Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Ünnepelt Dabas: a 60 és a 90 éves Bábel Balázs is díszpolgár a városban

Létrehozás: 2010. március 16., 10:27 Legutolsó módosítás: 2010. március 16., 10:29

Dabas – Idősebb Bábel Balázs lett Dabas díszpolgára 2010-ben. A kitüntetést ma délután adták át a város központi ünnepségén. A méltatásból kiderült: Id. Bábel Balázs 1920. március 22-én született. Majd fél évszázadon át volt a gyóni római katolikus templom gondnoka. Forrás: civilnaplo.hu

Méltatásában elhangzott: „idősebb Bábel Balázs példa lehet a gyerekeknek, ahogyan szerette a szüleit és testvéreit. Példa lehet a szülőknek, hogyan kell következetesen nevelni. Példa lehet a lehetőségek emberének, hogyan kell megalkuvás nélkül élni. Példa lehet az idősebbeknek, hogyan lehet még 90 évesen is derűs, hasznos tagja a társadalomnak. Bölcs belátással szemléli az élet nagy kérdéseit, egyéni életét, és felelős aggodalommal a nagyobb közösség, a haza és a nemzet sorsát.”

A városban közismert, hogy Balázs bácsi fia, dr. Bábel Balázs – aki szintén elnyerte már ezt a címet – Kalocsa-Kecskemét érseke, metropolita.

« 2010. július »
július
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Lelki táplálék
Napi ige

Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. (Zsolt 139,5)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Kihez fordulhatok?

Roszík Dániel

evangélikus teológus, szervezetfejlesztő szupervízor, mediátor, pénzügyi tanácsadó

Levél írása

Szélrózsa 2010
Ha osztályozni kellene, hányasra értékelnéd az idei Szélrózsa-találkozót?





Szavazás 131
Könyvajánló

Asztali beszélgetések sorozat 2.: A csendesség felé

Asztali beszélgetések sorozat 2.: A csendesség felé

Bővebben...

Filmajánló

Vigyázat ehető! – a francia bioforradalom

Vigyázat ehető! – a francia bioforradalom

Bővebben...

Filmtár

Duna Televízió – Isten kezében – vallási magazin

Duna Televízió – Isten kezében – vallási magazin

Bővebben...

Hangtár

Missziói Központ

Kelenföld ízei

2010. 07. 12. | Kőháti Dorottya interjúja
2008-ban jelent meg a Kelenföld ízei című kötet, amely a receptek és a csodaszép ételfotók mellett ízelítőt ad a kelenföldi evangélikus gyülekezet életéből. A szerkesztők, Bencskó Kati és Bence Judit is elmondja kedves süteményreceptjét.

Meghallgatom!

A Missziói Központ anyagai

Magyar Rádió

2009. október 31. - Reformációi istentisztelet Győr-Ménfőcsanakról - Percze Sándor

A Magyar Rádió anyagai

Képtár

10.jpg

10.jpg