Prőhle Gergely szerint a „legvidámabb barakkban” az egyházak szerepvállalása csekélyebb volt

Létrehozás: 2009. július 06., 22:41 Legutolsó módosítás: 2009. július 06., 22:42

Sopron – Nem az egyház kezdeményezte ugyan a határmegnyitást, hiszen ez egy politikai és társadalmi folyamat része volt, mégis a Magyarországi Evangélikus Egyház megünnepelte idén a határ megnyitásának 20. évfordulóját. Az egykori és a mai egyházi helyzetet Prőhle Gergely a MEE országos felügyelője, korábbi berlini és berni nagykövet értékelte a fórumbeszélgetésen. Szöveg és fotó: Bolla Zsuzsanna

Prőhle Gergely szerint a „legvidámabb barakkban” az egyházak szerepvállalása csekélyebb volt

Prőhle Gergely

„Ha arról beszélünk, hogy az egyház annakidején Európában milyen szerepet játszott az egész reformfolyamatban vagy a változásban, akkor, megállapíthatjuk, hogy rendkívül különböző esetek vannak – mondta Prőhle. – Az evangélikus egyháznak különböző szerepe volt a társadalmi mozgalom összefogásában. Kezdettől fogva volt a változásnak egyfajta transzcendentális dimenziója. Ha megnézzük a kor kelet-német politikusait, egészen a mai német kancellárig – aki mint tudjuk evangélikus papgyerek – akkor látható, hogy ez a fajta protestáns elkötelezettség és az egyháznak a hangsúlyos szerepe a személyeken is érzékelhető.

Ha összehasonlítjuk Magyarországot a többi kelet-európai országgal, akkor láthatjuk, hogy nálunk ezeknek a mozgalmaknak és az egyházak szerepvállalásának más volt a szerepe és hangsúlya. Kár a dolgot szépíteni: azáltal, hogy Magyarországon nagyobb volt a szabadság – hogy mi úgy minősültünk, mint „a legvidámabb barakk”, ahol kolbászból volt a kerítés – az egyház nálunk messze nem játszott akkora szerepet a rendszerváltásban, mint az NDK-ban vagy más országokban. Lengyelországról a Szolidaritás, Csehszlovákiáról a Charta 77 jut a németek eszébe, Magyarországon pedig a reform-kommunista erők minősülnek úgy a széles közvélemény előtt, mint akik a rendszerváltozás motorjai voltak.”

Prőhle Gergely szerint az a fajta szabadság, amit nem lehetett eléggé értékelni a hetvenes-nyolcvanas években, mintha kicsit most bosszulná meg magát.

„Az a szabadság, amit akkor élveztünk, mintha a történelmi folyamatok átértékelését, a jó és a rossz értékelését is megnehezítené – vélte. – Ez az egyház számára is súlyos dilemmát jelent. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármilyen módon szeretném másképp látni vagy láttatni a folyamatokat, de szerintem érdemes ezeket az összefüggéseket áttekinteni.

Németh Miklós abban az időszakban 40-es éveiben járt, fiatalember volt. Abban a pártban voltak olyanok, akik 56 leverését végigcsinálták, de annak megbánását azóta sem vitték konzekvensen végig. Amit Németh Miklós és az ő korosztály akkor tett az MSZMP illetve a kormány reformintézkedései kapcsán, sajnos azok vétkeit is elfedte, akikéit nem lett volna szabad.”

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Borulj le Istenednek, az Úrnak színe elõtt. Azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének. (5Móz 26,10-11)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Szabó György és Bea

építész, felügyelő – építőipari üzemmérnök, egyházközségi képviselő, házassággondozók

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 9