Hogy életetek legyen!

Hogy életetek legyen!

Share this content.

Szöveg és fotó: Galambos Ádám
Budapest – „Isten hagyja kiszorítani magát a világból – a keresztre.” Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói idén is a zuglói evangélikus templomban mutatták be először passió-előadásukat, melyet a nagyhét folyamán tizenhét evangélikus gyülekezetben adnak még elő.

Hosszas előkészület, közös gondolkodás, egymásra hangolódás, a bibliai szövegek megbeszélése és lelki felkészülés előzte meg az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatóinak előadását. A Borbíróné Balla Fruzsina, Garai Szilvia, Hack Dóra, Jakab Johanna, Réz-Nagy Zoltán, Riczinger Péter, Stikl Andrea, Tiborcz Dániel, Tóth Kornél, Varga Nárcisz és Veczán Zoltán által előadott passiótörténet szövegkönyvét a szereplők az evangéliumok szövege mellett többek között Ordass Lajostól, Füle Lajostól, Gyökössy Endrétől, John Miltontól, Joó Sándortól, Kányádi Sándortól és Kapui Ágotától származó idézetekkel egészítették ki.

„Az egyházi év legfájdalmasabb napja, amelynek véres valóságában a váltságmű szíve tárul fel Isten népe előtt. A Jézus Krisztusban testbe jött Isten, az Istenember elvérzik, meghal értünk a keresztfán, hogy engesztelő áldozat legyen az egész világ bűnéért” – fogalmazott nagypéntekkel kapcsolatban Jánossy Lajos. Dietrich Bonhoeffer pedig a Megváltó áldozatával kapcsolatban így írt: „Isten hagyja kiszorítani magát a világból – a keresztre.” A megrázó, Krisztus szenvedéstörténetét megjelenítő passióalkotás minderre rávilágít, és a nagyhét gyötrelmes útját bemutatva vezeti a nézőket Krisztus áldozatáig, mely alatt az emberi gyarlóság, árulás és önös érdekek között felfedezhettük a megváltó és igaz isteni kinyilatkoztatást. Úgy, ahogy Réz-Nagy Zoltán mondta: „Az egyház azt tanítja, hogy a Biblia kinyilatkoztatás Istenről, ugyanakkor kinyilatkoztatás az emberről is. Arról szól, hogy milyen az Isten és milyen az ember. Ez különösen igaz a passió történetére. Ebben a történetben színt vall az ember, de színt vall Isten is.

Az evangélikus teológusotthon egyetemi lelkésze az áhítatban a passióval kapcsolatban minden ember személyes érintettségét emelte ki. Mint fogalmazott, életünk részét képezik azok a valós vagy valótlan megaláztatások, a számkivetettség, a magány, a harag, a fájdalom, melyek a passióban is megjelennek. „A passióban is van összejátszás, árulás, egyedül maradás, kitaszítottság, börtönbe vetés, ütlegelés, fájdalom, megaláztatás, hosszú szenvedés és kínos halál” – mondta a lelkész.

Réz-Nagy Zoltán a nagyhét eseményeiről és üzenetéről elmondta: „Ez nem egy olyan eseménysor, amire azt mondhatod, hogy nem ismerősek a benne előforduló dolgok. Mi magunk vagyunk a szereplők. Mi magunk vagyunk a félő, szertefutó tanítványok, a lefizetett tanítvány, az ellenséges, célratörő Kajafás, az ingadozó Gamáliel vagy a csak titokban rajongó Nikodémus, az események után kullogó Arimátiai József, a közönyös Pilátus, a kegyetlenkedő katona, a félelmében tagadva hazudó Péter, a népszerűséget kihasználó Barabás. Ezek a szereplők, a passió alakjai tükröt tartanak elénk.”

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói a Budapest-Zuglói Evangélikus Egyházközség templomában tartott bemutatót követően útra keltek, hogy a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye tizenhét gyülekezetében adják elő Krisztus szenvedéstörténetét.

Képgaléria:

Passiókörút a Nógrádi Egyházmegyében:

2018. március 25. (virágvasárnap)
09.00: Pásztó
11.00: Salgótarján
16.00: Lucfalva
18.00: Sámsonháza

2018. március 26. (hétfő)
16.30: Szügy
18.00: Balassagyarmat

2018. március 27. (kedd)
16.00: Nógrád
18.00: Bánk

2018. március 28. (szerda)
10.00: Balassagyarmati börtön
15.00: Kétbodony
16.30: Felsőpetény
18.00: Ősagárd

2018. március 29. (nagycsütörtök)
16.00: Terény
18.00: Galgaguta

2018. március 30. (nagypéntek)
09.00: Bér
11.00: Vanyarc
15.00: Egyházasdengeleg

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!