Hála, hogy adtál dalt és fényt és adtál szép zenét
Mezőberény – Nyolcadik alkalommal rendeztük meg a Kelet- Békési Evangélikus Egyházmegye Zenetáborát 2011. augusztus 7 - 14. között. Vajon mi hozza ide sokadjára a fiatalokat? Hogyan lehet, hogy egyetemisták és középiskolások újra visszatérnek, és fontosnak tartják ezt az egy hetet a nyár folyamán? A titok a címadó dal soraiban rejlik. Itt a parókia udvarán, a templom falai között megint átélhetjük, hogy Isten ad számunkra dalt és fényt, jó barátságokat, képességet örömre és harmóniát, de szép estéket is, amikor egymás anekdotáit vég nélkül hallgathatjuk… Szöveg: Lázárné Skorka Katalin
Ebben az évben ismét a zsoltárok könyve szolgált témaadóként. A zarándokénekeket vettük sorra, és azok alapján tanultunk korál dallamokat, ifjúsági énekeket. A bibliai vetélkedő mellett néprajzi versenyekre is sor került, így az év egyházi ünnepeihez kötődő népszokásokba is bepillantást nyerhettünk. A nyolcadik jubileum alkalmával a Cleveland – Stuttgart – Szeged – Békéscsaba tengely mentén tíz gyülekezetből érkeztek muzsikálni vágyók, akik a 8-22 éves korosztályból kerültek ki. Egy nem látó fiatalember is csatlakozott a csoporthoz, aki az Országos Evangélikus Vaktáborban hallott arról, hogy fejlesztheti zenei tudását közöttünk.
Reggelente felcsendült a 17. liturgia, míg az esti áhítat a hosszú közös zenélés és éneklés lehetőségét nyújtotta. Ilyenkor minden bátor táborlakó kipróbálhatta tehetségét, és átélhette a közös istendicséret örömét. A ritmushangszerek egyszerűségük ellenére mindenkinek nagy kihívást jelentettek, bár volt, aki már az első alkalommal ügyesen szólaltatta meg az ifjúsági pályázaton nyert cajon-t. Nap közben a furulya, orgona, gitár szekciókban szorgalmas munka folyt. Ebéd után a kóruspróbán az egymáshoz alkalmazkodást is gyakorolni kellett, de ez is jól ment. Ha elfáradtunk, gyöngyöt fűztünk és kézműveskedtünk a nagy sátor árnyékában. Emellett élvezhettük az anyukák, a nagymamák és a gyülekezet diakóniai csoportjának kényeztetését, akik gyümölccsel, frissítővel és finom süteményekkel tartottak jól bennünket.
Pénteken már korán a piacra siettünk, de nem paprikáért, esetleg más portékáért igyekeztünk. Az árusok és vásárlók örömére, a piactér két pontján énekeltünk Istenünk szeretetéről, a Feltámadott Jézusról, aki hatalmas dolgokat visz végbe értünk. Reméljük, hogy bizonyságtételünk megérintett egy-egy szívet és elgondolkodtatta a bámészkodó, keresgélő vásárlókat.
A héten szerzett ismeretekről a szombat délutáni bemutató során minden érdeklődő megbizonyosodhatott, de a hangszeres oktatók is meglepetés kamarazenével készültek. Ezen az estén jutalom gyanánt szalonnasütés és tábortűz zárta a napot. A hét gyorsan eltelt, a vasárnap reggeli istentiszteleten alig jutott hely a későn érkezőknek. Tele templom ünnepelt, énekelt. Követte a hét folyamán elsajátított liturgiát és a remekül feldolgozott ifi-énekeket.
A búcsúzás során már a jövő évi alkalmat tervezgettük, azt is tudjuk ki milyen hangszert próbál majd ki, kinek szeretne lenni a növendéke. Sőt mára már nem csak az iwiw-en van klubunk (http://iwiw.hu/i/klub/zene/Mezoberenyi-Evangelikus-Zenei-Tabor-2799390?cID=2799390), de a facebook-on is megtalálható a táborhoz csatlakozók közössége.
Előadóink voltak: Gémes Dorottya, Schön Krisztina, Eiler Katalin, Szabó-Petrik Andrea, Szőke Bianka, Bukor Csaba, Hajduch-Szmola Patrik. Köszönet minden segítőnek a gyülekezetből az áldozatos helytállásért, a közös szolgálatért. Soli Deo Gloria!
Videók Lázárné Skorka Katalin Facebook profiljában:
http://www.facebook.com/#!/video/video.php?v=1949921463902&comments
http://www.facebook.com/#!/video/video.php?v=1949994305723&comments
2010-es képek:
2011-es képek:



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





