Interjú

Article Szívszorító: barátja már nem láthatta meg a természet csodáit – Az etiópiai merényletről mesélt a bonyhádi evangélikus gimnázium tanára Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. február 20., 14:41
Bonyhád – Több helyen járt már a világban Gruber László, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium pedagógusa. Etiópiába is szeretett volna eljutni Fábián Tamással, a Szegedi Tudományegyetem geográfusával. Az álma megvalósult, de elveszítette a barátját. Forrás: teol.hu / Vizin Balázs
Article „A saját kudarcaink segítenek abban, hogy másokat megértsünk” – Látogatóban a Pálhegyi házaspárnál Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. február 15., 14:44
Tavaly ünnepelték az ötvenedik házassági évfordulójukat, öt gyermekük és tizenöt unokájuk van, jó negyedszázada foglalkoznak házassággondozással, de Pálhegyi Ferenc és Gede Lívia ma sem gondolja, hogy mintaházasság lenne az övék. Vallják, hogy naponta küzdeni kell a másikért, a kapcsolatért, és ha mindezt Isten vezetésével tesszük, az áldás nem marad el. Forrás: Family magazin / Sz. Kiss Mária
Article Ahonnan a szálak vezetnek – Polgár Rózsa: szubjektív pillanatkép egy életműről Készítette: Kiss Tamas — Legutolsó módosítás: 2012. február 16., 09:52
Budapest – Polgár Rózsa Munkácsy- és Kossuth-díjas textilművésszel otthoni műtermében beszélgettünk az Iparművészeti Múzeumban 2012. február 19-én záró életmű-kiállítása kapcsán. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Article Egyházként példát mutathatunk! – Interjú Joób Mátéval Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. február 14., 09:18
Budapest – 2011. október 11-én tartotta a parlamentben alakuló ülését a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), amely az országos érdekegyeztetés új fórumaként jött létre. A szervezetben a történelmi egyházak képviselői is helyet kaptak, a Magyarországi Evangélikus Egyházat dr. Joób Máté képviseli. A harmadik ülés után a szervezet eddigi munkájáról és céljairól kérdezte őt az evangelikus.hu. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Article 30 millió svájci frankra van szükség – Interjú az Egyházak Világtanácsának főtitkárával Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. február 15., 23:29
Genf – A súlyos gazdasági válság miatt az Egyházak Világtanácsának változásokra van szüksége. 35 ezer négyzetméteres genfi ingatlanuk egy részét el kell adniuk, a legjobb árért, hogy a 349 egyházat tömörítő szervezet talpon tudjon maradni. A világszervezet nyugdíjpénztárában keletkezett, mintegy 30 millió svájci frankra rúgó lukat is be kellene tömni. Olav Fykse Tveit főtitkárral az epd készített interjút. Forrás: epd, evangelisch.de, evangelikus.hu / Horváth-Bolla Zsuzsanna
Article Mit csinál egy programkoordinátor? – Beszélgetés Lackner Pállal Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. február 09., 14:13
Budapest – Lackner Pál korábbi protestáns tábori püspök szolgálata hét év után letelt, így 2011. december 31-én leszerelt, és azóta a Magyarországi Evangélikus Egyház programjainak koordinátoraként, valamit a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) főtitkáraként tevékenykedik. Ráadásul még a perikópareform is hozzá tartozik majd. Új feladatairól kérdezte az evangelikus.hu. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Article Magam is érintett vagyok a gyászban! – Interjú Bajuszné Orodán Krisztinával Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. február 06., 15:09
Budapest – Ha kellő számú résztvevő jelentkezik, akkor február végétől fővárosi, illetve Budapest közeli érdeklődők számára gyászfeldolgozó csoportot szeretnének indítani. A program koordinátora és a csoport egyik vezetője Bajuszné Orodán Krisztina evangélikus kórházlelkész lesz. Vele beszélgettünk a csoport tervezett alkalmairól, és közben előkerült a személyes érintettség kérdése is. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Article Krízispontot, hókommandót szerveznek a szarvasi evangélikusok – Interjú Lázár Zsolttal Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. február 02., 13:14
Február 1-jétől a rendkívüli hideg miatt átmeneti krízispontot működtet a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat. A részletekről Lázár Zsoltot, a szeretetszolgálat igazgatóját kérdezte a beol.hu. Forrás: beol.hu / L.J.
Article Őrállókként kiáltani – Interjú Ittzés János nyugalmazott püspökkel Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. február 01., 15:01
Tavaly nyáron vonult nyugállományba Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. Az Ordass Lajos-díj 2011. évi kitüntetettjeként január 8-án, a Budapest-Deák téri templom 11 órakor kezdődött istentiszteletén vehette át – több évtizedes, kiemelkedő lelkipásztori, igehirdetői, egyházvezetői szolgálatának elismeréseként – a Magyarországi Evangélikus Egyház legrangosabb díját. Néhány nappal később győri otthonában beszélgetett az Evangélikus Élet munkatársával – az Ordass-díjtól elérkezve az őrállók felelősségéig... Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Kőháti Dóra
Article Közel kétmilliárd forint – sikeres pályázatok, jó célok megvalósulása – Beszélgetés Kocsis István pályázati referenssel Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. február 01., 14:55
Templomfelújítás, intézménybővítés, informatikai fejlesztés, a szeretetszolgálatok működésének támogatása – legnagyobbrészt e célokra fordítódtak (és fordítódnak a jövőben is) azok az összegek, amelyek különböző pályázati támogatások révén érkeztek egyházunkba. Már megvalósult beruházásokról, illetve a pályázatokkal kapcsolatos fontos tudnivalókról beszélgettünk egyházunk illetékes szakemberével, Kocsis István pályázati referenssel. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Kőháti Dóra
Article „Az egyre jobban egymásra utalt Európában felértékelődik a nyelvtudás” – Interjú Jutta Hausmann-nal Készítette: Kiss Tamas — Legutolsó módosítás: 2012. január 31., 14:13
Budapest – Jutta Hausmann már több mint húsz éve él Magyarországon. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Ószövetségi Tanszékének professzorával, a doktori iskola vezetőjével beszélgettünk többek között arról, hogyan kezdődött itteni szolgálata, és milyen témák foglalkoztatják jelenleg. Szöveg és fotó: Kiss Tamás
Article Az aktuális Luther – Interjú Lackfi Jánossal Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. január 26., 11:36
A felekezeti korlátokon túlnövő rajzfilmen dolgozik Lackfi János. A Luther Márton életét bemutató mű a forgatókönyvíró szerint olyan kérdéseket zongoráz végig, amelyeket nem csupán egy evangélikusnak, hanem bármely hívő léleknek vagy Istent jó szándékkal kereső embernek, de még egy komoly ateistának is tisztáznia kell önmagában. Forrás: Demokrata / Boros Károly
Article Kötéltánc a pszichológia és a teológia határterületén – Seben Glóriával a Menedékház mentálhigiénés szolgálatról beszélgettünk Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. január 26., 11:49
Budapest – Napjainkban egyre növekvő igény fogalmazódik meg a társadalom valamennyi rétegében a mentálhigiénés segítségnyújtásra, a stressz, az élet krízishelyzetei sokszor állítják megoldhatatlannak tűnő feladat elé az embereket, akik a fellazuló szociális háló és a bizonytalan családi kapcsolatok miatt sem mindig kapnak támogatást. A Magyarországi Evangélikus Egyházban nemrégiben egy új kezdeményezés indult útjára. A Menedékház azért jött létre, hogy az emberek oldalán keletkezett szükségletek és az egyház által nyújtható szolgálat egymásra találhasson. A Menedékház koordinátorával, Seben Glóriával beszélgettünk feladatokról, célokról, a pszichológia és a teológia egymáshoz való viszonyáról. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Article Közel menni Krisztus népéhez – Interjú Bóna Zoltánnal Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. január 26., 12:02
Budapest – „A hivatali szemléletből a tanulmányi, a missziói és a közösségi szemlélet felé próbáltunk haladni, miközben Krisztus fősége alatt kerestük az egységet, kerestük a teremtett világ aktuális szolgálati lehetőségeit” – foglalja össze Bóna Zoltán református lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) leköszönő főtitkára az elmúlt hat esztendőt. A MEÖT tavaly decemberben tartotta meg alapszabálya szerinti tisztújítását, amely után a felekezeti rotációs elveknek megfelelően a következő hat évben az elnöki feladatokat Steinbach József református püspök, a főtitkári teendőket Fischl Vilmos evangélikus lelkipásztor végzi. Forrás: reformatus.hu / T. Német László
Article A Sztehlo-ösztöndíj, és akik mögötte vannak – Bencze Andrással beszélgettünk Készítette: Kiss Tamas — Legutolsó módosítás: 2012. január 24., 21:12
Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma 2009 végén létrehozta a Sztehlo Gábor-ösztöndíjat tehetséges, de szociálisan rászoruló, egyházi középiskolában tanuló evangélikus diákok támogatására. Az ösztöndíjról Bencze Andrást, az ösztöndíjbizottság elnökét kérdeztük. Szöveg: Kiss Tamás
Article Értékünk a gyermek – Interjú Molnár Istvánné igazgatónővel Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. január 18., 12:56
A cselekvő szeretettel lehet leginkább nevelni – ez a hitvallása Molnár Istvánnénak, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda igazgatójának. A pedagógust a tavalyi évben Tessedik-díjjal tüntette ki a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete. Ezzel együtt az év pedagógusa elismerést is megkapta. A Beol. hu és Békés megyei Hírlap közös kezdeményezésén ő lehet 2012-ben az év embere Békés megyében. Forrás: newjsag.hu / Hegedűs Éva
Article Önkéntesen és dalolva – Beszélgetés Klenk József szarvasi felügyelővel Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. január 18., 13:32
Még az év önkéntese kitüntetést is vonakodva fogadta el. Klenk József számára első az emberek elismerése. Hosszú évek óta végez önkéntes tevékenységet az evangélikus egyházközség felügyelőjeként. Tavaly közel 15 ezer étel kiosztásában segédkezett, 13 éven keresztül pedig jótékonysági bálokat szervezett, amelyek bevételét mindig a rászorulóknak jutatták el. Emellett életeleme az úszás, Európa-és világversenyeken indul. Klenk József lehet a Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu közös kezdeményezésén az év embere. Forrás: newjsag.hu / Hegedűs Éva, Rádió Szarvas
Article Gyorgyovich Miklós: az ökumené nem csak közös sátorépítés Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. január 20., 15:19
A Szigeten például délelőtt 11-től éjjel fél 3-ig jönnek hozzánk a fesztiválozók, és kérdeznek, olykor provokálnak, tanácsot kérnek, a lelkésszel vagy pappal akarnak beszélgetni, néhányan gyónni szeretnének, vagy csak mesélnek az életükről, problémáikról – mondja Gyorgyovich Miklós, a fesztiválokon jelen lévő Közös Pont missziót szervező Ökumenikus Ifjúsági Iroda vezetője. Mi ez az iroda? Hogy áll az önkéntesség ma Magyarországon? Kit várnak a Szigetre? Hogy látja az ökumenét alulnézetből? Ilyen kérdésekről beszélgetett vele a Magyar Kurír. Forrás: Magyar Kurír / Szilvay Gergely
Article Lázár Zsolt: Kialakult az ételosztást támogatók köre Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. január 18., 14:15
A szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat tizenhét alkalommal tartott tavaly ételosztást a rászorulóknak. Arról, hogy idén miként folytatódik az akció, Lázár Zsolt lelkészt, a szolgálat vezetőjét kérdeztük. Forrás: beol.hu / L. J.
Article Elszívni Isten igéjét – Interjú Dinnyés Józseffel Készítette: Horváth-Bolla Zsuzsanna — Legutolsó módosítás: 2012. január 12., 10:07
Budapest – Dinnyés József daltulajdonos, zeneszerző, énekes-gitáros vízkereszt napjától (2012. január 6-tól) negyven napon át több mint harminc helyszínen – magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekben – mutatja be „Vízkereszt után” című műsorát. A művész magyar költők megzenésített verseivel és Dávid király zsoltáraival igyekszik a fogvatartottaknak elvinni az evangélium üzenetét. Dinnyés József a börtönkoncertek után a legtöbb településen a helyi egyházközösségek tagjaival beszélget benti tapasztalatairól és arról, hogy miként tudna a civil társadalom segíteni a szabadulás utáni beilleszkedésben vagy a megelőzésben. Ennek apropóján beszélgettünk a daltulajdonossal. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • RSS hírcsatorna
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Görög Zoltán

evangélikus lelkész, szociális munkás

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 28