Fabiny Tamás

Megigazulásunk hit által, kegyelemből történhet csak – Fabiny Tamás prédikácója

„Jézus példázata szerint tehát csak az igazul meg, aki bűnösnek vallja magát, és irgalomért könyörög. Nem dicséretért, földi vagy mennyei elismerésekért, hanem kegyelemért imádkozik. Megigazulásunk hit által, kegyelemből történhet csak. Sola gratia!” Dr. Fabiny Tamás püspök igehirdetését közöljük, ami a wittenbergi vártemplomban 2017. augusztus 27-én, a magyar egyházi napok keretében hangzott el.

Luther igazi végrendelete

Ezen a hétvégén a Magyarországi Evangélikus Egyház, valamint a kormány által felállított Reformáció Emlékbizottság közös szervezésében, magyar hétvégét tartunk Wittenbergben. Ennek keretében egyházunk egy kiállításra kölcsönadja a reformáció városának Luther Márton kézzel írott végrendeletét, amelyet, mint köztudott, Budapesten őrzünk.

Luther Márton a festészet védelmezője – Reformációs emlékkiállítás Kartalon

Kartal – „Az evangélikus egyház a művészetet a templomon belül és kívül is becsüli” – fogalmazott Fabiny Tamás evangélikus püspök Kartalon, a Ladócsy Műterem-Galériában rendezett Luther 500 reformációs emlékkiállítás megnyitóján. Egy valóban színvonalas művészeti és teológiai üzenetet hordozó nap beszámolóját olvashatják.

Emlékezzünk régiekről

Fabiny Tamás – a Kőbányai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti lelkészeként – a millecentenárium alkalmából Emlékezzünk régiekről címmel rendezett kiállítást 1996-ban. A honfoglalás történetét, néprajzi és művészettörténeti emlékeit felidéző tárlat bemutatását és az ehhez kapcsolódó ünnepi műsort örökítette meg a ZMC 1997 augusztusában.

Fabiny Tamás: Valahol jelt kell adnunk

Budapest – Nem szorulhatunk rá olyan eszközökre, mint a félelemmel vagy az ellenségképpel való riogatás – mondja Fabiny Tamás. Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökével a politika, a migráció és a Soros-plakátok mellett azért emelkedettebb témákról, így elsősorban az ötszáz éves reformáció 21. századi üzeneteiről is beszélgettünk, s szóba került az is, milyen kérdést venne szívesen Orbán Viktortól.

Imádsággal a közöny ellen – Megemlékezés a pharrajimos és a kislétai gyilkosság évfordulóján

Budapest – Augusztus 3-án ökumenikus és vallásközi imaórát tartottak a Szent Egyed közösség szervezésében Budapesten, a Jézus Szíve-templomban a roma holokauszt és a kislétai cigánygyilkosság évfordulójához kapcsolódóan. Az imádságot Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök vezette.

Tarisznya Evangélikus Udvar a Művészetek Völgyében

Jó hangulat, családias légkör, lelki feltöltődés és az emberre figyelés jellemezte a Művészetek Völgyében a különleges színfolttá vált Tarisznya Evangélikus Udvart.

Lesz-e újra lelke Európának?

Európa elvesztette a lelkét – mondják egyre többen. Az elmúlt hónapokban magam is több előadást tartottam Európa összefüggésében. Ezeken meg szoktam különböztetni egy mítoszt és egy álmot.

Fabiny Tamás: A vizes vb margójára

Két hete a vizes világbajnokság igézetében élünk. A szurkolók piros-fehér-zöld csíkokkal festik az arcukat, a tévénézők ámulva gyönyörködnek a sportágak szépségeiben, a szakemberek elemeznek – hadd szóljon most hozzá a teológus is. Fabiny Tamás evangélikus püspök 2017. július 30-án, a Kossuth Rádióban elhangzott jegyzetét közöljük.

500 nap imádság reformációért – Júliusi körlevél

Ne lankadjon kezed. Ifjúsági közösségben, gitárkísérettel gyakran énekeljük a kánont: „Ne félj, Sion, ne lankadjon kezed…” A nem lankadó vagy a fölemelt kéz egyszerre utal az imádságra és a munkára.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Fabiny Tamás csatornájára