lelkész

A lelkészlak mítosza – Bajorok és magyarok Tutzingban

Tutzing – Evangélikus lelkészfeleségek számára tartottak konferenciát a németországi Tutzingban. Erről szól az alábbi személyes beszámoló. Forrás: tordas-gyuro.blogspot.hu, szöveg: Süller Villő
Share/Save

Végső búcsút vettek Bízik Lászlótól

Aszód – A mai napon szűk családi körben vettek végső búcsút az aszódi temetőben Bízik László (1943-2013) evangélikus lelkésztől. Ravatala mellett az aszódi evangélikus lelkész hirdette Isten igéjét – tudta meg az evangelikus.hu.
Share/Save

Elhunyt Bödecs Barnabás evangélikus lelkész

Győr – Súr – Megrendüléssel tudatjuk, hogy Bödecs Barnabás nyugalmazott evangélikus lelkész hosszan tartó betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2013. május 18-án, szombaton 11 órakor lesz a Győr-Nádorvárosi Eevangélikus templomban. Koszorúk, virágok helyett a nádorvárosi templom javára virágmegváltást kérünk felajánlani. Ugyanezen a napon 16 órakor a Súri Evangélikus Templomból kísérjük a súri temetőbe – tudta meg szerkesztőségünk.
Share/Save

Európai uniós forrásból újítják fel Salgótarján „kolduspalotáit”

Salgótarján - Európai uniós forrásból újítják fel Salgótarján "kolduspalotáit", az Acélgyári és a Salgó úti, rossz állapotú társasházak mellett a 264 lakásos önkormányzati garzonház átalakítását is elvégzik. A belvárosi terek megújításával is járó szociális városrehabilitációhoz 400 millió forintot nyert a város – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Székyné Sztrémi Melinda (Fiedesz-KDNP), Salgótarján polgármestere. Forrás: MTI
Share/Save

Sütemények, imák, kivasalt ingek békéje – Szeretet, ami lehajol és felemel

A Nők Lapja legújabb számában (2013/18., ápr. 30., 36-38. o.) „Sütemények, imák, kivasalt ingek békéje. Szeretet, ami lehajol és felemel” címmel Schäffer Erzsébet képes riportot jelentetett meg id. Zászkaliczky Pál nyugalmazott evangélikus lelkész családjáról. Mellékletben az első két oldal bescannelve.
Share/Save

Először került sor lelkészavatásra a 225 éves kemeneshőgyészi templomban

Kemeneshőgyész – Templomuk kétszázhuszonötödik születésnapját ünnepelték 2013. április 13-án, szombaton délelőtt a kemeneshőgyészi evangélikusok. Az alkalomnak különleges jelentőséget adott, hogy most került sor a gyülekezet történetében az első lelkészavatásra is: Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke állította szolgálatba az eddig gyülekezeti munkatársként szolgáló Pablényi Edina lelkésznőt. Az ordináció liturgiájában dr. Bácskai Károly adjunktus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviselője, valamint Sikter János porrogszentkirályi lelkész segédkezett. Forrás: nyugat.lutheran.hu
Share/Save

Halld meg a hívást! – Film Takács János evangélikus lelkész életéről

Hódmezővásárhely – Id. Takács János evangélikus lelkész 2013. február 16-án éjjel 102. életévében csendesen elaludt. A hódmezővásárhelyi gyülekezetnek 62 évig volt hűséges pásztora. Életéről és szolgálatáról ezzel a filmmel emlékezünk meg. Videó: Zákeus Médiacentrum, Győri András Timótheus
Share/Save

Diakónia és kultúra Gödöllőn – Pirók Irén textilművész és Posztobányi Péter festőművész alkotásait lehet megtekinteni a Tessedik Galériában

Gödöllő – A Tessedik Sámuel evangélikus lelkészről elnevezett szociális intézményrendszer belvárosi épülete nemcsak idősek napközi ellátását tűzte zászlajára, hanem kulturális programokkal színesíti a lakók életét. 2013. április 7-én, vasárnap ötödik kiállítását nyitotta meg a Tessedik Galéria, ahol most Pirók Irén textilművész és Posztobányi Péter festőművész alkotásait lehet megtekinteni. Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Share/Save

Lelkészi szakvizsga Kolozsváron

Kolozsvár – A húsvét felé vezető úton nem csupán katekumének, konfirmandusok készültek szorgosan bizonyságot tenni hitükről és elhívásukról, hanem három lelkészjelölt is ezt tette. A teremtő, elhívó és megszentelő Isten segítségével 2013. március 21-én az Adorjáni Dezső Zoltán püspök által vezetett öttagú vizsgabizottság előtt Boldizsár Beáta, Fejér Olivér és Kalit Eszter sikeresen tette le lelkészi szakvizsgáját. Forrás: evangelikus.net
Share/Save

Vallási töménységben – Heinemann Ildikó lelkésznővel beszélgettünk izraeli útjáról

Budapest – „Még azt is eltervezzük, Isten hogyan szólítson meg minket” – véli Heinemann Ildikó, aki váratlanul egyedül maradt Izraelben. Próbatételeiről, az isteni jelenlétről és Jeruzsálem sokszínűségéről beszélgettünk a lelkésznővel. Szöveg: Koczor Kinga
Share/Save

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkész csatornájára