konferencia

A keleti és a nyugati egyház szemszögéből vizsgálják a Római levelet Szegeden

Szeged – A reformáció által legtöbbet vitatott Római levél lesz a központi témája a 28. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciának, amit augusztus végén rendeznek Szegeden – tájékoztatott Benyik György, a konferencia igazgatója. Bemutatták az 500 hangú Biblia CD-változatát is, és elhangzott, hogy a világban szétszórtan élő magyarok hangzó Bibliáját 2020-ig szeretnék elkészíteni.

A megújulás sokszínűsége – Kórházlelkészek élményekkel teli találkozója

A kórházlelkészek és önkénteseik Szilvásváradon és Ózdon tartottak 2017. augusztus 11–12-én konferenciát. Az ország különböző helyeiről – Kiskunhalasról, Székesfehérvárról, Hatvanból, Budapestről, Salgótarjánból és természetesen Ózdról – érkeztek a résztvevők.

Találkozások ünnepe

Piliscsaba – Reformáció ma – Bel- és külmissziói konferenciát tartottak Piliscsabán.

Keresztény és iszlám vallási vezetők találkoztak Libanonban

Keresztény és iszlám vallási vezetők találkoztak Libanonban július 1-jén, a Bejrút közelében működő Notre Dame Katolikus Egyetemen. A konferencia résztvevői annak érdekében szólaltak fel, hogy a közel-keleti ország a vallások, kultúrák és civilizációk közötti párbeszéd központja legyen.

Debrecenben tartják éves konferenciájukat az egyházi gyűjtemények munkatársai

Debrecen – Az egyházi gyűjtemények munkatársai a Református Kollégium vendégeként, 2017. június 28. és 30., illetve július 3. és 5. között Debrecenben tartják éves konferenciájukat.

„AHOGY ENGEM KÜLDÖTT AZ ATYA, ÉN IS ELKÜLDELEK TITEKET…” (Jn 20,21) – Az egyház (gyülekezet), mint missziói közösség

Révfülöp – Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban megtartott ötnapos konferencián közel ötven fő vett részt különböző felekezetekből. A résztvevők többsége évek óta visszajár ezekre a hitépítő jellegű konferenciákra, kisebb részét az újonnan érkezők alkotják.

A KATASZTRÓFAHELYZET KIHÍVÁSAI – Tudósítás a kórházmissziói konferenciáról

Piliscsaba – A katasztrófahelyzet kihívásai címmel rendeztük meg az Evangélikus Kórházi Lelkigondozói Szolgálat nyári konferenciáját. Ezt a témát jártuk körbe Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziói Központban 2017. június 16–17-én. Az ország különböző helyeiről érkeztek kórházlelkészek, önkéntes lelkigondozók a konferenciára, így Székesfehérvárról, Kiskunhalasról, Ózdról, Szolnokról, Miskolcról és Budapestről.

Protestáns üzenetek: „Az általános iskolásoktól az akadémikusokig – mindenkinek”

Debrecen – Május 18. és 20. között rendezték meg „A reformáció emlékezete a kora újkori Magyarországon – Protestáns és katolikus értelmezések a 16–18. században” című konferenciát a Debreceni Egyetemen. Ekkor nyílt meg a nagykönyvtár második emeleti terében a „Protestáns üzenetek” című kiállítás.

A reformációra emlékeztek a város napján

Pápa – A múlt év utolsó testületi ülésén döntött arról a város képviselő-testülete, hogy az idei esztendőt a reformáció emlékévé nyilvánítják. Akkor Áldozó Tamás polgármester úgy fogalmazott: 2017-ben Európa-szerte, így Magyarországon is megünneplik a reformáció ötszázadik évfordulóját, de Pápa városának külön is felelőssége van abban, hogy méltóképpen megemlékezzen a protestáns városépítő elődökről. Ennek szellemében Pápa Város Napját – mely az első, 1848. június 16-án tartott szabad helyhatósági választások napjához kötődik – az idén a reformáció jubileuma jegyében rendezték meg.

A lényegre fókuszálva – Befejeződött a Kárpát-medencei evangélikus lelkészek konferenciája

Balatonszárszó – A Kárpát-medencei evangélikus lelkészek konferenciájának utolsó napján úrvacsorás istentisztelettel búcsúztak el egymástól a résztvevők, hogy visszatérve gyülekezetükbe még nagyobb elköteleződéssel végezzék további szolgálatukat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - konferencia csatornájára