A deszkás pap

Létrehozás: 2010. augusztus 11., 11:30 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 11., 11:39

Lenti - Hogyan lehet közel hozni egymáshoz a fiatalokat és Istent? A lenti deszkás pap erre tesz kísérletet, miközben gördülékennyé teszi a fiatalok és az egyház közti párbeszédet. Forrás: mandiner.hu

„A miséken csak arról tudnak papolni, mi a helyes és mi nem, és egyébként is, ami szerintük helyes, abban semmi jó nincs” - sok fiatal vélekedik így az egyházról. Talán megváltozik kicsit a véleményük, ha megnézik a Mandineren is látható videót arról a lenti papról, aki vicces megjegyzésekkel és hatalmas átéléssel mutatta meg a gyerekeknek, mit és hogyan lehet csinálni egy gördeszkával.

Zoli atya, a videón szereplő pap a Youtube-on szereplő kommentek alapján egyébként már tíz évvel ezelőtt is megcsillantotta gördeszka-tudását, nagy focista, ráadásul kézen és gólyalábon is tud járni - volt, aki egyenesen azt állította, hogy ez mind semmi ahhoz képest, ahogy kézen állva lesétál a lépcsőn. A videót két napja töltötték fel és már 3700-an nézték meg - a magunk részéről nagy karriert jósolunk az atyának, ámen!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Borulj le Istenednek, az Úrnak színe elõtt. Azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének. (5Móz 26,10-11)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Roszík Dániel

evangélikus teológus, szervezetfejlesztő szupervízor, mediátor, pénzügyi tanácsadó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 15