Dr. Luther Márton reformátor véleménye a képtiszteletről és a képrombolásról

Dr. Luther Márton reformátor véleménye a képtiszteletről és a képrombolásról

Share this content.

Forrás: garainyh.hu, összeállítás: Garai András
Idézzünk fel néhány gondolatot a magyarul eddig megjelent két válogatássorozat írásaiból! A reformáció négyszázados évfordulójának örömünnepére és emlékezetére Budapesten–Pozsonyban 1904 és 1917 között megjelent hatkötetes műnek, a D. Luther Márton műveinek (LMM) IV. kötetéből két hosszabb szemelvényt közlünk. A reformáció 500. évfordulója tiszteletére a Luther válogatott művei (LVM) címmel indított sorozat Budapesten, a Luther Kiadónál eddig megjelent öt kötetéből válogatva a 2. és a 6. kötetből három rövidebb idézetet adunk közre. Ezekben a (betű szerinti hűséggel leírt) szemelvényekben tanított Luther a legrészletesebben a képtiszteletről és a képrombolásról.

Írás a mennyei próféták ellen a képekről és szentségekről (1525. január) – Első rész:

A képrombolásról (Forrás: LMM, IV. kötet, 269-289. o.)

A képrombolást úgy támadtam meg, hogy először is Isten igéje által azt a szivekből kiragadtam, és értéktelen és hitvány dolognak mutattam be, aminthogy ez ilyen formán már meg is történt, mielőtt még Karlstadt dr. a képrombolásról álmodott volna. Mert ha az a szivekből kiírtatik, akkor semmi kárt nem tesz a szemek előtt. Ámde Karlstadt dr., akinek semmi sem fekszik a szivén, fordítva cselekedett, és a szemek elől ragadta el azt és a szívekben benhagyta. Mert ő nem a hitet prédikálja, és nem is tudja azt prédikálni, amint sajnos, immár látom. Melyik rombolás jobb eme kettő közül, azt kiki itélje meg. (…)

És első sorban beszélek a képekről Mózes törvénye szerint, aztán evangéliomi értelemben. Azt mondom először, hogy a Mózes törvénye szerint egy más kép sincs tiltva, csak az Isten képe, az imádás szempontjából. Azonban egy kereszt vagy más egyéb szent kép birtoklása nincs megtiltva. Nos rajta, ti képrombolók csak azért is, és bizonyítsátok ezt másképen! (…)

Mert ez a mondás: „Ne legyenek idegen isteneid” bizonnyal a főtétel, a mérték és a jel, amelyre vonatkoztatni, irányítani és mérni kell minden azután következő igét, mert az mutatja meg és fejezi ki ezen parancsolat értelmét, t.i. hogy más istenek ne legyenek. Annakokáért ez igét „csinálni, képek, szolgálni stb.” és a többit, nem érthetjük másként, minthogy azokból semmiféle istenek vagy bálványok ne legyenek. Épenúgy, mint ahogy ez ige: „Én vagyok a te Istened” mérték és jel abban, amit az istentiszteletről mondhatunk. (…)

Ahol azonban képeket vagy oszlopokat bálványimádás nélkül csinálnak, ott ez a „csinálni” nincs megtiltva, mert a főtétel (Ne legyenek isteneid) sértetlen marad. (…)

Erre vonatkozólag példáink is vannak az ó-testamentumban. Mert Józsua 24,25. egy emlékkövet állított fel Sichemben egy tölgyfa alatt jelül stb.; holott fentebb II. Móz. 1,20. az ilyen kövek felállítása épugy tiltva van, mint a képek. Ámde, mert az bizonyságtételnek a köve és nem imádásra volt rendelve, nem cselekedett ő a parancsolat ellen. Ugyanígy Sámuel (I. Sám. 7,12.) egy követ állított fel és azt elnevezte segitség kövének. Igen, mint mondottuk, ez is tiltva volt; de, mert nem imádás, hanem csak emlékezés volt célja, nem követett el bűnt. (…)

Nos hát az oltár csinálása ép oly szigorúan meg van tiltva, mint a képek csinálása. Ha tehát lehet csinálni és felállítani oltárt és különös köveket, ugy hogy Isten parancsolata mégis épségben marad, mert elmarad az imádás, akkor az én képrombolóimnak is meg kell nálam tűrniök egy keresztet, vagy Mária képet, mi több a bálványképet is, még Mózes legszigorúbb törvénye szerint is, oly értelemben, hogy én azt hordjam, vagy megtekintsem, ha nem imádom azt, hanem csak mint emléket őrzöm. (…)

Annakokáért lépten nyomon olvassuk az ótestamentomban, ahol képek vagy bálványok elpusztitásáról van szó, hogy nem a csőcselék, hanem a felsőség intézte a dolgot. Ilyen formán ásta el Jákób cselédségének bálványait (I. Móz. 35,4.) ilyen formán törte össze Gideon Baal oltárát, mikor Istentől fejedelemül hívatott el. (Bír. 6,27.) (…)

Ámde evangéliomi módon szólva a képekről, azt mondom és állítom, hogy senki sem köteles még az Isten képeit sem le rombolni öklével, hanem mind ez szabados dolog, és senki sem követ el bűnt, ha azokat öklével össze nem töri. Köteles mindenki Isten igéjével, tehát nem a törvénnyel, Karlstadt módra, hanem az evangéliommal törni össze, oly formán, hogy a lelkeket kioktatja és megvilágosítja, hogy bálványozás ezeket imádni, azokban bizakodni, mert egyedül Krisztusban kell bizakodni. Aztán hagyjon békét azoknak, adja Isten, hogy akár összetörve, szétrombolva, avagy állva maradjanak, az rá nézve mindegy és semmi köze hozzájuk, épúgy, mint mikor a kígyó mérge ki van véve.

Ezt azért mondom én újból, hogy a lelkiismeretet szabadon hagyjuk és semmi törvényekkel és koholt bűnökkel ne terheljük; és nem azért, mintha én a képeket védelmezni akarnám, vagy azokat elitélni, akik azokat szétrombolják, különösen azokat, kik Isten és az imádásra való képeket rombolják össze. Mert az emlékképek, vagy a bizonyságtevő képek, amilyenek a kereszt és a szent képek, Mózesből is kimutattuk fentebb, hogy ezek tűrhetők a törvény szerint is; és nem csupán megtűrhetők, hanem, minthogy az emlékezés és a bizonyságtétel fűződik azokhoz, dicséretesek és tiszteletre méltók, mint amaz emlékkő (Józsua 24,27. és I. Sám 7,12.). (…)

Most mint keresztyén beszélek és keresztyénekért. Mert Mózes egyedül a zsidó népnek adatott és reánk pogányokra és keresztyénekre éppenséggel nem tartozik. Nekünk megvan a mi evangéliomunk és újtestamentumunk: ha ebből bizonyítják, hogy a képeket el kell vetni, örömest elvetjük őket. De ha Mózes által zsidókká akarnak minket tenni, ugy ezt nem tűrjük. (…)

Tehát a képrombolók sem tartják meg a törvényt. Mert anélkül, hogy a többi törvényt valamennyit érvényben hagynák, a rombolást is lélek nélkül végzik, mint valami cselekedetet, hogy Krisztust, a törvény teljességét ekként elveszitsék és csupán arra törekszenek, hogy valami dicsőségre tegyenek szert, mintha valami finom vagy mesteri dolgot tanitottak volna. (…)

De ha a képrombolók részéről épen semmi kegyelemre nem számíthatunk, mégis kérjük őket, még legalább a mi Urunk Jézus Krisztus iránt legyenek kegyelemmel és ne köpdössék le őt, és ne mondják, amint velünk cselekszik: pfuj, te bálványszolga! (…)

Én is hallottam és láttam magukat a képrombolókat is az én bibliámból olvasni, ugy tudom, hogy ugyanaz nekik is megvan, olvasnak belőle, amint ezt azon igékből is észre lehet venni, amiket idéznek. Nos hát sok kép van ugyanazon könyvekben, mindkétféle, istené, angyalé, embereké és állatoké, különösen János jelenéseiben és Mózesnél és Józsuánál. Nos hát immár nyájas barátsággal kérjük őket, engedjék meg nagy kegyesen mi nékünk is, amit ők cselekszenek, hogy afajta képeket mi is festhessünk a falakra emlékezésnek és alaposabb megértésnek okáért, hiszen azok a falakon ép oly keveset ártanak, mint a könyvekben; hiszen üdvösebb dolog, ha a falra festjük, miként teremtette Isten a világot, miképen építette Noah a bárkát és más egyéb épületes történetet, mint ha különféle világi szemérmetlen dolgokat festenek; igen, adná Isten, hogy rábeszélhetném az urakat és a gazdagokat arra, hogy az egész bibliát kivül és belül mindenkinek szeme elé odafestenék a házakra; ez keresztyéni cselekedet volna.

Szintúgy azt is biztosan tudom, hogy Isten akarata, hogy halljuk, olvassuk az ő cselekedeteit, különösen Krisztus szenvedéseit. Ámde ha nekem azt hallanom avagy arra emlékeznem kell, ugy lehetetlen, hogy arról szivemben képeket ne formáljak magamnak, mert vagy akarom, vagy sem, mikor Krisztust hallgatom, akkor szivemben egy férfi képe formálódik, amely a kereszten függ; egészen úgy, mint ahogy az én ábrázatom természetileg a vízre vetődik, mikor abba bele nézek. Már pedig, ha nem bűn, hanem üdvösséges dolog, hogy én Krisztus képét szivembe vésem, miért kellene bűnnek lenni, ha azt szemem előtt tartom. Hiszen a sziv nem értékesebb, mint a szemünk és kevésbbé szabad annak bűnnel szennyezve lenni, mint a szemeknek, minthogy az az Istennek voltaképeni helye és lakása. (…)

Legyen elég ennyi a képekről. Én azt vélem, elég alaposan bebizonyitottam, hogy Karlstadt dr. Mózest épenséggel nem érti és a maga álmodozásait Isten igéje cége alatt árúlja és hogy a törvényes hatóságot kevesebbre becsüli, mint a rendetlen népséget. Hogy ez az engedelmességet avagy a lázadást mozditja-e elő, azt kinek-kinek magának itéletére bizom.

 

Intés békére feleletül a sváb parasztság 12 pontjára (1525.) – 2. levél:

Levél a strassburgi keresztyén hívekhez (1524. december 15.)

(Forrás: LMM, IV. kötet, 207-212. o.)

Luther Márton az evangéliom méltatlan szolgája Wittenbergben Isten legkedvesebb híveinek, az összes strassburgi keresztyéneknek. (…)

Ezt azért mondom, mert úgy értesültem, hogy egynémely helyen új próféták tolakodtak fel és mert a tieitek közül egyesek azt írták nekem, hogy Dr. Karlstadt nálatok mozgalmat idézett elő rajongásával, a szentségekről szóló tanával, a szentképekkel, kereszteléssel, úgy ahogy azt másutt is tette, engem pedig szidalmaz, mintha én űztem volna ki őt az országból. (…) 

Hát a képek rombolásában az ő dühösködését még könnyen elviselném, mert hisz magam is írásaimmal sokkal többet romboltam le a képekből, mint amennyit ő az ő förgeteges rajongásával valaha rombolni fog. De azt nem lehet sehogyse tűrni, hogy ő a keresztyén hívőket ily cselekedetekre szorítja és uszítja, mintha az ilyet meg kellene tenni, vagy különben nem is keresztyének és hogy a keresztyén szabadságot a törvény és lelkiismeret békóiba akarja verni. Hiszen mi tudjuk, hogy nem a cselekedet teszi az embert keresztyénné, és hogy az ily külsőleges dolgok, minők a képek és a szombatnap, az új testámentomban szabadosak, mint a törvény minden szertartása. (…)

És akik nálatok hirdetői az evangéliomnak, az én kedves testvéreimet az Úrban, arra kérem, hogy tereljék el a ti figyelmeteket Lutherről és Karlstadtról mindig csak a Krisztusra. (…)

Isten kegyelme legyen veletek mindnyájatokkal. Ámen.

 

Vélemény az úrvacsora mindkét szín alatt való vételéről s egyéb újításokról (1522)

A második rész: Nyolcadszor… (Forrás: LVM, 2. kötet, 398-412. o.)

Nyolcadszor, a képekkel egyesek gyalázatosan bántak, felsőségük és tanítóik tudta és akarata nélkül, kik is súlyos büntetést érdemeltek volna. No de hadd legyen a Sátán Sátán, és mi szóljunk a dologhoz. Nem helytelen dolog, ha képeink vannak. Hiszen az Ószövetségben maga Isten rendelte el, hogy a rézkígyót felemeljék (4Móz 21,8), és a kerúbokat az arany ládánál (2Móz 25,18); ámde a képimádást Isten megtiltotta (2Móz 20,4). (…)

Azért bölcsen kell hadakoznunk a csinos ördöggel, és a képeket meghagynunk; ámde hathatósan prédikálunk nem csupán ezen visszaélés vagy azon veszedelem ellen, hogy azokat imádják, ami a legkisebb, és ők bizony azt mondhatnák, te vagy az esztelen, hogy őket azzal vádolod, mintha ők követ és fát imádnának: hanem azon fő visszaélés ellen, amiben a pápisták torkig úsznak, nevezetesen, hogy ők azért helyeznek képeket a templomokba, mert úgy vélik, hogy ezzel jócselekedetet művelnek, és Istent szolgálják; bár közülük ezt a hitetlenséget egyik sem ismeri el, noha bizony ott kell annak abban a szívben lennie, ahol igaz keresztény hit nincsen.

Látod, ez igékkel hamarosan több kárt tettél a képekben, mint amennyit puskával és fegyverrel az egész világ tehetne. Ha a közönséges ember megtudja, hogy a kép felállítása nem istentiszteleti dolog, bizony magától felhagy azzal a te hajszolásod nélkül, és csak kedvtelésből, ékesség okáért rakatja azokat a falakra, vagy használja fel másként, amiben nincsen bűn. Milyen fogságba esnénk mi, hogyha emberek tiltanák meg nekünk azt, amit Isten meg nem tiltott? És éppen azok, akiket mi emberi tanok és tételek ellenére támadunk.

 

Prédikáció Wittenberg népének Invocavit utáni keddre (1522. március 11.)

A képekről (Forrás: LVM; 6. kötet, 223-227. o.)

Most pedig térjünk a képekre. A képekkel ugyanúgy áll a dolog: ezek sem szükségesek, hanem szabadon élhetünk velük. Fölállíthatjuk, de el is tehetjük őket, bár jobb lenne, ha egyáltalán nem élnénk velük. (…)

Így hát meg kell vallanunk, hogy képeket tartani és készíteni szabad, de imádni nem, ha pedig valaki imádja a képeket, akkor azokat széttépni is szabad, el kell tüntetni őket, ahogy Ezékiás király tette, amikor lerombolta a Mózes által épített érckígyót (2Kir 18,4). (…)

Ahogy én tettem, úgy tett Pál is Athénban. Bement a templomaikba, megszemlélte bálványaikat, de senkit sem vágott szájon, hanem kiállt a piac közepére, és így szólt: „Athéni férfiak! Mindnyájan bálványokat követtetek” stb. (vö. ApCsel 17,22.29). A bálványok ellen prédikált, de senkit sem ráncigált el azoktól erőszakkal. Te pedig oda akarsz menni, és csődületet támasztanál, az oltárokat ledöntenéd, a képeket meg szétszaggatnád? Azt gondolod, hogy ki tudod irtani a képeket? Nem! Így csak még szilárdabbá teszed azokat. Ha itt le is rombolod a képeket, azt hiszed, hogy Nürnbergben, és az egész világon leromboltad? Épp hogy nem!

Szent Pál egy hajón ült, ahogyan azt az Apostolok cselekedeteiről írt könyvben olvassuk, amelyre a Dioskurosok voltak festve vagy faragva (ApCsel 28,22). Ezen a hajón utazott, és nem kérdezősködött a Dioskurosok felől. Nem is szaggatta le őket. Ej, miért kellett Lukácsnak ily pontosan leírnia a Dioskurosokat? Semmi kétség: azt akarta ezzel megmutatni, hogy a külsődleges dolgok nem tudnak kárt okozni a hitnek.Csakis az számít, hogy a szívnek nem szabad ezektől függenie, a szív nem bizakodhat ezekben. Erről kell prédikálnunk és szólnunk, és egyedül az igét kell hagynunk hatni, ahogyan korábban is mondtuk. Az igének kell mindenekelőtt az ember szívét megragadnia és megvilágosítania: nem mi leszünk azok, akik ezt megteszik. Ezért dicsekszik az apostol szolgálatával és hivatásával, de nem a véghezvitel sikerével. Most legyen elég ennyi erről.

 

Prédikáció Wittenberg népének Invocavit utáni szerdára (1522. március 12.)

A képekről (folytatás) (Forrás: LVM, 6. kötet, 227-231. o.)

Kedves barátaim! Hallottunk hát azokról a dolgokról, melyeknek muszáj így vagy úgy lenniük, például hogy a misét nem áldozatként kell tartanunk, valamint azokról is, melyek nem szükségesek, hanem szabadok, mint például a házasélet, a szerzetesség vagy a képek használatának megszüntetése. E négy dologgal eleget foglalkoztunk, és kimondtuk, hogy e kérdésekben a szeretet parancsol, különösképpen a képek esetében, amikor is azokat le kell rombolni, ha imádják őket, különben pedig nem, még akkor sem, ha én magam azt kívánnám a legszívesebben, bárcsak rombolnák le azokat szerte a világban, mégpedig a velük folytatott visszaélések miatt, amit ugye nem lehet letagadni. Mert ha valaki képeket állít föl egy templomban, és azt gondolja, jó szolgálatot tett ezzel az Istennek, s nagy tettet vitt végbe, ami nem más, mint valóságos bálványimádás, nos, ez a legnagyobb, legnemesebb és legfennköltebb érv, hogy miért is kellene a képeket lerombolni. Ezt az érvet azonban ti nem magyaráztátok el kellőképpen, hanem csupán a legjelentéktelenebb okokat.

Én ugyanis úgy gondolom, hogy minden ember, vagy legalábbis majd’ mindegyik megérti azt, hogy a feszület, mely itt áll, nem az én Istenem, hanem csupán egy jel, hiszen az én Istenem a mennyekben van. (…)

Ezért be kell ismernem: a képek sem ilyenek, sem olyanok, sem nem jók, sem nem rosszak, az ember megtarthatja őket, de meg is válhat tőlük. (…)

Ezért mondom nektek: Be akartátok feketíteni az ördögöt, és otthon hagytátok a szenet; helyette kréta akadt a kezetekbe. Ezért kell az Írást jól ismernünk, és időben használni, ha az ördöggel akarunk csatázni.

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!