kiállítás

Megnyílt Richly Zsolt Luther Márton élete álló- és mozgóképeken című kiállítása

Budapest – „Richly Zsolt Luther-rajzfilmje a teológia népszerűsítésére tesz kísérletet” – fogalmazott dr. Békési Sándor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense az Óbudai Platán Könyvtárban rendezett kiállításon. A tárlat láttán nem lehet mást mondani, mint hogy érdemes Óbudára menni.

Sellő a békéscsabai evangélikusok énekeskönyvében

Békéscsaba – A Békéscsabai Evangélikus Egyház gondosan őrzött kincsei között is különleges, különösen értékes és kiemelkedően fontos tárgyak kerültek a minap nyilvánosság elé az „evangélikus Róma”, azaz Békéscsaba múzeumában. Ilyen például egy 1727-ben született, kézírásos Tranoscius, vagyis a magyarországi evangélikus szlovákok énekeskönyve. A Reformáció 500 című kamara-kiállításról Luther Márton szobra, képei sem hiányozhatnak – írta a beol.hu.

Ásványkiállítás nyílt a szarvasi gimnáziumban

Szarvas – A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium ásvány-, kőzet- és kövületgyűjteménye felbecsülhetetlen értékű kincse az iskolának. Plenczner Lajos 1907-ben készített leltárkönyvének segítségével a gyűjtemény eredeti állapota pontosan megismerhető. 1907 óta eltelt száztíz év. A két világháború és az iskola többszöri költözése miatt megsérültek a gyűjtemény példányai, darabszáma jelentősen csökkent. A második világháború után több pedagógusgeneráció védte állapotát, újabb gyűjtésekkel egészítette ki.

Zsidó–keresztény párbeszéd Ország Lili művészetéről – VIDEÓ

Budapest – Ország Lili művészetében egyszerre fedezhetők fel a zsidó szimbólumok, az Aranyváros képe és a keresztény misztika keresése. A Magyar Nemzeti Galériában látható, Árny a kövön című kiállításhoz kapcsolódóan evangélikus püspök és rabbi beszélgetett az alkotások által felvetett kérdésekről az Asztali beszélgetések sorozat keretében. Fabiny Tamás és Fináli Gábor február 16-i disputájára megtelt a Magyar Nemzeti Galéria barokk terme.

Csodarajzok és mesés képek

Dunaújváros – Az elmúlt héten mozgalmas volt a dunaújvárosi evangélikus közösség élete. Csütörtökön Molnár V. József Magyar-Örökség-díjas néprajzkutató előadása volt a gyülekezeti teremben „Földi megpróbáltatásaink” címmel, pénteken pedig megnyílt Gálné Then Szilvia Csodarajzok című kiállítása a templomban. A tárlat a mesék világába kalauzolja el a látogatókat.

Vándorkiállítás nyílt a reformációról Nyíregyházán

Nyíregyháza – Az 500 éves reformáció címmel nyílt vándorkiállítás a Nyíregyházi Egyetem Tanítóképző Intézete (NYETI) és az Evangélikus Roma Szakkollégium (ERSZK) szervezésében az egyetem kerengőjében hétfőn délelőtt. A tárlat anyagát a Nyíregyházán működő Bethlen Gábor Oktatási Alapítvány és a Bethlen Gábor Iskola és Óvoda közössége hozta létre a kormány Reformáció Emlékbizottságának támogatásával.

Rózsákon jár Krisztus híve… – A reformáció 500 éve Burgenlandban

Kismarton – Luther Márton 500 évvel ezelőtt szegezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és ennek mélyreható következményei lettek az egyházra nézve. A Landesmuseum Burgenlandban 2017. február 23-án nyíló kiállítás az evangélikus egyház fejlődését vázolja fel a reformációtól a jelenkorig.

476 év után tért haza a sárvári Biblia – Sárváron járt a reformációi kamion

Sárvár – A 2016 novemberében útjára indult Europäischer Stationenweg – Reformációi Mozgókiállítás részeként egy 28 tonnás kamion Európa 19 országának 68, a reformációhoz kötődő városát látogatja meg, és kínál interaktív kiállítást az érdeklődők számára. Két evangélikus város is bekapcsolódott a projektbe hazánkban, Sárváron és Sopronban jártunk a hétvégén. A kamion Sárváron február 2-án és 3-án volt látható.

Személyes utak | Keserü Katalin és Kodácsy-Simon Eszter beszélgetése – VIDEÓ

Budapest – A Ludwig Múzeumban látható Susan Swartz Személyes utak című kiállításhoz kapcsolódóan Keserü Katalin művészettörténész és Kodácsy-Simon Eszter teológus beszélgetett a kiállított alkotások által felvetett kérdésekről.

Az emlékezés mint lehetőség – A holokauszt nemzetközi emléknapjára

Budapest – „Elfelejtettek, mintha meghaltam volna, olyan lettem, mint egy kallódó tárgy.” (Zsolt 31, 13) Az ENSZ Közgyűlése január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor.

Oldalak

Feliratkozás RSS - kiállítás csatornájára