In memoriam Sárkány Tibor (1927–2018)

In memoriam Sárkány Tibor (1927–2018)

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: D. Szebik Imre
Tudtuk, hogy öregkori súlyos betegséggel küszködik évek óta, de karácsony előtt még megelőzött a telefonos köszöntéssel, az ünnepi áldáskívánással. Fáradt volt a hangja, de élni akarásának ereje még átsütött rajta. S aztán jött a hívás hitvesétől: Tibor hazament…

Sárkány Tibor 1927. május 12-én született Kecskeméten. Nagyapja, Sárkány Béla itt volt a gyülekezet nagy tekintélyű lelkésze negyvenegy éven át. Dédapja – Sárkány Sámuel – bányakerületi püspök volt, pilisi székhellyel. Édesapja banktisztviselőként biztosította a négygyermekes család megélhetését. Tibor az elemi és középiskolai tanulmányait a hírös város református gimnáziumában végezte. 1944-ben, tizenhét évesen behívták katonának. Az egyévi szovjet fogság borzalmairól, az éhezéseiről és vándorlásának viszontagságairól megrendítően emlékezett vissza egy vele készített interjúban.

1946-ban a budapesti műszaki egyetem építészmérnöki karán kezdte meg tanulmányait, majd – négy szemeszter elvégzése után – felvételét kérte a soproni evangélikus teológiai fakultásra, amely akkor még a pécsi egyetem hittudományi karaként működött. Átélve az intézmény kényszerű Budapestre költözését és egyetemi rangjától való megfosztását tanulmányait 1953-ban fejezte be, immár az Evangélikus Teológiai Akadémián. Ebben az évben szentelte lelkésszé Dezséry László püspök a budapesti Deák téri templomban.

Az ősi papi dinasztia 1700-as évektől nyilvántartott feljegyzései szerint Tibor testvérünk a tizenkettedik evangélikus lelkész volt a szolgálattevők sorában. 1953-tól segédlelkész Pécsett Káldy Zoltán későbbi püspök mellett, majd a fővárosban Kőbányán s Óbudán. 1955-ben kötött házasságot a szintén teológiai végzettségű s később lelkésszé is szentelt Horváth Erzsébettel. Házasságukat Isten három gyermekkel áldotta meg, akiket példás keresztyén szeretettel neveltek, majd kilenc unokájuk felnőtté válásának örülhettek. Közel hatvanhárom évi meghitt és hűséges házasélet szakadt meg ez év január 20-a reggelén.

Sárkány Tibor testvérünket 1958-ban választotta meg a nagybörzsönyi német gyökerű ősi bányászgyülekezet önálló parókus lelkészének. Hat évet töltött itt, gondozva a nagy kiterjedésű szórványgyülekezeteket is. 1964-ben az ugyancsak német hátterű hartai gyülekezet hívta meg lelkipásztorának. Itt 1985-ig szolgált. Fontos feladata volt az iskolai hitoktatás, a hívek látogatása, s közben felépítette az új lelkészlakást, majd a gyülekezet új imaházát, gyülekezeti termét.

Huszonegy évi hartai szolgálat után a nagy múltú miskolci gyülekezet egyhangúlag választotta meg lelkészének, hitvesét pedig másodlelkészének. Még beiktatásának évében a Borsod-Hevesi Egyházmegye esperese lett; tisztségét tizenkét éven át lelkiismeretesen, odaadással és kellő precizitással töltötte be. Nagy hangsúlyt helyezett az igehirdetésre, a hívek megismerésére, a gondos és pontos hivatalvezetésre. Itteni szolgálati idejére esett a rendszerváltás történelmi időszaka, ezáltal lehetővé vált pedagógusok, törvényszéki bírák, katona- és rendőrtisztek bekapcsolódása a gyülekezeti életbe.

Ő maga is részt vett a város társadalmi életében, különböző közösségi feladatok elvégzésében, különösen választások idején. Ökumenikus teológiai gondolkodása hídként kapcsolta össze a város katolikus, görögkatolikus, református és szabadegyházi lelkészeit s közösségeit. Örült gyülekezete növekedésének. Esperesként fontosnak tartotta mind a lelkészgyűlések gondos előkészítését, mind a hozzá tartozó gyülekezetek látogatását.

1997. évi nyugalomba vonulását követően hat évig megbízott püspöki titkárként az Északi Egyházkerület püspöki hivatalában volt segítségemre szolgálatom ellátásában. Készséges, megbízható és odaadó munkatárs volt, aki mindig örömmel szolgált, s vallotta: „A szolgálat jutalma az, hogy szolgálhatok.” (Johann Konrad Wilhelm Löhe) Fáradságot nem ismerve utazott Kecskemétről a fővárosba hetvenhat éves koráig.

Temetésén e sorok írója és Kis János kecskeméti lelkész szolgált. Az évfolyamtársak nevében Fehér Károly nyugalmazott esperes mondott búcsúbeszédet.

Sárkány Tibor szíve utolsót dobbant, de az érte is meghalt Krisztus élő reménységünk, aki így vigasztal igéjével: „…így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit.” (Jn 16,22)

Legyen áldott emléke!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 5–6. számában jelent meg 2018. február 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!