Gyermekek karácsonya – Benedek Elek meséje nyomán az örök ifjúság vizéről
Mottó: Jel 22,16-17; 20 – A textus parafrázisát Benedek Elek meséje nyomán írta: Weltler Sándor.
Volt egyszer egy öreg király, s annak egy szép dali fia. Ennek az öreg királynak az egyik szeme mindig nevetett, a másik pedig sírt. Senki nem tudta, hogy mi lehet ennek az oka. Egyszer aztán bemegy hozzá, köszönt illendőképpen s kérdi: – Felséges apámuram, ha szavammal meg nem sérteném, mi az oka, hogy az egyik szeme mindig nevet, a másik meg sír?
Felelt az öreg király, s azt mondta a fiának: – Tudd meg, hogy az egyik szeme azért nevet, mert a szívemnek nagy öröme telik benned. A másik azért sír, mert nagyon öreg vagyok, s maholnap meg is halok. De ha valaki elhozná az örök ifjúság vizét, s még egyszer megfiatalodhatnám, majd meglátnád, hogy mind a két szemem nevetne.
– No, ha így van, édesapám – mondta a fiú –, egy életem, egy halálom, addig megyek, míg az örök ifjúság vizét meg nem találom.
Hátrament az istállóba, hogy kiválassza a legszebb, leggyorsabb lovat, de egyik sem tetszett neki. Amint nézegetné, tapogatná sorba a paripákat, váratlanul megszólal egy sovány bogos csikó, s azt mondja neki: – Hallod-e, királyfi, ha jót akarsz, engem válassz.
Ő bizony nem sokat gondolkozott: a bogos sovány csikót választotta. – Ülj föl a hátamra, kicsi gazdám. Hogy menjek veled? Úgy-e, mint a madár, úgy-e, mint a villámlás, vagy úgy-e, mint a gondolat? – Akárhogy menj, nem bánom, csak az örök ifjúság vizét megtaláljam.
Felszállott táltos a levegőbe, repült, mint a gondolat, még annál is sebesebben. Aztán leszállott egy sűrű rengeteg erdőben, éppen egy kis ház előtt. Bemegy, köszönt illendőképpen, elmondja, hogy miben jár, keresi az örök ifjúság vizét.
No, fiam, jó helyre hozott a szerencséd. Tündér Ilona várában megtalálod az örök ifjúság vizét. De tudd meg, hogy ez a vár folyamatosan forog, s csak úgy kerülsz belül, ha lovad keresztülugrik a falán. Ha bent vagy a várban, annak a közepén megtalálod Tündér Ilona hálószobáját. Az ő ágya nincs sem égen, sem földön, ég és föld között lebeg. Viráglajtorja van hozzátámasztva, azon menj föl. A szobának a két sarkában van két forrás, az egyikben a halál vize, a másikban az örök ifjúság vize. Meríts mind a kettőből, hozz nekem is egy korsócskával az örök ifjúság vizéből, hej, mert szeretnék én is még egyszer fiatal lenni, fiam.
Megköszönte szépen a királyfi a jó tanácsot, úgy tett, ahogy az öregasszony tanácsolta. Még aznap beugratott Tündér Ilona várába, fölment a szobájába, hát csakugyan ott lebegett az ágy ég és föld között. Fölmegy a viráglajtorján, s ím, ott alszik Tündér Ilona, hosszú aranyhajával végig betakarva.
Nézte, nézte a szépséges szép királynét, de mégis eszébe jutott, hogy nem Tündér Ilonáért jött ide. (Ámbátor szerette volna elvinni magával.) Hamar telemerített két korsócskát az örök ifjúság vizéből, s merített egy korsóval a halál vizéből is. Aztán, úgy ahogy jött, kiment a szobából, felült a táltosra, s meg sem állt a sűrű rengeteg erdőben álló kis ház előtt. Odaadta az egyik korsócskát, amelyben az örök ifjúság vize volt. Csak egy kortyot ivott belőle a jótevője, s úgy megfiatalodott, hogy csuda volt.
Ment tovább a királyfi, s betért egy csárdába. A csárdában elbeszélte, milyen nagy szerencsével járt. Összesúgtak-búgtak az ívó-cimborák, levágták a királyfi kezét –lábát, s az út mellett egy kútba beledobták. Vitték az örök ifjúság meg a halál vizét az öreg királynak, nagy jutalmat remélve.
Hanem hiába, az öreg királynak ezután is sírt az egyik szeme, sírt, mert a fia nem került haza. A zsiványok pedig nem tudták megmondani, hogy melyik az ifjúság s melyik a halál vize.
Hát eközben a királyfival mi történt?
A királyfival az történt, hogy a gaz cimborák egy csodaforrásba dobták. Csonka lába, karja egyszeribe kinőtt, kimászott a kútból, s szép csöndesen hazament. De előbb felöltözött szolgalegénynek, úgy ment az apja elé, s kérte, hogy fogadja fel kocsisnak. A királynak tetszett a szemrevaló legény, mindjárt felfogadta igáskocsisnak.
Telt-múlt az idő, s az öreg király nem tudta, hogy melyik víz az egyik, melyik a másik. Kihirdette az egész országban, hogy hat szekér aranyat ad annak, aki megmondja, hogy melyik az örök ifjúság s melyik a halál vize. Akkor előállt az igáskocsis, s megmutatta, hogy melyik korsóban van az örök ifjúság s melyikben a halál vize. Ivott is mindjárt az öreg király egy jó nagyot az örök ifjúság vizéből, s abban a szempillantásban úgy megfiatalodott, akárcsak a fia, oly dali szép legény lett belőle.
Örül a király szertelenül, de az egyik szemével. A másik szemével még mindig a fiát siratta. Mondja neki az igáskocsis: – Felséges királyom, adjon nekem bíboros-bársonyos gúnyát, olyant, amilyen a fiának van, hátha akkor megvigasztalódik: – Jól van – gondolta a király –, úgy lesz, ahogy lesz. Odaadta fia gúnyáját az igáskocsisnak, fölveszi magára a legény, s csak nézi, nézi a király, nagyot kiált:
– Te vagy az, te vagy az, az én kedves fiam! Egyik szeme sem sírt a királynak, de nevetett mind a kettő. Hát még akkor, amikor váratlanul belépett Tündér Ilona, Rámutatott a királyfira: – Te voltál a váramban, te voltál! Jöjj, mert mostantól az enyém is vagy. Ásó-kapa s nagyharang válasszon el minket. Bezzeg lett mindjárt nagy vigasság, hejehuja, nagy lakodalom! A király mindjárt átadta egész királyságát a fiának. Nem volt egyéb dolga ezután, csak nevetni mind a két szemével.
Még ma is élnek, hiszen ők soha meg nem halnak.



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





