A hit hallásból van, hallgasson minket!
Az alábbiakban az Evangélikus Missziói Központ által az utóbbi egy évben készített hanganyagokból választhat. Ha a Magyar Rádió evangélikus műsoraira kíváncsi, kattintson ide.
Reménység Fesztivál
2012. 05. 19. |
Erdészné K. Judit interjúja
A magyarországi keresztény egyházak meghívásának eleget téve június 1. és 3. között megrendezi hazánkban is a Reménység Fesztivált a Billy Graham Evangelizációs Társaság. Mit várhatunk ettől a színes, háromnapos evangelizáció-sorozattól? Miért és hogyan érdemes részt venni ezen? Hívő emberként milyen feladatot adhat nekünk ez a fesztivál? Mindezekről Bali Mónikával, a fesztivál kommunikációs vezetőjével, és Kulcsár Márton ötödéves teológussal beszélgettünk.
Meghallgatom!
Katie
2012. 05. 15. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Mit keresett egy amerikai önkéntes lány a görögszállási cigányok között? Katie Saladin az életére vonatkozó isteni tervezés megvalósulásaként látja mindezt. Hogy hogy is működik mindez, valamint hogy mit kapott és mit adott az itt töltött év alatt erről is megkérdeztük műsorunkban.
Meghallgatom!
Isten ugródeszkája
2012. 05. 10. |
Győri Gábor Dávid interjúja
„A hit az az ugródeszka, amit az ember Istentől kapott. Nem tudnám részletesen levezetni, mint egy tudományos dolgozatot, de éppen ez a lényege” – mondja Frenyó László tanszékvezető egyetemi professzor, akivel a mai Lélekhangolóban tudományról, hitről és a kettő kapcsolatáról is beszélgetünk.
Meghallgatom!
Fényremény
2012. 05. 06. |
Szegfű Katalin interjúja
Műsorunk vendége Szeverényi Mihály békéscsabai festőművész volt, akit nemrég ünnepeltek meg művésztársai és tisztelői 60. születésnapján. Az alkotó készítette el azt a 2006-ben átadott oltárfestményt, amely a Békéscsabai Evangélikus Nagytemplomot ékesíti. A műsorban Szeverényi Mihály művészi és emberi hitvallásáról is beszél.
Meghallgatom!
Isten barátja
2012. 04. 21. |
Erdészné K. Judit interjúja
Szóljunk arról a környezetünkben élőknek, hogy Istennel stabil kapcsolatunk van, ami vasárnapról kiterjed egész hetünkre és életünkre, és mondjuk el, hogy Ő a barátunk, aki teljes életünkben jelen van! - erre biztat Kamráth Tamás, a kispesti evangélikus gyülekezet idén újraválasztott felügyelője.
Meghallgatom!
Szolgálat a cigányok felé
2012. 04. 12. |
Szegfű Katalin interjúja
A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója jelenleg az ország 105 településén van jelen, 1700 fizetett alkalmazottal működik és naponta több tízezer embert ér el. Erről a kiterjedt szolgálatról beszél Durkó Albert, aki több mint 15 éve vezeti a missziót.
Meghallgatom!
Halálból életre
2012. 04. 06. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Halál és élet, rabság és szabadság egymáshoz közel álló fogalompárok. Mai műsorunkban a halált legyőző Krisztust ünnepeljük olyan történeteken keresztül melyekben valaki meghalt régi életének és új életre támadt fel: Endreffy Attila a klinikai halálból tért vissza, a váci börtönben lelki halottak kapnak új életet és belső szabadságot a feltámadott Jézussal való találkozásban.
Meghallgatom!
Angyalszárnyak
2012. 03. 30. |
Szeverényi János interjúja
Cigány származású és állami gondozottként nőtt fel, ma grafikusművész. Tehetsége, művészi érzékenysége hamar megmutatkozott, de hogyan jutott el erre a szintre? Mit jelent számára a művészet? És miért fogalmazódott meg benne a vágy, hogy megkeresztelkedjen és megtérjen? Balogh Tiborral Szeverényi János beszélgetett.
Meghallgatom!
Déli ifinap
2012. 03. 27. |
Hulej Enikő interjúja
"Kerülj erre, ülj ide!" - ez volt a mottója a Déli Evangélikus Egyhákerület ifjúsági napjának, melyet 2012. március 10-én tartottak meg Kecskeméten. Az alkalomról Hulej Enikő készített összefoglalót számunkra.
Meghallgatom!
Koldusok
2012. 03. 24. |
Erdészné K. Judit interjúja
Adjunk? Ne adjunk? Pénzt? Esetleg ételt vagy egyebet? Mi lehet a helyes, Isten szerinti hozzáállás a tőlünk kéregető, koldussá vált vagy annak látszó embertársaink felé? Salyámosy Éva Szeverényi János evangélikus lelkésszel készített riportjában próbál támpontokat adni ebben a kényes és sajnos nagyon is aktuális témában.
Meghallgatom!
Válság
2012. 03. 09. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Jézus a válasz! De mi a kérdés? És lehet-e Jézus a válasz pl. a legújabb Híd magazin fókuszában is álló válság kérdéseire? Lehet-e Jézus a válasz nem csak az Istennel való kapcsolatunkban, hanem egymás közötti viszonyaink és személyes krízishelyzeteink, válságaink során is? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a magazin főszerkesztőjével, Szeverényi Jánossal.
Meghallgatom!
Marika
2012. 03. 02. |
Szegfű Katalin interjúja
A harmincas éveiben járó, alsó végtag bénulásban szenvedő Szűcs Mária sokaknak ad mintát béketűrésből, a nehézségek elviseléséből, a gyakorlatban megélt hitből. A mai interjú őt mutatja be.
Meghallgatom!
Baji - indiai misszionárius
2012. 02. 24. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Egy baji, azaz indiai keresztyén testvér volt műsorunk vendége, aki arról beszélt, hogy hogyan lett hinduból keresztyénné, és mi indította arra, hogy visszamenjen abba a faluba, ahonnan családja egykor a jobb élet reményében elköltözött.
Meghallgatom!
Molnár Róbert tanúsága
2012. 02. 24. |
Győri Gábor Dávid interjúja
„Találkozunk a disznóvályú után…” - utalt Molnár Róbert Kübekháza polgármestere a tékozló fiú példázatára, és arra, hogy Isten a mélységeket megjárt embert tudja csak kézbe venni és formálni. Ő maga is végigjárta ezt az utat. Az Országos Evangelizáción elhangzott tanúságtételéből itt a személyes megtéréséről szóló rész hallgatható meg.
Meghallgatom!
Erőszaktól szolgálatig
2012. 02. 24. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Hosszú út vezet az erőszak által uralt élettől a szolgáló életig, és egyedül Isten az, aki végigvezethet ezen az úton az emberi élet rabságaiból a szabadulást és az új kezdet lehetőségét adva. Ezt tapasztalta meg saját életében, és ezt éli át mostani tanyagondnoki szolgálatában is Buzás István és felesége, Bea.
Meghallgatom!
Gyermekevangelizáció
2012. 02. 17. |
Erdészné Kárpáti Judit interjúja
Mit tehetünk gyermekeink hitéért? Szükségük van nekik is megtérésre? Van-e értelme, létjogosultsága a gyermekevangelizációnak? Erről a témáról hallhatnak Draskóczy Gáborral, a Vasárnapi Iskolai Szövetség egyik területi vezetőjével készült interjúnkban. (Ráadás: hangképek a kispesti evangélikus gyülekezet egyik gyermek-bibliaórájáról.)
Meghallgatom!
Mitja
2012. 02. 13. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Andrejek Mitja az Evangélikus Hittudományi Egyetem szlovén származású hallgatója. Miért és hogyan került Szlovéniából a budapesti teológiára, milyen kihívásokkal kellett szembesülnie és milyen változásokon ment keresztül az elmúlt években? A végén még az is szóba kerül, hogy milyen értelemben lenne érdemes egy új Jugoszláviáról beszélni. Olyan élmény hallgatni az ő történetét, ami közben fel sem tűnik, hogy időnként talán nem helyes magyarsággal fogalmaz.
Meghallgatom!
Kántorsors
2012. 02. 06. |
Szegfű Katalin interjúja
Farkas János fiatal kántor, aki szabadidejében polgárőri szolgálatot is végez. Helyzete példa a jelenkori magyarországi kántori sorsokra, melyről műsorunkban ő maga vall és élvezhetjük orgonajátékát is.
Meghallgatom!
Személyes elhívás
2012. 01. 28. |
Szeverényi János interjúja
Győri Gábor Dávid az Evangélikus Rádiómisszió szerkesztő-riportere, emellett hatodéves teológus az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Szeverényi János, a rádiómisszió igazgatója ezúttal Dávidot kérdezte elhívatásáról. Hallhatjuk meglátásait arról is, hogy mi lehet a keresztyénség szerepe a mai Európában, ki is a jó lelkész, milyen szerinte a jó gyülekezet.
Meghallgatom!
Imádság
2012. 01. 20. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Dobó Dániel evangélikus teológus amerikai ösztöndíjas éve során egy a keresztyén imádsággal és spiritualitással foglalkozó kurzuson is részt vett, melynek keretében számos különböző imaformát volt alkalma megismerni és kipróbálni. Hogy mik ezek és milyen ajándékokat kapott ő ezáltal Istentől, ezekről beszél műsorunkban.
Meghallgatom!
Csecsemőből felnőtt
2012. 01. 14. |
Erdészné K. Judit interjúja
Folytatjuk a beszélgetést Salyámosy Évával, a MERA evangéliumi rádió szerkesztő-riporterével.
A hitbeli felnövekedésről, gyülekezethez való tartozásról hallhatjuk Éva szavait.
Elmondja azt is, hogyan gondolkodik rádiós és írói szolgálatáról.
Meghallgatom!
Kiút a magányból
2012. 01. 08. |
Erdészné K. Judit interjúja
A hazánkban 20 éve legálisan működő MERA (Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány) egyik szerkesztő-riportere vall élete személyes vonatkozásairól. Sok csalódás, veszteség érte, mégis boldog embernek vallja magát. Jézus segítségével vészelte át élete mélységeit, és benne bízva él és szolgál; 14 éve vesz részt a MERA rádiós szolgálatában.
Meghallgatom!
Az év igéje (2Kor 12,9)
2012. 01. 05. |
Szeverényi János interjúja
Jézus Krisztus mondja: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 2 Kor 12,9a
Az erő és az erőtlenség végigkíséri életünket, része a világ- és az egyháztörténelmének is. Mindnyájan szeretnénk erősek lenni és maradni. Legyőzni betegséget, szegénységet, reménytelenséget, válságot. Tudjuk, ez nem mindig sikerül.
Meghallgatom!
Karácsony az istállóban
2012. 01. 04. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Karácsonykor Jézus földi születésnapjára emlékezünk: arra, hogy az Isten Fia miként érkezett a világba méltatlan körülmények között egy istállóban. Karácsony azonban lehet a mennyei születésnap ünnepe is, ahogy annak a férfinak az életében történt, aki éppen karácsonykor és éppen egy istállóban adta át életét az Úr Jézusnak.
Meghallgatom!
Bűn-kérdések
2012. 01. 04. |
Győri Gábor Dávid interjúja
A Híd evangélikus missziói magazin 2011. évi 4. száma a bűnt helyezte fókuszába. Ennek apropóján beszélgetett Szeverényi János főszerkesztővel Győri Gábor Dávid.
Meghallgatom!
Óév - újév
2012. 01. 02. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Óév és újév fordulóján egyrészt csokorba gyűjtöttünk néhány részletet a 2011-es év interjúiból, másrészt az új év igéjéről adunk közre egy gondolatsort Szeverényi János országos missziói lelkésztől.
Meghallgatom!
Karácsony öröme
2011. 12. 21. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Két történeten és egy bibliai elmélkedésen keresztül próbálunk meg közelebb jutni karácsony igazi üzenetéhez. Egy fiatal házaspár hosszú hiábavaló várakozás után idén karácsonykor saját kisgyermeket kaptak ajándékba, míg egy idős ember arról tesz bizonyságot, miként változott meg élete egy régi karácsonyon egy istállóban. Ezután azon gondolkodunk, vajon lehet-e boldog egy nem kellemes karácsony.
Meghallgatom!
Bélfenyér
2011. 12. 16. |
Szegfű Katalin interjúja
Magyarországi segítséggel, így például a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium diákjainak és tanárainak adományaiból működik a határhoz közel, de román területen fekvő Bélfenyéren a Szent Miklós Gyermekotthon. A csabai gimnazisták és az árvaház lakóinak Miklós-napi találkozásán készült mai riportunk, melyben gimnazisták és a gyermekotthonban élők mellett Kiss Márton plébános is megszólal.
Meghallgatom!
Tábori lelkész
2011. 12. 09. |
Szegfű Katalin interjúja
Kétszer szolgált a koszovói háború idején magyar katonák között tábori lelkészként Fehér Csaba. Az élményeiről és a jelenlegi gyülekezeti lelkészi munkájáról készült beszélgetést hallhatják a mai műsorban.
Meghallgatom!
Bűn
2011. 12. 02. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Nem szívmelengető adventi téma áll mai műsorunk fókuszában: a bűn. Kiderül azonban, hogy advent és bűn között is vannak kapcsolópontok. A téma másik apropója, hogy a frissen megjelent Híd magazin is ezzel a kérdéssel foglalkozik sok szempontból körüljárva azt. Szeverényi Jánossal, a magazin főszerkesztőjével beszélgettünk bűnről és szabadulásról.
Meghallgatom!
Szerencse vagy áldás?
2011. 11. 26. |
Erdészné K. Judit interjúja
Somogyi Attila az e heti Lélekhangoló vendége, akit néhány éve ismertem meg férjem kollégájaként. Legutóbbi életszakaszában megélt formálódásáról szerettem volna beszélgetni vele. Eljutott hozzám komoly betegségének híre, és ezzel együtt az is, hogy ez nem csak testileg, hanem lelkileg is komolyan érintette őt. Hogyan lehet öröm, növekvő hit és szeretet abban, akinek váratlanul számolnia kellett életének, egyik lábának esetleges elvesztésével? Megtudhatják, ha meghallgatják vele készült interjúnkat.
Meghallgatom!
Bibliaházak
2011. 11. 04. |
Szegfű Katalin interjúja
Hol vannak, kik és miért hozták létre a Bibliaházakat, melyekkel országszerte találkozhatunk? Szolgálhatják-e a missziót? Erről szól a mai adásban Balogh Tibor lelkipásztor és Sós Mátyásné.
Meghallgatom!
Élet-halál kérdés
2011. 10. 29. |
Erdészné K. Judit interjúja
Melyiket szeretné: rövid, de beteljesült életet, békességes eltávozást vagy hosszú, földiekben bővölködő, ám lelkileg kárt szenvedett életet? Talán nem is lenne könnyű a döntés, viszont nem is adatik meg az embernek, hogy ezek felől maga döntsön. Bármelyik pillanatban érintettekké válhatunk a halál, gyász, öröklét kérdéseivel kapcsolatban. A közelgő halottak napja kapcsán gondolkodjunk el hát minderről – még idejében. Bakay Beatrix lelkésznő beszélt nekünk öccse betegségéről és elvesztéséről, és Isten mindezek felett felragyogó kegyelméről.
Meghallgatom!
Kik a boldogok? - igehirdetés
2011. 10. 21. |
Győri Gábor Dávid interjúja
„Kik a boldogok?” - ez volt a 2011-es Országos Evangélizáció témája, így ezt a kérdést tette fel Zsarnai Krisztián nyíregyházi lelkész is nyitó igehirdetésében. A hallgatóság figyelmét pedig felhívta arra, hogy boldogulás és boldogság nem függnek össze, ezért sem lehet a boldoguláson át a boldogságra törekedni. A boldogságot nyitott és nyújtott kézbe tudja adni Isten, elfogadjuk-e?
Meghallgatom!
Kik a boldogok? - tanúságtétel
2011. 10. 21. |
Győri Gábor Dávid interjúja
„Találkozunk a disznóvályú után…” - utalt Molnár Róbert Kübekháza polgármestere a tékozló fiú példázatára, és arra, hogy Isten a mélységeket megjárt embert tudja csak kézbe venni és formálni. Ő maga is végigjárta ezt az utat. Az Országos Evangélizáción elhangzott tanúságtételéből itt a személyes megtéréséről szóló rész hallgatható meg.
Meghallgatom!
Kik a boldogok? - interjú
2011. 10. 21. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Sasvári Sándor príma díjas előadóművész zenés tanúságtétellel szolgált az Országos Evangélizáción. Ezt követően arról kérdeztük őt, hogy miért fogadta el a meghívást erre az alkalomra és mit jelent számára az a Jézus szerep, ami több darabban is megtalálta őt az évtizedek során.
Meghallgatom!
Kik a boldogok? - visszhang
2011. 10. 21. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Kik a boldogok? Hogyan lehet valaki boldog? Milyen üzenetet visznek magukkal az Országos Evangélizációról? – többek között ezekről kérdeztük az alkalom résztvevőit. Válaszaik itt meghallgathatók…
Meghallgatom!
Közelebb az Úrhoz
2011. 10. 21. |
Erdészné K. Judit interjúja
Amíg élünk, van reményünk és esélyünk a megújulásra. Mindez egy imádsággal kezdődött Varga Ferencné Kőhalmi Anna életében. Ezek után lépésről lépésre nőtt fel a mára teljes szívét betöltő hite. Először lelke gyógyult, majd ráadásul megkapta súlyos betegségeiből is a felépülést. Házasságát is megtartotta és a gyógyulás útjára állította az Úr.
Meghallgatom!
Indiai misszionárius
2011. 10. 21. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Egy baji, azaz indiai keresztyén testvér volt műsorunk vendége, aki arról beszélt, hogy hogyan lett hinduból keresztyénné, és mi indította arra, hogy visszamenjen abba a faluba, ahonnan családja egykor a jobb élet reményében elköltözött.
Meghallgatom!
Országos evangelizáció
2011. 10. 21. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Az idei évben október 8-án került sor az Országos Evangélizációra a Deák téri Evangélikus Templomban. A nap fő kérdése így hangzott: Kik a boldogok? Ezt a témát vette fókuszba Zsarnai Krisztián nyíregyházi lelkész bevezető igehirdetése – melyből részleteket hallhatunk majd – és több szekcióbeszélgetés is. Ezek mellett számos más érdekes és művészi tanúságtételnek is részesei lehettek a résztvevők. AZ előadók közül legismertebb minden bizonnyal Sasvári Sándor színművész volt. Vele készült beszélgetésünket is hallhatják következő összeállításunkban.
Meghallgatom!
Tanyagondnok
2011. 10. 10. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Műsorunkban Buzás István, a nyírségi Görögszállás tanyagondnoka beszél arról, hogy Isten hogyan változtatta meg az életét, eltérítve őt az erőszak útjáról, és hogyan adott új célt és hivatást számára a cigányok között.
Meghallgatom!
Tisztító tűz
2011. 10. 01. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Vannak rossz, pusztító tüzek, amelyeket minél gyorsabban el kell oltani. 2011-es Missziói Konferenciánkon erről beszélt Nemeshegyi Tamás tűzoltóhadnagy. Szó esett azonban egy másfajta tűzről is, amit inkább szítanunk kellene, mint eloltanunk, ez pedig Isten Lelkének tisztító tüze. Orbán Attila lelkész erről a jó tűzről beszélt, és arról, vajon szabad-e az Isten Lelke, hogy munkálkodjon a mi életünkben. Műsorunkban az ő igehirdetésének szerkesztett változatát hallhatják.
Meghallgatom!
Misszió nem csak elméletben
2011. 09. 23. |
Szegfű Katalin interjúja
Dr. Dobos Ágostos békésszentandrási református lelkipásztor, aki az Egyesült Államokban tanult és missziológiából doktorált. Ismereteit és angol nyelv tudását mások mellett a bevándorlók közötti szolgálat során igyekszik hasznosítani. Emellett érdekelt a cigány misszióban és az elváltak közötti misszióban. Minderről vall a Lélekhangoló mai adásában Szegfű Katalin mikrofonja előtt.
Meghallgatom!
A feketebárány
2011. 09. 23. |
Győri Gábor Dávid interjúja
"Tudta az Úr, hogy mit csinál, mert a feketebárányt emelte ki Görögszállásról, ez pedig én voltam" - vallja Ádám Barnabás, aki feleségével, Terivel együtt arról tesz bizonyságot, hogy van kiút az alkoholizmus és szegénység által okozott testi-lelki nyomorból is. A feketebárányból az Úr Jézus nyájának tisztára mosott báránykája lett.
Meghallgatom!
Tűzoltás
2011. 09. 23. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Nemeshegyi Tamás hadnagy, jelenleg a Fővárosi Tűzoltóság újpesti tűzőrségénél teljesít szolgálatot mint szolgálatparancsnok-helyettes. Emellett, többek között, a Keresztyén Tűzoltók Baráti Körének is tagja. Missziói percek rovatunkban a Missziói Konferencián, Piliscsabán elhangzott érdekfeszítő előadásából idézünk fel néhány részletet.
Meghallgatom!
Áldássá az átok
2011. 09. 17. |
Erdészné K. Judit interjúja
Varga Ferencnével a nyári missziói konferenciánkon találkoztam. Rögtön megragadott kiforrott hite, hiteles bizonyságtétele. Sárszentlőrincen él, ahol Bakay Péter lelkész, cigánymissziós referens bibliaóráin épül hétről hétre Isten megismerésében, a többi erre nyitott cigány falubelivel együtt. A sok-sok nehézséget, terhet, amit kapott - vallja -, mind jóra és javára fordította az Úr.
Meghallgatom!
Tűzoltás
2011. 09. 10. |
Győri Gábor Dávid interjúja
Másként olt-e tüzet egy keresztyén tűzoltó, mint nem keresztyén társa? Milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy tűzoltónak? Hogy lehet feldolgozni a tragédiákat, amelyekkel nap mint nap találkozik munkája során? Miben hasonlít a mai tűzoltók felszerelése Pál apostol listájához, melyet az Isten fegyverzetéről állított össze? - Mai műsorunkban Nemeshegyi Tamás tűzoltóhadnagy, a Keresztyén Tűzoltók Baráti Körének tagja beszél mindezekről.
Meghallgatom!
Cigány szeretetszolgálat
2011. 09. 02. |
Szegfű Katalin interjúja
Határon belül és túl, elsősorban a romák között végez szolgálatot a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigány Szeretetszolgálata. De nemrégiben eljutottak például egy romániai lepratelepre is. A Lélekhangolóban ennek a mindössze másfél éve létező szegélyszervezetnek a vezetőjével, Békési Endrével hallhatnak interjút.
Meghallgatom!
Bőrfejűből cigánymisszionárius
2011. 08. 24. |
Szegfű Katalin interjúja
A korai harmincas éveiben járó Kis István élete olyan, mintha egy komoly betegségből gyógyult vagy fogságból szabadult volna meg a Teremtő segítségével.
Meghallgatom!
Láthatatlan gyülekezet
2011. 08. 24. |
Erdészné K. Judit interjúja
Bakay Beatrix, evangélikus lelkésznő, 2010 őszétől végzi kéthetente a telefonos lelkigondozás szolgálatát az Evangélikus Missziói Központban. Milyen hittel, hozzáállással várja a hívásokat a Kossuth Rádión elhangzó evangélikus félóra után? Mik a tapasztalatai ebben a speciális szolgálatban? – a válaszokat megtudhatják, ha meghallgatják műsorunkat.
Meghallgatom!
Örömhírt hozunk!
2011. 08. 24. |
Szeverényi János interjúja
Szeretnénk, hogy családunk tagjai boldogok legyenek. Szeretnénk a szomszédainkat, környezetünkben élőket is derűsnek, reménytelinek látni. Vágyunk arra, hogy hazánkban szintén ez a lelkület terjedjen el. Ki ne vágyna az örömre, a pozitív változásra? Az Evangéliumot Minden Otthonba Alapítvány munkatársai Isten örömüzenetét viszik házról házra azzal a hittel, hogy az mindenki életében valódi változást hozhat. Sztanó Pétert, az EMO titkárát Szeverényi János kérdezte szolgálatukról.
Meghallgatom!
A hallgatáshoz MP3 lejátszó program szükséges. (Letöltés)



Oktatási intézmények a Facebookon
Reformáció.500 Twitter oldala
Reformáció.500 Google+ oldala
...az iwiwen
Honlapunk a Youtube-on





