Bemutatkoztak az evangélikus püspökjelöltek Bükön

Létrehozás: 2011. március 09., 11:46 Legutolsó módosítás: 2011. március 09., 11:49

Ittzés János nyugdíjba vonulása miatt új püspököt választanak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben 2011-ben. A püspökjelöltek Bükön mutatkoztak be 2011. februárjában. Előadásukban arra keresték a választ: Hogyan tovább kis gyülekezetek? Forrás: sztv.hu

Mindössze 41 település van ma Magyarországon, ahol a hitüket gyakorlók többségében evangélikusok. Az evangélikus gyülekezetekhez javarészt kevesebb mint 500-an tartoznak. A kis létszámú közösségek számára az összefogás lehet a megmaradás záloga – hangzott el a püspökjelöltektől.

Bencze András 27 éve szolgál Székesfehérváron és környező szórványgyülekezetekben. Az elmúlt másfél évben püspökhelyettesként is dolgozott. Véleménye szerint a sokoldalú szociális tevékenység, képzések biztosítása és a települések mindennapjaiban való aktív részvétel is segítheti a gyülekezetek megújulását.

Bencze András – evangélikus püspökjelölt
„Amit én szeretnék biztosítani, bátorítani, lendíteni, az az, hogy tudjunk egymással együtt dolgozni."

Szemerei János 17 éve a kaposvári gyülekezet lelkésze, 2000 óta pedig a Somogy-Zalai Egyházmegye esperese is. Előadásában az egyházi szolgálatok erősítését a takarékos gazdálkodást és az egyház sokszínűségének megőrzését emelte ki.
 
Szemerei János – evangélikus püspökjelölt
„Az egyházkerületnek szüksége van arra, hogy ne klikkharcok legyenek, hanem hogy szeretetben éljünk és egymást segítsük, elfogadjuk."

Mindkét püspökjelölt példaértékűnek tartja a szombathelyi evangélikusok élénk gyüleketi életét, sokoldalú diakóniai és oktató tevékenységét.

Videó:

http://sztv.hu/hirek/evangelikus-puspokjeloltek

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Kihez fordulhatok?

Horváth-Hegyi Olivér

evangélikus lelkész, lelkigondozó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 28