42 fiatal diákunk koncertezett Lengyelországban, Észtországban és Finnországban
Győr – Kuopio – 2011. április 7-én negyvenkét fiatal hosszú útra indult. Még jelenleg is tart ez az utazás, amely során a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ fiataljai zenés, táncos műsorukkal öregbítik Magyarország és Győr hírnevét. Szöveg: Horváth Márti, fotó: Dimény Luca
A nagy útra busszal vágott neki a csapat, akik nem csak Finnországban, Kuopioban (Győr testvérvárosa) lépett fel, hanem Lengyelország (Ryn) és Észtország (Harju-Risti) lakóit is elkápráztatták produkciójukkal. Színes műsorokkal készültek ezek a tehetséges fiatalok, akik láthatóak és hallhatóak voltak már templomok istentiszteleti alkalmain, ahol az óvodás korosztálytól egészen az idősekig hatalmas sikert arattak.
Felléptek kórházban és egyéb gyülekezeti alkalmakon is. Korántsem ért még véget hosszan tartó műsor sorozatuk, ugyanis előttük áll számos fellépés illetve a hazaút Magyarországra.
A visszafelé tartó út során a szálláshelyet biztosító országok gyülekezeteinek szintén megmutathatják a magyar népzene és néptánc egyedülállóságát. Április 17. után, hazaérkezésüket követően a győri gyülekezet megtekintheti a külföldi országokat meghódított programot.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





