Lapszemle
Ókatolikus püspökszentelés volt Budapesten
Budapest – Hatvankét év után ismét ókatolikus püspökszentelés volt Budapesten. 2011. november 20-án – Krisztus király ünnepén – püspökké szentelték Szent Ferencről nevezett Széles Tamás Paulus ókatolikus papot. Forrás: noplaza.hu
A görög katolikus egyházmegye veheti át a Bányait
A Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye működtetné a Bányai Júlia Általános Iskolát. Az egyházmegye szándéknyilatkozatot juttatott el a jelenlegi fenntartóhoz, a debreceni önkormányzathoz. Az oktatási bizottság hétfői ülésén támogatta az egyház szándékát. A végső döntést azonban a képviselőtestület hozza meg. Forrás: dehir.hu / Czellár Anikó
Varsó megváltoztatja a Vatikánnal kötött konkordátumot?
Varsó – Az új lengyel kormány egyik legfontosabb feladatának tartja a gazdasági krízis elhárítását, ezért alapvető reformokat akarnak bevezetni Lengyelországban. Donald Tusk miniszterelnök parlamenti expozéjában bejelentette, hogy visszavesznek az egyház privilégiumaiból is, hiszen a társadalom minden tagjának és csoportjának szolidárisan részt kell vállalnia a problémák megoldásában. Forrás: 168 óra
A gyöngyösi ferences könyvtár
Gyöngyös – Kárpáti Kázmér, a Gyöngyösi Ferences Rendház házfőnöke egy régi könyvet tanulmányoz a gyöngyösi ferences könyvtár raktárában. A bibliotéka az ország egyetlen, a középkor óta folyamatosan működő gyűjteménye. A kolostor és templom egy éve kezdődött felújítása a befejezéséhez közeledik. Az Új Széchenyi Terv és az Európai Unió társfinanszírozásával folyó munkálatok során több izgalmas tudományos újdonságra bukkantak a szakemberek. MTI Fotó: Komka Péter
Schmitt: nemzetpolitikára van szükség határon túli politika helyett – Az államfő az egyházak szerepvállalását méltatta
Budapest – Schmitt Pál köztársasági elnök szerint határon túli politika helyett nemzetpolitikára van szükség, ennek alapja a jövőre hatályba lépő alaptörvény, amely egységes magyar nemzetről beszél, továbbá a magyar állampolgársággal is kifejezett tényleges egység. Forrás: MTI
Köznevelési törvény: kötelezően választható etika- vagy hit- és erkölcsoktatást javasolnak kormánypárti képviselők
Budapest – Kötelezően választható etika- vagy hit- és erkölcsoktatás bevezetését javasolják az új köznevelési törvényhez benyújtott módosító javaslatukban fideszes és kereszténydemokrata képviselők. Forrás: MTI
Világ-Nézet: Kereszt és toll
A karácsonyról, a hajléktalanokról és a köznevelési törvényről beszélgettek a Kereszt és toll című adás résztvevői: Krúdy Tamás, Balavány György, Bolla Zsuzsanna, Dobszay János. Forrás: dunatv.hu
Világ-Nézet: Püspökkenyér
A műsorban minden héten négy embert ültetünk le egy asztalhoz. Ők mindannyian különböző világnézetűek, de istenhitük közös. Így lesz a Világ-Nézet egy olyan műsorfolyam, ahol hétről hétre különböző emberek megvitatják az elmúlt hét legkülönbözőbb közéleti, kulturális, vallási eseményeit. A műsorban püspökök a vendégek. Római katolikus, református, evangélikus és unitárius. Ők elsősorban főpapi szemüvegen keresztül szemlélik a világot, de természetesen hétköznapi emberként is van véleményük. Mi mindkettőre kíváncsiak vagyunk. Az adással elsődleges célunk, hogy a vendégeink véleményük által utat kínáljanak nézőinknek, valamint jelenlétükkel közelebb szeretnék őket hozni a hétköznapi emberhez. A műsor házigazdája: Fabiny Tamás evangélikus püspök. Forrás: dunatv.hu
Zarándoklatok Szent Jakab, Szűz Mária és Szent Márton tiszteletére
A zarándoklat több a természetjárásnál, többletét a lelki tartalmak adják – mondja Dukát Csilla, a Szent Jakab Baráti Kör elnöke, miközben önkéntes segítőkkel együtt sárga fésűskagylót fest fatörzsekre Gerecse térségében. A kagyló a Szent Jakab sírjához vezető zarándokút hivatalos jelképe: az útjelzők grafikájánál az osztrák mintát követik, mivel a Budapestről egyelőre Lébényig tartó magyarországi út a Camino osztrák ágába csatlakozik, reményeik szerint jövőre. Forrás: MTI
Lázár: morális, jogi és vagyoni értelemben is lezárjuk a 20. századot
Budapest – A Fidesz frakcióvezetője szerint az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabállyal a törvényhozás morális, jogi és vagyoni értelemben is lezártnak tekintheti a 20. századot. Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy „az 1990 előtti bűnök” miatt újabb kárpótlást csak különadóból lehetne majd finanszírozni. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha az Alkotmánybíróság (Ab) vagy az uniós bíróság – a büdzséből nem teljesíthető – fizetési kötelezettséget ró a magyar államra. Forrás: MTI
Az ökumenizmus nem ellenség – interjú Munib A. Younannal – Tömegesen hagyják el a keresztények a Szentföldet
Budapesten tanácskozott a több mint 70 millió keresztényt képviselő Lutheránus Világszövetség (LVSZ). A palesztin származású főtitkárral beszélgetett a mindennapi.hu / S.A.
Angyalok a hűtőmágnesen: több, mint mítosz
Az angyalokkal manapság bárhol találkozhatunk. Ott vannak a hűtőmágneseken, kitűzőkön és emléktárgyak tömkelegén. Azonban az angyalok iránti érdeklődés több, mint egy modern hóbort. Forrás: huffingtonpost.com, mindennapi.hu
Öltözz pirosba, és segíts a gyerekeknek!
Budapest – Pirosba öltözött jótékonykodókat vár a Szemem Fénye Alapítvány. A résztvevők kétszáz forinttal támogathatják a gyógyíthatatlan betegségekben szenvedőket. Forrás: mindennapi.hu / Kasza Szabolcs
Pannonhalmán, Szent Márton köpönyege alatt
Evangélikus püspöknek adták át a Szent Márton-díjat a pannonhalmi bencés főapátságban. Az egyházak béketeremtésében és a toleranciában mindig élen járó bencések ismét a társadalom különböző csoportjait, közösségeit, intézményeit képviselő személyiségeket láttak vendégül Szent Márton hegyén az elismerés átadása alkalmából. Forrás: Népszabadság / Hajba Ferenc
Az Egyetemes Hit Egyháza Fülesden
Gyülekezeti életük bemutatása és lelkészükkel készített interjú. Forrás: tudositok.hu
Éhségsztrájk Strasbourgban az egyházi törvény ellen
Az egyházi törvény miatt Strasbourgban éhségsztrájkol – ahogyan ő mondja: tiltakozó böjtöt tart – Izsák-Bács Jeremiás, a Magyar Mennonita Keresztény Egyház vezető lelkésze. Forrás: Népszabadság / Czene Gábor
Bolyki László Isten kedvenc zenéjéről
Bolyki László, a Bolyki Brothers énekegyüttes basszistája nemcsak énekel, hanem könyvet is ír. Nemrég megjelent művében felteszi a kérdést: Milyen zenét szeret Isten? Forrás: mindennapi.hu / Kiss Judit Ágnes
Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza az Alkotóját
Ma Magyarországon 2,8 millió emberre teszik a szegények számát, míg a gazdasági-politikai elit vagyona számolatlanul gyarapszik. Mit mond a jelen társadalmi igazságtalanságairól a Biblia? Forrás: mindennapi.hu / zdr
Csaba testvér megmondja: videó egy erdélyi laktanyából
Lelkigyakorlatot rendeztek Böjte Csaba nagyszalontai gyermekotthonában. Videó a Magyar Közösségek Szövetségének rendezvényéről, ahol az otthonban elhelyezett gyermekek édesanyái felé is szeretettel fordulnak. Forrás: erdely.ma, mindennapi.hu, Erdélyi TV
Pilinszky napja
Pilinszky úgy vélte, a huszadik század második felében csak Auschwitzon keresztül vezet út a hithez. Kényes és érdekes kérdés, hogy milyen filmeket is szeretett a költő. Forrás. film.mindennapi.hu / Kolozsi László




Egy százalék kampányoldal a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





