lelkész

Csepregi Béla igehirdetései – Böjt első vasárnapja (Invocavit)

Csepregi Béla sárszentlőrinci evangélikus lelkész prédikációi fognak elkísérni bennünket a következő egyházi évben adventtől adventig, minden héten. Böjt első vasárnapján (Invocavit) a lelkész 1975-ben elhangzott, Máté evangéliuma 4,1-11 versei alapján tartott prédikációját adjuk közre.

Jézus az első! – Beszélgetés Marschalkó Gyula nyugalmazott lelkipásztorral

Budapest – Marschalkó Gyula lelkész 2016 karácsonyán töltötte be életének kilencvenötödik esztendejét. Különböző történelmi időszakokon átívelő, hosszú élet áll mögötte, amelyben közel hét évtizede hű társa Ani néni. Három gyülekezet lelkészeként szolgált negyvenöt éven keresztül. Nyugdíjasként szülőhelyére, Rákoshegyre vonult vissza, és további húsz évet töltött aktív szolgálatban Budapest XVII. kerületének evangélikusai között.

Krisztus jó vitézei – Lelkészek a forradalom viharában

Lassan elköszönünk a 2016. esztendőtől. Minden eseménye – csalódás és siker, bánat és öröm – emlékeink tárházába kerül. Urunk minden történést fel tud használni, hogy miközben napjainkat éljük, gondoljunk reá, aki hitünk szerint a történelem Ura is. Ez évben emlékeztünk meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. Méltán gondolunk tisztelettel hőseinkre, fájdalommal az áldozatokra. Alábbi írásunkban három evangélikus lelkészre emlékezünk, akiket az ellenforradalomnak nyilvánított eseményeket követően letartóztattak, meghurcoltak, jóllehet semmi vétkük nem volt, amint ez később rehabilitációjuk során kiderült.

Ma a többségnek az egyház csak válságkezelésre kell – A hét embere: Ördög Endre

Orosháza – Aki hisz, és vallja: nyitottság, közösség, hitelesség szólíthat meg embereket. A kiégett lelkek sivatagában így alkothatunk szigeteket, ahol Istennel teljes élet honol. A háromgyermekes evangélikus igazgatólelkész az ökumenikus imahét egyik szervezője, de más jogon is kiérdemli a kiemelt figyelmet.

METRÓIMA 4. – Keleti Pályaudvar

Marschalkó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész sokszor utazik metróval Budapesten, és az a gondolata támadt, hogy a metrón imádkozni is lehet. Sorozatunkban az M2-es metró állomásai között imádkozik a lelkész, az Örs vezér tértől egészen a Déli Pályaudvarig. A vasárnap kezdődő Aliansz imahét és az utána következő ökumenikus imahét alkalmaira szeretnénk így ráhangolódni.

METRÓIMA 3. – Stadionok

Marschalkó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész sokszor utazik metróval Budapesten, és az a gondolata támadt, hogy a metrón imádkozni is lehet. Sorozatunkban az M2-es metró állomásai között imádkozik a lelkész, az Örs vezér tértől egészen a Déli Pályaudvarig. A vasárnap kezdődő Aliansz imahét és az utána következő ökumenikus imahét alkalmaira szeretnénk így ráhangolódni.

Felvételi az Evangélikus Hittudományi Egyetem 2017-2018-as tanévére

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem felvételt hirdet a 2017/18-as tanévre az alábbi szakokra: teológus-lelkész (osztatlan) (nappali), katekéta- lelkipásztori munkatárs (BA) (esti), kántor (BA) (esti), teológia (osztott MA) (levelező), hittanár-nevelőtanár (osztott MA) (esti), osztatlan hittanár-nevelő tanár-közismereti tanárszakok (nappali).

Ökumenikus Adománybolt létesült a Miskolci Egyetemen a kárpátaljai főiskolások megsegítésére

Miskolc – A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség idén Lente Boglárka református egyetemi lelkész kezdeményezésére Adományboltot szervezett a kárpátaljai magyar főiskolások megsegítésére. A kezdeményezéshez az egész lelkészség kapcsolódott: Skublics Máté katolikus, Makkai László görög katolikus és Gerlai Pál evangélikus egyetemi lelkész, valamint Hidasy Viktória Veronika ferences kisnővér, aki az egyetemi lelkészség titkára. A MEÖT-központon kívül két ilyen ökumenikus lelkészség van az országban, ahol az egyházak összefogva alakították ki a lelkészséget.

A TE IGÉD IGAZSÁG – Botta István lelkész szolgáló élete és munkássága

Budapest – 2016. december 14-én 17 órakor mutatják be a kelenföldi evangélikus gyülekezetben az A TE IGÉD IGAZSÁG – Botta István lelkész szolgáló élete és munkássága című könyvet. Az ünnepi alkalmat megnyitja dr. Fabiny Tamás püspök, a könyvet bemutatja Thurnay Béla szerkesztő. Filmünkben Botta István lelkész életéről emlékezik meg.

Hittanórai pofon, vidéki állapotok – egy lelkész őszintén válaszolt

Múlt héten adta hírül több portál is, hogy egy veszprémi faluban egy katolikus pap úgy megütött egy gyereket a hittanórán, hogy a gyerek vérezni kezdett, a pap ellen pedig eljárás indult. Egy valamikor ugyanebben a faluban is hittant tanító – névtelenséget kérő – evangélikus lelkész beszélt az eset hátteréről a KötőSzó blognak.

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkész csatornájára