Kövessétek hitüket: Emlékezés Cseri Kálmánra

Kövessétek hitüket: Emlékezés Cseri Kálmánra

Share this content.

Forrás: Híd magazin, szöveg: Sz. J.
„Örök hajlékodba fogadj be, Uram!” – énekelte 2017. március 3-án a nagy gyülekezet Cseri Kálmán temetésén. Testvérünk volt ő itt, tanítónk és lelkigondozónk. Sok ezer igehirdetés, számtalan kazetta (ma már interneten hallgatjuk), könyv, emlék tolul szívünkbe, emlékezetünkbe. Köszönjük, Istenünk, emberedet, akit adtál ennek a nyugtalan, nehéz kornak! 1962 óta hirdette az igét.

Ami igazán megmarad bennünk, az az átadás, engedelmesség, Istent és embert szerető gyermeki bizalma. És a tekintete igehirdetés közben... Egy alkalommal előtte ültem a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. A budai lelkészek közé hívtam szolgálatra. Közelről láttam azt a mennyei fényt, csillogást, ami a tisztaság, a szeretet, az isteni jelenlét szintézise. Jézusa nézett ránk rajta keresztül. Cseri Kálmán nem sok akadályt hagyott magában az igefolyam előtt.  
Kis közösségben beszélgettünk egyszer az ő titkáról. Ittzés István csak ennyit mondott: mert ő éli azt, amiről beszél. Ez az ő öröksége, amit ránk hagyott. SDG!

 

Isten kegyelme

 

„Vajon végleg eltaszít az Úr, és nem tart tovább jóakarata? Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre? Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag?” 

(Zsoltárok könyve 77,8–10)

Valaki megkérdezte: Nem lehetett volna kicsit modernebb, „trendibb” témát választani? Hadd mondjak el néhány történetet arra nézve, hogy időszerű-e Isten kegyelméről beszélni. 

Kórházba hívtak egy nagyon súlyos beteghez. A bácsi megkönnyítette a beszélgetést, mert azonnal a lényegre tért: „nem sok időm van hátra és néhány dolog, amit tettem, nagyon nyugtalanít, nem tudom, mi lesz a következménye”. Nagyon őszintén kezdte sorolni gyerekkorától az utolsó hetekig azokat a bűnöket, amelyek között valóban súlyosak is voltak. Elmondta, hogy leginkább az nyomasztja, hogy most már semmit nem tud jóvátenni. Azt mondtam neki, hogy a bűneinket soha nem lehet emberi erőfeszítéssel jóvátenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani. Megkérdezte, hogy ad-e Isten kegyelmet egy ilyen nem vallásos embernek is, mint ő. Miután tisztáztuk, hogy ami a Bibliában meg van írva, azt ő igaznak tartja, idéztem János leveléből: „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól”. Azt kérdezte, hogy hogyan kell ezt tenni? „Ahogy nekem ilyen egyszerűen és őszintén elmondta, mondja el most Istennek!” – válaszoltam.

Akkor elhangzott egy nagyon gyakorlatlan, nagyon szokatlan, de mélységesen őszinte, megrendítő életgyónás. A végén azt kérdezte, hogy biztos lehet-e abban, hogy van erre bocsánat. Mondtam, hogy tisztáztuk, hogy ami a Bibliában meg van írva, azt igaznak tarja. „Akkor ez igaz” – mondta és elhangzott még két szó: „köszönöm, Istenem!” – de már egészen más hangon, úgy, mint aki ismerőssel beszélget. Másnap felhívott a felesége és azt kérdezte, hogy mi történt az előző napon, mert ilyennek ő még soha nem látta a férjét: nyugodt, derűs, és azt mondta, Isten minden bűnét megbocsátotta. Ezzel a békességgel halt meg aznap. 

Ne tévesszen meg bennünket ez a történet, mert nem mindenkinek adatik meg az, hogy a halála előtti utolsó órákban még megragadhatja Isten kegyelmét. Akkor kell megragadni, amikor annak a szükségére rájövünk, és amikor Isten kínálja. De ez a történet jól példázza azt, hogy Isten még az utolsó pillanatokban is kész kiárasztani az Ő kegyelmét.

Egyszer egy fiatalember jött a lelkészi hivatalba, elmondta, hogy meghalt az édesanyja, szeretné a temetést megbeszélni. Aztán egyszer csak elkezdett keservesen zokogni és elmondta, hogy egy régi összetűzés alkalmával nagyon összevesztek, ő megharagudott, és mivel karakán ember, tartotta a haragot, és többet nem látogatta meg az édesanyját. Még akkor sem, amikor üzent anyuka, hogy megbocsátott, szeretne elbúcsúzni a fiától, mert súlyosra fordult az állapota. Aztán könnyes szemmel azt mondta, ha egyszer is elmentem volna hozzá, talán még most is élne. Megbeszéltük vele is azt, hogy a mi bűneinket nem lehet emberi erőfeszítéssel jóvátenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani, mert őt is az bántotta a legjobban, hogy már nem tud bocsánatot kérni tőle. De megbeszéltük azt is, hogy végső soron minden egymás ellen elkövetett bűnünk Isten ellen elkövetett bűn. Dávid a szörnyű gyilkossága után azt mondta Istennek: „egyedül Teellened vétkeztem” – és kegyelmet kapott. 

Jóval később tudtam meg a családja tagjaitól, hogy ezt követően egészen megváltozott az emberekkel való viszonya, és más emberré lett.

Egy evangelizációs hetünk után eljött gyülekezetünk egyik idős, hűséges tagja és elmondta, hogy amióta a templomunk áll, ő minden vasárnap jön és hallgatja az igehirdetést. Meg volt róla győződve, hogy kevés nála rendesebb ember fordul meg a templomban. De az elmúlt hét estéin mintha belevilágított volna Isten a lelkébe, és kétségbeesve kellett megállapítania, hogy mi minden van ott. Ezt követte megint egy megrendítő életgyónás. Aztán megbeszéltük vele is, hogy mit tanít a Szentírás Isten kegyelméről, és nagy békességet kapott.

Elég időszerű és gyakorlati-e az, amit Isten kegyelméről a Szentírásból megtudhatunk? Vajon nem könnyelműség-e, hogy ilyen bátran mertem idézni az említett igéket? Vajon bizonyos lehet a kegyelemben az, aki fölismeri, hogy miben vétkezett Isten és mások ellen, aki átéli a maga tehetetlenségét és nem törődik bele abba, hogy lelkiismeret-furdalással és bűntudattal kelljen élnie és meghalnia? Vajon komolyan veheti-e azt, hogy csakugyan kap Istentől bocsánatot? 

Ha nincs kegyelem, ha nincs esély újat kezdeni az embernek azután, amit elrontott, akkor könnyen eljuthatunk mindnyájan oda, ahova József Attila, amit a rá jellemző őszinteséggel így írt meg az egyik versében: „Tudod, hogy nincs bocsánat, / hiába hát a bánat. / Légy, ami lennél: férfi. / A fű kinő utánad. / A bűn az nem lesz könnyebb, / hiába hull a könnyed”. Aztán meg lehet érkezni oda: „Most hát a töltött fegyvert / szorítsd üres szivedhez”. 

Ezért kimondhatatlan nagy örömhír az, amit a Szentírás Isten kegyelméről mond, annak a forrásáról, az erejéről, a feltételeiről. Mert annak, hogy Isten kegyelmes és mi bizonyosak lehetünk az Ő bocsánatában, objektív alapja van. Ez pedig a Szentírás tanítása szerint az, amit Jézus Krisztus nagypénteken a golgotai kereszten elvégzett. Éppen ezért ezt szeretném most úgy elmondani, mintha életünkben először hallanánk, mert ez Isten kegyelmének a forrása, a feltétele, az ereje. 

A Biblia azt tanítja, hogy Isten igazságos és a bűnt megbünteti. Az ellene való lázadás olyan súlyos bűn, hogy kizár minket a Vele való közösségből. Egyetlen bűn is elég ehhez. Hazugok például nem örökölhetik az Isten országát, és nem tudom van-e közöttünk valaki, aki soha életében még egy kicsit sem hazudott? Ki vagyunk zárva az üdvösségből, mivelhogy bűnben születünk, és Isten nélkül startolunk mindnyájan. Úgy is fogjuk bevégezni, ha közben nem történik változás. Isten tehát a bűnt megbünteti, mégpedig azzal, hogy az Istennel való közösségből végleg ki van zárva valaki. Ezt nevezik kárhozatnak. A bűn következménye ez. 

De azt is tudjuk, hogy Isten a bűnöst mérhetetlenül szereti, és nem akarja, hogy elvesszen, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Hogy lehet ezt a feszültséget feloldani? Isten igazságos, és a bűnt megbünteti, de a bűnöst meg akarja menteni, és az Ő kegyelme kész van a számára. Ha nagyon hétköznapiasan fogalmaznék, azt mondanám: itt lépett be a képbe Jézus Krisztus, aki azt mondta: „Atyám, rajtam hajtsd végre az ő büntetésüket, ne kelljen a pokolra menniük úgy, ahogy megérdemlik, én odamegyek helyettük. Tulajdonítsd nekem az ő bűneiket és tulajdonítsd nekik az én igazságomat és tisztaságomat. Az Atya beleegyezett ebbe. Ez valósult meg nagypénteken a kereszten. 

Amikor Jézus azt mondta, hogy elvégeztetett, akkor ott elvégeztetett minden ember minden bűnének az Isten szerinti igazságos ítélete, minden Krisztusban hívőnek a jogerős felmentése. Isten nem tulajdonítja azoknak az ő bűnüket, akik Jézusban hisznek, hanem nekik tulajdonítja Jézus igazságát. Csak olyan ember vállalhatta magára a többiek bűnét, aki maga bűntelen, ilyen meg nem létezett a földön. Ezért lett az Ige testté, az Isten emberré. 

Ezt hétszáz évvel korábban már Ézsaiás próféta megírta: „A mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen. Az Ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézs 53,4–6) Pál apostol pedig a második korinthusi levélben így írja le ugyanezt: „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket. … Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor 5,19.21). 

Csak Őbenne vagyunk mi Isten igazsága. Itt egy jogi döntés történt, Isten igazzá nyilvánította a bűnöst. Nem azért, mert elengedte a büntetést, hanem pontosan azért, mert végrehajtotta a mi büntetésünket, csak nem rajtunk, hanem Jézus Krisztuson. Ez az Isten kegyelméről szóló tanítás. Ez a kegyelem. Mi hazudunk, paráználkodunk, lopunk, káromoljuk Istent. Jézus soha nem hazudott, soha nem lopott, soha nem szidta az Atyát és Isten a mi bűneinket neki tulajdonította, mintha Ő tette volna azokat, és az Ő Fia igazságát a Benne hívőknek tulajdonítja, mintha mi soha nem követtünk volna el bűnt. Amikor ezt először hallottam, azt hittem, hogy tévedett az illető, aki mondta, de elővette a Bibliát és elképedve láttam, hogy ez tényleg így van. 

A mi ősi, több száz éves hitvallásunk, a Heidelbergi Káté így foglalja ezt össze: „Mi módon leszel igazzá Isten előtt? – Úgy, hogy bár lelkiismeretem vádol, hogy Isten minden parancsa ellen súlyosan vétkeztem, sőt, még mindig kész vagyok minden gonoszra, mégis, Isten az én minden érdemem nélkül, egyedül az Ő ingyen kegyelméből, nekem tulajdonítja és ajándékozza Krisztus tökéletes elégtételét, igazságát és szentségét, mintha én soha semmi bűnt nem követtem volna el, sőt, mintha én tanúsítottam volna mindazt az engedelmességet, amelyet Krisztus érettem tanúsított. De csak úgy, ha e jótéteményeket hívő szívvel elfogadom.”

1516-ban, még a 95 tétel közzététele előtt Luther Márton levelet írt egyik szerzetestársának, akit nagyon gyötört a lelkiismeret-furdalás. Azt írta neki ez a társa, hogy hiába próbál vezekelni, nem talál békességet, és nem tudja bizonyosra venni, hogy bocsánatot kap Istentől. Akkor Luther ezt írta: „ne gyötörd magad, hanem borulj le az Úr Jézus előtt és így szólj: Úr Jézus! Te vagy az én igazságom, én meg a Te bűnöd vagyok. Magadra vetted az enyémet és nekem adtad a tiédet. Olyanná lettél, amilyen nem voltál, és olyanná tettél, amilyen nem voltam. Ha ezt valóban hiszed, meglásd, békesség lesz a szívedben.” 

Jézus a mi igazságunk, és mi lettünk az Ő bűne. Magára vette a mi nyomorult emberi testünket, vele együtt a bűneinket és azoknak a következményét is, és nekünk adta az Ő igazságát és tisztaságát. Olyanná lett, amilyen nem volt: bűnössé, sőt bűnné, és olyanná tett, amilyenek nem voltunk: Isten színe előtt igazakká Őbenne. 

Aki ezt önmagára nézve is érvényesnek tekinti, az hisz. A Biblia azt mondja, hogy az üdvözítő hit tartalma az, hogy amit Jézus a kereszten elvégzett, azt helyettem is végezte, és Őérette Isten engem igaznak tekint. Aki pedig ezt nem hiszi, az ragaszkodik ahhoz, hogy Isten rajta hajtsa végre az Ő ítéletét, és ez így is lesz. János evangéliuma 3. fejezetének utolsó versében olvassuk: „aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta”. Addig is rajta volt. Az Isten haragja alól kerülhetett volna ki, ha a kegyelmet komolyan veszi, de neki nem kell. Vagy, mert úgy érzi, hogy nem szorul rá, mások bűnösek, ő nem annyira, vagy majd ő megoldja maga. Akkor neki kell elszenvednie a neki járó ítéletet. A hívő pedig tudja, hogy már nem megy ítéletre, mert az végrehajtatott nagypénteken a kereszten. Mi a kegyelem? Az, hogy nem azt kapjuk, amit érdemelnénk, helyette kapunk sok olyan ajándékot Istentől, amit nem érdemlünk.

Ismertem egy családot. Amikor a negyedik gyermek is megszületett, már végképp szűkössé vált a másfél szobás kicsi lakásuk. Kellett volna egy nagyobb lakás. Kínáltak is egyet, de még tíz millió forintra lett volna szükségük hozzá. Úgy döntöttek, megpróbálják baráti kölcsönökből összeszedni, aztán majd valahogy visszaadják. Kezdték a kérést a nagybácsinál, aki jómódú ember volt, és szerette őket. Megkérdezték, hogy 1-2 milliót kaphatnának-e. „Mennyi hiányzik?” – kérdezte a bácsi. Összesen tíz millió kellene, de nem akartunk ennyit kérni – mondták. „Holnap gyere vissza!” – válaszolt a nagybácsi. Másnap visszament a fiatalember, a bácsi letett az asztalra tízmillió forintot meg egy átvételi elismervényt, hogy kamatmentesen tíz évre kölcsön kapják. 

Az első havi fizetésből félretettek tízezer forintot törlesztésre. Aztán egymás után jöttek betegségek, tönkrement az öreg mosógép, és egész évben nem sikerült visszaadni semmit. Karácsony előtt eljött a nagybácsi. Arra készültek, hogy valahogy megmagyarázzák, hogy miért nem törlesztettek. A bácsi azonban megelőzte őket. Kérte a nyugtát, és vékony csíkokra tépte. Aztán csak ennyit mondott: „Figyellek benneteket, szeretitek egymást, gondosan nevelitek a gyerekeiteket, takarékosan éltek, ilyen kevés fizetésből is kijöttök, sőt rajtakaptalak, hogy valakinek még segítetek is. Arra gondoltam, hogy legyen ez karácsonyi ajándék. Köszönjétek meg Istennek és szeressétek egymást tovább is.” Az asszonyból kitört a feszültség és elkezdett sírni. A férje meg csak ennyit mondott: „Én úgy gondolom, hogy ezt soha nem tudtuk volna visszaadni. Ez a kegyelem, az elengedett adósság. Pál apostol szinte szó szerint ugyanígy ír erről, pénzügyi kifejezéseket használ a Kolossé 2,14-ben: „eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” Itt is volt egy adóslevél, és Jézus fizette ki az adósságunkat. Hinni azt jelenti, hogy ezt komolyan veszem és megköszönöm. 

Aki azt mondja, hogy „Uram, nem értem, hogy lehetsz ennyire kegyelmes egy ilyenhez, de nagyon szépen köszönöm”, annak az életét ez a kegyelem megváltoztatja. Mert a kegyelem nem könnyelműségre szabadít fel minket, hanem hálára. Aki olyan ostobaságokat beszél, amiket gyakran kérdeztek már tőlem, hogy vajon az Isten kegyelméről szóló tanításból nem az következik-e, hogy vétkezem, megbocsátja, aztán megint… Milyen egyszerű: csettintek egyet, és Isten kegyelmes. Aki csettintget, az benne marad a bűneiben, és bele fog fulladni, mert itt nem csettintésről van szó. De aki a szíve mélyéig átélte azt, hogy elengedte az adósságát, amit ő soha nem tudott volna kifizetni, és annak meglett volna a következménye, az örökkévaló következménye is, annak a szíve megtelik soha el nem fogyó hálával. 

Emlékszem arra, amikor gimnazista koromban egy kecskeméti evangelizáción a kegyelemről szóló örömhír végre a szívemig hatolt. Átéltem azt, hogy az egész elrontott szennyes múltamra teljes bocsánatot kaptam, és Isten soha többé nem fogja a fejemhez vágni azokat a bűnöket, amiket elkövettem, mert Jézus elszenvedte ezeknek a büntetését. Az olyan örömöt és hálát hívott elő belőlem, ami a mai napig nem halványodott el, sőt mélyült és gazdagodott. Ez már a kegyelem munkája bennünk. Mert Isten nem csak jogi döntéssel igazzá nyilvánítja azt, aki az Ő egyszülött Fiában hisz, hanem a megigazíttatást követi a mi megszenteltetésünk is, vagyis képesekké tesz minket arra, hogy attól kezdve az Ő akarata szerint éljünk. 

Mi a különbség a megigazíttatás és megszenteltetés között? A megigazíttatás az, hogy Isten kiemel abból a gödörből, amibe beleestem, amiből az életben nem tudnék kimászni, és ráállít egy útra, amelyik az egyre teljesebb életre vezet. „Indulj el, aztán majd én kísérlek!” – ez a megszenteltetés. Ő tesz arra képessé, hogy neki kedvesen kezdjek élni. 

Jézus azt mondta: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek!” (Jn 15,4) A megigazíttatás az, hogy Őbenne maradunk. Elrejtőzik a bűnös ember Krisztusban, és amikor Isten keresi, akkor az Ő egyszülött Fiát látja, és rajta keresztül a bűnös embert. A megigazíttatás megváltoztatja az Isten előtti helyzetünket: Isten ellenségéből Isten gyermekévé leszünk. Ez a kegyelem egyik része. A megszenteltetés megváltoztatja a kondíciónkat, képességeinket. Kész és képes lesz egy Istentől elszakadt ember Isten akarata szerint élni. Ez már Isten kegyelmének a munkája bennünk. Pontosan úgy, ahogy Túrmezei Erzsébet az Aki helyett a Krisztus vérezett című versében ezt megrendítően leírja, amikor a kemény szívű Barabbás, aki addig csak gyilkolt és rabolt – miután átélte azt, hogy Jézust helyette feszítették keresztre –, egyszer csak megsimogat egy síró gyermeket. Csodálkozva nézi a kezét: ezzel én csak gyilkoltam és raboltam, most hogy jutott ez eszembe, hogy megsimogassak egy síró gyermeket!? Vadonatúj dolgokat, rá nem jellemző cselekedeteket hajt végre. Krisztusra jellemző cselekedetei lesznek az ilyen embernek. Ez Isten kegyelmének a munkája. Nem csak üdvösséget ad, hanem tényleges jellemváltozás is bekövetkezik azoknak az életében, akik az Ő kegyelmét megkapták.

Azt, hogy mennyire időszerű Isten kegyelméről gondolkoznunk, sőt megragadnunk, azt leginkább azon lehet lemérni, hogy van-e ennek társadalmi haszna. Egyébként is ez a mi rögeszménk a XX–XXI. században, hogy miből mi a hasznom. Ha egy addig Isten nélkül élő ember átélte Isten kegyelmét és megváltozott az élete, van-e ennek társadalmi haszna? Döntse el ki-ki, van-e annak haszna, ha valaki a munkaidőt munkával tölti, ha a munkahelyéről nem visz haza semmit, de a fizetését mindig hazaviszi, és nem a sarki kocsmában hagyja. Ha este, amikor hazamegy, nem jól megruházza a család tagjait, hanem folyamatosan felruházza őket, vagyis gondoskodik róluk. Ha ragaszkodnak egymáshoz a házastársak, ha valóban nevelik is a gyermekeiket, hogyha nem orvosi váróban és bíróságon töltik a drága időt, hanem termelő munkával. Ha készek másoknak segíteni, és így tovább. 

Ha egy embert átölel Isten kegyelme és kiragadja őt a hitetlenségből, és az ember hittel megragadja a Jézus Krisztusban kapott kegyelmet, akkor annak társadalmi, gazdasági, egészségügyi, nemzetmegtartó következményei is vannak. Ennyire időszerű és trendi téma az, amit a Szentírás nekünk Isten kegyelméről mond. 

Ez a nap akkor lesz igazán ajándék, hogyha sarkig nyitjuk a szívünk ajtaját Isten kegyelme előtt, ha igazán átéljük, hogy rászorulunk erre – mert ezen kívül semmi más nem ad nekünk igazi megoldást. És engedjük, hogy Isten kegyelme megdolgozzon minket, és utána megdolgoztasson bennünket, és vigyük tovább másoknak is az erről szóló örömhírt. Isten kegyelme létfeltétel, életszükséglet, mint a levegő meg a víz és a Biblia nagy örömhíre, hogy Isten gazdagon kínálja ezt nekünk. Mit teszünk vele? A hittel elfogadott kegyelem az új élet, a visszautasított kegyelem az ítélet. Jézus azt akarja, hogy életünk legyen, sőt, bőségben éljünk. Ha valakinek a szívében megfogalmazódott valami válasz az Isten kegyelméről szóló örömhírre, mondja azt el magában most mindjárt, melegében, a mi jelenlévő Istenünknek!

Cseri Kálmán igehirdetése, amely az országos evangelizáción a Deák téri evangélikus templomban hangzott el, 2013. október 12-én.

Az igehirdetésről készült filmfelvétel 33 400 megtekintéssel az evangelikus.hu honlap mindeddig legnézettebb videója.

Cseri Kálmán 1939. április 30-án született Kecskeméten. 1962-ben szerzett lelkészi oklevelet Budapesten. Cecén, majd a budahegyvidéki református gyülekezetben volt segédlelkész, 1971-től nyugdíjba vonulásáig – harminckilenc éven át – a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség lelkészeként szolgált. „Fő törekvése az volt, hogy az örök evangéliumot a mai ember számára is érthetően hirdesse, lehetőleg szép magyar nyelven” – olvasható a több mint nyolcszáz igehirdetését hozzáférhetővé tevő weboldalon. Emellett számos bibliai témájú könyv szerzője, népszerű áhítatos könyve A kegyelem harmatja címmel jelent meg.

Augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, idén januárban pedig a Károli Gáspár Református Egyetem tiszteletbeli doktora címet vehette át. Súlyos betegséggel harcolt már két évtizede. Február 13-án hazatért Teremtőjéhez.

Címkék: Cseri Kálmán -

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!