Hangolódó #83 | 2017 legjobb filmzenéi

Hangolódó #83 | 2017 legjobb filmzenéi

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu
Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat, és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Mai válogatásunkban 2017 legjobb filmzenéiből szemezgettünk az idei Oscar-díj-átadó apropóján. Szurkoljunk mindannyian Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének!

Rengeteg részletnek lehet hangulatteremtő ereje egy filmben, de talán egy sem olyan hatásos, mint a zene. Nem véletlen, hogy a legemlékezetesebb vagy a kedvenc jeleneteink alatt szinte mindig hallható egy dallam, így amikor a listát készítettem, többnyire nem is a dalokra, hanem azokra a jelenetekre, maradandó élményekre vadásztam az emlékeimben, melyek a legmélyebb nyomot hagyták bennem a tavalyi filmfelhozatalból.

Mindig jóleső érzés ha egy-egy kedvenc dalom váratlanul visszaköszön a vászonról, vagy ha teljesen új előadókra bukkanok egy-egy filmnek köszönhetően, de egyik sem ér fel azzal, amikor egy régi, ismerős, de teljesen közömbös dal fonódik össze örökre egy élménnyel, és válik egy csapásra jellegtelen háttérzenéből emlékezetessé. John Denver dalai tavaly szabályszerűen elárasztották a filmeket, a Take Me Home, Country Roadsot legalább három alkotásban sikerült elcsípnem, de mind közül csak a Logan Lucky tudott könnyeket csalni a szemembe, így alighanem most már örökre egy megható apa-lánya kapcsolat fog eszembe jutni róla.

Ha egyetlen kedvencet kéne választanom, akkor mindenképp az A Ghost Storyt emelném ki a mezőnyből, nem szimplán azért, mert a tavalyi év egyik legjobb, legbátrabb darabjának tartom, hanem mert David Lowery kísérletező, független filmes bravúrjának gyakorlatilag Daniel Hart kozmikus, éteri zenéje a főszereplője. A kétszereplős kamaradráma ugyanis jóformán dialógusok nélkül mesél rengeteget szeretetről, veszteségről, örökkévalóságról, arról, hogy mit hagyunk magunk után a Földön, a gyász és a magány mellett tátongó űrt pedig nem csak szimplán kitölti a zene, hanem szabályszerűen kézen is ragadja a nézőt. 

Tovább a Kötőszó blogra.

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!