istentisztelet

Ugye eljössz? – Találkozásra vártunk a 42. KÖSZI Megálló interaktív istentiszteleten

Budapest – A Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és a Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) önkéntesei igazi adventi hangulatban szervezték meg 2015. december 13-án a 42. KÖSZI Megálló interaktív istentiszteletet, amelynek ezúttal kivételesen a Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet adott otthont a Mandák Mária Gyülekezeti Házban. Az év utolsó alkalmán Bolba Márta evangélikus lelkész beszélt arról, milyen valódi találkozásra várni.

Szabadtéri istentiszteletet tartanak szenteste a győri evangélikusok

Győr – A győri Belváros és Újváros találkozásánál lévő, Európában egyedülálló épületegyüttes, az „evangélikus sziget” szívében szabadtéri istentiszteletet tartanak december 24-én, délután 16 órakor.

Balatonboglárról közvetítették a reformációi istentiszteletet

Balatonboglár – A Kossuth Rádió élő közvetítéssel jelentkezett a balatonboglári evangélikus templomból a reformáció 498 éves évfordulóján, 2015. október 31-én. Az Igét hirdette: Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes, a gyülekezet lelkésze Orgonált Mátrai Eszter és szolgált a Balaton Vox Kórus A közvetítést Nagy László lelkész, az evangélikus egyházi műsorok szerkesztője vezette.

Reformációi istentiszteletet közvetítenek élőben a debreceni nagytemplomból!

Debrecen – 2015. október 31-én 17 órától élőben lehet majd honlapunkon is nyomon követni azt a reformációi ünnepi istentiszteletet, amelyet a debreceni Nagytemplomban tartanak, református, evangélikus és baptista gyülekezetek részvételével. Igét hirdet: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” – Ökumenikus reformációi istentisztelet volt Káván

Káva – Immár hagyománnyá vált, hogy minden évben augusztus 20-án és a reformáció ünnepéhez közeli napon együtt úrvacsoráznak a kávai evangélikusok és a reformátusok. Kenyérrel, de térdelve veszik magunkhoz a szent jegyeket. Ezzel is kinyilvánítják, hogy bár külön felekezethez tartoznak történelmi örökségként, de egy Uruk van, Jézus Krisztus, akiben hit által egyek lehetnek.

Boldogan menni tovább

Balatonalmádi – Október 31. nem a reformáció emlékünnepe – hangsúlyozta az országos reformációi istentiszteleten elmondott prédikációjában Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a balatonalmádi református templomban október 25-én.

„Töltekezz!” – Megtartották az idei tanév első Tamás-miséjét

Budapest – 2015. október 11-én tartották meg az idei tanév első Tamás-miséjét a Lágymányosi Ökumenikus Központban. Az igehirdető Joób Máté, a liturgus Aradi György, a házigazda pedig Darvas Anikó volt. Személyes beszámoló!

„Dicsérjétek az Urat!” – 50 éves a Hermons – Frissítve videóval!

Budapest – 1965-ben alakult meg a Hermons együttes, erre emlékeztek 50 év távlatából az egykori alapítók, az Old Hermons tagjai illetve a sokadik generációs Hermons-osok. A Budapest-Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközségben 2015. október 11-én már a délelőtti istentisztelet liturgiájában is felcsendültek a régi dicséretek, délután pedig a különböző felállású zenekarok zenéltek a templomban.

140 évnyi hála Mohorán

Mohora – Az elmúlt 140 évért adott hálát a mohorai evangélikus gyülekezet, a 2015. szeptember 13-án megtartott templomszentelési ünnepen. Erre a jeles alkalomra készülve, a gyülekezet, szép összefogással elvégezte a templom belső felújítását.

Az igazi indítattás – Zenés istentisztelettel nyitották meg a Reformáció hónapját a Deák téren – Bogárdi Szabó István: Isten és embertársaink szeretete nem olthatja ki egymást – Frissítve!

Budapest – Isten és embertársaink szeretete nem olthatja ki, nem relativizálhatja egymást – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a reformáció hónapját megnyitó csütörtöki istentiszteleten.

Oldalak

Feliratkozás RSS - istentisztelet csatornájára