Meditációs séta a világ tengelye körül – Beszélgetés Szemerei Gábor kiállításáról

Létrehozás: 2010. június 29., 15:34 Legutolsó módosítás: 2010. június 29., 15:34

Szemerei Gábor igazi meglepetésekkel készül az idei Szélrózsa-találkozóra. Többek között az általa készített nyakláncokat fogjuk viselni, de emellett kiállítása is lesz. A Szemek című együttesükkel is fellépnek, sőt három gyereke a Keresztmetszet együttesben játszik, egyikük pedig a Szélrózsa Bandben. Amikor Gáborral beszélgetünk kiállításáról, szobrairól, titokzatosan felelget. Nem szeretné előre megmutatni kisplasztikáit, úgy véli, az legyen a meglepetés varázsa majd minden látogató számára, milyenek is ezek a szobrok. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

„A központi téma egy világtengely, ami köré épültek fel ezek a szobrok – magyarázza. – A Szélrózsa témája is maga a középpont, én is egy ilyen középpont köré építettem fel a szobrokat. A mai világban valami olyan formabontó, meglepő és döbbenetes kell, ami által ébresztő vallomásnak lehetünk tanúi. Könnyen válunk fáradttá és süketté, erőtlenné és vakká, ezért nehéz az embereket megszólítani. A kiállítás befogadásához mindenekelőtt ottlét szükséges. Nem elég csak egy fotóról megnézni azt. Csendben és türelemmel kell vizsgálni majd ezeket az alkotásokat, hogy megmutassák nekünk valódi önmagukat, és feltáruljon a mondanivalójuk.”

Szemerei Gábor azonban nem csak szobraival akar megszólítani bennünket. Versein keresztül egészen szokatlan módon válunk megszólítottakká. Megküzdött élet mélységein és felismerésein keresztül vezetnek bennünket az őszinte formák és a szavak, amelyek mindent elmondanak az ember görcseiről, szenvedéseiről, félelmeiről és kínjairól, tükröt tartva a szemlélő, hallgató elé is. A Szélrózsa énekfüzet egyik szerzője ő és Szemek című együttesével is fellép. Itt a szövegekhez felesége írja a zenét, gyerekeivel pedig közös énekükkel adják elő a dalokat. A koncert címe: Az idő középpontjában lesz. 

A kiállítás megnyitója július 1-én, szerdán 21.30-kor lesz a Ruzicskay-házban.

A Szemek: „Az idő középpontjában” című koncertje július 16-án, pénteken, 15.00-16.00 között lesz a Ruzicskay-házban.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Borulj le Istenednek, az Úrnak színe elõtt. Azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének. (5Móz 26,10-11)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Roszík Dániel

evangélikus teológus, szervezetfejlesztő szupervízor, mediátor, pénzügyi tanácsadó

Levél írása

Egyházi iskola
Ön nyomon követi az egyházak iskolaátvételekkel kapcsolatos híreit?


Szavazás 28