Keresztelő hetvenhét évesen – „Hogyan történhet meg mindez?” (Jn 3,9)

Keresztelő hetvenhét évesen – „Hogyan történhet meg mindez?” (Jn 3,9)

Share this content.

Forrás: Híd magazin, szöveg: Homonnayné Hetényi Eszter
Taliándörögdön, az evangélikus istentisztelet keretében, a hetvenhét éves Homonnayné Hetényi Eszter keresztelőjét tartották 2016. július 17-én. Veress István lelkész több alkalommal órákon keresztül beszélgetett vele, a Hitünk alapjai sorozaton való részvétele pedig jó szolgálatot tett keresztelői előkészítőként. Erre az ünnepre a taliándörögdiek minden felkérés nélkül szeretetvendégséggel készültek. A bizonyságtétel alatt megindultságuk miatt sokan sírtak. (Garádi Péter)

Tisztelt Gyülekezet!

Szeretettel köszöntöm a Krisztusban testvéreimet és köszönöm, hogy megtiszteltek jelenlétükkel abból az alkalomból, hogy „idős koromban születek”! Hetvenhét év hosszú idő, de nemcsak az idő hosszú, hanem az út is, amelyen ideérkeztem.

1939-ben születtem Szegeden és Orosházán nevelkedtem. Tizenegy gyermekes családban, utolsó előttiként nőttem fel hat fiú- és öt leánytestvér között. Édesanyám és apám nazarénusok voltak.

Nehéz világban éltünk, 1925-ben született a legidősebb és 1940-ben a legfiatalabb testvérem. Az én születésnapomon tört ki a II. világháború. Ez az esemény apámat elsodorta tőlünk, nekem élő emlékeim nincsenek róla. Édesanyám egyedül nevelt fel bennünket. Szelíd szeretetével terelt minket a nazarénus gyülekezet felé. A gyülekezet tagjai is segítettek, mindenki szakmát tanult és dolgozott. A megélhetésért folytatott küzdelem során részben szétszóródott a családunk. Az idősebbek munkát kerestek, családot alapítottak. A legidősebb bátyám tizenhét évesen, leventeként vonult be a háborúba és háromévi orosz fogság után került haza. A sok-sok viszontagság a fiútestvéreimet eltávolította a vallásos életformától. Az öt leány közül négyen lettek nazarénusok. Csak ők merítkeztek be. A lányok közül egyedül én választottam külön utat. Szűkös anyagi helyzetünkben csak nekem sikerült a középiskolában tanulni és 1956-ban érettségi vizsgát tenni.

Az érettségi után, a munka mellett ápolónőképző tanfolyamra jelentkeztem, amit édesanyám nagyon ellenzett. Úgy próbálta részvételemet megakadályozni, hogy az iskola levelét, amely a felvételemről szólt, megsemmisítette. Szerencsére küldtek egy hasonló tartalmú második levelet is, és én a postás érkezésekor véletlenül otthon voltam. Akkor még nem tudtam, hogy ez Isten munkája volt, de most már mélyen hiszem és meggyőződésem ez, mert Isten a kezdeményező. Ő hív, Ő segít, az enyém a fogadtatás felelőssége. Azért terelt ebbe az irányba, mert innen egyenes út vezethetett tovább a boldogulás felé, amit a család anyagi segítsége nélkül is el tudtam érni. Gyulára költöztem, megkezdtem tanulmányaimat és ápolónői munkámat. Ekkor hagytam el az otthonomat, s ezután már csak vendégként mentem haza.

Az egészségügyi tanulmányokat nagy érdeklődéssel folytattam. A kétéves tanulmányi idő és az ápolónői oklevél megszerzése után folytattam a tanulást. Orvos szerettem volna lenni, de az orvostudományi egyetem akkor is a legdrágábbak közé tartozott. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán biológia és kémia szakra jelentkeztem, és felvételt nyertem az 1960/61-es tanévre. Eltartóm nem volt, mert édesanyám idős és beteg volt, testvéreim pedig saját gondjaikkal küzdöttek. Rendszeres szociális segélyt, ingyen menzát és kollégiumot kaptam egy tizenkét ágyas szobában hozzám hasonló sorsú diáktársaimmal. Életem legszebb, leggazdagabb időszakának mégis ezt az öt egyetemi évet tartom.

1962-ben, a második tanév végén kötöttünk házasságot férjemmel, akivel évfolyamtársak voltunk. 1965-ben, az ötödik tanév végén, az egyetemi államvizsga előtt három héttel megszületett első gyermekünk, Zsombor.

A diplomaosztás után okleveleinket a kisbaba mellé tettük a mózeskosárba és Szegedről Nagykanizsára költöztünk. Itt kaptunk két biológia-kémia szakos középiskolai tanári állást külön gimnáziumokban. Akkoriban törvény határozta meg, hogy a házastársak ugyanazon a munkahelyen nem dolgozhatnak.

Mindketten nyugdíjas korunkig eredeti iskoláinkban tanítottunk. Negyvenegy tanéven át folyamatosan tanítottam. Az utolsó öt évben óraadó tanár is voltam a nagykanizsai Piarista Általános Iskola és Gimnázium meghívására.

Közben 1967-ben megszületett Eszter és 1973-ban Szilárd. Szoba-konyhás tanácsi lakást kaptunk, majd hat év múlva egy másfél szobás komfortos lakást. Itt tíz éven át laktunk, és ebben a lakásban maradtam egyedül a tizenkét, tíz és négyéves gyermekeimmel, mert tizenöt évig tartó házasságunk véget ért.

Férjem óbudai középosztálybeli értelmiségi katolikus családban nevelkedett. Édesanyja mindhárom gyermekünket megkereszteltette az óbudai katolikus templomban. A nehéz élet és munkafolyamat mellett három gyermekem nevelése és taníttatása lekötötte minden figyelmemet és energiámat. Eltávolodtam az otthonról hozott vallásos neveléstől. Soha nem tagadtam meg Istent, de semmilyen vallást nem gyakoroltam, és gyermekeimet sem neveltem ilyen irányban. Mivel a nazarénus egyházban csak felnőttkorban történhet megtéréshez kötött bemerítkezés, ez nálam elmaradt, és így felekezeten kívül maradtam.

Az idők során a háromgyermekes családom házastársakkal és hét unokával „terebélyesedett”. 2006-ban, az utolsó aktív tanévem befejezése után Tapolcára költöztem legidősebb fiamék közelébe.

Sokat gondolok vissza a mögöttem hagyott évtizedekre, a nagykanizsai életünkre. Szerető és segítő légkör vett körül bennünket, különösen éreztem ezt akkor, amikor egyedül, apa nélkül maradtunk. Akkor még nem gondoltam erre, de most már tudom, hogy Isten állt mellénk, ő segítette minden lépésünket. Neki köszönhetem azt, hogy a kezdeti nehézségek után lassan fellélegeztünk. Munkám eredményesebb lett, egészségi állapotom stabilizálódott, nőtt az önbizalmam, nagyobb lett a teherbírásom, jelentős anyagi gondjaink nem voltak.

Ma már sokat vagyok egyedül és egyre határozottabban vágyom arra, hogy a családomon kívül tartalmas, az én lelki és szellemi fejlődésemet is segítő közösséghez tartozzam. Vágyódtam megismerkedni Istennel, az Úr Jézussal és a hitvilággal, de ez egyedül nem lehetséges. Váratlanul és intenzíven érkezett a segítség: 2015 novemberének egyik szerdáján a rádióban a református vallási félórát hallgattam, és eközben valóságosan éreztem azt, hogy Isten hív engem. Erős vágyakozás lett úrrá rajtam, hogy Vele maradhassak. De hogyan induljak el, ki segít nekem? Néhány perc múlva váratlanul betoppant hozzám Zsombor fiam. Meggyőződésem, hogy Isten küldte Őt. Elmondtam neki lelki élményemet, Ő csendben meghallgatott és kis idő múlva elköszönt. Hamarosan telefonált, elmondta, hogy neki van egy barátja, akit útközben telefonon felhívott, beszélt rólam és kérte a segítségét. Már a következő napon Zsombor elvitt Taliándörögdre, ahol Orbán Attila evangélikus lelkész tartott evangelizációt. Itt ismertem meg Garádi Pétert, aki meghívott és elvitt engem arra a bibliaórai foglalkozásra, amit Ő vezet a taliándörögdi ökumenikus közösségben.

Orbán Attila evangelizációján és a bibliaórákon tanult Hitünk alapjai foglalkozásokon rácsodálkoztam arra, hogy milyen közel tudják hozni Istent, a hitet, és mennyire magától értetődő a hívő gondolkodás. Hamar feloldódtam a kis közösségben. Minden alkalommal mindenki felolvas egy imát, ami gyakran úgy talált meg engem, hogy szinte személyemhez szólt. Az előadások anyagát írásos formában is megkapjuk otthoni tanulásra és elmélkedésre.

Újabb közösségeket is felkerestem. Molnár Csaba Bertalan lelkész úrtól kértem engedelmet a tapolcai református istentiszteletek és bibliaórák meghallgatására. Részt veszek az Ábrahámhegyen szerveződött K-3 (Keresők – Kíváncsiak – Kételkedők) klubjának foglalkozásain, amelyet ugyancsak Garádi Péter vezet: teológiai témájú előadásokat tart és irányítja a beszélgetést.

Tanulmányozom az írásos segédanyagokat, segítséget kapok a Biblia olvasásához és magyarázatához az istentiszteleteken. Folytatom tehát a tanulást, de egészen más lelki és szellemi régióban. Megismerem Isten és az Úr Jézus munkáját, megtanulom, hogyan lehet Istenben és Istennel élni.

Az evangélikus egyházban szeretném a keresztség felvételét. Ennek egyik oka az, hogy az első utam evangélikus helyszínű bibliaórákra vezetett dr. Garádi Péter segítségével. A másik az, hogy családomban két unokám, Eszter lányom gyermekei evangélikus vallásúak, és az evangélikus teológián Németországban egyetemi tanulmányokat folytatnak.

Hálásan köszönöm Garádi Péternek és a taliándörögdi bibliaórai közösségnek, hogy befogadtak és segítettek utamon. Köszönöm, hogy ebben a kedves kis templomban történhet meg a keresztelőm, amely Istentől kapott jel arra, hogy Ő megfordítja életemet, új és mély tartalommal és érzelemmel tölti meg lelkemet!

Úr Jézus, mélységesen bánok minden bűnt, amit a múltban tettem. Kérlek, bocsáss meg nekem, és én kész vagyok elfordulni mindentől, amiről tudom, hogy bűn. Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten, hogy szabaddá tettél! Kérlek, jöjj az életembe, tölts be Szent Lelked által és legyél életem ura! Köszönöm, Úr Jézus, hogy meghallgatsz! Ámen.

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!