„Az összhang visszhangja az Összhangnak” – A kőszegi ECHO zenekar bemutatkozó koncertje

Létrehozás: 2011. március 20., 11:30 Legutolsó módosítás: 2011. március 20., 11:31

2011. március 18-án, pénteken este nyolc órától tartotta az Echo együttes bemutatkozó koncertjét a kőszegi evangélikus gyülekezeti házban. A zenekar az ifjúság tagjaiból alakult tavaly nyár elején. Szöveg: Baranyay Csaba, fotó: Németh Iván

 
 

A fiatalok egy évvel ezelőtti zenés passió-játéka, egy, a templomszentelési ünnepre készített ének, valamint a Szélrózsa Találkozó egyik reggeli áhítatának szolgálata erősítette meg a csapatot, hogy hétről hétre próbáljanak, és kialakítsák azt a sajátos zenei hangzást, amelyet elsősorban a fúvósok jelenléte határoz
meg.

A zenekar tagjai nagyrészt a Győrben megtartott nyári evangélikus zenei tábor résztvevői, akik pénteken egy órás önálló műsorral léptek a kőszegi közönség elé. A zsúfolásig megtelt gyülekezeti házban ismert és kevésbé ismert ifjúsági énekek, valamint megzenésített versek hangzottak el sajátos hangszerelésben.

A zenekar legközelebb Sopronban, a Kerületi Konfimandus Napon énekel majd, ezt követően pedig készülnek a drezdai Kirchentag-ra, valamint nyáron a Mikkeli testvérgyülekezet meghívására Finnországba.

A kőszegi Echo üzenete ebben a rövid hitvallásban adható vissza: „Az összhang visszhangja az Összhangnak.”

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben