„Az európai értékrend valahol már nem teljesen tiszta” – Zászkaliczky Ágnessel beszélgettünk
Helsinki – Zászkaliczky Ágnes zongoraművészként és festőművészként is tevékenykedik. Korábban a Deák téri evangélikus templomban is adott koncertet, jelenleg pedig augusztusban és szeptemberben is lesz egy-egy kiállítása a finn fővárosban, Helsinkiben. Az egyik épp a Helsinki Dómban. Művészetéről faggatta őt az evangelikus.hu. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna
– Mesélne nekünk arról, hogyan jött létre ez a két kiállítása Finnországban?
– Mindkét kiállítást pályázat útján nyertem el. Ennek nagy jelentősége van, mert Helsinkiben kiállítani nem egyszerű, rengetegen pályáznak. Hozzá kell tennem, hogy a Helsinki Dómban lévő kiállítási lehetőségre gyerekkori barátom Anna-Maija Viljanen-Pihkala hivat fel a figyelmemet, aki a Dóm lelkésze.
– A tárlatok azonosak lesznek, vagy mindkét alkalommal különböző képek kerülnek bemutatásra?
– Mindkét alkalommal különböző témájú képek kerülnek bemutatásra. A Helsinki Dóm kriptájában augusztus elsején megnyílt kiállításon láthatóak nagyméretű grafikák, amik Mahler: Das Lied von der Erde című zeneművének képi megjelenítései, illetve olajfestmények. Az olajképek többnyire olasz témájúak, Nápolyt, Pompeit és Taorminát ábrázolják. A szeptemberi kiállításon kizárólag afrikai témájú olajképek lesznek.
– Képeit végignézve sok foglalkozik harmadik világbeli emberekkel és feltűnő, hogy visszatérő motívuma a gyermekeit vivő édesanya. Mi ihlette ezeket a műveket?
– A Nápoly főterén átsuhanó indiai nő gyermekével, a Taormina romjai közt sétáló nő szőke kislánnyal és egy csecsemővel mind szimbolikusak, a megújulást, újjászületést, örök életet szimbolizálják. A kultúrák változnak, népcsoportok vándorolnak, de az ember ember-mivolta változatlan.
Életem eddigi legnagyobb élménye Afrika, ahol ebben az évben kétszer is hosszabb időt tölthettem. Egy afrikai utazás során sok minden átértékelődik az emberben. Rájövünk, hogy az európai értékrend valahol már nem teljesen tiszta és talán még van a világon hely, ahol az emberek vagyon illetve. tulajdon nélkül is boldogok. Az állatok szabadon, az ember és a természet harmóniában élnek. Ezt az egyszerűséget próbálom a képeimen visszaadni, melyeken főként afrikai nőket és gyermekeket ábrázolok. Ezt a festmény sorozatot 2012-ben a Durban Art Gallery (Dél-Afrika) is kiállítja.
– „Mert a tehetség kevés. Az értelem is kevés. A műveltség is kevés ahhoz, hogy valaki művész legyen. Mindenhez végzet kell…” – olvashatjuk honlapján (www.zaszkaliczkyagnes.com) ezt a Márai Sándor idézetet és közben az oldalról kiderül az is, hogy nem csak fest, de fényképezik, sőt orgonál is. Mióta foglalkozik ezekkel a művészeti ágakkal?
– Gyermekkorom óta a zene és a képzőművészet elválaszthatatlan számomra. Orgonaművész diplomát a Salzburgi Mozarteumban szereztem, festészetet pedig a Szentpétervári Repin Akadémia professzoraitól tanultam.
– Melyik kifejezési formát érzi magához legközelebb állónak?
– A festészet alkotóművészet, ezért saját gondolataimat, élményeimet tudom kifejezni. A zeneművészetben ez a komponálással azonos.
– A Deák téri evangélikus templomban is adott már koncertet. Tervez-e esetleg mostanában fellépést magyarországi evangélikus templomban?
– Igen, valóban többször is adtam a Deák téri evangélikus templomban koncertet, ahol a jövőben is szívesen játszom.
– Mióta él Finnországban?
– Évek óta élünk Finnországban, ahol a lelki nyugalom és az elmélyülés segíti munkámat. Emellett utazásaink élményei mindig nagy hatással vannak rám, legtöbbször ebből merítem a témáimat.
Zászkaliczky Ágnes zongoratanulmányait hatéves korában kezdte Szentendrén a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékeként. 1994-98 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában orgona szakon tanult Szathmáry Lillától, Csalog Gábornál pedig a zongora tudását gyarapította. 1998-ban felvételt nyert Daniel Chorzempa mesterosztályába a salzburgi Universität Mozarteumba. 2004-ben orgonaművészi diplomát szerzett. 2006-tól a nagyváradi Nemzetközi Orgonafesztivál művészeti vezetője lett. 2007-ben megjelent első lemeze, ahol orgonára és csellóra irt műveket ad elő Bogányi Tibor csellóművésszel. 2009-ben a szentpétervári Repin Akadémia professzoraitól tanult festészetet.




Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on






európai értékrend
Tény, hogy más kultúráknak is megvan a maguk értéke, és nem árt senkinek, ha ezeket megismeri, esetleg beleépítit a maga gondolkodásába, művészetébe. Az pedig súlyos félreértés, hogy az állatok bárhol szabadon élnének: az etológusok szerint bilincsnél szorosabban helyhez köti őket a vízhez, az élelemhez és a párosodáshoz való hozzáférés. Az afrikai ember pedig hogyan élhetne boldogan, mikor a mindennapi életét csak nehézségek árán tudja fenntartani (vö. éhínségek, háborúk, betegségek)? Azt hiszem, ezek is csak látszatokon alapuló benyomások - de ezt egy művésztől nem kell zokon venni, csak éppen tudni kell, mi a valóság.