Keresztség – naponkénti megtérés – Kilenc és fél tétel a bűnbánatról

Keresztség – naponkénti megtérés – Kilenc és fél tétel a bűnbánatról

Share this content.

Forrás: Híd magazin, szöveg: Weltler Sándor
Az egyházak feladata: igaz bűnbánatra buzdítani, hogy az emberek megtérjenek és éljenek.

1. Keresztség: Istennek az a cselekedete, amellyel naponkénti megtérésre ösztönöz

Ahogyan egyetlen művész sem teheti le soha a hangszerét, állandóan gyakorolnia kell, úgy a megkeresztelteknek is naponként kell megtérniük. A napjainkban felnőttként be- és alámerülők azzal csapják be magukat és másokat, hogy egyetlen „fürdéssel” mindent elintézettnek tekintenek. Semmi kifogásom, ha egy keresztyén „szenteltvízzel” vet keresztet, vagy ha be- és alámerüléssel emlékezik és emlékeztet a keresztségére, ha mindezt a keresztség fundamentumán megmaradva teszi.

A Kis kátéban Luther is így tanít: „a bennünk élő régi embernek minden bűnével és gonoszságával naponként vízbe kell fulladnia, és meg kell halnia.” A megtérés kulcsszava: naponként.

Tételezzük fel, hogy egy ember megtért. Mit fog tenni következő napon? Hogyan gyakorol bűnbánatot, aki egyszer s mindenkorra megtértnek képzeli magát? Lesz-e még hely szívében a Krisztus keresztjének? Vagy mostantól már csak a megtért életét tündökölteti? Minden megtért embernek naponként szembesülnie kell a kérdéssel: „És most hogyan tovább?”

2. Elhívás

A magára hagyott világ első megtérítettje Ábrahám volt, aki nem saját elhatározása alapján szánta rá magát a hosszú vándorútra: Isten szólította meg és hívta el. Ő a „gazdátlan világ” (Luther) első embere, akit Isten kegyelme megközelített és a megtérés útjára elhívott. „Térjetek meg!” Ez a törvény szava. „És én is hozzátok térek.” Ez pedig az evangéliumé. Azok, akiket az Úr hívott el, kivétel nélkül elhívott emberek voltak, és nem megtértek. Megtérésükről hitelesen csak az evangélium alapján szólhatnak, csak úgy, ha maga az élő Úr lép oda hozzájuk, mint húsvét után a tanítványaihoz, hogy újra elhívja őket. Pál apostol egyik Krisztus-himnuszában erről így tanúskodik: „ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad”.

Senkinek sem volna szabad a megtérésről egyes szám első személyben és múlt időben beszélni, mert a megtértek mind elhívottak, de nem minden elhívottból lesz választott.

3. Visszatérés az élő víz, az evangélium forrásához

Ez a naponkénti megtérés egyetlen célja. „Most visszatérünk az evangéliumhoz” – hangoztatta Luther, ami ugyanazt jelenti, mint amit a próféták, Keresztelő János és Jézus Krisztus hirdettek: „Térjetek meg!”

Ezért egy „új reformáció” óhaja alapjaiban téves megközelítés. Sokkal inkább az „újra reformáció”, még pontosabban az „újra és újra reformáció” vezet a naponkénti megtérés útjára. Azokkal értek egyet, akik szerint a keresztyénség már az első század végén letért arról az útról, amelyre Krisztus missziói parancsa indította. Mára már kétezer év hordalékát kell eltakarítani, ha az evangéliumhoz szeretnénk visszatérni. Ötszáz évvel ezelőtt az 1500 év kárának és szemetének eltakarítása sem volt könnyű munka! Íme, a „közhasznú” keresztyén élet: az út állandó készítése, egyengetése, karbantartása!

4. Megfordulás

Az apostol megtérését pálfordulásnak szokták nevezni, pedig inkább Pál-fordításnak kellene mondani, mivel nem Pál fordult Krisztushoz, hanem Krisztus fordította meg Pált. Ahogyan az anyaméhben a magzat röviddel a születése előtt megfordul. Egyébként a héber „megtérni” ige is (sub) ezt a száznyolcvan fokos fordulatot jelenti.

Ádám és Éva kezdetben Istenre figyelt, csak őrá hallgatott. Amikor megszólalt a kígyó, mindketten megfordultak. Ez az Isten szavától való elfordulás a bűneset. A többi ugyanis már „csak” ennek a következménye. Ha tehát a bűneset lényege szerint elfordulás, akkor a megtérés csakis a megfordulás lehet. Mert Isten az, „ki a rosszat fordítja jóra” (Babits), vagy ahogyan a Zsoltárok 126,1 szerint hangzik: „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók.”

Akinek Isten igéje fundamentumán nyugszik a megtérése, annak nem döntenie, elhatározásra jutnia kell, hanem könyörögni és hálát adni. Ahogyan a már idézett zsoltár 4. verse hangzik: „Fordítsd jóra a sorsunkat, Uram!” A gyermek is megfordul az anyaméhben születés előtt.

5. A megszületés a megfordulást követő esemény

A test indulatának, a kotnyeles észnek és a szabad akaratnak itt a vége. A születés olyan esemény, amelyhez a születendő semmivel nem járulhat hozzá. A „hogyan születhetik az ember, amikor vén?” (Jn 3,4) kérdésre az egyetlen helyes válasz: víztől és Lélektől! Mert ami testtől született, test az. A léleknek Lélektől kell megszületnie, ami éppen olyan fájdalmas, mint a testi születés. Ez az a bizonyos „páros kín”, amiről József Attila énekel; ez az, amikor „a hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak” (Babits Mihály). E kettős fájdalom nélkül nem lehet szülni és születni. Ilyenkor nemcsak mi, hanem „az egész teremtett világ is együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik” (Róm 8,22). Mert még a teremtett világ sem vonhatja ki magát e fájdalmak és az újjászületés alól. Aki keresztyén életet szeretne élni, annak először fájdalmakat kell „beszerezni”. Túl kényelmesen és fájdalommentesen élünk ahhoz, hogy keresztyén életet élhessünk.

6. Vigasztalás

Magától értődő, hogy egy fájdalmas születést vigasztalásnak kell követnie: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket; Jeruzsálemben kaptok vigasztalást.” (Ézs 66,13) Normális esetben a fájdalmak útján érkező, síró kisbaba az édesanyja kezébe kerül, és tőle kapja a vigaszt. A naponkénti megtérésben is arról a vigasztalásról van szó, amely ezeket a fájdalmakat csitítja. Nem véletlenül nevezik az egyházat anyaszentegyháznak! A Szentírás szerint „az atya könyörül”, „az anya vigasztal”. Itt minden szerepcsere – szereptévesztés! Mintha Isten Szentlelke itt az anya vigasztalásának félreértelmezésétől tartana, ezért pontosítja kijelentését: „Jeruzsálemben kaptok vigasztalást”! A szomorkodó tanítványoknak Jeruzsálemben kellett a Vigasztalóra várniuk, mint ahogy az anyaszentegyháznak is Jeruzsálemben kellett megszületni. Mária is a pünkösdi Vigasztalót várja „éles tőr átjárta” lelkével (Lk 2,35).

7. Megváltozás – a belső ember szerint

Nem új szelek fújdogálása, hanem a Szentléleké, a „sebesen zúgó szél zendüléséé”. Ahogyan Pál a Róma 12,2 szerint tanítja: „ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes”. Ezt a változást nem a korszellem hozta, nem divattervezők rajzolták, hanem Isten újat teremtő Szentlelke. (Vö.: Ef 3,14–19 és Ef 4,17–24!)

8. Szabadulás

Ahogyan Ézsaiás hirdette: „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden vétkéért. Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenbe Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt.” (Ézs 40,2–5)

Soha nem kevés egy hang, ha az a Szentlélek ereje által szólal meg. Elemzők szerint Luther érdeme, hogy halogató egyházát megelőzve érthető válaszokat adott kora égető kérdéseire. Ha az evangélium csak válaszokat adna, és csak bizonyos emberek által szólalhatna meg, nagy bajban lennénk! Az evangélium nem kérdésekre adott válasz, hanem foglyoknak szóló szabadulás! A reformációt értők és nem értők annak alapján különböztethetők meg, hogy fölismerik-e a Szentlélek munkáját. Luther soha nem dicsérte a vele egyetértőket, hanem a „velünk lévő gyülekezetekről” beszélt. A vele egyet nem értőkről pedig csak ennyit mondott: „más lélek lakik bennük”.

9. Védelmezés

Minden egészséges élő szervezet immunrendszere működik, az egyházé is, ha egészséges. „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” (Zsolt 40,1–3) Luther fellépése előtt Németországban sok volt az egyház körüli bizonytalanság, és nagy a papok viselt dolgai miatti közfelháborodás. Tény, hogy az evangélium hirdetése „sziklára állította lábukat”, miközben még az egyházellenes indulatokat is lecsillapította! A reformáció tehát nem támadás, hanem védekezés: a keresztyén gyülekezeteknek és papoknak az evangélium „erős vára” általi megvédelmezése!

9.5. Reformáció

Lényege a 95 tétel első pontja, mai témánk. Egy megtérés csak akkor lehet „sikeres”, ha naponkénti! Ha azt mérlegeljük, hogy a reformációnak mennyire sikerült a naponkénti megtérést a keresztyén élet legfőbb „műsorszámává” tenni, nincs mivel dicsekednünk. A pénzen vett bocsánat helyét a naponkénti megtérés csak keveseknél és csak nagyon rövid időre tudta elfoglalni. Ezért az egyházak feladata ma is a régi: igaz bűnbánatra buzdítani, hogy az emberek megtérjenek és éljenek. Egy biztos: a reformáció megünneplése senkit nem fog Istenhez közelebb vinni, mert Isten megveti ünnepléseinket, ha azokból a lényeg hiányzik (Ézs 1,14).

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!