egyház

Diákpünkösd és alakzatfényképezés az Avason

Miskolc – Diákpünkösd 3000 címmel hazánkért, városunkért és magunkért való közös imádságra hívják az egyházi iskolák tanulóit 2013. május 22-re az Avasi kilátó mellé. Forrás: minap.hu, szöveg: Tajthy Á.
Share/Save

Emmi: minden adott a hit- és erkölcstan bevezetéséhez

Budapest – A minisztérium közleménye szerint az új rendelkezés bevezetése előtt az egyházakkal folytatott hossza egyeztetést. Forrás: MTI
Share/Save

260 éves a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség – hangos és képes tudósítás a születésnapi emlékünnepről

Nyíregyháza – A pünkösd előtti szombat délelőtt tartott emlékünnepélyen arra emlékeztek a tirpák ősök mai utódai, hogy 260 évvel ezelőtt, 1753. május 16-án írta alá Károlyi Ferenc gróf azt a pátenslevelet, amelyben megbízta nemes Petrikovits János urat Nyíregyháza újra betelepítésének megszervezésével, és szabad vallásgyakorlatuk segítését ígérte a letelepedést vállaló szlovák ajkú evangélikus gazdáknak. Szöveg és hangfájlok: Garai András www.garainyh.hu, fotó: Pelles Ferenc.
Share/Save

Szórványnap a brassói evangélikus gyülekezetben

„Bár kevés az erőd, de megtartottad az én igémet és nem tagadtad meg az én nevemet” Jel.3,8b. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Koszta István
Share/Save

Erdélyi evangélikus zsinat és lelkész-szentelés

Folyó év április 19-20-án - Székely Levente lelkész köszöntőbeszéde szerint, a világ közepén, - Tatrangon tartotta a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a három évente megszervezett zsinati ülésének első ülésszakát. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Fejér Olivér
Share/Save

Pünkösd – Ünnepi miséket, istentiszteleteket tartanak országszerte

Budapes – Pünkösd alkalmából ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak vasárnap és hétfőn országszerte. A keresztények ezen az ünnepen a Szentlélek eljöveteléről és az egyház alapításáról emlékeznek meg. A magyarországi egyházi vezetők Esztergomban, Debrecenben, illetve Budapesten mutatnak be ünnepi szertartást. Forrás: MTI
Share/Save

„Felsőfokú oktatás az egyházért" – 2. Langham Europe konferenciát tartottak Berekfürdőn

Berekfürdő – A berekfürdői Megbékélés Háza adott otthont a május 9-12 között megrendezésre került 2. Langham Europe konferenciának, melynek témája a teológiai oktatás volt: „Felsőfokú oktatás az egyházért". Szöveg: dr. Fabiny Tibor
Share/Save

Kirchentag 2013: Romamissziós vezető: a befogadással erősödhet a társadalmi szolidaritás

Hamburg - A befogadó magatartásforma elterjedésével erősödhet a szolidaritás, ezáltal pedig csökkenhet a feszültség a többségi és a kisebbségi társadalom között - mondta Dani Eszter, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati missziói irodájának vezetője csütörtökön Hamburgban a német protestáns egyházi találkozón tartott pódiumbeszélgetésen. Forrás: MTI, szöveg: Csatári Bence, fotó: Fabiny Tamás
Share/Save

Egyházkerületi közgyűlést tartottak az evangélikusok Pápán

Pápa – Megtartotta tavaszi közgyűlését a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület a Pápai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében a szombati nap folyamán. Tóth Károly lelkész nyitó áhítata, majd pedig a határozatképesség megállapítása után ismertették a legutóbbi közgyűlés jegyzőkönyvét, határozatait. Az egyházkerületi közgyűlés folytatásában a jelen lévő tagok meghallgatták és egyhangú döntéssel elfogadták többek között a püspöki, a felügyelői, valamint az egyházkerületi ügyészi jelentést. Forrás: papa-ma.hu, szöveg és fotó: pt
Share/Save

:) – Teljes mosoly: A helyi közösségekben sokszínűvé vált az ételosztás – Még mindig frissül anyagunk!

Folyamatosan frissülő körképet szeretnénk adni a Tedd teljessé a mosolyt! kampány részeként lezajlott ételosztásunkról. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, Horváth-Hegyi Áron, Lázár Zsolt, Buda Annamária, Varga Márta, Mórotzné Kiss Györgyi, dr. Szilvásyné Peregi Eszter, fotó: Buda Annamária, Horváth-Bolla Zsuzsanna, Horváth-Hegyi Áron, Nyíregyházi Kinga, Szabó Szilárd, Dévai Orsolya, Lázár Zsolt, Kecskés Éva, videó: Győri András Timótheus, Lázár Zsolt, Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
Share/Save

Oldalak

Feliratkozás RSS - egyház csatornájára