A német protestánsok új vezetője a reformáció jubileumát a katolikusokkal együtt szeretné megünnepelni – Interjú Nikolaus Schneiderrel

Létrehozás: 2010. november 12., 09:30 Legutolsó módosítás: 2010. november 12., 09:31

Hannover – A Németországi Protestáns Egyház (EKD) Tanácsának új elnöke, Nikolaus Schneider, azt szeretné, ha a katolikus egyház is részt venne majd a reformáció 500. évfordulójának megünneplésében. „Elképzelhetetlen, hogy 2017-ben az ökumené ne forduljon elő” – mondta a rajnai egyház elöljárója a Protestáns Sajtószolgálatnak (epd) megválasztása után adott interjújában. A 25 millió protestáns legfelsőbb reprezentánsa kifejtette, hogy a katolikusokkal való viszonyban szeretné szorgalmazni azt is, hogy az egyházak tanításában és a különböző hivatali értelmezésekben is közeledés történjen. Forrás: epd. Fordítás: Horváth-Bolla Zsuzsanna

– Elnök úr, önt a Németországi Protestáns Egyház Zsinata 143 szavazatból 135 támogatással megszavazta a Tanács elnökévé. Meglepte önt ez az eredmény?

– Jó eredményben reménykedtem, de hogy ennyire egyértelmű lesz, azt még álmomban sem mertem volna hinni. Nagyon hálás vagyok ezért az eredményért és ezt nagyon bátorítónak vélem.

– A választás után ön arról beszélt, hogy a szolgálati próbaidőt már ki is töltötte. Most ez azt jelenti, hogy kioldja a kéziféket?

– Eddig nem volt teljes a mandátumom. Margot Käßmann helyére helyettesként léptem be. Az eltelt időben arról kellett gondoskodnom, hogy a mindennapi ügyek rendben folyjanak. Most azonban olyan helyzetben kerültem, hogy erősebben koncentrálhatok saját hangsúlyaimra.

– Eddig egy olyan egyházi embert ismerhettünk meg önben, aki erősen koncentrált a szociális kérdésekre. Milyen témákkal fog ön és önnel együtt az EKD a következő hónapokban foglalkozni?

– Azt a kedves megnevezést kaptam, hogy szociális püspök vagyok. Ez bizonyos értelemben helyes is. De egyértelművé szeretném tenni, hogy első sorban püspök vagyok, még akkor is, ha azt Rajna-vidéken elöljárónak hívják is. Minden, amit teszek, azt az evangéliumhoz való kötődésemből teszem. Ezért aztán elsősorban azon munkálkodom, hogy az evangéliumot elvigyem az emberek közé, és az embereke hívogassam, hogy személyes életükben bízzanak ebben az emberbarát Istenben.

– Ez konkrétan mit is jelent?

– Számomra és egyházam számára ez azt jelenti, hogy változási folyamatokat kísérünk. Nem mindegy számunkra, hogy ebben a világban milyen politikai, gazdasági döntések születnek. Ha ezeket kísérjük, akkor ez mindenekelőtt az embereknek kell, hogy jót tegyen. Azért fogunk tehát síkra szállni, hogy hogyan kormányozzanak, hogyan gazdálkodjanak.

– Az EKD tovább folytatja az elkezdett reformfolyamatokat. Mi ezek közül az elsődleges, az előnyt élvező, a legfontosabb?

– Jónak tartom, hogy Katrin Göring-Eckardt a kormányzati csoport elöljárója lett. Ez azt jelenti, hogy ez a zsinat dolga is. Ő ugyanis mindkét helyen jelen lévén, e mögött áll, és a sajátjaként teszi a dolgokat. A reformfolyamatokat ki kell terjesztenünk, egészen a gyülekezetek közösségéig, a lelkészekig.
A reformokat nem fenyegetettségnek kell értékelni, hanem az együtt cselekvésre való meghívásként. Fennáll az esélye annak, hogy ezt a reformfolyamatot összekössük a Luther-évtizeddel. A reformáció belső tartalmi aspektusai vezethetik cselekvésünket.

– Milyen elvárásai vannak 2017-tel kapcsolatban és a jubileummal magával?

– Remélem, hogy sikerülni fog évről évre a reformáció egyes aspektusait megerősíteni, hogy egy logikus fejlődés következzen be egészen 2017-ig. Az emberek számára érthetővé kell tenni, mit jelentett akkoriban a reformáció, és mit jelent ez ma a számunkra.

– Vannak olyan hangok, amelyek azt forszírozzák, hogy ezt a reformációi jubileumot ökumenikus keretek között ünnepeljük. 2017 tehát egy evangélikus alkalom lesz, vagy a katolikus egyházat is bevonják ebbe?

– Elképzelhetetlen, hogy 2017-ben az ökumené ne forduljon elő. Ezt nagyon fontosnak tartom. 1517 az akkori római-katolikus egyház egyik eseménye, történése volt. Luther nem akart egyházszakadást.

– Üdvözölné azt a kezdeményezést, ha 2017-ben Ökumenikus Egyházi Napokat tartanának?

– Ezt a kérdést elsősorban a Kirchentag szervezőinek kellene megválaszolniuk. Nem szeretnék a nyilvánosság által tanácsokat adni, üzengetni nekik.

– Zollitsch érsek gratulált megválasztásához és hangsúlyozta az ökumenikus kötődéseket. Hogyan alakul az evangélikus-katolikus viszony a továbbiakban?

– Az egyházi tanítás és az egyházi hivatal értelmezésének teológiai kérdéseiben tárgyalnunk kellene egymással. Sok kérdésben magam sem tudom, hogyan is akarunk továbblépni. De egy dolog különösen a szívemben van: A párok számára való közös úrvacsora vételének kérdését sarokkőnek vélem. Elfogadhatatlan ugyanis, hogy azért, mert más felekezetekhez tartozik egy házaspár, nem állhat oda együtt az Úr asztalához. Az emberek közötti legintimebb közösségben, a házasságban pont az egyház nem lehet ott közösségként – ezt nem lehet megérteni. Itt sürgősen tenni kell valamit.

– Az evangélikus egyház egyik húzóága a Diakóniai Szolgálat. Mennyire fontos az az összprotestantizmus számára, hogy a diakóniát erősen reprezentáljuk?

– A diakónia és az egyház – ugyanannak az éremnek a két oldala. Ez a tevékeny hit. Hálás vagyok Frank Otfried July püspöknek azért, hogy átvette a Diakóniai Tanács vezetését, és a jelenleg szükséges folyamatokat elindította. Remélem, hogy a Diakóniai Szolgálat élén történt változás nem fogja megviselni a szervezetet, és belátható időn belül újra erősek lehetnek.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Borulj le Istenednek, az Úrnak színe elõtt. Azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének. (5Móz 26,10-11)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Seben Glória

pszichológus, evangélikus teológushallgató

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 6