Mi írtuk

VALAHOL VALAMI ELTÖRÖTT

Buday Barnabás

Gyönyörű nyári nap van. Vasárnap délután. Áll a levegő. Lassan peregnek a percek. Egy légy döng valahol és halk szuszogás hallatszik a szomszédból. Vasárnap délután, azaz jobban mondva ebéd után pihen a has, pihen az agy. Gondos női kezek varázslatot raktak megint az asztalra... Egy 3 napos kisbaba fekszik a fehér ágyban. Alszik, nem sír. A nyugalom tapinthatóan betölti a teret és az időt. A szomszédos épületben 60 liter tartós tej, 60 kg bab, borsó, 60 csomag kakaó, tészta, olaj, szúnyogriasztó spré, felmosó rongyok és tisztító szerek. Az emberek imádkozni járnak ide, ünneplő ruhában – most mégis raktár lett belőle. Volt ez már így. 65 éve abrakolni valót (és persze lovakat) őriztek az évszázados falak. De most bizakodva nézünk a telerakott helyiségre. Ez már a második szállítmány. Az elsőt már kiosztottuk. Jutott belőle sok helyre. Oda is, ahol várták a biztosítót, és oda is, ahol nem is fogják várni, mert minek. A rozsdás kazán attól még rozsdás marad, hiszen a kazánházban áll a víz. A trágyaszagú szőnyeg pedig, ha megszárad, jó lesz még valahol – ha nem is a nappaliban. Az adomány a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodáján keresztül érkezett. Először két hete. Inkognitós püspökkel még az útlezárások idején. (Marci így kóstolhatott bele abba, mire mondják mások: jó dolgot kíván, aki püspökségre törekszik.) A második rakomány néhány napja érkezett. Diakónusok – osztályvezetők – hordják a templomba. (A wikipédia is így tudja: „A diakónia eredetileg szélesebb értelemben gondoskodást jelentett – lelki és testi vonatkozásban egyaránt.”) Először nem is látszik semmi, ahogy bekanyarodsz az utcába. Mintha a fű is zöld lenne már, valahol a virágok is szépen virítanak. Hol a beígért szürkeség? Csak a játszótér nem akar szépülni. De ki az, aki egy kiszáradt vízmosásba falovakat és mászókákat épített? Nyugodt kisváros, autók állnak a házak beállóin. Aztán látsz egy házat furcsán megdőlve. A teteje egyben, de az egyik oldala mintha kisebb lenne, mint kellene, hogy legyen! A homlokzat megroggyant, mintha egy öregember ereszkedett volna térdre. Megyünk tovább. A házon látszik a baj, de elölről talán nem ennyire feltűnő. Ahogy átérsz a ház másik felére, beláthatsz. És nem a leselkedő szemek előtt nyitva hagyott ablakon, hanem a falon át. Illetve a hiányzó fal helyén át! Ott a sótartó és bors a fali fűszertartón. De fal nincs. Aztán – ahogy gurul tovább az autó – jön egy másik ház, meg megint egy másik. Mintha minden rendben lenne. Emeletes, szépen rendben. Hogy itt egy méteres víz hömpölygött? Hol? És akkor újra valami szokatlan és hihetetlen: a következő ház teteje a sarkával a földet érinti. A tető egyben. Még a kis faragást is látni lehet a kontyon: 1926. A ház fele kidőlt, a másik oldalt tartják a falak. Aztán még egy ház. Illetve csak a nyoma. Építési törmelék, vályogtégla, gerendák, cserepek szerteszét. És rózsák az udvarban. Nyílnak. A garázs – beton alapon – szépen áll, az ajtajai szellőznek. Csak a ház nem. Valahonnan már összegyűjtötték, de a legtöbb helyen még mindenütt ott vannak a homokzsákok. Irgalmatlan mennyiségűnek látszik egyszerre. A város szélén gyűjtik halomba. Mintha egy hatalmas szeméttelep formálódna. Hosszú évtizedek múlva – amikor majd ezeket a területeket is beépíthetik – még mindig fognak találni belőlük. Hiszen a műanyagzsák nem bomlik le. „Anno 2010” hirdetik majd ezek a telepek, hogy az ősök átélték a természet erejét. Hiába pakolták tele zsákokkal a kapu beállót, hiába tömték el a kiskaput, a víz átbukott a kőkerítés tetején. Befolyt a garázsba, aztán az udvarba, aztán a lakásba. Megtalálta az útját, hiába próbálták elállni. Az autó a garázsban, a konyhabútor a lakásban mind ázott. Napokig. Most pedig az utcára került, hogy elszállítsák. Kukásautóval – vagy kézi kordéval... Amikor majd beépítik a ma szemétlerakóként funkcionáló területeket is, mert erre is engedélyt lehet majd kapni, bizony meg fognak lepődni: minek kellett ennyi homokzsák? Angyaljárás. Úgy értem, ahogy írom, igazi angyalokkal és nem romantikus szárnyasokkal. Megáll egy kisbusz. Kiszáll a vezetője, kinyitja a hátsó ajtót, ráfekszik a bezsúfolt adományokra és kibányászik egy motoros permetezőt. Osztálypénzből vették. Szarvason, a „Benkában”. Mert ide jobban kellett, mint odahaza – mondjuk – egy közös nagy cukrászdalátogatásra! A szarvasiak már másodszor jöttek. Még Arnótra is jutott az adományokból. Remélem jól emlékszem, Szarvason így tanítják ezt: „Hamar ad, aki kétszer ad!” – de Lázár Zsolt és társai többet tudnak erről. Az angyalok Isten üzenetét közvetítik.