istentisztelet

Kétnyelvű istentiszteletet tartottak Mezőberényben – KÉPRIPORT!

Mezőberény – XX. Berényi Napok keretében, 2016. augusztus 21-én, az I. kerületi evangélikus lelkészi hivatal udvarán kétnyelvű – magyar-német – istentiszteletet tartottak, ezen részt vettek a német testvértelepülésekről érkezett vendégek is. Lázárné Skorka Katalin, evangélikus lelkész elmondta, minden év augusztus 20-án erre az udvarra a szélrózsa minden irányából érkeznek vendégek és szívet kitáró beszélgetéseknek ad helyet a közösség.

Föld Sója Találkozó: Záró istentisztelet – Átadtuk a stafétát – VIDEÓKKAL!

Budapest – Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, záró istentisztelettel ért véget a Föld Sója Találkozó, 2016. július 9-én, a Tüskecsernokban. A liturgiában a találkozó segítői és a résztvevő egyházak vezetői vettek részt. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói szolgáltak liturgikus énekkel, az orgonánál pedig Finta Gergely működött közre. Az istentiszteleten a Lutheránia Énekkara is énekelt, Kamp Salamon vezetésével.

Mi keresztények legyünk Európa lelke! – A Föld Sója Találkozó negyedik napja

Budapest – A Föld Sója keresztény fesztivál nem ért véget szombaton este a Tüske csarnokban. Miként a rendezvény ideje alatt végig, a szervezők vasárnap is igyekeztek összehozni a különböző országokból érkezett résztvevőket a magyar evangélikus gyülekezetek tagjaival. A részt vevő egyes nemzetek tagjai Budapest különböző pontjainak templomaiban gyűltek össze 2016. július 10-én, hogy úrvacsorás istentisztelettel búcsúzzanak egymástól és a magyar vendéglátóktól.

„Legyünk készek számot adni reménységünkről!” – Pitvaros 200

Pitvaros – A hányatott sorsú falu alapításának 200. évfordulóját ünnepelte a helyi gyülekezet és a faluból elszármazott szlovákok küldöttsége. Az ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter püspök szolgált igehirdetéssel.

Menjünk templomba a Balatonnál! – Összegyűjtöttük az evangélikus istentiszteletek időpontjait

Balaton – A nyári felüdülés mellett ne feledkezzünk meg a lelki töltekezésről sem. Az evangelikus.hu a balatoni evangélikus gyülekezetek nyári istentiszteleti rendjét és alkalmait ajánlja.

Elbúcsúztak Schultz Jenő evangélikus lelkésztől

Vanyarc – Az életének 99. évében elhunyt Schultz Jenő nyugalmazott evangélikus lelkész emlékére gyászistentiszteletet tartottak Vanyarcon. Az istentiszteletet Szabó András, a Nógrádi Egyházmegye esperese, gyülekezet lelkésze vezette.

Vendégváró istentisztelet volt Szentháromság ünnepén Szekszárdon

Szekszérd – A szekszárdi evangélikus gyülekezetben hagyománnyá vált, hogy évenként legalább egyszer vendégváró istentiszteletet szerveznek a missziós parancs értelmében. Legutóbb 2016. május 22-én került erre sor. Két hittestvérük saját hitre jutása történetéről vallott. Egy fiatalkorú keresztelője emelte az együttlét meghittségét. A szekszárdiak nagyon örültek annak, hogy körükbe orosházi testvérek is érkeztek.

Szabadtéri, ökumenikus, úrvacsorás istentiszteletet tartottak Szentháromság vasárnapján a hajdúsági Zelemér templomromjánál

Zelemér – A Debrecen közelében található Zelemér településen az 1310 körül épült késő gótikus, egyhajós templomnak már csak a romjai találhatók. A turisták fogadása mellett azonban, régi hivatásához méltóan, alkalmanként szabadtéri istentiszteleteknek is helyt ad a templomrom.

A szívbéli derű déli napja

Kiskőrös – Gördülékenyen, mondhatni óramű pontossággal zajlott le 2016. 05. 07-én, szombaton, Kiskőrösön a Déli Evangélikus Egyházkerület missziói napja, amelynek igazi sikerét mindazonáltal nem az eltervezett program példás előkészítése és lebonyolítása, hanem a közösséget teremtő Szentlélek remélt, ám „betervezhetetlen” jelenlétének megtapasztalása adta.

Úrvacsorás istentisztelettel együtt készültek húsvét ünnepére az Országos Iroda dolgozói

Budapest – A hagyományoknak megfelelően 2016 nagycsütörtökén is együtt készültek húsvét ünnepére az Országos Iroda dolgozói. 2016. március 24-én délelőtt dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke tartott úrvacsorás istentiszteletet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kápolnájában egybegyűlt munkatársaknak.

Oldalak

Feliratkozás RSS - istentisztelet csatornájára