Sok ezer Dávid-csillag a boltíveken – Eddig tévéstúdiónak használták, vasárnap újra zsinagógává avatják

— Felvéve: , , , ,
Létrehozás: 2010. szeptember 03., 13:32 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 03., 13:34

Munkások jönnek-mennek, a bejáratnál építőanyagok tornyosulnak, nemhogy a berendezés, még a padlóburkolat is hiányzik. Sietni kell: a hét végén tartják az újra vallási célokat szolgáló óbudai zsinagóga avató ünnepségét. Forrás: Népszabadság / Czene Gábor

Ritka az olyan zsinagóga, amelyet évtizedeken át másra használtak, majd visszakerült a közösséghez és újra elnyerte eredeti funkcióját – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija.

Az Árpád-híd közelében, a Lajos utcában lévő óbudai zsinagóga a kivételek közé tartozik. Elődje 1767-69 között épült Nepauer Máté tervei alapján, a jelenlegi épületet 1821-ben adták át, még abban az időben, amikor zsidóknak tilos volt állandó jelleggel letelepedniük a városi belső területeken. Így az óbudai Zichy-birtokon éltek: a sok névváltozáson átesett Lajos utcának ezt a részét akkoriban Zsidó utcának hívták.

A holokauszt után az óbudai zsidó közösség megmaradt tagjai próbálták zsinagógaként megőrizni az épületet, téglajegyeket is kibocsátottak, hogy legyen pénz a szükséges felújításokra. A közösség azonban megszűnt, az épület textilmúzeumként, majd sokáig tévéstúdióként működött.

Budapest egyik legrégebbi zsinagógáját vasárnap adják vissza a vallásos zsidóságnak, az avató ünnepségen rangos izraeli vendégek és Erdő Péter bíboros mellett a kormányzat képviselői (többek között Martonyi János és Semjén Zsolt) is jelen lesznek. A rekonstrukció költségeit az EMIH magánadományokból fedezte, az épületet jutányos áron bérli a Magyar Televíziótól. Konkrét összegeket Köves Slomó nem mondott. Az első emeleten kóser konyhát is kialakítottak, a teljes felújítással várhatóan egy-másfél év múlva végeznek.

A vezető rabbi a zsinagóga különlegességének nevezte, hogy a belső boltíveket több mint 25 ezer apró Dávid-csillag díszíti. Az Izraelből érkezett új tóratekercs a közösség egyik támogatójának ajándéka.

A beharangozó sajtótájékoztatón részt vett Rajnai Péter is, a vészkorszak egyik túlélője, akit annak idején az óbudai zsidó fiúárvaház lakójaként ebben a zsinagógában avattak felnőtté – a vallási szokások szerint 13 éves korában. Az árvaház szemben volt a zsinagógával, de ma már nem létezik: áldozatául esett az úgynevezett városrendezésnek.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben
« 2012. május »
május
HKSzeCsPSzoV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szélrózsa 2012

Szélrózsa 2012

Hét
0
0
Nap
0
0
Óra
0
0
Perc
0
0
Mp
0
0
Lelki táplálék
Napi ige

Borulj le Istenednek, az Úrnak színe elõtt. Azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened, az Úr ad neked és házad népének. (5Móz 26,10-11)

Franko Mátyás napi áhítatai

Igehirdetések

Mustármag - meditációs blog

Napiige androidos mobilra

Kihez fordulhatok?

Dr. Zsednai Józsefné, Éva

evangélikus lelkész, lelkigondozó

Levél írása

Abortusztabletta
Ön támogatná a gyógyszeres terhességmegszakítási mód bevezetését?


Szavazás 15