Magyarként Angliában – Magyar örökség

Magyarként Angliában – Magyar örökség

Share this content.

Forrás: Híd magazin, szöveg: Pátkai Róbert
Pátkai Róbert evangélikus lelkész, az 1956-os forradalomban való részvétele miatt hagyta el Magyarországot huszonhat évesen. Angliában telepedett le. Megszervezte az Angliai Magyar Evangélikus Egyházat, melyet negyven éven keresztül gondozott angol nyelvű szolgálata mellett. 1964–88-ig a londoni Cityben működő angol nyelvű evangélikus gyülekezet lelkésze, majd 1977-től huszonkét évig az Egyesült Angol nyelvű Egyház püspöke volt. Írásában a világban szétszórt magyarságról emlékezik meg.

A hazába visszaáramló erő

Az utóbbi évek gyors, meghökkentő, majd fájdalmas változásain töprengve, akár naponta idézhetnénk Berzsenyi Dániel találó szavait: „Forr a világ bús tengere, ó magyar”. Valóban alakul, örvénylik körülöttünk a világ. Változásait tapasztaljuk vagy éppen szenvedjük. Magyarságunk összefüggésében is így van ez. A pozitív benne talán az, hogy minden fájdalma ellenére is hat egymásra a világban bárhol tapasztalható magyar sorskérdés. Szétszórtságunk minőséget előhívó feladattá vált.

Egy hozzánk hasonló kis nép, ha akarja és tudja vállalni, egyértelműen minőségre predesztinált. Ezt a Németh László-i gondolatot ébren kell tartanunk. Számvetést kell végeznünk a magyarság sorskérdéseivel kapcsolatban. Ezért anyagi és szellemi javaink felderítése, számbavétele és megőrzése sürgősségi feladattá vált. Hovatovább számolnunk kell azzal, hogy mindig és mind jobban rá leszünk szorulva arra, hogy a világban való jelenlétünk, amennyire lehet, az Anyaországba is visszaáramló erő és értékforrás maradjon. Mert csak magyar hazánk lehet az a katalizátor, ahol összegeződik, értékelődik, és a világszórványba visszaplántálódik a magyar érdek, a közössé vált felelősség, az egységes nemzettudat.

A szórványsors bizonyos mértéke minden nép számára természetes, és ami fontos: hasznos, pontosabban, hasznossá tehető. Az egészséges életösztönnel rendelkező népek – ebből a sajátos szempontból tanulhatunk a zsidóktól és az örményektől – soha nem feledkeztek meg az érvényesülésnek, önelfogadásnak erről a messzebbre tekintő életgyakorlatáról. Mert egy nép történelmi jelenlétét nem csak az szolgálja, amit szűkebb határain belül teljesít. Példaként említem, hogy 1956 analízisét, majd az azt követő magyar kommunista rendszer lebontásához való segítséget, a rendszert aláaknázó politikai muníciót, a függetlenséget és a nemzettudatot erősítő szamizdatirodalmat a nyugati magyarság adta, illetőleg állította össze, lévén egyedül lehetősége ennek megtételére. Ilyen és hasonló példák ismételten előhívhatók történelmünk gazdag tárából. Ezzel az egymásrautaltság és az egymás iránti felelősség példáját kivántam nyújtani, erősíteni és hangsúlyozni.

Meggyőződésem, hogy a világban szétszórt magyarságot, beleértve a nyugati és a hazánkkal határos szórványmagyarságot is, nem lehet megtartani anélkül, hogy ne legyen egy olyan szellemi hazája, amelyre felnézhet, amelyhez vonzódhat. De, és erre talán figyelnünk kell, ez a haza sohasem válik ideális hazává. Belőle annyi a miénk, amennyiért felelősséget érzünk és vállalunk. Ezt pedig nem lehet a tér és idő kategóriáján kívül megélni. Másképpen és tételesen: nekünk, ott, ahol élünk, a magyar összefogást magunkon kell kezdenünk.

A hazatudatban benne van az ősök tisztelete éppúgy, mint egy meghatározott néppel való azonosulás. A haza egy megfoghatatlan, kitapinthatatlan, elvont fogalom, amely akkor is bennünk élhet, ha sohasem jártunk őseink földjén, és a tájról, az emberekről szerzett vizuális benyomásaink nem formálják bennünk a hazatudatot. Ezt fejezi ki Illyés Gyula Haza a magasban című gyönyörű verse.

Kétségtelen, hogy az angliai emigráció nemcsak az anyaország sorsának lett aggódó figyelője, a hazai érdekek és sérelmek külföldi szócsöve, de gondjává vált az elszakított területek magyarságának sorsa is. Az eddigiekből kitetszik, hogy az angliai emigráció a történelmi magyarság részeként értelmezte magát, és mint ilyen fejtette ki tevékenységét, társadalmi, egyházi és kulturális keretben.

Ezen alapértelmezés segített abban, hogy 1992-ben létrehoztam a Magyarok Angliai Országos Szövetségét (MAOSZ), és lettem első választott elnöke. Ez az országos keretszervezet nyitott utat a – Csoóri Sándor által vezetett – Magyarok Világszövetségében való részvételemhez. Itt az elnökség tagja, a Nyugati Régió elnöke, majd az Etikai Bizottság elnöke lettem.

Végül, megemlítem, hogy 2011-ben eljuttattam a Széchényi Könyvtárnak az Angliai Magyar Tükör negyedévi folyóiratunk 14 évfolyamát, valamint az Októberi Tükör Évkönyvek számait. Emellett még tíz kartoték dobozban, általános kutatásra engedélyt adva, ugyancsak a könyvtárba került országos szövetségünk teljes, cenzúrázatlan iratanyaga. Ezzel az intellektuális nyitottságot kívánjuk példázni.

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!