Karthagó titkai: Vallási szokás vagy korai abortusz?

A helyszínen történt vizsgálatok nyomán 348 gyermekáldozat csontvázára bukkantak. Történetírói elképzelések szerint a saját szülők vitték gyermekeiket az áldozati helyre, ahol zene kíséretében, a pap rituális szertartási keretek között az isten szobrának karjára helyezte az áldozatokat és tűzbe gurította holttesteket.

Ha vallási szokásokról tanúskodik a feltárás, akkor állíthatjuk, hogy jelentősen különbözött más népek szokásaitól, mert isteneik csakúgy, mint a görögöknél, vagy a rómaiaknál hasonló funkcióistenség voltak, csak nem követeltek meg emberáldozatokat. Két főistenük volt Karthagó alapítóinak, az ég istene Baál és a Hold úrnője Tanit, föníciai származással.

Számos tárgyi lelet támasztotta alá ezt a szörnyű szokást, melyet mindeddig nem cáfoltak meg, hanem tényállásként kezeltek, de a Pittsburghi Egyetem kutatói Jeffrey H. Schwartz antropológusprofesszorral az élen a Kr.e. III. évszázadból származó urnák vizsgálata, és a maradványok elemzése arra derített fényt, hogy a csecsemők nem éltek elég hosszú ideig ahhoz, hogy feláldozhassák őket.

A kutatók a csontok mérései alapján azt igazolták, hogy a babák többsége életük első évében halt meg. Többen 2 vagy 5 hónapos korban hunytak el, és ötödük még a méhen belül halt el.
Ötven gyermek fogait elküldték elemzésre, azt a sötétebb sávot vizsgálva a metszeteken, amely a születés előtti és a születés utáni két hétben képződött fogzománc határát jelzi. Ezt a vonalat, amely az elhalálozott csecsemők korának megállapítására szolgál, 24 gyermeknél találták meg, ami azt jelzi, hogy 26 magzat még a méhen belül elhalt.

A vizsgálat megkérdőjelezi azt feltételezést is, hogy a karthágóiak előszeretettel áldozták fel az elsőszülött fiúgyermekeket.

„Kutatásaink arra hívják fel a figyelmet, hogy a történészeknek minden fellelhető bizonyítékot figyelembe kell venniük, amikor ókori társadalmi szokásokat próbálnak megfejteni. A karthágói gyermekáldozatokról szóló állításokat nem támasztotta alá a maradványok vizsgálata, a kutatók csupán néhány ókori szerző beszámolójára és karthágói feliratra hagyatkoztak. Eredményeink azt tanúsítják, hogy valóban feláldoztak néhány gyermeket, ám ellentmondanak azoknak az elméleteknek, amelyek a saját gyermekeiket feláldozó karthágóiak brutalitásáról szólnak” – hangsúlyozta Jeffrey H. Schwartz professzor.

Dr. Fekete Gyula szerint a történelemből közismert a karthágóiak gyermekáldozat-kultuszában a fiatal, még nyilván anyagilag rosszul álló szülők elsőszülötteiket ajánlották fel isteneiknek, hódolatuk jeléül. A kegyetlen szokás Karthágó jólétének, nagyhatalmi felemelkedésének függvényében halványult: egyre gyakrabban már nem kisdedeket, hanem fából faragott áldozati figurákat égettek el az áldozati kemencékben. Róma terjeszkedése megtörte ezt a folyamatot: az Ibériai félszigetet, Korzikát, Szicíliát, Szardíniát és a Baleárokat elveszítő Karthágó jelentéktelen és szegény városállammá zsugorodott.

A korabeli római történetírók azt jegyezték fel, hogy Karthágóban ismét erőssé vált Baál-Hammon isten gyermekáldozatok révén történő kiengesztelése Karthágó hajdani dicsőségének a visszaállítása céljából. A mai történetíró ezt a barbarizmus irányába történő visszaesést úgy értelmezi, hogy a hanyatlás, a mostohábbá váló életkörülmények magától értetődően általánossá tették a kor vallási mezbe öltöztetett abortuszát, a gyermekáldozatot. Gazdasági-megélhetési gondok már akkor is és azóta is szerepet játszottak a gyermek és a magzati élet lebecsülésében.