Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
Lapszemle
Egyházunkkal, hazai egyházakkal, vallásokkal kapcsolatos cikkek hazai sajtószemléje. – Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az itt megjelenő anyagok sokszor negatív hangvételűek, de a tájékoztatás végett közöljük ezeket is. A rovat cikkeire az apológia, a párbeszéd jegyében lehet válaszolni, hosszászólásokat írni. Ha egyházunkat éri kritika, akkor arra az aktuális rovat cikkei között igyekszünk választ adni. Más egyházak esetében is teret engedünk a válaszadásra, védekezésre, véleménynyilvánításra. Az itt közölt írások tehát NEM FELTÉTLENÜL TÜKRÖZIK EGYHÁZUNK ÁLLÁSPONTJÁT.
Húszéves a vallásszabadságról és az egyházakról szóló törvény
A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról hozott 1990. évi IV. törvény elsősorban az emberek szabadságáról szólt – mondta Platthy Iván nyugalmazott államtitkár a törvény megalkotásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián szerdán Szegeden. Forrás: MTI, szegedma.hu
A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumról a XXI. században: Nobel-díjasok legendás iskolája
Egy iskola, ahol a számítógép atyja nem kapott jelest mennyiségtanból. Mi történt a fasoriban a két világháború között? Mi emelete a világ középiskolái fölé a magyar gimnáziumot? Mi a közös a világ leghíresebb tudósaiban azon kívül, hogy magyar származásúak? Az iskola, ahova jártak. A fasori gimnáziumnak 26 olyan diákja van, aki Kossuth- vagy Széchenyi-díjat kapott. Forrás: rtlklub.hu
Akik feltámadtak: a Lazarus-szindróma
A Lazarus-szindróma a keringés spontán újraindulása az előzőleg sikertelenek bizonyult újraélesztési kísérletek után. 1982. óta 25 hasonló esetről készült feljegyzés. A jelenség a Lazarus (vagy Lázár) - szindróma nevet kapta a bibliai Lázár után, akit Jézus hozott vissza a halálból. Forrás: drinfo.hu
Kitálal a magyar „terrorista”: „A gyermekeim már magyar muszlimok lesznek”
Török étkezdék, fejkendős lányok a villamoson, arab orvosok - Budapestre megérkezett a multikulti. Vajon a magyar gyomor az idegen vallást is olyan könnyen befogadja, mint a döner kebabot? Forrás: Heti Válasz / Zsuppán András
„Minden, mi él, Istent dicsérje!” – Imanap Kecskeméten
A kecskeméti keresztény felekezetek nőtagjai az ökumené jegyében minden évben összegyűlnek az Ökumenikus Világimanapon. „Minden, mi él, Istent dicsérje!” Az idei jelmondat erőt ad a mához, és reményt sugároz a holnapra. A kecskeméti találkozó pénteken este a reformátusok gyülekezeti termében volt. Forrás: kecskemetitv.hu / Varga Mónika
Holokauszttagadás: Sólyom László aláírta a törvényt
Budapest – Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető Btk.-módosítást szerdán, mert véleménye szerint a jogszabály nem alkotmányellenes – közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MTI érdeklődésére. Forrás: MTI
II. János Pál szobrot terveznek a színház előtti térre
győr – Az Arrabona Városvédő Egyesület azt szeretné, ha az emberek tudnák, hogy a színház előtti tér hivatalosan II. János Pál Pápa tér, ezért szobrot állítanának a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőnek. Pénz egyelőre nincs a 2 méteres talapzaton álló 2,2 méteres szoborra, de két makett-terv már elkészült, ezeket a Városháza aulájában állították ki, és azt várják a győriektől, szavazzanak, melyik kerüljön egyszer a felújításra váró térre. Forrás: gyorinap.hu
Kommunikációs csomagot nyertek egy online játékon a bonyhádi evangélikus gimnazisták
Bonyhád – Egymillió forint értékű kommunikációs csomagot nyert a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium a Pécsi Tudományegyetem online beiskolázási játékán. Forrás: teol.hu / V. B.
Vezető nélkül bizonytalan a szarvasi újtemplomi iskola jövője
Péntek óta szabálytalanul, felelős vezető nélkül működik a szarvasi Újtemplomi Evangélikus Egyházközség által fenntartott Magyar—Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Az eddigi igazgató, Monostori Ildikó lemondott vezetői tisztségéről, igazgató-helyettes pedig nincs. Forrás: beol.hu / L. J.
Tájékoztatás a Benka felújítási munkálatairól
A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolát és Óvodát fenntartó Ótemplomi Evangélikus Egyházközség az intézmény teljes körű akadálymentesítésére 2009-ben 30 millió Ft-ot nyert Uniós pályázaton. Forrás: newjsag.hu / Molnár Istvánné
Népfőiskola: a hallgatók 90 százaléka már talált munkát
Az Európai Szociális Alap 72 millió forinttal támogatta azt a felnőttképzési programot, melynek zárókonferenciáját ma tartják Szarvason. A program keretében negyvenen tanultak szakmát a Tessedik Népfőiskolán. Forrás: beol.hu / L.J.
Projekteredmények
A 2008 júliusától 2010 februárjáig eltelt időszakban valósította meg az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség felnőttoktatási projektjét, melynek zárókonferenciáját tartották február 19-én, pénteken a Liget Hotelben. Forrás: newjsag.hu / Tatai László
Meghalt Raj Tamás főrabbi
Hetven éves korában elhunyt Raj Tamás főrabbi, történész. Egyházi munkája mellett egyetemi oktatóként tevékenykedett, munkáját több díjjal ismerték el. Forrás: Független Hírügynökség
Szigorítaná az egyházi státuszt a Fidesz
Az ellenzék egyházpolitikusa szerint a felekezeteket meg kell rostálni, a megmaradókat pedig anyagilag is önállóvá kell tenni. Forrás: atv.hu
Tervezőgrafikai szemléletváltás az evangélikus egyháznál
Eredmény született a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) által kiírt logó és arculat-tervezési pályázaton. Az arculatváltási kezdeményezés, a pályázat meghirdetése és az eredmény egyfajta nyitást jelent a design világa és a 21. század fogyasztói társadalma felé. A háttérben meghúzódó briefről, stratégiáról és a döntésről Zászkalicky Zsuzsanna – művészettörténész, múzeumpedagógus – Evangélikus Országos Múzeum, a pályázat kapcsolattartója – számolt be az Alkotóelemnek. Forrás: alkotoelem.hu
Nemzeti tragédia felé sodródunk! – véli dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök
Nem az egyházakat, hanem az iskoláikba járó diákokat rövidíti meg a kormány azzal, hogy kevesebbet juttat nekik az úgynevezett kiegészítő normatíva címén. Forrás: Magyar Hírlap
Árpád-kori kaput rejtett a bői templom fala
Virágvasárnap vehetik újra birtokba felújított templomukat a bői hívek. A nagyszabású rekonstrukció során láthatóvá válik az épület több, Árpád-korból fennmaradt része, amely a többször átépített templomot rendkívüli műemlékké teszi. Forrás: Vas Népe / Tersztyánszky Krisztina
Keresztet tart Szent Gellért a főváros fölé
Budapesten, az Erzsébet híddal szemben a régi Kelenhegy sziklái között áll Jankovics Gyula gyönyörű alkotása, az első magyar vértanú, Szent Gellért hatalmas bronzszobra. A szobor magasra emelt jobbjában a szent keresztet tartja a magyarok városa fölé, hirdetvén ezzel, hogy a nemzet a kereszt jegyében született, és annak védelme alatt áll. Gellért volt a magyar nép első nagy térítője. Az Árpád-korban a püspököket méltóságuknál fogva hely illette meg az ország kormányzásában kulcsszerepet betöltő királyi tanácsban, s ily módon a főpapok politikai szerepvállalása magától értetődött. A „politikus főpap” egyik legkorábbi képviselője volt Csanád első püspöke, Szent Gellért. Forrás: Magyar Hírlap / Vinczeffy Levente
A pártokon a kampány sem segít, de jön a tavasz, jobb a nethangulat
Február végére újabb egy ponttal nőtt a hvg.hu NetHangulat index értéke, és jelenleg 23 ponton áll – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A választások előtt másfél hónappal az internetezők 14 százaléka gondolja úgy, hogy inkább jó irányba mennek hazánkban a dolgok, a netpolgárok 83 százaléka viszont pesszimistán látja a folyamatokat. Forrás: hvg.hu
Távozik a német protestánsok főpásztora
Ígéretes vezetőjét vesztette el a német evangélikus egyház, miután lemondott tisztségéről az ittas vezetésen rajtakapott püspök-elnök asszonya. Forrás: hvg.hu / Weyer Béla (A cikket a 2010/09. lapszámban olvashatja.)








