Hányan vagyunk? – Szabó Lajos bibliatanulmánya

Hogy hányan vagyunk? Ahhoz, hogy választ kapjunk erre a kérdésre, nem elég a statisztikába mélyedni. Az, hogy mi hogyan viszonyulunk egymáshoz egy gyülekezetben, az egyházban, nem adhat valós képet, ugyanis a hit belülről fakad. Hányan vagyunk valójában? Kik vagyunk? Közösség lehetünk-e egy középpontban?

Pál apostol munkásságának átütő újdonsága, hogy nem a hely válik fontossá. Nem az a kérdés, hogy hol van egy alkalom. Az válik a fő kérdéssé, hogy ki ad erőt. Ki adja a belső stabilitást.

„Én veled vagyok.”

Jézus ránk találásának különös történetét lehet megélni. Az valami olyan titokzatos dolog, ami megérint, bármi legyen is az. Akárki akármit mond, mindenki mindenhol tud Jézusról beszélni. Isten megerősít.

Vajon elég erősek vagyunk, hogy tudjunk beszélni róla? És ha beszélünk róla, akkor az hiteles? Vajon tudunk örülni?

Pál tudott örülni. Örült az új embereknek. Hogy mi hogyan is állunk a kérdéshez, azt ifjúsági munkánk hűen türközi. Vajon hányan vagyunk? Hányan leszünk, ha így folytatjuk?

És ha már az egyéni hitről, a megerősítő szavakról beszélünk, ki kell emelnünk: azt, hogy hányan vagyunk, akkor láthatjuk tisztán, ha egy csapatként működünk. Evezős nélkül ugyanis egy csónak sem halad előre. Még a legjobban megszervezett, legnagyobb összhangban működő kormányosokból álló csónak sem. Az ilyen hajót egy egy személyes evezős bármikor megelőz. Vajon mi milyen csónakban evezünk? Hogy hányan vagyunk, meglátszik egyházunkon és ifjúsági munkánkon is. Csapatunk középpontjában pedig csak Egyetlen Valaki állhat.

A tanulmányt tűzdelő versek és énekek, az időközben feladott csapatos feladatok igazi közösségi élményt jelentettek a résztvevőknek. Furcsa élmény volt látni, hogy nem vagyunk egyedül. Sokan vagyunk. És mi, egy csapatként próbálunk a lehető legbiztosabban egy középpont felé haladni, egymás kezét fogva, támogatva a másikat.