedek pápa levelet írt a Szent Szív Katolikus Egyetem évfordulójára, amelyben hangsúlyozta az emberi értékeket és a tudást összekapcsoló nevelés fontosságát és az egyetemi pasztoráció fellendítésének szükségességét. (Magyar Kurír, 2012/04/24 10:00:02 GMT+2)

Bubnó Tamás: a Szent Efrém Férfikar a monarchia lenyomata

Liszttel, Bartókkal, a Muzsikással és Sebestyén Mártával dolgozik az alapvetően bizánci egyházi zenét a Szent Efrém Férfikar. A tíz éves kórus vezetőjével, Bubnó Tamással beszélgettünk. (Magyar Kurír, 2012/04/24 10:00:02 GMT+2)

A katolikus egyháznak kínálja eladásra a Dömötör-tornyot a szegedi önkormányzat

Szeged – Zártkörű pályázaton a katolikus egyháznak kínálja eladásra a szegedi önkormányzat a Dóm téren álló Dömötör-tornyot – mondta Vécsey Ágnes szóvivő az MTI-nek kedden, annak kapcsán, hogy a Délmagyarország aznapi számában azt írta, 100 millió forintért eladó a Tisza-parti város legrégebbi építménye. (MTI, 2012/04/24 09:19:01 GMT+2)

Nyilvánosságra hozta a KIM az Országgyűlés által elismert egyházak adatait

Budapest - Közzétette a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az Országgyűlés által elismert egyházak nyilvántartását, amely tartalmazza a belső egyházi jogi személyek elnevezését, az egyházak székhelyét, képviselőjük nevét és a képviselet módját - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel. (MTI, 2012/04/24 09:17:56 GMT+2)

Összefogná a bentlakásos intézményt működtető fenntartókat a főváros

Budapest - Civil, valamint egyházi fenntartókat és segélyszervezeteket tömörítő tanács létrehozását indítványozta Szentes Tamás egészségügyért és szociális területért felelős főpolgármester-helyettes az Arany Alkony idősotthonok esetében történtek elkerülése érdekében. (MTI, 2012/04/24 09:17:04 GMT+2)

Szakértő: négyszer vetődött fel, hogy Mindszenty József elhagyja az amerikai követséget

Budapest - Az eddigi ismeretek szerint négyszer vetődött fel komoly formában, hogy Mindszenty József elhagyja az amerikai követséget - mondta Somorjai Ádám bencés szerzetes, a Pápai Államtitkárság munkatársa, a Szenttéavatási Kongregáció konzultora az MTI-nek annak kapcsán, hogy kedden mutatják be Rómában Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása című trilógiáját a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség gondozásában. (MTI, 2012/04/24 09:16:24 GMT+2)

Közösségi összefogással megújult a dél-bánsági Ürményháza katolikus temploma

Ürményháza/Budapest – Közösségi összefogással megújult a vajdasági Dél-Bánság egyik szórványmagyar településének, Ürményházának a katolikus temploma – írja a Magyar Szó című délvidéki napilap hétfői számában. (MTI, 2012/04/24 09:15:42 GMT+2)

Akt Tessedik születésnapjára

270 éve született Tessedik Sámuel evangélikus lelkész. Tiszteletére nyílt egy emlékkiállítás a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében szombaton. A megnyitón két vezetőnk, Babák Mihály világi városvezető és Lázár Zsolt evangélikus gyülekezetvezető rótta le tiszteletét a nagy előd előtt. (newjsag.hu, 2012/04/24 08:31:29 GMT+2)

Együttműködnek a svájci és a német protestánsok

Egy hannoveri csúcstalálkozó keretein belül indította útjára a kölcsönös együttműködést rögzítő szerződéstervezetét a Svájci Protestáns (Református) Egyházszövetség (SEK) és a Német Protestáns Egyház (EKD). (reformatus.hu, 2012/04/23 18:00:03 GMT+2)

Közös zsinatot terveznek 2013-ra a Kárpát-medencei református egyházak

A Generális Konvent elnökségi ülésén a júniusi plenáris ülés előkészítése és a Heidelbergi Káté készülő fordítása is a napirenden szerepelt. (reformatus.hu, 2012/04/23 17:00:04 GMT+2)

Animátorképzőt tartottak a Nagyváradi Egyházmegyében

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Ifjúsági Központja a tavalyi évhez hasonlóan, április 16. és 20. között idén is szervezett animátorképzőt Sólyomkőváron. (Magyar Kurír, 2012/04/23 17:00:04 GMT+2)

Szentgyermekség-találkozót tartottak Nemzeti Kegyhelyünkön

Április 21-én rendezték meg a Váci Egyházmegye első szentgyermekség-találkozóját Mátraverebély-Szentkúton. (Magyar Kurír, 2012/04/23 17:00:04 GMT+2)

A pápa által vezetett szertartások áprilistól júniusig

A Vatikánban április 21-én tették közzé a XVI. Benedek pápa által vezetett, közelgő szertartások időpontját. (Magyar Kurír, 2012/04/23 17:00:03 GMT+2)

Elhunyt Brajnovits Ferenc katolikus pap, kanonok

Életének 86., pappá szentelésének 63. évében, 2012. április 20-án, szentségekkel ellátva elhunyt Brajnovits Ferenc kanonok, nyugalmazott plébános. (Magyar Kurír, 2012/04/23 16:00:05 GMT+2)

Közösségi összefogással újult meg egy dél-bánsági templom

Közösségi összefogással újult meg a vajdasági szórványmagyar település, Ürményháza katolikus temploma – írja április 23-i számában a Magyar Szó című délvidéki napilap. (Magyar Kurír, 2012/04/23 16:00:04 GMT+2)

Restaurálták a vatikáni Feltámadás-szobrot

Újra eredeti szépségében látható Pericle Fazzini 1977-ben készült bronz szoborcsoportja, amelyet a hívek a vatikáni VI. Pál terem pódiumáról ismerhetnek, és amely évtizedek óta díszíti a Nervi teremben tartott pápai rendezvényeket. (Magyar Kurír, 2012/04/23 15:00:04 GMT+2)

Körmenet a hit védelmében Moszkvában

Kirill pátriárka hívására - a hit védelmében - április 22-én Moszkvában legalább 65 ezer hívő gyűlt össze a Megváltó krisztus-katedrális körötti utcákon. (Magyar Kurír, 2012/04/23 15:00:03 GMT+2)

Kiszabadult az Opus Dei elrabolt orvosa

A spanyol hírügynökség, az EFE is megerősítette a tényt, hogy a nigériai emberrablók szabadon engedték az 58 éves orvost, José Manuel Machimbarrenát. (Magyar Kurír, 2012/04/23 14:00:02 GMT+2)

Egyre magasabb színvonalú a lótartás és -tenyésztés oktatása

Pénteken eredményhirdetéssel zárult a lótartó és -tenyésztő szakma kiváló tanulója verseny országos döntője Kőszegen. Második egy kőszegi diák lett. (vasnepe.hu, 2012/04/23 13:03:47 GMT+2)

A lovász szakma legjobb tanulói versenyeztek a héten Kőszegen

11 iskola diákjai mérték össze tudásukat. A lovak gondozásával, tenyésztésével kapcsolatos ismerteikről adtak számot, de lovagló és fogathajtó tudásukat is bemutatták. A verseny nemcsak az első helyezésért folyt. A jól teljesítő diákok mentesültek a szakmai vizsga alól. Ez 12 tanulónak, köztük a két kőszeginek, sikerült is. (TV Szombathely, 2012/04/23 13:02:54 GMT+2)

A kínai egyházról tanácskoznak a Vatikánban

Április 23. és 25. között ülésezik a Vatikánban az a bizottság, amelyet XVI. Benedek pápa 2007-ben hozott létre a kínai Katolikus Egyház életével kapcsolatos fontosabb kérdések vizsgálatára. (Magyar Kurír, 2012/04/23 13:00:02 GMT+2)

Konferencia Veszprémben a keresztény pedagógia múltjáról és jelenéről

Nagyszabású egyháztörténeti tudományos konferenciát szerveztek Veszprémben  a keresztény nevelés és oktatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről.  (Magyar Kurír, 2012/04/23 12:00:03 GMT+2)

Reménység fesztivál

A magyarországi keresztény közösségek a Billy Graham Evengélizációs Társasággal együttműködve Reménység Fesztivált szerveznek a Papp László Budapest Sportarénában. (reformatus.hu, 2012/04/23 11:00:02 GMT+2)

Ikonosztáz és mennyei liturgia

A  Pápai Keleti Intézet szervezésében április 23-án nemzetközi kongresszust tartanak Rómában, melynek célja, hogy az új evangelizációt az Itáliában kisebbségben lévő keleti katolikusok távlatából szemlélje. (Magyar Kurír, 2012/04/23 11:00:02 GMT+2)

Erkölcs, gazdaság, közjó – Budapesten tartott előadásokat Helen Alford

Április 19. és 21. között Budapesten tartott előadásokat Helen Alford OP, a római székhelyű Pápai Szent Tamás Egyetem társadalomtudományi karának dékánja. Előadásai középpontjában az etikai és az emberközpontú menedzsment állt. (Magyar Kurír, 2012/04/23 11:00:02 GMT+2)

Benedek pápa: az elsőáldozás a „hit ünnepe”

A Regina Caeli-imádság előtt mondott beszédében a Szent Péter téren XVI. Benedek pápa arra buzdította a plébánosokat, a hitoktatókat és a családokat, hogy alaposan készítsék fel a gyermekeket a szentség befogadására. (Magyar Kurír, 2012/04/23 11:00:02 GMT+2)

Egyház és Iskola – Dunántúli Református Pedagógusok Találkozója

A négyszáz éves Dunántúli Református Egyházkerület április 21-én első alkalommal megrendezte a Dunántúli Református Pedagógusok Találkozóját, amely az Egyház és Iskola címet kapta. A program, melynek a Pápai Református Teológiai Akadémia szolgált helyszínéül, Vadász Márta nyitóáhítatával kezdődött. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/04/23 10:33:38 GMT+2)

„…békességünk van…”

Róma 5,1-11) Milyen gyönyörű ez a tagmondat: „Békességünk van…”. Nincs ennél nagyobb dolog, mint amikor valaki ezt el tudja mondani, hogy békessége van. Ez a békesség azonban nem munkálható ki emberi erővel, legfeljebb egy múlékony ideig „produkálható”. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/04/23 10:33:01 GMT+2)

Holocaust emlékünnepély volt a Pápai Refiben

Április 16-án holocaust emlékünnepélyt tartott iskolánk. A megemlékezést Budai Gabriella tanárnő állította, és tanítványai mutatták be. A megemlékezés után Pályi Gábor tanár úr áhítatában felidézte Kardos Klárának, a holocaust egy túlélőjének visszaemlékezését, aki a történelmi sorstragédiát a szeretet alaphangján közelítette meg. A továbbiakban a megemlékezés egyes részeit idézzük: (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/04/23 10:32:27 GMT+2)

Látható hangok – Interjú Antal Ilona óvodapedagógussal

A „Látható hangok” elnevezésű pedagógiai programról tartott előadást Antal Ilona a Tiszáninnei Református Egyházkerület oktatásban-nevelésben érintett szakembereinek Mályiban. Az óvodapedagógus két évtizedes svédországi kutatása során alkotta meg a módszert, amely a gyermek zenei elemekhez kötődő tevékenységére épül. Antal Ilona a tirek.hu-nak adott interjújában elmondta, az egyházi iskolák részéről egyre nagyobb az érdeklődés a sajátos program ir� (Tiszáninneni Református Egyházkerület, 2012/04/23 10:31:11 GMT+2)

„Azóta más szemmel nézzük a televíziót!” – Egerlövői lelkészcsalád az MTV1 bibliai vetélkedőjében

Összekovácsolta a családot, sokat tanultunk, ráadásul új emberekkel is megismerkedtünk – Így foglalta össze röviden élményeit Gordos Attila református lelkész, aki gyermekeivel és feleségével együtt szerepelt a MTV1 „A Szövetség” című műsorában. (Tiszáninneni Református Egyházkerület, 2012/04/23 10:30:34 GMT+2)

Hálaadó istentisztelet Telkibányán

A testvéri szeretet legyen maradandó! – mondta Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző április 15-én, vasárnap a telkibányai vártemplomban. A helyi reformátusok a tíz éves bangori testvérgyülekezeti kapcsolatért, valamint a hétszáz éves múltra visszatekintő épület felújításáért tartottak hálaadó ünnepséget a településen. (Tiszáninneni Református Egyházkerület, 2012/04/23 10:29:51 GMT+2)

A küzdés ereje

Figyelemre méltóak azok a pillanatok, amikor egy figyelemre méltó ember életének belső pillanataiba nyerünk betekintést, és megerősítést kapunk arra nézve, hogy érdemes küzdeni a mások boldogságát, testi és lelki egészségét is szem előtt tartó célért fáradni. Figyelemre méltó pillanatok foglalatával ajándékozta meg mezőberényi reformátusokat a Kálvin téri esték keretében, 2012. április 18-án a Béres Gyógyszergyár Zrt. képviseletében Pálfiné Vas Ka (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/04/23 10:28:13 GMT+2)

Átadták a felújított vajai református templomot

Ünnepi istentiszteleten adták át szombaton a felújított vajai református templomot. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen a 13. század végén, román stílusban felépített műemlék templom uniós támogatással, csaknem 100 millió forintból újult meg. (Tiszántúli Református Egyházkerület, 2012/04/23 10:27:28 GMT+2)

Hajtás a romokon

A volt orosz laktanya helyén még ma is élnek, akik nem hallottak Jézus Krisztusról és nincs bibliájuk sem. Missziói egyházközségeket bemutató sorozatunk következő állomása egy olyan református gyülekezet, ahová szívesen fordulnak tanácsért azok is, akik mit sem tudnak az egyházról. (parokia.hu, 2012/04/23 10:24:15 GMT+2)

Van egy téglám Kenyában

Talán most is rúgják a bőrt Afrika legnagyobb tavának egyik szigetén azok a gyerekek, akiknek egy kolozsvári fiatal példája tanította meg, hogy érdemes küzdeni az álmaikért. Köztük vannak árvák, HIV-fertőzöttek, és mindannyian egyet akarnak: tanulni egy jobb élet reményében. (parokia.hu, 2012/04/23 10:23:37 GMT+2)

Presbitermozaik

Lelkigondozói véna és talpraesettség, férfias határozottság és anyai gyengédség, szolgálatkészség és imádság – a presbiteri tisztség mozaikdarabkái közül gyülekezetenként és személyenként más és más kerül előtérbe. (parokia.hu, 2012/04/23 10:22:55 GMT+2)

Az új fiúknak mindig igazuk van

A katonaságnál az újonc a csicska, azt kell tennie, amit az öreg baka parancsol. Van olyan hely azonban, ahol az új fiúkat szeretettel fogadják, akkor is, ha dörzsölt bűnözők. Amikor átlépik a ház küszöbét, megölelik őket, először az újoncok kapnak ebédet, sőt repetát is, és ha hibáznak, türelmesek velük. (parokia.hu, 2012/04/23 10:22:10 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

Az április 23-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/04/23 10:00:02 GMT+2)

Felpumpált egyházi járadék

Durván ötszörösére nőtt az egyházaknak fizetett ingatlanjáradék összege 1998 óta: tavaly kis híján elérte a 16 milliárd forintot. Az érintett hat felekezet eddig összesen mintegy 110,5 milliárd forintot kapott ilyen címen az államtól. (nol.hu, 2012/04/23 09:33:56 GMT+2)

Mikor jöhet Csitu bá?

Egy hónappal ezelőtt megtiltották, hogy Jánosi Ferenc addiktológiai konzultáns osztályfőnöki órákat tartson a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskolában. A 36 éves férfi negyedik éve vezetett ilyen foglalkozásokat. (nol.hu, 2012/04/23 09:30:52 GMT+2)

A kiközösítők – Kentaurbeszéd

1. Közismert Kövér László reflexív érzéke, az a képessége, amellyel legbensőbb érzései előtt mintegy meghajolva, mások felett kíméletlen ítéletet mond. Ezekben az ítéletekben a megvádoltak gaztettekig fajuló önzését saját erkölcsi korrumpáltságuk leplezi le. Elvtelen engedékenységük nem állhat ellent az eltorzult modernitás csábításainak, mivel ők maguk a csábítók. Egy erkölcsileg alsóbb rendű, nemzetietlen tévhit útvesztőiben, a gyökértelenség (nol.hu, 2012/04/23 09:30:15 GMT+2)

Mindszenty és a nyáj

Helyesen állapítja meg Aczél Endre, hogy Mindszenty József a pápaság szempontjából megbocsáthatatlan bűnt követett el érseki székéről való lemondásának megtagadásával (Mindszenty nem lesz „boldog”, Népszabadság, 2012. április 13.). Van azonban egy további tényező, ami már korábban is a Vatikán által felrótt magatartás volt a bíboros részéről: elhagyta a nyájat. (nol.hu, 2012/04/23 09:28:28 GMT+2)

Károli Gáspár Androidja

A Népszabadság 2012. április 12-i számában olvastam Seres Attila tollából méltató ismertetést az újonnan megjelent úgynevezett új revideált Károli-bibliáról. Mivel a cikkben számos olyan kijelentés van, amely nem állja meg a helyét, kötelességemnek érzem ezeket helyesbíteni, vagy legalábbis kommentálni. (nol.hu, 2012/04/23 09:26:51 GMT+2)

Szentírás Androidon

Húsvétra került a nagy könyvterjesztő hálózatok polcaira az újonnan revideált Károli-biblia. A Protestáns Média Alapítvány megbízásából a Veritas Kiadó gondozásában megjelent szövegváltozat elkészítése több mint tíz éven át tartott, és a munkában neves teológusok, nyelvészek és irodalmi szaktekintélyek is részt vettek. (nol.hu, 2012/04/23 09:24:58 GMT+2)

Centenáriumi egyházi koncert Debrecenben

Debrecen – A görög-katolikus egyházmegye alapításának 100 éves évfordulója alkalmából újabb Szent Efrém Koncertet rendeztek a debreceni Attila téri görög-katolikus templomban szombaton este. (haon.hu, 2012/04/23 09:17:48 GMT+2)

„A környezet védelme nem csupán pénzkérdés”

Önkéntesekkel karöltve végeznek különböző környezetvédő akciókat a Föld Napja alkalmából az Ökumenikus Segélyszervezet szolnoki, miskolci és orosházi családok átmeneti otthonaiban lakó gyermekek és felnőttek április 21-én. Miskolcon az evangélikus gimnázium 30 önkéntesével tisztították meg szűkebb és tágabb lakókörnyezetüket. (minap.hu, 2012/04/23 09:15:46 GMT+2)

A szabad médiáért tüntettek tízezrek Varsóban

A Trwam vallási televízió sugárzási engedélyének megvonása ellen tiltakozott több tízezres tömeg a lengyel fővárosban. A Jog és Igazságosság párt elnöke, Jaroslaw Kaczynski szerint a sugárzási engedély megtagadásával a kormány kezet emelt a lengyel egyházra, a szuverenitásra és a szabadságra. A tömegben magyar zászlókat is lehetett látni. (origo.hu, 2012/04/23 09:12:46 GMT+2)

Általában nőtt, nálunk stagnál az egyházi iskolákban tanulók száma

A Pécsi Egyházmegye jelenleg két önkormányzattal folytat tárgyalásokat két általános iskola és egy óvoda átvételéről. (pecsiujsag.hu, 2012/04/23 09:11:25 GMT+2)

Konferencia a katolikus egyházról és a kommunizmusról Kelet-Közép-Európában – ELŐZETES

Róma - A katolikus egyház és a kommunizmus Kelet-Közép-Európában: elvi állásfoglalás, stratégia, taktika címmel rendeznek nemzetközi tudományos konferenciát a Római Magyar Akadémián (RMA) április 24-én. (MTI, 2012/04/23 09:05:00 GMT+2)

Egyházi közoktatási intézmények – Jelentősen nőtt a tanuló- és pedagóguslétszám, megyei körkép (4. rész)

Nógrád megyében a Váci Egyházmegye 2011 nyarán három új iskolát alapított, míg a 2012/13-as tanévtől további két iskola alapítását tervezi – mondta Gyombolai Gyula, az egyházmegyei katolikus iskolák főhatóságának főigazgatója. A Bátonyterenyén, Patakon és Cserhátsurányban alapított általános iskolákkal 420-al nőtt a tanulók létszáma. A már régebbtől működő négy katolikus intézményben 821-en tanulnak, azokban összesen 112 tanárt, technikai dolgo (MTI, 2012/04/23 09:04:05 GMT+2)

Egyházi közoktatási intézmények – Jelentősen nőtt a tanuló- és pedagóguslétszám, megyei körkép (3. rész)

A katolikus egyház Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéjében a 2011/2012-es tanév kezdetén nem vettek át és nem is alapítottak intézményt. A területén működő 37 intézmény közül 15-öt tart fenn a főegyházmegye, 17 intézménynek szerzetesrendi, 5-nek egyéb fenntartója van. Közoktatási intézményeikbe 13.381 gyermek jár, ez 36-tal kevesebb a tavalyinál. (MTI, 2012/04/23 09:01:25 GMT+2)

Egyházi közoktatási intézmények – Jelentősen nőtt a tanuló- és pedagóguslétszám, megyei körkép (2. rész)

A szombathelyi egyházmegyében a római katolikus egyház egyetlen óvodát vett át az elmúlt tanév kezdete óta Zalaegerszegen egy alapítványtól - közölte Veres András megyéspüspök. Az egyházmegyei fenntartású intézményekbe összesen 1230 diák jár, létszámban az előző tanévhez képest stagnálás mutatkozik. Az iskolákban és az óvodában összesen 150-en dolgoznak. Szakál Péter az Őrségi Református Egyházházmegye esperese elmondta: (MTI, 2012/04/23 09:00:36 GMT+2)

Egyházi közoktatási intézmények – Jelentősen nőtt a tanuló- és pedagóguslétszám (1. rész)

Budapest - Országos átlagban jelentősen nőtt mind a katolikus, mind a református és az evangélikus egyház által fenntartott közoktatási intézményekben a tanulók és pedagógusok létszáma a 2011/2012-es tanévben - derül ki az MTI körkérdésére adott válaszokból. Arról, hogy a következő tanévben előreláthatóan vesznek-e át újabb iskolákat, illetve hány önkormányzattal állnak tárgyalásban, nem áll rendelkezésre pontos adat; (MTI, 2012/04/23 08:58:37 GMT+2)

Istentisztelettel „keresztelte” meg a visegrádi rehabilitációs szakkórházat Erdő Péter bíboros

Visegrád – Hálaadó szentmisét mutatott be a korábban Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő nevet viselő, ez év elején ismét állami tulajdonba került intézmény kápolnájában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek az intézmény névváltoztatása alkalmából szombaton. (MTI, 2012/04/23 08:56:52 GMT+2)

Átadták a felújított vajai református templomot

Vaja - Ünnepi mise keretében átadták szombaton a felújított vajai református templomot. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen a 13. század végén, román stílusban felépített műemlék templom európai uniós támogatással, csaknem 100 millió forintból újult meg. (MTI, 2012/04/23 08:56:03 GMT+2)

Véget ér a Márai-program, jön az új könyvtámogatási rendszer

Budapest - A Márai 2 programmal végleg lezárul a könyvkiadókat és könyvtárakat támogató pályázat, de egyes elemei tovább élnek majd a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új könyvtámogatási rendszerében - mondta el Thimár Attila, az NKA Könyvkiadás Kollégiumának vezetője szombaton a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tartott szakmai beszélgetésen. (MTI, 2012/04/23 08:55:20 GMT+2)

Jóváhagyta a kormány a zsidó közösségek örökjáradékokról szóló megállapodását

Budapest - Jóváhagyta a kormány a magyarországi zsidó vallási közösségek közötti, az örökjáradékok 2012-es kifizetéséről született megállapodást, amelynek mindkét fél általi jóváhagyásával több hónapos tárgyalássorozat zárult le - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel. (MTI, 2012/04/23 08:54:17 GMT+2)

Anglikán vallási méltóságok állásfoglalása az azonos neműek házassága mellett

London - Az azonos neműek házasságának lehetővé tétele mellett álltak ki szombaton megjelent nyílt levelükben anglikán vallási méltóságok, akik szerint a kereszténységnek örömmel kell nyugtáznia, ha azonos nemű párok is a polgári házasság intézményét választják kapcsolatuk keretéül. (MTI, 2012/04/23 08:53:28 GMT+2)

Nyílt nap a ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban – konferencia

Akkreditált szakmai konferenciát rendeznek a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának munkatársai, melynek keretében megmutatják programjukat, beszélgetnek drogterápiával kapcsolatos kérdésekről, és ismerkednek az érdeklődőkkel. (reformatus.hu, 2012/04/22 19:00:03 GMT+2)

Református Egység ünnepe kultúrával, szolidaritással

A május 18-20-i hétvégén Budapesten zenei fesztivál, a Kárpát-medencében szerte pedig a Szeretethíd önkéntes program várja a reformátusokat és a nem reformátusokat. (reformatus.hu, 2012/04/22 16:00:04 GMT+2)

Élete gyönyörű tanúságtétel, a katolikus értékrend tiszta felmutatása

Dér András filmrendező játékfilmet szándékozik forgatni a mártírsorsú szociális testvér életéről. A Magyar Kurír vele beszélgetett. (Magyar Kurír, 2012/04/22 10:00:03 GMT+2)

Erdő Péter bíboros megáldotta a visegrádi rehabilitációs szakkórházat

Hálaadó szentmisét mutatott be a korábban Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő nevet viselő intézmény kápolnájában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek az intézmény névváltoztatása alkalmából szombaton. (Magyar Kurír, 2012/04/21 19:00:03 GMT+2)

Erdő Péter beszéde a Szent Kozma és Damján Kórház megáldása alkalmából

Elhangzott Visegrádon, 2012. április 21-én. (Magyar Kurír, 2012/04/21 19:00:02 GMT+2)

Beregszászon tanácskozott a Generális Konvent elnöksége

A Kárpátaljai Református Egyház diakóniai osztálya adott helyet csütörtökön és pénteken a Generális Konvent elnökségi ülésének. (reformatus.hu, 2012/04/21 17:00:03 GMT+2)

Tisza István szobrot kap

Budapest XIV. kerületében állítják fel gróf Tisza István miniszterelnök bronzszobrát. Zugló önkormányzata mindenkit hív a köztéri alkotás ünnepélyes felavatására. (reformatus.hu, 2012/04/21 17:00:03 GMT+2)

Interjú Schönborn bíborossal

Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek nyilatkozott a Magyar Katolikus Rádiónak. Az interjút Zimányi Ágnes készítette. (Magyar Kurír, 2012/04/21 17:00:02 GMT+2)

XVI. Benedek beszéde a Pápai Alapítvány tagjaihoz

A pápa április 21-én délben az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta az alapítvány, éves római zarándoklatukat végző tagjaihoz. (Magyar Kurír, 2012/04/21 17:00:02 GMT+2)

Fordítsd le te is a Bibliát!

Nem a teológiailag legkorrektebb változatra törekszenek, jóval inkább a közösségi összetartozást erősítik azok a bibliafordítási projektek, melyekbe bárki bekapcsolódhat. (reformatus.hu, 2012/04/21 16:00:03 GMT+2)

Ez történt a héten: a keresztény nevek tartósabbak, mint a divatból adottak

Olvassa el heti nemzetközi hírösszefoglalónkat! (Magyar Kurír, 2012/04/21 16:00:02 GMT+2)

Blogfigyelő: Catholic Church Conservation

A CCC egy rövid posztokat közlő katolikus blog, leginkább az egyház életének híreit adja közre, amiket Cathcon néven kommentál. (Magyar Kurír, 2012/04/21 16:00:02 GMT+2)

Mária útján Észak-Magyarországon

Április 17-én, immár 5. alkalommal indult el a Budai-hegységből 900 km-es útjára, a Mária útja gyalogos zarándoklat. (Magyar Kurír, 2012/04/21 15:00:02 GMT+2)

XVI. Benedek üzenete a Pápai Biblikus Bizottság ülésére

A bizottság április 16. és 20. között tartotta évi plenáris ülését a vatikáni Szent Márta Házban, amelynek alkalmából a Szentatya üzenetet küldött William Levada bíborosnak, a Pápai Biblikus Bizottság elnökének. (Magyar Kurír, 2012/04/21 15:00:02 GMT+2)

XVI. Benedek pápaságának nyolcadik éve is nagy reményekkel indul

Federico Lombardi heti jegyzetében jókívánságainkat tolmácsolja azokhoz a hatalmas és szép feladatokhoz, amelyek a Szentatyára várnak pápasága következő évében. (Magyar Kurír, 2012/04/21 14:00:02 GMT+2)

A remény üzenetét vitték el beteg gyereknek miskolci diákok

A miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda napközis tanulói meglátogatták a miskolci Gyermek-egészségügyi Központ betegeit, hogy elvigyék hozzájuk a feltámadt Krisztus örömhírét. (Magyar Kurír, 2012/04/21 14:00:02 GMT+2)

Egymilliárd forint roma szakkollégiumok támogatására

Roma szakkollégiumok támogatására 1,15 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázatot szombaton a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. (magyarhirlap.hu, 2012/04/21 13:30:27 GMT+2)

Debrecenben is „bizánci köntöst ölt” Sebestyén Márta

Debrecen - A bizánci éneklést magas szinten művelő Szent Efrém férfikar Debrecenbe látogat, s velük tart napjaink legelismertebb népdalénekesnője is. (dehir.hu, 2012/04/21 13:29:23 GMT+2)

Jönnek a kötelező hit- és erkölcstanórák

Megindult az egyeztetés az egyházak és a kormányzat között az iskolai hit- és erkölcstanórák bevezetésével kapcsolatban. A végrehajtási szabályok nyár végére készülnek el – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, az új tantárgyak 2013-as indítása nemcsak az állami iskolák diákjaira, hanem minden Magyarországon tanuló általános iskolásra vonatkozik. (mno.hu, 2012/04/21 13:28:40 GMT+2)

Adás előtt: Isten a rácsok mögött

Van-e feloldozás és bűnbocsánat a börtön falai között? A Reggeli Gondolatok venédeg Roszík Gábor evangélikus lelkész, a Magyar Testvéri Börtöntársaság elnöke. (tv2.hu, 2012/04/21 13:24:25 GMT+2)

Sárga csillagot kellett viselniük a diákoknak az emléknapon

Bonyhád – Sárga csillagot kellett hordania a Holokauszt-emléknapon a zöld ruhadarabot viselő diákoknak Bonyhádon. (teol.hu, 2012/04/21 13:18:46 GMT+2)

Mi is átéreztük a kirekesztettséget

Bonyhád – Bizonyára nincs is olyan ember, aki ne tudná, hogy mi is volt pontosan a Holokauszt. Még leírni is szörnyű, de 1941-44 között a magyar zsidóság közel kétharmadát kivégezték, több mint félmillió ember esett áldozatául a munkaszolgálatnak. (teol.hu, 2012/04/21 13:18:04 GMT+2)

Ünnepi koncertet adott a Vatikánban a lipcsei Gewandhaus zenekar

A pápa 85. születésnapja alkalmából rendezett hangversenyen Felix Mendelssohn második, „Dicsőítő ének” szimfóniája hangzott el. (Magyar Kurír, 2012/04/21 13:00:03 GMT+2)

A mustármag misztériuma: Kurt Koch bíboros könyve XVI. Benedek pápa teológiájáról

A Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke ezekben a napokban mutatta be könyvét Rómában, amely a XVI. Benedek Pápa Intézet gondozásában megjelenő sorozat első kötete. (Magyar Kurír, 2012/04/21 13:00:03 GMT+2)

A szászországi miniszterelnököt is fogadta a pápa

A pápa pénteken délelőtt 11 órakor kezdte meg az audienciák sorát.  (Magyar Kurír, 2012/04/21 12:00:02 GMT+2)

Régi rítus: megjelent az Universae Ecclesiae nemhivatalos magyar fordítása

A 2011 májusában megjelent Universae Ecclesiae pápai instrukció a Summorum Pontificum motu proprióhoz fűz rendelkezéseket. Az interneten most tették közzé nemhivatalos magyar fordítását. (Magyar Kurír, 2012/04/21 12:00:02 GMT+2)

A volt NDK a leginkább ateista vidék a világon

Az egykori NDK területén a leginkább elterjedt jelenség az ateizmus az egész világon - írta pénteken a Die Welt című német lap a chicagói egyetem egy felmérését ismertetve. (Magyar Kurír, 2012/04/21 11:00:02 GMT+2)

Miért üldözik a keresztényeket a muszlim világban?

II. János Pál azt mondta, visszatért a mártírok ideje. Mártír az, aki életét adja másokért. Aki a veszély ellenére nem szűnik meg szeretni. (Magyar Kurír, 2012/04/21 11:00:02 GMT+2)

Kanadai újsághirdetés: Válassza meg születendő gyermeke nemét!

Teremtsen önnek megfelelő családot: fiú vagy lány – hirdeti kanadai lapokban egy egyesült államokbeli szülészeti klinika. (Magyar Kurír, 2012/04/21 10:00:03 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

Az április 21-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/04/21 09:00:03 GMT+2)

Szent Anzelm emléknapja

Canterbury Szent Anzelm (latin nevén Anselmus Cantuariensis, olasz nevén Anselmo d’Aosta) a XI. század kiemelkedő egyházi személyisége volt. A nagy hatású teológust, filozófust a „skolasztika atyjaként” is tisztelik. (Magyar Kurír, 2012/04/21 09:00:03 GMT+2)

Hogyan találok jó lelkivezetőt? – Négy jó tanács

Ki legyen a lelkivezetőm? Kérjem meg a saját papunkat? Vagy egy barátot? Merjek olyanhoz fordulni, akit még nem is ismerek? (Magyar Kurír, 2012/04/20 18:00:03 GMT+2)

Szent Gál-év kezdődik Sankt Gallenben

A Sankt Gallen kanton, a város és a katolikus püspökség, amely a hittérítő Szent Gálról kapta nevét, névadójára emlékezik. (Magyar Kurír, 2012/04/20 18:00:03 GMT+2)

Énekes-zsoltáros istentisztelet

A Kálvin Kórus szeretettel vár minden énekelni szeretőt a Húsvét ünnepkörében. (reformatus.hu, 2012/04/20 17:00:02 GMT+2)

Imahét Palesztina és Izrael békéjéért

Az Egyházak Világtanácsa által idén május 28. és június 3. közötti hétre meghirdetett egyetemes imahét témája Palesztina és Izrael békéje. (reformatus.hu, 2012/04/20 16:00:03 GMT+2)

A Szent István-bazilikában is látható lesz a Számon-tartva című kiállítás

A Belügyminisztérium a kommunista diktatúra idején a papokat „számon tartotta”, a börtönben számuk volt a raboknak. Vértanúinkat, hőseinket nekünk sem szabad elfelejtenünk, vagyis számon kell tartanunk őket. (Magyar Kurír, 2012/04/20 16:00:03 GMT+2)

Az új evangelizáció hitük megújítására hívja a katolikusokat

Az Amerikai Püspöki Konferencia dokumentumot adott ki az új evangelizációról. (Magyar Kurír, 2012/04/20 15:00:02 GMT+2)

Az új evangelizáció a katolikusokat hitük megújítására hívja

Az Amerikai Püspöki Konferencia dokumentumot adott ki az új evangelizációról. (Magyar Kurír, 2012/04/20 14:00:02 GMT+2)

Feszültség a Vatikán és az amerikai nővérek között

A vatikáni Hittani Kongregáció felügyelőt nevezett ki az Egyesült Államokban szolgáló nővérrendeket tömörítő szervezet ellenőrzésére, miután a szervezet jelentős doktrinális kérdésekben eltávolodott az egyház tanításától. (ma.hu, 2012/04/20 13:44:31 GMT+2)

Ernyőszervezetbe tömörülnének az elutasított kisegyházak

Tizenegy, egyházi státuszát elvesztett felekezet számára jelenthet egyfajta ernyőszervezetet az Evangéliumi Pünkösdi Közösség – erről az egyház közgyűlése a hétvégén dönthet. (ATV, 2012/04/20 13:41:42 GMT+2)

Gyurcsány Ferenc megköszönte Erdő Péternek

A Demokratikus Koalíció elnöke megköszönte Erdő Péter bíborosnak azt a beszédet, amelyet az Élet Menetén mondott el, s egyben a zsidósággal kapcsolatos egyik legfontosabb egyházi üzenetnek nevezte. Az alábbiakban olvashatják a levelet. (nepszava.hu, 2012/04/20 13:41:09 GMT+2)

Mit rejt a Vatikáni Titkos Levéltár?

Az idén 400 éves gyűjtemény egyedülálló és különleges, nagy része még feltárásra vár. (Magyar Kurír, 2012/04/20 13:00:03 GMT+2)

P20: Lackfi János a Pázmány bölcsészkaráról

Idén húsz éves a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkara, amelyre nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeznek. A P20-ból ezekben a hetekben kaphatnak előzetes ízelítőt az érdeklődők. (Magyar Kurír, 2012/04/20 13:00:03 GMT+2)

Templomépítő lelkészére emlékezik a sárszentlőrinci evangélikus gyülekezet

Paks – Kétszáz éve halt meg Nagy István evangélikus püspök, aki majdnem ötven éven át a Tolna megyei Sárszentlőrinc lelkésze volt. A templomépítő, iskolaalapító lelkipásztorról könyvet jelentetnek meg, vasárnap pedig ünnepi istentiszteleten emlékeznek rá, közölte Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkész az MTI-vel. (MTI, 2012/04/20 12:25:36 GMT+2)

Egyházi vezetők elutasítják a tiszaeszlári vérvád felemlegetését

Budapest - Katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők csütörtökön közös állásfoglalásban utasították el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, "amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet". (MTI, 2012/04/20 12:21:13 GMT+2)

Feszültség a Vatikán és az amerikai nővérek szervezete között

Róma - A vatikáni Hittani Kongregáció felügyelőt nevezett ki az Egyesült Államokban szolgáló nővérrendeket tömörítő szervezet ellenőrzésére, miután a szervezet jelentős doktrinális kérdésekben eltávolodott az egyház tanításától. (MTI, 2012/04/20 12:20:36 GMT+2)

Nemzetpolitikai államtitkárság: újranyithat a clevelandi magyar Szent Imre templom

Budapest - Elhárult az akadály a clevelandi magyar Szent Imre templom újranyitása elől, amely várhatóan "elevenítőleg hat" az ottani magyar közösség életére - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság csütörtökön az MTI-vel. (MTI, 2012/04/20 12:19:58 GMT+2)

Egyházügyi törvény: Tőkés Lászlónak válaszoltak az MSZP-képviselők

Brüsszel - Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselőnek az egyházügyi törvény témájában az MSZP EP-képviselőit bíráló közleményére válaszolt a két érintett, Göncz Kinga (MSZP) és Tabajdi Csaba (MSZP) csütörtökön. (MTI, 2012/04/20 12:19:16 GMT+2)

Magyarország első bölcsődéje 160 éve nyílt meg

Budapest - Százhatvan éve, 1852. április 21-én nyílt meg Pesten Magyarország első bölcsődéje "józan és becsületes szülők csecsemőinek ellátására, míg azok a munkájukat végzik, így családi jobblétüket előmozdítja". Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása: (MTI, 2012/04/20 12:18:33 GMT+2)

Kiközösített püspök vett részt egy kínai püspökszentelésen

Peking - A kínai egyházfelügyelet és a Vatikán jóváhagyásával szenteltek fel egy püspököt Kínában; az eseményen jelen volt egy a Szentszék által korábban kiközösített püspök is - derül ki csütörtöki médiajelentésekből. (MTI, 2012/04/20 12:17:25 GMT+2)

A holland parlament vizsgálatot fontolgat az állítólagos kasztrálások ügyében

Berlin/Amszterdam - A holland parlament vizsgálatot fontolgat azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet játszottak egyes pszichiátriai intézmények homoszexuális fiúk és férfiak kasztrálásában a múlt század közepén - írta a Die Welt című német lap holland sajtójelentéseket idézve. (MTI, 2012/04/20 12:16:43 GMT+2)

Szép magyar ének: 430 dal bemutatója egész napos műsorral

Budapest - A legszebb, legismertebb magyar gyermek- és népdalokat, népies és zeneszerzői dalokat, valamint egyházi énekeket, összesen 430 tételt tartalmaz a Szép magyar ének című hanganyag, amelyet vasárnap Óbudán egy egész napos koncert keretében mutatnak be. (MTI, 2012/04/20 12:15:57 GMT+2)

Vers- és prózamondó verseny a Nagykunságról vasárnap Berekfürdőn

Szolnok - A Nagykunságról rendeznek vers- és prózamondó versenyt vasárnap a gyógyfürdőjéről ismert településen, Berekfürdőn a református egyház Megbékélés Házában. (MTI, 2012/04/20 12:15:15 GMT+2)

Prőhle Gergely: nyitottak vagyunk a magyar ügyekkel kapcsolatos párbeszéd folytatására Washingtonnal

Washington - Magyarország nyitott arra, hogy a magyar ügyekkel kapcsolatban folytassa a párbeszédet az Egyesült Államokkal, de kívánatos, hogy a dialógus az elfogulatlanság alapján folyjon - nyilatkozott washingtoni tárgyalásainak befejeztével az MTI-nek Prőhle Gergely külügyi államtitkár-helyettes. (MTI, 2012/04/20 12:14:03 GMT+2)

Tőkés: a hagyományos erdélyi toleranciától idegen mindenfajta antiszemitizmus

Budapest - Tőkés László szerint a hagyományos erdélyi toleranciától teljességgel idegen mindenfajta antiszemitizmus. Ezt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közölte szerdán az MTI-vel. (MTI, 2012/04/20 12:13:05 GMT+2)

Román templomi gyertyaregula: csak helyben vettet szabad bevinni

Bukarest - Szigorúan megtiltották Romániában, hogy a templomokba a hívők otthonról vigyenek magukkal gyertyát, csakis a Román Ortodox Egyház által árultat szabad használniuk, amelyet viszont hatszor drágábban adnak. (MTI, 2012/04/20 12:12:25 GMT+2)

Szentmisét tartanak XVI. Benedek pápa megválasztásának hetedik évfordulóján

Budapest - Szentmisét tartanak XVI. Benedek pápa megválasztásának hetedik évfordulóján, csütörtök este a fővárosi Szent István-bazilikában - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata szerdán az MTI-vel. (MTI, 2012/04/20 12:11:19 GMT+2)

Nyomozás indult a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán történtek kapcsán

Szeged – Az intézmény feljelentése alapján számítástechnikai rendszer és adatok biztonsága elleni bűncselekmények miatt nyomozás indult a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán történtek kapcsán – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére. (MTI, 2012/04/20 12:10:22 GMT+2)

Tessedik Sámuel, az agrártudomány magyarországi úttörője 270 éve született

Budapest - Kétszázhetven éve, 1742. április 20-án született a Pest megyei Albertin (ma: Alberirsa) Tessedik Sámuel mezőgazdasági tudós, író, pedagógus, evangélikus lelkész. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga: (MTI, 2012/04/20 12:09:20 GMT+2)

Felújították Lenti zsidó temetőjét

Lenti - Történelmünk részei azok a zsidó családok, amelyeknek tagjai a legnagyobb tragédia után többségében nem térhettek haza, s nem lehet abban vita, hogy méltó emléket kell állítani számukra - jelentette ki a Zala Megyei Közgyűlés elnöke szerdán Lentiben, a felújított zsidó temető újraavatása alkalmából. (MTI, 2012/04/20 12:08:35 GMT+2)

Tisztán és félelem nélkül

A családterápiás alkalmak részei lehetnek az Istenhez vezető út megtalálásának. Gondozottnak és gondozónak egyaránt. (reformatus.hu, 2012/04/20 12:00:04 GMT+2)

Az amerikai püspökök a kubai embargó megszüntetését sürgetik

„Az Egyesült Államoknak teljes diplomáciai kapcsolatokat kellene ápolnia és meg kellene szüntetnie minden megszorítást Kubával szemben, hogy előmozdítsa az emberi jogok és a vallásszabadság megerősítését.” (Magyar Kurír, 2012/04/20 12:00:03 GMT+2)

Képesnek kellett lennünk együtt élni a terrorizmussal

A közössége előtti kihívásokról, valamint Észak-Írország közelmúltjáról és jövőjéről beszélgettünk Ivan Pattersonnal, az Ír Presbiteriánus Egyház moderátorával. (reformatus.hu, 2012/04/20 11:00:03 GMT+2)

Kiközösített püspök vett részt egy kínai püspökszentelésen

A kínai egyházfelügyelet és a Vatikán jóváhagyásával szenteltek fel egy püspököt Kínában. Az eseményen jelen volt egy, a Szentszék által korábban kiközösített püspök is. (Magyar Kurír, 2012/04/20 11:00:03 GMT+2)

Imádkozásra szólítanak a pápáért és a katolikus egyházért – Szentmise Budapesten

XVI. Benedek pápa megválasztásának hetedik évfordulója alkalmából Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius szentmisét mutatottbe a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival a Szent István-bazilikában. (Magyar Kurír, 2012/04/20 11:00:03 GMT+2)

Új internetes szolgáltatás indult a pápa megválasztásának évfordulóján

Április 19-től, XVI. Benedek megválasztásának 7. évfordulójától új szolgáltatást biztosít a Vatikán honlapja. A widget egy HTML-oldalba egyszerűen beilleszthető és futtatható új alkalmazás. (Magyar Kurír, 2012/04/20 10:00:02 GMT+2)

Kajtár Edvárd a gyónásról: nem szabadíthatjuk meg magunkat a bűntől

Kajtár Edvárd a gyónás történetéről. Miért kell gyónni, miért nem elég, ha lerendezzük ügyeinket papok nélkül, Istennel?   (Magyar Kurír, 2012/04/20 10:00:02 GMT+2)

Elrabolták az Opus Dei egyik baszk orvosát

A spanyol és portugál lapok egyházi vonatkozású írásaiból  (2012. április 12. és 18. között) (Magyar Kurír, 2012/04/20 10:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

Az április 20-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/04/20 09:00:03 GMT+2)

Vatikáni reformok az amerikai női szerzetesrendeknél

A Szentszék „súlyos doktrinális problémák” miatt komoly reformokkal kívánja biztosítani a rendek katolikus tanításhoz való hűségét olyan területeken, mint az abortusz, az eutanázia, a nők pappá szentelése és a homoszexualitás. (Magyar Kurír, 2012/04/19 18:00:02 GMT+2)

„Egy szívvel és lélekkel, állhatatosan”

A húsvéti ünnepek után, április 18-án a Szent Péter téren tartott általános kihallgatáson XVI. Benedek pápa folytatta az imáról szóló katekéziseit: tanításában az első keresztény közösség imádságban való egységét hangsúlyozta. (Magyar Kurír, 2012/04/19 17:00:04 GMT+2)

A katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők állásfoglalása a tiszaeszlári vérvád parlamenti emlegetése ellen

Az egyházi vezetők nyilatkozatát az alábbiakban közöljük: (Magyar Kurír, 2012/04/19 17:00:04 GMT+2)

Vatikán reformok az amerikai női szerzetesrendeknél

A Szentszék „súlyos doktrinális problémák” miatt komoly reformokkal kívánja biztosítani a rendek katolikus tanításhoz való hűségét olyan területeken, mint az abortusz, az eutanázia, a nők pappá szentelése és a homoszexualitás. (Magyar Kurír, 2012/04/19 17:00:03 GMT+2)

Meg kellett tanulnunk együtt élni a terrorizmussal

A közössége előtti kihívásokról, valamint Észak-Írország közelmúltjáról és jövőjéről beszélgettünk Ivan Pattersonnal, az Ír Presbiteriánus Egyház moderátorával. (reformatus.hu, 2012/04/19 16:00:04 GMT+2)

A katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők állásfoglalása a tiszaeszlári vérvád parlamenti emlegetése ellen

Egyházi vezetői szolgálatunk kötelez minket, hogy szót emeljünk a gyűlöletkeltés ellen. (reformatus.hu, 2012/04/19 16:00:04 GMT+2)

Jezsuita roma szakkollégiumba látogatott Réthelyi Miklós

2012. április 17-én Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter a budapesti Jezsuita Roma Szakkollégiumban tett látogatást, ahol megismerkedett a szakkollégium huszonhárom hallgatójával és a vezetőséggel. (Magyar Kurír, 2012/04/19 16:00:04 GMT+2)

Az önkormányzati szerkezetváltás konferencia

Szükséges-e, hasznos-e a megkezdett önkormányzati szerkezetváltás? A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett konferencia előadói szerint igen. (reformatus.hu, 2012/04/19 15:00:02 GMT+2)

Századik alkalommal vetítik a fesztiváldíjas, Búzaszem című dokumentumfilmet

Az egész országot bejárt film egy házaspár megrázó és felemelő történetét mutatja be, akik elhatározzák, hogy eltemettetik tízhetes korában meghalt magzatukat. (Magyar Kurír, 2012/04/19 15:00:02 GMT+2)

Vetőmagot adományozott Kerecsenden a Katolikus Karitász

Összesen 190 család kapott vetőmagcsomagokat Kerecsenden a Magyar Katolikus Karitásztól. (Magyar Kurír, 2012/04/19 15:00:02 GMT+2)

VII. Japanológiai konferencia

A KRE BTK Japanológiai Tanszékének idei, április 23-i konferenciáján fiatal japanológusok adnak elő, valamint Japán nem japanológus szemmel való bemutatására is sor kerül. (reformatus.hu, 2012/04/19 14:00:04 GMT+2)

Vizsgálják a Vatikánban a X. Szent Piusz Papi Testvériség válaszát

Az elkövetkező napokban, hetekben a Hittani Kongregáció konkrétan foglalkozik a X. Szent Piusz Papi Testvériségnek a Vatikán számára adott válaszával, és csak azután továbbítja azt a pápának a szentszéki szóvivő szavai szerint. (Magyar Kurír, 2012/04/19 14:00:04 GMT+2)

Papírkatedrális épül Új-Zélandon

A közelmúltban történt földrengések miatt átmeneti időre kartonból építenek katedrálist az összedölt templom helyére az új-zélandi városban, Christchurch-ben, Shigeru Ban japán építész tervei alapján. (Magyar Kurír, 2012/04/19 14:00:03 GMT+2)

Hét éve választották pápává Ratzinger bíborost

A Katolikus Egyház ma ünnepli XVI. Benedek pápává választásának hetedik évfordulóját. (Magyar Kurír, 2012/04/19 13:00:03 GMT+2)

Hangoskönyvként is kiadták a pápa Jézusról szóló művét az olaszoknál

A Jézus kínszenvedését, halálát és feltámadását bemutató művet ezentúl cédén, mp3-ban is be lehet szerezni.  A felvételen hét perc híján 10 óra hosszú. (Magyar Kurír, 2012/04/19 13:00:03 GMT+2)

Idén is sikeres volt az autósböjt Ausztriában

Pozitív mérleggel zárult Ausztriában a nyolcadik alkalommal meghirdetett autósböjt: több mint 14600 autós mondott le a gépkocsi használatról nagyböjtben. (Magyar Kurír, 2012/04/19 13:00:02 GMT+2)

Újra megnyitják a clevelandi Szent Imre-templomot

Újra megnyitja tizenkét, 2009-10-ben bezárt templomát a clevelandi püspök a Vatikán rendelkezése nyomán. Richard G. Lennon szerint viszont mindez nehezen kezelhető anyagi terhet ró egyházmegyéjére. (Magyar Kurír, 2012/04/19 12:00:03 GMT+2)

Nyomozás indult a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán történtek kapcsán

Az intézmény feljelentése alapján számítástechnikai rendszer és adatok biztonsága elleni bűncselekmények miatt nyomozás indult a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán történtek kapcsán. (Magyar Kurír, 2012/04/19 12:00:03 GMT+2)

Meghirdették a kegyelem évét Ausztráliában

Az ausztrál püspökök meghirdették a helyi egyházban a kegyelem évét, amely pünkösdkor kezdődik és egy év múlva ugyanezen az ünnepen ér véget.  (Magyar Kurír, 2012/04/19 12:00:03 GMT+2)

Eszméletlenre vertek egy árvákat gyámolító katolikus papot Vietnámban

Ismeretlenek eszméletlenre vertek egy árváknak otthont teremteni akaró katolikus papot Vietnámban - közölte szerdán a hanoi érsekség. (Magyar Kurír, 2012/04/19 11:00:03 GMT+2)

Újranyitják a clevelandi Szent Imre-templomot

Újranyitja tizenkét, 2009-10-ben bezárt templomát a clevelandi püspök a Vatikán rendelkezése nyomán. Richard G. Lennon szerint viszont mindez nehezen kezelhető anyagi terhelést ró egyházmegyéjére. (Magyar Kurír, 2012/04/19 10:00:06 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

A 2012. április 19-i nyomtatott lapok szemléje. (Magyar Kurír, 2012/04/19 10:00:06 GMT+2)

Gyűjtés gigakatedrálisra: tilos a saját gyertya a román ortodox templomokban

Szigorúan megtiltották Romániában, hogy a templomokba a hívők otthonról vigyenek magukkal gyertyát, csakis a Román Ortodox Egyház által árultat szabad használniuk, amelyet viszont hatszor drágábban adnak. (Magyar Kurír, 2012/04/19 10:00:06 GMT+2)

Mennyire vallásos a világ és Magyarország?

Egy szerdán megjelent felmérés szerint általában csökken a vallásos emberek aránya, de kevésbé esett vissza a "személyes istenbe" vetett hit. Magyarország nem tartozik a nagyon vallásos országok közé, és a változás iránya sem egyértelmű: bizonyos mutatók a hit erősödésére, mások a gyengülésre mutatnak. (origo.hu, 2012/04/18 20:32:10 GMT+2)

Elfogadta a Szentszék doktrinális preambulumát a X. Szent Piusz Papi Társaság

A Vatican Insider értesülése szerint Bernard Fellay püspök, az FSSPX általános elöljárója néhány apró változtatással aláírta a szentszéki dokumentumot. (Magyar Kurír, 2012/04/18 18:00:04 GMT+2)

Ma jár le a renitens perui egyetemnek adott vatikáni határidő

Utolsó lehetőségként április 18-ra tolta ki a katolikus egyház egyetemi szabályozásához való alkalmazkodás határidejét a Vatikán a perui pápai egyetem részére. Ha az egyetem nem módosítja szabályzatát, elveszti pápai címét. (Magyar Kurír, 2012/04/18 18:00:03 GMT+2)

Nemzetközi összefogás Luther templomáért

Kisebbségben élő protestáns egyházak és szórványközösségek a világ minden pontjáról támogatják a wittenbergi templom felújítási munkálatait. (reformatus.hu, 2012/04/18 17:00:03 GMT+2)

Elhagyták a tüntetők San Salvador székesegyházát

Tiltakozók egy csoportja, akik különféle kérésekkel fordultak a kormányhoz, három hónapos megszállás után kivonult San Salvador székesegyházából, miután találkoztak az emberjogi ügyészség képviselőjével és Gregorio Rosa Chavez segédpüspökkel. (Magyar Kurír, 2012/04/18 17:00:03 GMT+2)

Nagy Konstantin császár és Európa gyökerei

Április 18-án kezdődött és 21-ig tart Rómában az a nemzetközi tudományos összejövetel, melyet a római Milvius-hídi csata és Konstantin császár megtérésének 1700. évfordulója alkalmából szerveztek. (Magyar Kurír, 2012/04/18 17:00:03 GMT+2)

A történelem örökké kutatni való

Első konferenciáját tartotta a KRE Történelemtudományi Doktori Iskolája, amely idén szeptemberben fogja elindítani első évfolyamát. (reformatus.hu, 2012/04/18 16:00:02 GMT+2)

A Katolikus Egyház és a kommunizmus Kelet-Közép-Európában – nemzetközi konferencia

Nemzetközi tudományos konferenciát tartanak a Római Magyar Akadémián április 24-én A Katolikus Egyház és a kommunizmus Kelet-Közép-Európában: elvi állásfoglalás, stratégia, taktika címmel. (Magyar Kurír, 2012/04/18 16:00:02 GMT+2)

Hirdesd az Igét a magad területén!

Kármán Tiborral, az Egy focista naplójából című ifjúsági regény szerzőjével beszélgettünk emberi értékekről, hitről és fociról közelgő könyvbemutatója kapcsán. (reformatus.hu, 2012/04/18 15:00:03 GMT+2)

A pápa üzenete az ortodox egyházak húsvétjára

A Julianus-naptár szerint az ortodox és keleti ortodox egyházak április 15-én tartották a húsvétot. A Szentatya ez alkalomból jókívánságait fejezte ki az egyházak vezetőinek. (Magyar Kurír, 2012/04/18 15:00:03 GMT+2)

Katolikus iskolák szavalóversenye Budapesten

Idén immár másodszor adott otthont a budapesti Kolping Általános Iskola és Gimnázium a katolikus iskolák között meghirdetett szavalóversenynek április 14-én. (Magyar Kurír, 2012/04/18 15:00:02 GMT+2)

Ifjúsági találkozót tartottak Szentgotthárdon

A Szombathelyi Egyházmegye ifjúsági bizottsága által két éve elindított kezdeményezés idei alkalmára április 14-én került sor. A találkozón a fiatalok – a szervezők célja szerint – azon gondolkozhattak el, miként járjanak Jézus útján. (Magyar Kurír, 2012/04/18 14:00:03 GMT+2)

A Gál Ferenc Hittudományi Főiskola közleménye

A közleményben az intézmény rektora a szegedcafe.hu és a Délmagyarország című médiumok közléseivel kapcsolatos állásfoglalását ismerteti. (Magyar Kurír, 2012/04/18 14:00:03 GMT+2)

Jelen és jövő

A Pápai Református Teológia Akadémia katechetikai szakmai napot tart 2012. május 30-án. (reformatus.hu, 2012/04/18 13:00:03 GMT+2)

Benedek pápa örömteli életre hívja a fiatalokat

José María Gil Tamayo a L’Osservatore Romano hasábjain hívta fel a figyelmet a pápa ifjúsági világnapi üzenetének fontosságára. (Magyar Kurír, 2012/04/18 13:00:03 GMT+2)

Nagyheti zarándoklat a Mária-úton

Hagyományteremtő céllal szervezte meg a Fertő-táj Világörökség Egyesület nagyheti zarándoklást népszerűsítő rendezvényét, amelyen több mint százan vettek rész Magyarországról és Ausztriából. (Magyar Kurír, 2012/04/18 13:00:03 GMT+2)

Negyvenéves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Május 19-én tartják a 80. Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok immár negyven esztendeje évente kétszer megrendezett országos lelkinapja. (Magyar Kurír, 2012/04/18 12:00:03 GMT+2)

Hiteles másolat‭ ‬– ‬Debreceni Ifjúsági Találkozó

A‭ „Hiteles másolat:‭ ‬…hogy‭ ‬hasonlók legyenek Fia képmásához (Róm‭ ‬8,‭29‭)‬” mottóval rendezték meg április‭ ‬14-én a‭ ‬29.‭ ‬Debreceni Ifjúsági Találkozót‭ (‬DIT‭)‬.‭ (Magyar Kurír, 2012/04/18 12:00:03 GMT+2)

Minden földek, Istent dicsérjétek! Ujjongjatok és énekeljetek!

Immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Mezőkövesdi Esperesi Kerületben az ezeréves Egri Főegyházmegyét köszöntő, „Dicsérjétek az Urat!” elnevezésű ünnepi kórustalálkozót. (Magyar Kurír, 2012/04/18 12:00:03 GMT+2)

Az ökumenikus pátriárka üzenete az ortodox húsvét alkalmából

Az ortodox hívek a Julianus-naptár szerint ebben az évben április 15-én ünnepelték Krisztus feltámadását. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka húsvéti üzenetet fogalmazott meg. (Magyar Kurír, 2012/04/18 11:00:03 GMT+2)

Katekumenátus Konferencia: Út a vallási élménytől a döntés felé

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottsága április 16. és 19. között Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban rendezte meg a XII. Országos Katekumenátus Konferenciát. (Magyar Kurír, 2012/04/18 11:00:03 GMT+2)

Az ég hajlata

Ökogyülekezeti konferenciát tartanak 2012. április 28. az MRE Zsinati Székházában. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt és tenni akarót. (reformatus.hu, 2012/04/18 10:00:02 GMT+2)

Tánciskola Jézussal: május 19-én tartják a 40 éves Nagymarosi Ifjúsági Találkozót

2012. május 19-én lesz negyven éves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. (Magyar Kurír, 2012/04/18 10:00:02 GMT+2)

A milánói egyházmegye zarándoklata II. János Pál emlékére

Angelo Scola bíboros, Milánó érseke vezetésével zarándoklat kezdődött Lengyelországban egyházmegyéje fiatal papjaival. (Magyar Kurír, 2012/04/18 10:00:02 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

Az április 18-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/04/18 10:00:02 GMT+2)

Isten bírja a szakadt farmert?

„A felnőttek abszolút nem értik meg, ha fáradt vagyok. Szerintük nekem csak annyi a dolgom, hogy hat órát üljek az iskolában, és ez könnyű, ezzel szemben ők egész nap dolgoznak, és az kimerítő." (parokia.hu, 2012/04/18 09:18:43 GMT+2)

Középkori épületrészeket és freskót találtak Zajtán

Zajta – Szent Pétert ábrázoló középkori freskót találtak a felújítás alatt lévő zajtai római katolikus templomban, ahol ezentúl számos egyedinek számító középkori épületrészt és freskót tártak fel. Magyarország legkeletibb, az 1300-as évek elején épült római katolikus templomában egy 2010 őszén kezdődött felújítás során bukkantak olyan, együtt ritkán előforduló középkori részletekre, mint a fülkesor, a hajó belsejében lévő tizennyolc ülőf (MTI, 2012/04/18 09:09:00 GMT+2)

Lélek- és térformálás – református templom, Újszeged

A Szeged-Újszegedi Református Egyházközség régi szándéka volt, hogy az 1928-ban épült templomtér helyére új templomot építsen, mivel az imaterem kicsinek bizonyult a templomba járók számához viszonyítva. (epiteszforum.hu, 2012/04/18 09:05:53 GMT+2)

Erdő a Jobbik miatt szólalt fel a holokauszt-megemlékezésen

Erdő Péter bíboros a tiszaeszlári vérvád parlamenti felemlegetése miatt a mérgező antiszemitizmusról beszélt a vasárnapi Élet Menetén. (index.hu, 2012/04/18 09:02:57 GMT+2)

Megvertek egy árvákat gyámolító katolikus papot Vietnámban

Hanoi - Ismeretlenek eszméletlenre vertek egy árváknak otthont teremteni akaró katolikus papot Vietnámban - közölte szerdán a hanoi érsekség. (MTI, 2012/04/18 08:41:59 GMT+2)

E-mailben várja a jókívánságokat XVI. Benedek pápa

Vatikánváros - Elektronikus levélben is el lehet küldeni a Vatikánba az egyházfőnek szóló jókívánságokat XVI. Benedek pápává választása hetedik évfordulója alkalmából - jelentette be a Vatikáni Rádió. (MTI, 2012/04/18 08:39:29 GMT+2)

A Jobbik az egyházak érintettségéről

Budapest – A Jobbik konkrét személyek megnevezésével az egyházak érintettségéről beszélt az állambiztonsági múlttal foglalkozó keddi országgyűlési vitanapon, a Fidesz és a KDNP, valamint a kormány képviselői viszont visszautasították a vádakat. (MTI, 2012/04/18 08:38:42 GMT+2)

Katolikus wikileaks Szegeden – Feltörték a hittudományi TO-vezetőjének netes levelezését

Feltört elektronikus postafiókokból származó leveleket szivárogtatott ki az interneten a galferences blog. A szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskolához köthető dokumentumokban például az áll, hogy Skamla Gábriel, az intézmény tanulmányi osztályának vezetője 130 ezer forintért vásárolta a szakdolgozatát. Kozma Gábor rektor nem kívánt nyilatkozni az ügyben, Skamla Gábrielt nem értük utol. (delmagyar.hu, 2012/04/18 08:36:19 GMT+2)

Erdély legszebb tájain barangoltak a szarvasi diákok

Az Apáczai Közalapítvány „Határtalanul” címmel meghirdetett pályázatának köszönhetően Erdély legszebb tájait barangolták be a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola tanulói. (beol.hu, 2012/04/18 08:25:21 GMT+2)

Valószínűleg zsarolás miatt lett besúgó az egykori erdélyi református püspökhelyettes

Először 1962-től Sandu (Sanyi), majd később Lugojanu (Lugosi) fedőnéven jelentett a Szekuritáténak Higyed István nyugalmazott lugosi lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspökhelyettese. (Magyar Kurír, 2012/04/17 18:00:03 GMT+2)

Nyolc jó tanács kételyekkel küzdő katolikusoknak

„Talán mert felnőttként tértem meg, sok kételkedő fordul hozzám kérdéseivel. Velük és lelkivezetőimmel folytatott beszélgetéseim során fogalmazódtak meg bennem az alábbi hasznos tanácsok” – írja népszerű blogján Jennifer Fulwiler. (Magyar Kurír, 2012/04/17 18:00:03 GMT+2)

Tánciskola Jézussal: május 19-én tartják a 40. Nagymarosi Ifjúsági Találkozót

2012. május 19-én lesz jubileumi, negyvenedik a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. (Magyar Kurír, 2012/04/17 17:00:03 GMT+2)

Felújítják az esztergomi bazilika körkilátóját

Május végére felújítják az esztergomi bazilika 150 éves körkilátóját, még az idén ajándékboltot és pénztárat alakítanak ki a déli toronyban épült légoltalmi fülke helyén, valamint múzeumi kávézót rendeznek be a második emeleten. (Magyar Kurír, 2012/04/17 17:00:03 GMT+2)

Középkori pápák a zsidók védelmében

A középkorban kétségtelenül nem volt egyszerű a zsidók helyzete, és az egyház képviselői is diplomatikusan szólva ellentmondásosan viszonyultak a zsidósághoz. A középkori pápák azonban kiálltak vallásszabadságuk és emberi méltóságuk mellett. (Magyar Kurír, 2012/04/17 17:00:03 GMT+2)

A vajai református templom műemléki helyreállítása után zárórendezvényt tartanak

Hálaadó istentiszteletet tart a Vajai Református Gyülekezet, miután megvalósult templomuk műemléki helyreállítása és turisztikai célú fejlesztése. Igét hirdet Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. (reformatus.hu, 2012/04/17 16:00:02 GMT+2)

Új technológiát mutattak be a meddőség kezelésére

A NaProTechnológia nagy áldás a meddőséggel küzdő katolikusok számára, mégsem eléggé ismert. Ezek a gondolatok ösztönözték a szervezőket, hogy adjanak nagyobb hangsúlyt a meddőség témájának. (Magyar Kurír, 2012/04/17 16:00:02 GMT+2)

Egyházi és világi borok versenye

Április 26-án ismét összemérik erejüket és adottságaikat az „egyházi" és a „világi" borok a pestmegyei Veresegyházán (nepszava.hu, 2012/04/17 15:49:09 GMT+2)

Csillagpötty – református ifjúsági találkozó lesz Böszörményben

Hajdúböszörmény - A Csillagpont országos református ifjúsági találkozó mintájára egy kisebb, regionális találkozót szerveznek a hajdúvárosban. (dehir.hu, 2012/04/17 15:48:30 GMT+2)

Több orosz tv-műsor beszámolt a magyar katonák rudkinói újratemetéséről

Budapest/Voronyezs - Több orosz hírműsor részletesen beszámolt arról, hogy a Voronyezsi területen fekvő Rudkinóban magyar katonák maradványait újratemették. (MTI, 2012/04/17 15:45:24 GMT+2)

Origo: Varga Mihály lesz az IMF-főtárgyaló, Balog Zoltán pedig az erőforrás-miniszter

Budapest - Az Origo hírportál információi szerint várhatóan két héten belül átalakul a kormány: eszerint Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár felelhet majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokért, Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztert pedig Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár válthatja. A lap úgy tudja, csere lesz a Fidesz-frakció élén is, ahová Rogán Antal kerülhet. A Kormányszóvivői I (MTI, 2012/04/17 15:44:44 GMT+2)

Felújítják az esztergomi bazilika körkilátóját

Tatabánya - Május végére felújítják az esztergomi bazilika 150 éves körkilátóját, még az idén ajándékboltot és pénztárat alakítanak ki a déli toronyban épült légoltalmi fülke helyén és múzeumi kávézót rendeznek be a második emeleten. (MTI, 2012/04/17 15:43:50 GMT+2)

Az RMDSZ az ingatlan-visszaszolgáltatások folytatását kérte koalíciós partnereitől

Bukarest - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kommunizmus idején államosított és még létező ingatlanok visszaszolgáltatásának folytatását kérte kormányzati partnereitől a koalíció keddi ülésén - közölte az MTI-vel Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. (MTI, 2012/04/17 15:42:56 GMT+2)

Bölcskei Gusztáv, Hende Csaba: a szabadságnak ára van

Debrecen - A szabadságnak ára van - hangsúlyozta egybehangzóan Bölcskei Gusztáv református püspök és Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a debreceni Református Nagytemplomban. (MTI, 2012/04/17 15:42:11 GMT+2)

Téged ki vezet? – Negyven éves a nagymarosi ifjúsági találkozó

Az idén negyvenéves évfordulóját ünneplő nagymarosi ifjúsági találkozó tavaszi lelkinapját május 19-én, szombaton tartják Téged ki vezet? címmel. Az önmagunk evangelizációja jegyében megrendezendő találkozón Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét 16 órakor, a főelőadást Bokros Levente tartja 10 órakor. (katolikus.hu, 2012/04/17 15:00:03 GMT+2)

Komoly pontatlanságok

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány Kuratóriumának állásfoglalása a Protestáns Média Alapítvány által készített és a Veritas Kiadó által megjelentetett új Károli-revízióval (2011) kapcsolatban. (reformatus.hu, 2012/04/17 15:00:03 GMT+2)

Vajdasági egyházi intézményeket látogatott meg a KIM képviselője

Észak-bácskai egyházi intézményeket látogatott meg hétfőn Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vendégeként járt Szerbiában. (Magyar Kurír, 2012/04/17 15:00:02 GMT+2)

Valószínűleg zsarolás miatt lett besúgó az egykori erdélyi református püspökhelyettes

Először 1962-től Sandu (Sanyi), majd később Lugojanu (Lugosi) fedőnéven jelentett a Szekuritáténak - a román kommunista diktatúra titkosszolgálatának - Higyed István nyugalmazott lugosi lelkész. (Magyar Kurír, 2012/04/17 15:00:02 GMT+2)

Megjelent a Magyar Református Nevelés legújabb száma

A lap 2012. évi 1. számának tematikus összeállítása ‒ Iskola és gazda(g)ság ‒ feltérképezi azokat a területeket, amelyek kapcsolódási pontok lehetnek az iskola és a pénz világa között. (reformatus.hu, 2012/04/17 14:00:02 GMT+2)

Missziológiai képzés a Károlin

Megnyílt a regisztráció a Károli Gáspár Református Egyetem Közép- és Kelet-Európai Missziói Tanulmányi Intézete által indított missziótudományi mesterszak képzés a 2012-2013-as tanévére. (reformatus.hu, 2012/04/17 14:00:02 GMT+2)

Haiti: új kórházat nyit az Orvosok Határok Nélkül szervezet

A nemzetközi humanitárius szervezet a napokban nyitja meg Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben az új, sürgősségi ortopédiára és traumatológiára specializált egészségügyi intézményt. (Magyar Kurír, 2012/04/17 14:00:02 GMT+2)

Hálával a pápa hitéért, erejéért és kedvességéért

XVI. Benedek pápa 85. születésnapja alkalmából Federico Lombardi SJ ünnepi gondolatait fogalmazta meg a Vatikáni Rádióban. Az Olasz Püspöki Konferencia és a római egyházmegye papjai is jókívánságaikat fejezték ki a pápának. (Magyar Kurír, 2012/04/17 14:00:02 GMT+2)

Nemzetközi börtönmissziós imahét kezdődik

Magyarországon is április 22-én, vasárnap kezdődik a nemzetközi börtönmissziós imahét – csakúgy, mint a világ 110 országában. Az erre szóló felhívást 2900 magyarországi egyházközséghez és gyülekezethez juttatták el. (Magyar Kurír, 2012/04/17 13:00:04 GMT+2)

Olyan nagy a baj, hogy asszonykezekre van szükség

A zsinatunkban három nő van összesen, figyelmeztet özvegy Pásztor Jánosné, akivel arról beszélgettünk, mit tehetnek a nők az egyházban és milyen szerepük lehet a jövőben? (reformatus.hu, 2012/04/17 12:00:05 GMT+2)

Károli vagy nem Károli?

A Bibliával foglalkozni bárkinek joga van, így az Magyar Bibliatársulat kiadványai mellett időnként különféle bibliakiadások is megjelennek a piacon. Így történt ez tavaly is, amikor a Protestáns Média Alapítvány rukkolt elő újonnan revideált Károli-fordításával. (reformatus.hu, 2012/04/17 12:00:05 GMT+2)

Csillagpötty Fesztivál

A Csillagpont országos református ifjúsági találkozó mintájára kisebb, regionális találkozót szervez a Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség. (reformatus.hu, 2012/04/17 12:00:05 GMT+2)

Mindent jobban tudnak?

„Nemzedékek élnek egymás mellett úgy, hogy nem értik a másikat" – mondta a Bács-Kiskunsági esperes a Ráció, generáció, degeneráció című konferencia megnyitóján. (reformatus.hu, 2012/04/17 12:00:04 GMT+2)

Sydneybe látogatott Cserháti püspök

Április 11-én népes magyar küldöttség fogadta Cserháti Ferenc püspököt a sydney-i repülőtéren, aki ötnapos lelkipásztori látogatásra érkezett, folytatva március 31-én Adelaide-ben kezdett útját. (Magyar Kurír, 2012/04/17 12:00:02 GMT+2)

Benedek pápa „kedvenc” szentjei

Április 16-án délelőtt XVI. Benedek pápa szentmisét mutatott be az Apostoli Palota Pál-kápolnájában, német püspökök és bajor polgári méltóságok jelenlétében, akik azért jöttek Rómába, hogy együtt ünnepeljék a Szentatyával 85. születésnapját. (Magyar Kurír, 2012/04/17 12:00:02 GMT+2)

Egyre több jelzés a Lébény-Wolfsthal-zarándokúton

Heteken belül végeznek a Lébény-Wolfsthal-zarándokút kitáblázásával a Szent Jakab baráti kör tagjai – közölte a szervezet koordinátora az MTI-vel április 16-án, miközben a magyar–osztrák–szlovák hármas határhoz közeli Rajkánál dolgoztak. (Magyar Kurír, 2012/04/17 12:00:02 GMT+2)

Bajorország is köszöntötte a pápát

Születésnapján, április 16-án szülőföldje püspökeit, majd Bajorország miniszterelnökét, Horst Seehofert fogadta XVI. Benedek. Délben, az Apostoli Palota Kelemen-termében egy 170 fős bajor küldöttséggel találkozott, beszédet intézve hozzájuk. (Magyar Kurír, 2012/04/17 12:00:02 GMT+2)

Betiltották Londonban az exmelegek kampányát

Betiltott a londoni városháza egy olyan közterületi hirdetési kampányt, amelynek üzenete az lett volna, hogy a homoszexuális irányultság megváltoztatható. (Magyar Kurír, 2012/04/17 12:00:02 GMT+2)

Isten jósága és világossága ad nekem biztonságot

Április 16-án délelőtt XVI. Benedek pápa szentmisét mutatott be az Apostoli Palota Pál-kápolnájában, német püspökök és bajor polgári méltóságok jelenlétében, akik azért jöttek Rómába, hogy együtt ünnepeljék a Szentatyával 85. születésnapját. (Magyar Kurír, 2012/04/17 11:00:02 GMT+2)

Sydney-be látogatott Cserháti püspök

Április 11-én népes magyar küldöttség fogadta Cserháti Ferenc püspököt a sydney-i repülőtéren, aki ötnapos lelkipásztori látogatásra érkezett, folytatva március 31-én Adelaide-ben kezdett útját. (Magyar Kurír, 2012/04/17 10:00:03 GMT+2)

Tanúskodjunk Isten irgalmas szeretetéről

Április 15-én, húsvét második vasárnapján, az Isteni Irgalmasság ünnepén délben XVI. Benedek pápa a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel mondta el a Regina Coeli-imádságot. (Magyar Kurír, 2012/04/17 09:00:04 GMT+2)

Napi sajtószemle a Magyar Kurírban

Az április 16-i nyomtatott lapok szemléje (Magyar Kurír, 2012/04/17 09:00:04 GMT+2)

Megváltozik a Real Madrid címere, lekerül a kereszt

Apró, de ideológiailag és szimbolikájában talán nem jelentéktelen változás következik be a Real Madrid címerében: a kilencszeres BEK/BL-győztes klub címerének tetejéről lekerül a kereszt. Az oka egyszerű: a világszerte már így is 228 millió drukkert számláló klub így szeretné növelni szimpatizánsainak számát a muszlim világban. (mno.hu, 2012/04/17 08:35:19 GMT+2)

I. Bartholomeosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka húsvéti körlevele

Ha Krisztus Feltámadása csupán magát Krisztust érintette volna, akkor a jelentősége számunkra jelentéktelen lenne. Krisztus azonban nem egyedül támadt fel, hanem Önmagával együtt az egész emberiséget is feltámasztotta. (szimandron.hu, 2012/04/17 08:30:16 GMT+2)

„Megérte eljönni” – Lelkésztovábbképzés Balatonfüred

Füred, mint mindig, gyönyörű. Illatoznak a virágok, a rigók énekelnek, a fejünk felett örvös galambok, tengelicek, cinkék, barátposzáták röpdösnek, a bokorban vörösbegy ugrál és a tó arcának örökös változása megunhatatlan. Már ezért érdemes volt eljönni. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/04/17 08:28:34 GMT+2)

Párbeszédre vágynak a fiatalok

Több párbeszéd, pontos iránymutatás a tabunak számító kérdésekben, erősebb kapcsolat a lelkészek és a fiatalok között – többek között ezeket igénylik a református egyháztól a Zsinati Ifjúsági Fórum résztvevői. (Dunántúli Református Egyházkerület, 2012/04/17 08:27:50 GMT+2)

Kulcsszó a kapcsolat: Konferencia a roma gyerekek oktatásáról

A magyar kormány romastratégiájáról, a cigány gyerekek oktatásának lehetséges módszereiről és eszközeiről, valamint a Vilmányban folyó romamisszióról is hallhattak a résztvevők az Országos Református Tanáregyesület (ORTE) Mezőkövesden rendezett regionális konferenciáján. (Tiszáninneni Református Egyházkerület, 2012/04/17 08:26:50 GMT+2)

Gyanúsan jótékony Károly herceg – Egyházi épületeket újíttat fel

Szászkézd - Lepusztult román falvakat, egyházi épületeket és menhelyeket támogató alapítványokba mentik pénzüket a brit milliomosok, és a világsztárok is – derült ki a brit igazságügyi minisztérium jelentéséből. (blikk.hu, 2012/04/17 08:24:38 GMT+2)

Kitáblázzák a Lébény-Wolfsthal zarándokutat

Rajka - Heteken belül végeznek a Lébény-Wolfsthal zarándokút kitáblázásával a Szent Jakab baráti Kör tagjai - közölte a szervezet koordinátora az MTI-vel hétfőn, miközben a magyar-osztrák-szlovák hármas határhoz közeli Rajkánál dolgoztak. (MTI, 2012/04/17 08:23:23 GMT+2)

Vajdasági egyházi intézményeket látogatott meg Répás Zsuzsanna

Martonos/Zenta – Észak-bácskai egyházi intézményeket látogatott meg hétfőn Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vendégeként járt Szerbiában. (MTI, 2012/04/17 08:22:41 GMT+2)

A moldovai kormányzópárt elutasítja a melegeket

Budapest - A moldovai kormánykoalíciót vezető Moldovai Liberális Demokrata Pártnak (LDPM) nem lehetnek tagjai nem hagyományos szexuális irányultságú emberek - közölte a párt parlamenti képviselője, Petr Vlah. (MTI, 2012/04/17 08:21:54 GMT+2)

Sérelmezi az EMNT, hogy az RMDSZ szombaton egyedül alakította meg a Kulturális Autonómia Tanácsot

Kolozsvár - Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sérelmezi, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyoldalúan létrehozta a Kulturális Autonómia Tanácsot, egy korábbi határozat értelmében ugyanis közösen kellett volna megalakítaniuk a testületet. (MTI, 2012/04/17 08:21:11 GMT+2)

Egykori református püspökhelyettes besúgói múltját állapította meg az illetékes román hatóság

Kolozsvár - Először 1962-től Sandu (Sanyi), majd később Lugojanu (Lugosi) fedőnéven jelentett a Szekuritáténak - a román kommunista diktatúra titkosszolgálatának - Higyed István nyugalmazott lugosi lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspökhelyettese. (MTI, 2012/04/17 08:20:22 GMT+2)

Karácsony Sándor, Kodály Zoltán és Németh László szellemisége

Szellemiség, hagyomány, köznevelés címmel tartottak konferenciát április 12-én, csütörtökön a Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai Karán. (reformatus.hu, 2012/04/16 21:00:03 GMT+2)

Szent Bernadett emléknapja

Soubirous Bernadett volt az 1858-as Lourdes-i Mária-jelenések látnoka. 1925-ben boldoggá, 1933-ban szentté avatták. A csodák világhírűvé tették a jelenések barlangját: Lourdes a világ leglátogatottabb Mária-kegyhelye, a reménység forrása. (Magyar Kurír, 2012/04/16 18:00:04 GMT+2)

« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Szabó György és Bea

építész, felügyelő – építőipari üzemmérnök, egyházközségi képviselő, házassággondozók

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 28